Új Szó, 2007. december (60. évfolyam, 277-298. szám)

2007-12-11 / 284. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. DECEMBER 11. Régió 5 * ..........~ vx, ........................»' r —^ ~.v..» Lez uhant egy Cessna 303 típusú kisrepülőgép tegnap reggel Pozsonyszőlős (Vajnory) városrészben. A baleset során három horvát állampolgár vesz­tette életét. Mint kiderült, a Zágrábból induló repülőgép a szokásos évi technikai ellenőrzésre tartott a szlovák fővárosba. A hatszemélyes járműben az 53 éves pilótán kívül egy 35 éves repülőgép-szerelő és egy repülni tanuló 19 éves fiatal tartózkodott. A szemtanúk szerint a 300-500 méter magasságban közlekedő gép hirtelen zuhanni kezdett, orrával a szántóföldbe csapódott és kigyulladt. „Amikor a helyszínre érkeztem, egy darabokra szakadt holttestet láttam a gépen kívül, ketten pedig még a lángoló repülőgépben voltak, már nem lehetett segíteni rajtuk" - nyilat­kozta az egyik szemtanú, aki értesítette a rendőrséget a szerencsétlenségről. Ladislav Grell szakértő szerint a vizsgálatok hónapokig is elhúzódhat­nak, mivel a Cessnákban nincs fekete doboz, amiből kideríthetnék a szerencsétlenség okát. (SITA-felvétel) Megalakult a Galantsko Idegenforgalmi Társulás - a cél a szolgáltatások színvonalának fellendítése Összehangoltan népszerűsítik a régiót az önkormányzatok Galánta/Kaskády. A Galant­sko Idegenforgalmi Társu­lás céljairól, feladatairól, lehetőségeiről szólt a Ga- lántához közeli Kaskády üdülőközpontban megtar­tott konferencia. GAÁL LÁSZLÓ A társulást szeptember végén jegyezték be polgári társulásként a belügyminisztériumban, a mostani konferencián mutatták be a stratégiáját, amely 2016-ig vetíti előre a régió idegenfor­galmi fejlesztési lehetőségeit. Baros Róbert, a Galántai Re­gionális Fejlesztési Ügynökség (RRA) igazgatója emlékeztetett rá, hogy idén februárban az eu­rópai uniós támogatással „Synet - határon átnyúló turizmus szinergiája” címmel megtartott konferencián az ügynökség a Eureg Polgári Társulással közö­sen az ausztriai Auland Carnun­tum társulás tapasztalatainak felhasználásával tűzte célul az idegenforgalmi társulás megala­pítását. Ennek lényege, hogy a társuláson keresztül a Galántai és a Vágsellyei járás önkormány­zatai, vállalkozói és nonprofit szervezetei közösen igyekezze­nek javítani az idegenforgalmi szolgáltatások színvonalán. A mostani találkozón Bosák Ká­roly, az Eureg elnöke figyelmez­tetett, hogy a termálfürdő, a szálloda, a golfpálya külön-kü- lön nem jelent idegenforgalmat, az idegenforgalom ezeknek a szolgáltatásoknak a komplex kí­nálata. A társulásba magánsze­mélyek, vállalkozók, önkor­mányzatok és szervezetek is be­léphetnek. A tagok egyszeri 5000 koronás illetéket, majd ha­vonként 500 koronás tagdíjat fi­zetnek. Ez a társulás működé­sére, egyelőre egy főállásban működő menedzser fizetésére, weboldal és 2 infokioszk működ­tetésére elegendő. A tagok cse­rébe lehetőséget kapnak, hogy a társulás www.galantsko.info weboldalán ingyenesen mutat­kozzanak be, és folyamatosan frissíthessék a saját oldalukat. Ezenkívül az idegenforgalmi to­vábbképzéseken ingyenesen ve­hetnek részt. Tuba Lajos, a Fórum Régiófej­lesztési Központ munkatársa bemutatta a galántai régió ide­genforgalmi stratégiáját, amit a résztvevők egy százoldalas kiad­ványban is megkaptak. Egy má­sik kiadvány, egy színes fotókkal illusztrált négynyelvű - szlovák- magyar-angol-német - brossúra a Galantsko régió bemutatását szolgálja. Hasonló céllal mű­ködtetnek majd két infokiosz­kot. Az egyiket Galánta főterén, a másikat Pozsonyban, valame­lyik forgalmas bevásárló-köz­pontban a állítják fel. Emléktáblát kelyeztek el és avattak fel vasárnap a százéves komáromi ortodox zsinagóga falán Közös történelmünkre emlékeztet 0 V tejto budove bola ortodoxná synagóga v Komárne. 1907 - 1944 Ebben az épületben működött a komáromi ortodox zsinagóga. 1907 - 1944 rmin-n nb-npn bv nojsn tvs bys m pás .1944-1907 own t*3 OV'MBip be rrspi-nmiKn * * A háromnyelvű emléktábla a Szülőföld Alap és a Csemadok támogatá­sának köszönhetően készülhetett el (Vas Gyula felvétele) V. KRASZN1CA MELITTA Komárom. A komáromi orto­dox zsinagóga megépülésének 100. évfordulóján emléktáblát avattak vasárnap délután a város­ban. Az 1907-ben elkészült Ispo­tály utcai épületet 1944-ig hasz­nálták ortodox zsinagógákért, és 1955-lg volt a zsidó hitközség tu­lajdonában. Később raktárként használták, a rendszerváltás után pedig az idősek otthonának ré­szévé vált. Várnai Gábor kántotjelölt éne­két követően Fináli Gábor rabbi­jelölt szólt az egybegyűltekhez. A napokban a zsidóság a fény, a szeretet ünnepét, a Hanukát ün­nepli; a szónok szerint e