Új Szó, 2007. december (60. évfolyam, 277-298. szám)
2007-12-22 / 294. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2007. DECEMBER 22. www.ujszo.com A kép közepén egy hölgyemény látható, de csak látszólag van ő a kép középpontjában. A megrendelő egy férfiú, aki a bal sarokban hever, jó rálátási szögben... Változatok egy Fragonard-képre Amikor Vida Gergely verseskönyvét Budapest után nálunk is bemutatták, még nem lehetett tudni, hogy a kötet 2007-ben mind a három szlovákiai magyar irodalmi díjat (a Madách-díjat, a Posonium Irodalmi Díj különdíját és a Forbáth- díjat) elnyeri. Azóta ez a sosem volt kuriózum is tény. Most, az évvégén a Rokokó karaoke újraolvasásához ezzel az év eleji, a maga nemében szintén páratlan beszélgetéssel kínálunk támpontokat. BESZÉLGETÉS Tisztelettel üdvözlöm a jelenlévőket, s akkor kövessük egy kicsit nyomon Gergő pályafutását! A Rokokó karaoke című kötet a Kallig- ram Kiadó gondozásában jelent meg, Gergő harmadik verseskönyve. Beke Zsolt nemcsak a Kalligram reprezentatív személyiségeként van jelen, hanem, gondolom, Gergő régi barátjaként is, de még inkább talán a kötet felelős szerkesztőjeként, tehát, úgy gondolom, Zsoltnak fontos szerep jutott a kötet összeállításakor, a nyelvi megszerkesztésében, a kompozíció kialakításában. Fogjuk majd látni, hogy ez a szerkesztés mennyire fontos, illetve arra is kitérhetünk, hogy a kötetkompozíciónak müyen szerepe van az olvasásban. Tehát a Rokokó karaoke Gergő harmadik kötete, az első kötet Tinta-palinta címmel jelent meg a NAP Kiadónál, viszonylag szerény fogadtatással. Vagyis nem nagyon írtak erről a kötetről, mely egészen kicsi alakú füzetke volt, a gerincén se a szerző, se a cím nem volt feltüntetve, ugyanakkor érdekes módon ennek versei talán már előlegeznek valamit abból, ami a következő kötetben aztán nagyon nagyot durran. Ez pedig szintén a Kalligram Kiadónál megjelent Sülttel hátrafelé című kötet volt. Ennek már szép volt a kivitele, és jelentős fogadtatást is megért. A Rokokó karaoke nagyon jó úton halad afelé, hogy lekörözze az első két kötetet összesen. A Szlovák Intézetben nemrég zajlott a Kalligram Kiadó legfrissebb köteteinek bemutatója, ezen Rácz I. Péter mutatta be Gergely kötetét, és nem voltam ugyan jelen a rendezvényen, de a szöveget megkaptam, és máris mondhatom, hogy valószínű nagyon fontos és jó kérdésirányokat előlegezett meg ez a bemutatószöveg. Egy zárójeles megjegyzést engedjenek meg: körülbelül egy évvel ezelőtt Gergellyel Dunaszer- dahelyen találkoztunk egy beszélgetés alkalmával, nekem Gergely akkor említette először, hogy készül a harmadik kötet, és hogy a Rokokó karaoke címet fogja viselni: mit szólok hozzá? Mondtam, hogy nagyon jól hangzik. Hogy mennyire jól hangzik, azt éppen az a bizonyos előbb említett pesti bemutatószöveg előlegezte meg. Rácz I. Péter ugyanis elkezdte boncolgatni a kötet címét, amelyben ugye egy kultúrtörténeti fogalom és egy korunkat rendkívüli módon jellemző műfaj kerül egymás mellé. Talán kevesen tudják azonban, hogy a karaoke szó a kara és az ökesutora japán szavak összetételéből származik, és üres zenekart vagy kiüre- sített táncteret jelent. Tehát arról van szó, amikor egy meglévő dallamhoz nem az eredeti hang társul, hanem valaki helyettesíti ezt a hangot, és erre improvizál. A rokokó pedig egy érdekes időszak volt. Gergő, hogyha itt tartunk, akkor bemelegítő kérdésként megkérdezném tőled: ezt a köteteimet jó választásnak tartod?