Új Szó, 2007. december (60. évfolyam, 277-298. szám)

2007-12-15 / 288. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. DECEMBER 15.

Szalon 13

kokból (Görcsös Mihály és Sima Ferenc nevét kell itt megemlíteni) került hozzánk. így viszonylag kevés anyagi befektetéssel sikerült egy jól használható néprajzi-honismereti szakkönyvtárat kialakítanunk. Könyvtárunk a nyilvánosság számára elérhető, ám könyveket nem kölcsönzünk, csupán helyben lehet őket olvasni. Ennek ellenére az utóbbi időben, főleg a komáromi Selye János Egyetem beindulásával jelentősen megnőtt az érdeklődés. Ezen kívül itt kapott helyet a Néprajzi Adattárunk. Jelenleg a leltárunkban valamivel több mint háromezer tétel szerepel, javarészt közöletlen kéziratos anyag, mintegy ötvenezer oldal. Jelentős továbbá a fotótárunk (fekete-fehér fényképek, diák, digitális felvételek), valamint a Szakrális Kisemlék Archívum. Utóbbiban jelenleg több mint 2500, adadappal rendelkező objektumot tartunk nyilván; az adatlapokhoz általában fényképes dokumentáció, térképek, korabeli dokumentumok fénymásolatai stb. is társulnak. Az Etnológiai Központont dokumentációs tevékenysége kiteljed még a Nemzeti Jelképek Adattárára is. Főleg a Dél-Szlováki- ában található kopjafák mint nemzeti szimbólumok dokumentálása, kategorizálása tartozik ide. Más nemzeti szimbólumok, mint például a székely kapuk dokumentálása is hozzánk tartozik továbbá. Mindezek mellett fontos dokumentációs egységet képez a Temető Dokumentáció. Célunk, hogy komplex módon számba vegyük a temetőket, a bennük található sírokat és sírfeliratokat; jelenleg mintegy tucatnyi dél-szlovákiai temető teljes sírfeliratanyaga található meg gyűjteményünkben. Ez az adatbázis szinte kínálja magát kultúrtörténeti, néprajzi, nyelvészeti, demográfiai stb. szempontú elemzésre. A sírfeliratok nagyon gazdag és érdekes anyagot képeznek, meglepő, hogy ezeken mennyire nyomon követhetőek az asszimilációs változások.

Néprajzkutatóként és az Etnológiai Központ igazgatójaként is számos szakmai konferencián vett részt. Az itt szerzett tapasztalatainak köszönhető az Etnológiai Központ által rendezett konferenciák hangos szakmai sikere?

Ez biztos így van, de ez nehezen mérhető. Tény, hogy fennállása óta öt nagyobb konferenciát szervezett intézményünk, ami szám szerint talán nem tűnhet soknak, de ezek között voltak nemzetközileg is igazán jelentősek. A 2000-ben rendezett XII. Nemzetközi Etnokartográfiai Konferencia például, mely előttünk többek között Edinburghban, Bonnban, Prágában került megrendezésre, egészen addig példa nélküli volt, hogy egy ilyen „kisebbségi” intézet kapott volna lehetőséget a megszervezésére. A konferencia egyébként kétnyelvű volt, angol és német nyelvű előadásokon lehetett részt venni, anyagát egy éven belül sikerült nyomtatott formában is kiadnunk. A másik nemzetközi konferencia, amelyre büszkék vagyunk, a német nyelvterületről indult, a 2002-ben Komáromban megrendezett Kisemlékkutatók 15. Nemzetközi Konferenciája volt. Az utolsó általunk megszervezett tanácskozás pedig a Jelek a térben címet viselő „országközi” konferencia volt, erdélyi, vajdasági magyar, magyarországi és honi magyar szakemberek részvételével. Témája a szakrális kisemlékek és nemzeti szimbólumok problematikája volt. No és persze ne feledkezzek el e beszélgetésünk apropójául szolgáló rendezvényünkről, a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából 2007. november 16-án megrendezett Hagyomány — migráció — változás (A migrációs folyamatok hatása a szlovákiai magyarok népi kultúrájára) című tanácskozásunkról, amely egyszersmind az Etnológiai Központ tízéves fennállásának és tevékenységének a mérlege is kívánt lenni.

Úgy alakult az intézet működése és fejlődése, ahogyan a kezdetekben elképzelte?

Tökéletes semmi sem lehet, de

Liszka József: „Ez nem egyemberes vállalkozás..."

(Somogyi Tibor felvétele)

nyugodtan mondhatom, hogy az adatgyűjtésbe számos munkaigen. Nagyjából elképzeléseinknek társ segített be. Sőt, ha belegondo- és céljainknak megfelelő az intézet lók, hogy a magyar eredeti mellett fejlődése. Igen, még az a tervünk is szlovák fordításban és egy német megvalósult, ami menet közben nyelvű változatban is megjelent az- olykor már-már megfenekleni lát- óta, azt hiszem, elégedettek lehe- szott. A szlovákiai magyarok nép- tünk. S részben ehhez kapcsolódik rajza című szintézisre gondolok, a szlovákiai magyar néprajzi bibliamelyet ugyan magam jegyzek, de ográfiai összeállítása (L. Juhász

Ilona munkája), amely mára szinte naprakész. Nincs még egy magyar kisebbség, amelynek ilyen részletes és gazdag, több kötetes néprajzi bibliográfiája volna! Szinkronban vagyunk egyébként a szlovák vagy a magyar nemzeti néprajzi bibliográfiákkal, hogy a nemzetköziekről már ne is beszéljek, sőt olykor-olykor meg is előzzük őket. Már eddig is érzékeltettem, hogy a központ elindítása nem csupán az én érdemem, hiszen sokan tekintették szívügyüknek a szlovákiai magyarság népi kultúrájának megőrzését és segítettek ennek az intézménynek a kialakításában. Ez nem egyemberes vállalkozás, hiszen a kezdetektől fogva a feleségemmel, L Juhász Ilonával, aki maga is etnológus, álmodtuk meg és verekedjük végig, sokszor egymást sem kímélve az egészet. Emellett természetesen viszonylag nagyszámú külső munkatársat foglalkoztatunk, jó kapcsolataink vannak a hazai szlovák néprajzi intézetekkel, és külföldön is számos partnerintézményünk van.

Maga a Fórum Kisebbségkutató Intézet nonprofit szervezet. Ezek után felmerül a kérdés, hogy központ az igencsak kiterjedt kutatótevékenységét, a publikációinak és fenntartásának finanszírozását miképpen tudják megoldani. Részesülnek állami támogatásban?

Minden évben kapunk a Szlovák Kulturális Minisztériumtól és a budapesti Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától anyagi támogatást, de ezeket általában konkrét, előre megszabott tevékenységre fordíthatjuk csupán. Bevételeink zömére pályázatok útján teszünk szert. Ezekkel csupán az a gond, hogy a legtöbbjük egy évre szól, ritkábban két évre, majd ezután ismét pályázni kell. Szerencsére a somoijai kollégák azért ezeket szinkronba hozták, így nem eshet meg, hogy teljesen jövedelem nélkül marad az intézetünk. Az igazság az, hogy kutatási célokra, kiállításaink megszervezésére, valamint publikációkra viszonylag

könnyen tudunk pénzt szerezni, így évente megjelenő évkönyvünk, az Acta Ethnologica Danubiana mellett még számos többnyelvű kiadvány megjelentetésére nyílik lehetőségünk. Csak felsorolásszerűen hadd említsem meg az Interet- hnica, a Lokális és regionális monográfiák és a Notitia historico- ethnologica című kiadványsorozatainkat. Ezzel szemben a működési költségeink előteremtése sajnos elég nagy gondot okoz. A könyvtár fenntartására, a villanyszámlákra, fűtésre bizony nehezen teremtjük elő az anyagi fedezetet. De ennél is nagyobb gondot jelent, hogy az intézmény jelenleg méltatlan körülmények közt, hat pici, zsúfolt helyiségben kénytelen működni. Sajnos hiába írtunk kérvényeket, kilincseltünk, egyelőre hosszú távú, számunkra elfogadható megoldás nem született...

A Selye János Egyetem Tanárképző Karának tanáraként hogyan ítéli meg: a diákok kellőképpen nyitottak a néprajztudomány iránt?

Mivel az általam oktatott tantárgyak zömében a választhatóak közé tartoznak, így azok a diákok, akik e mellett voksolnak, általában érdeklődőek, nyitottak. Természetesen minden csoportban akad olyan diák, aki szeretne minél kevesebb munkával túljutni a vizsgán, de ők vannak kisebbségben. A tavalyi évben nyolc diák írta nálam a záródolgozatát, amelyek között voltak valóban kimagasló színvonalúak is. Ebben az évben pedig még többen jelentkeztek. Nézze, világjelenség, hogy a néprajz (és még jó pár „kis” szak) nem tartozik a slágerszakmák közé. Müncheni öreg barátom, példaképem, Vajda László szokta emlegetni, s teljes mértékben egyet lehet vele érteni: nem kell félteni a néprajzot. Az igaz, hogy az eszes gyerekek zöme elmegy jogot, közgazdaságtant vagy medicinát tanulni. De mindig akad majd (ahogy a múltban is akadt) egy-két jófejű őrült, aki a néprajzot választja. S nekünk ennyi éppen elég...