- Jó estét kívánok, én is mindenkit köszöntök. És én is korábbról kezdeném. Valóban, afféle közvélemény-kutatást tartottam kedves ismerőseim körében, mit szólnak ehhez a címhez, nem véledenül, természetesen. Hogy jó választás volt-e, azt szerintem ma még nem fogjuk tudni megválaszolni. Lehet, hogy furán hangzik, de hál’ istennek kaptam negatív véleményeket, de ezek éppen abban erősítettek meg, hogy legyen ez a cím, ridegnek, sőt, valamilyen okból ómódinak mondták. Mások figyelem- felkeltőnek,'játékosnak stb. tartották. Meg az a helyzet, hogy nagyjából másfél éve ezen a munkacímen írtam én már az itt szereplő verseket, és igazából nem szerettem volna változtatni rajta. És mondom, jó páran azt mondták, Péter is, meg Zsolt is, hogy ez egy jó cím lesz. Hát bízzunk benne, hogy beigazolódik. Még egy picit maradjunk a címnél. Említettem, hogy a rokokó egy nagyon érdekes jelenség volt, Gergely, te miben látod a jelentőségét, illetve részedről ez milyen jellegű vonzódás ehhez a kultúrtörténeti időszakhoz?- Részben nyelvi vonzódás. A magyar rokokó szerzők egy olyan nyelvet működtettek, amely még nyelvújítás előtti. Ebbe a rokokó magyar irodalmi nyelvbe nagyon sok idegen és ma már kevéssé vagy más értelemben használatos szó forgott. Ha ezeket behelyettesítjük a mai irodalmi köznyelvbe, vicces és többértelmű kijelentéseket kaphatunk. Másrészt, hát egy elavult szó jutott eszembe, de mindegy, most már ennél maradok, amolyan világnézeti vonzalomról van szó. A rokokó egy picikét hasonlít a korunkhoz - de ez üres kijelentés, mert végül is a romantika is hasonlít a korunkhoz, meg a barokk is. Már látom, hogy zsákutcába kerültem. Inkább visszatérnék Rácz I. Péter könyvbemutatójára: Péter, mondtad, hogy jó kérdésirányokat vetett föl. Ezek egyike volt a kert motívuma; ő afféle kertként értelmezte ezt a szövegegyüttest. Ha megnézzük, mi a különbség pl. a barokk és a rokokó kertek között, azt látjuk, hogy a barokk geometrikusán rendezte el ezeket, ezzel szemben a rokokóban sokkal inkább az utak, a járatok labirintusszerű elrendezése érvényesült. A kerti sétákon nagyon sok apróságot, kulturális törmeléket lehetett látni: kis barlangokat, szökőkutakat kagylós díszekkel, antik és keresztény alakokat, kínai templo- mocskákat, s ez mind a tulajdonosok örömére szolgált. Tehát az a sokszínűség vagy multikulturaliz- mus ösztönzött arra, hogy a rokokóval behatóbban érdemes foglalkozni. S hogy összehozzam a rokokó t meg a karaokét, ahhoz nem kell mást csinálnom, mint kimondani a két szót. Szerintem nagyon jól illenek egymáshoz, egyrészt elidegenítő hatásúak, másrészt meg két egymástól távol eső fogalom kerül a nyelv „anyaga” által közel egymáshoz. Nagyjából ennyi, mert persze ezenkívül számos dolog inspirált még... Inspirált például a rokokónak a vizuális háttere? A rokokó ugye nagyon szereti a miniatűr formákat, vagy ahogy említetted, az apró törmelékeket, másrészt tudjuk, hogy a rokokóban nagyon elterjed a bábjáték, a camera obseura után a laterna magica. Ez is egyfajta szórakoztatóiparnak lehetett a terméke, s akkor hirtelen megugrott iránta az érdeklődés. Csak egy példa: Goethe is a Faustot először bábjátékként ismerte meg, s csak utána fogott hozzá a megírásához. Nagyon sok olyan fontos kulturális mítosz kerül le a rokokóban egy szórakoztató keretű rétegbe, amely később nagyon nagy karriert fut majd be.- A könyv borítója egy Frago- nard-kép, mégpedig A hinta részletét tárja elénk, s már az is megérne egy misét, hogy erről a Fragonard- képről beszéljünk. Igazából nem szeretném efelé elvinni a beszélgetést, de valóban: a rokokó vizuali- tás is ösztönzőként szolgált. Sőt, a kötetben az egyik kedvencem a Játszanék kezével című darab, amit erre a Fragonard-képre írtam. Nagyon sok mindent elárul ez a festmény a rokokó gondolkodásról. Egyrészt patriarchális gondolkodás ez, ne feledjük, a 18. század második felében nyakig vagyunk a felvilágosodásban. Mert bár a kép közepén egy hölgyemény látható, csak látszólag van ő a kép középpontjában. A megrendelő egy férfiú volt, aki a bal sarokban hever, jó rálátási szögben a hölgyeményre - de nem vinném tovább ezt a leírást. Az alakoknak és a színeknek a rokokóban dekoráció jellegük volt, s „Marie” is ekképp tűnik fel. Na most én arra gondoltam, hogy a versben ő legyen a középpontban, az ő nézőpontjából legyen elmesélve az a történet, ami a létrejövő képnek is keretéül szolgált. Persze irónia van ebben a versbéli látószögben, hiszen milyen középpont az, amely egy hintán jár föl-le. Tehát ez a paradox centrumvesztettség is belejátszott abba, hogy üyen képeket is választottam. Az már megint egy technikai jellegű kérdés, hogy a szemünk előtt meglóduló látvány miképpen ültethető át egy másik médiumba. Ha nem unod, Gergely, maradjunk még pidt a hagyománykezelés kérdésénél! Említetted, hogy egy olyan játék indul a kötetben, amelyet már a kép nézése közben is megragadhatunk az ingázó nézőponttal, illetve a centrum kibillentésével. Ha a kötet végére lapozunk, és megnézzük a tartalomjegyzéket, ott is sok-sok utalással találkozunk, s természetesen a szöveg olvasásakor még többel, amelyek viszont valami olyasmit mutatnának, hogy az egyik szövegen keresztül eljuthatunk egy másikig, majd azon keresztül egy továbbihoz és így tovább. Tehát a rokokó valóban irányíthatja az olvasást egyrészt, másrészt erről a szövegek lépten-nyomon elterelik a figyelmet, s egyéb hagyományösszetevőket vonnak be a játéktérbe.- Ez valóban így van. Aki majd elolvassa ezt a könyvet, észre fogja venni, hogy előszeretettel nyúlok 20. századi szövegekhez is, s üyen értelemben a rokokó mint (egységes) kultúrtörténeti kategória természetesen nem létezik, ez, hogy úgy mondjam, egy kreált nyelvezet. Amire szerintem gondoltál, Péter, az néhány nyelvi-retorikai fogás, amikor mondjuk Babits- és József Attíla-idézet van egymásra montírozva, s a kettő összjátékából kapunk valami - remélhetőleg - egészen mást. Mindjárt üyen a kezdővers is, ezt azért említem, mert könnyen kikereshető és felüthető a könyvben, ebben Petri György- és József Attíla-idézet van; pontosabban Petiit idézem, ahogy József Attilát idézi, de a kettő persze már nem ugyanaz. Szerintem ezekre a játékokra utaltál. Nyüvánvaló, hogy a hagyomány közvetítés útján, közvetítettség árán jut el hozzánk - s hogy mi a jó ebben a költő számára? Hát hogy a szövegek elmozdulása és összetalálkozása kiváló lehetőségeket nyújt bizonyos kérdések megszólaltatására. Ezért érdekel engem ez a technika. Van ennek egy másik velejárója is. Technikaként kezdtük emlegetni ezt az eljárást, de fontos következménye ennek, hogy nem biztos, hogy ez uralható. Nagyon sokszor hozhat létre a nyelv az üyen egymásra írt alkalmakkor olyan pluszjelentéseket vagy plusztereket, amelyekkel az alkotó valószínűleg nem tud számolni, vagy nem úgy számol, ahogy az létrejön, tehát üyen értelemben nyitja ki az olvasás előtt a szöveg a lehetséges befogadói tereket. Te hogy vagy ezzel a kérdéssel, Gergely? Itt a hagyománykezelés már maga hoz egy olyan többletet, amely azt mutatja, hogy mintha bele volna kalkulálva a véletlenszerűség is, aminek a szöveg elébe megy azzal, hogy összevillan a nyelvben valami olyasmi is, ami inkább véletlenszerű. Például a rokokó és a karaoke hasonló hangzású két szó, s kitermelhet az olvasóban olyan többletet, amivel mint szerző nem biztos, hogy számolhattál. Fontos ez a számodra, Gergő?- Igen, természetesen ezek után nyüván azt keü mondanom, hogy igen, de valóban így is van. De szerzői nézőpontból nem könnyű