tábla is a reményt hirdeti. Pastemák Antal, a komáromi zsidó hitközség el­nöke felelevenítette a zsidóság kettéválásának történetét: a vég­zetes szakadásra 1868 decembe­rében került sor, amikor létrejött a hagyományokhoz szigorúan ragaszkodó ortodox és a liberáli­sabb neológ irányzat. Komárom­ban minkét tábor híveinek külön zsinagógája volt, az ortodoxok­nak kettő is, egy kisebb a Men- házban, és egy nagy, amely most 100 éves. A második világháború előtt közel háromezer fős zsidó közösség élt a városban, számuk mára 50-60 főre tehető. Azok, akik túlélték a haláltáborokat, nagyrészt Izraelbe és Amerikába vándoroltak ki. Az ünnepségen jelen volt Vá- rady Lajos, Magyarország po­zsonyi nagykövetségének taná­csosa, Bastmák Tibor, Komárom polgármestere, Hortai Éva és Szabó Béla alpolgármester, va­lamint Éva Ipóthová, a nyugdí­jasotthon igazgatója. Bastrnák Tibor szerint az ilyen és ehhez hasonló emléktáblák segítenek abban, hogy a felnövekvő gene­rációk hitelesebb, valósabb ké­pet kapjanak az elmúlt törté­nelmi időszakról, tudatosítsák, hogy történelmük - zsidóké és nem zsidóké, befogadóké és ér­kezőké, a többségé és a kisebb­ségé - közös. Pastemák Antal két fényképpel ajándékozta meg az idősek otthonát, az egyik a zsinagógát ábrázolja, a másik az egykori ülésrendet a zsinagógá­ban. A táblaavatás koszorúzással ért véget. Jótékonysági filmvetítés a Kaszás Attila-szoborért 56 csepp vér a komáromi moziban ÚJ SZÓ-ELŐZETES Komárom. December 13-án, 17 órától a komáromi Tátra moziban jótékonysági vetítés során mutatják be az 56 csepp vér című játékfilmet, amely a tragikus hirtelenséggel elhunyt Kaszás Attila utolsó filmszerepe volt; Lőrinc papot alakította. A vetítésre több szereplő - Palcsó Tamás, Keresztes Ildikó, Balogh Erika, Hoffmann Mónika, Miller Zoltán, Puskás Péter - eljön, és itt lesz a film rendezője, Bokor Attila, zeneszerzője, Mihály Tamás, producere, Nagy Endre, valamint ötletgazdája, Pintér Tamás is. A vetítést követően a vendé­gekkel id. Batta György beszél­get. A film bemutatása előtt egy Kaszás Attilával készült interjút láthat a közönség, amelyben a színész a filmről, a próbafolya­matról és a forgatáson megélt élményeiről mesél. Az össze­gyűlt adományokat a Komá­romban felállítandó Kaszás Atti- la-szoborra fordítják, (vkm) Hatszáz „illegális" dunaszerdahelyi Láthatatlan városlakók S1TA-HÍR Dunaszerdahely. Csaknem hatszáz olyan személyt tartanak számon, akiknek a városban van állandó lakhelye, anélkül, hogy egy konkrét címre be len­nének jelentve. Nem hajléktalanokról van szó, hanem gyakran jómódú emberekről, akik ilyen módon mentesülnek a helyi adók és il­letékek fizetése alól. A város így megközelítőleg évi 380 ezer ko­rona bevételtől esik el. A város- vezetés ezért összeállította az ún. láthatatlan városlakók név­sorát, akik az év végéig még be­jelentkezhetnek állandó vagy átmeneti lakhelyre. Ezután a város végrehajtókra bízza a to­vábbi lépéseket. Élőláncot alakítanak ki a két városháza között Együtt ünnepli a határnyitást a két Komárom ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ * 12 Komárom. Együtt ünnepli a schengeni övezethez való csat­lakozást Észak- és Dél-Komá- rom. A programokat a határnyi­tás első napjára, december 21-re, péntekre időzítették. Déli 12 órakor a két város alap- és középiskolás diákjai élőláncot alakítanak ki a két városháza között. „A határnyitásra Ma­gyarország illetve Szlovákia házelnökét, Szili Katalint és Pa­vol Paškát hívtuk meg - mond­ta az újságíróknak Bastmák Ti­bor polgármester. - A meghí­vásra még szeptember elején, a Selye János Egyetem tanévnyi­tóján került sor. Bár hivatalos visszajelzés eddig egyik fél ré­széről sem érkezett, Pavol Paška már jelezte részvételi szándékát. Ugyancsak nem hi­vatalos forrásból úgy értesül­tünk, hogy Szili Katalin nem vesz részt az ünnepségen.” A polgármester ezt sajnálatosnak tartja, mert mint megjegyezte: ezúttal nem a két ország viszo­nyáról, hanem Európához tar­tozásunk további megszilárdítá­sának ünnepéről van szó. Mivel az esti program hely­színe a határátkelő lesz, ezért 19 órától 21 óráig az Erzsébet híd le lesz zárva a gépjármű- forgalom elől. A műsor 19 óra­kor Peter Cmorík koncertjével kezdődik, majd a vendégek rö­vid köszöntőjét követően zenés tűzijáték lesz a hídon. A tűzijátékot a Hooligans együt­tes fellépése követi. Dél-Komá- rom önkormányzata bonusz­ként a Beatrice zenekart is meghívta az ünnepségre. A koncerteket kivetítőkön is figye­lemmel lehet majd kísérni. Holnap a város központjá­ban, a Klapka téren egy digitá­lis órát helyeznek el, amely a schengeni csatlakozásig hátra­lévő időt mutatja majd. (vkm) AJÁNLÓ December 12. (szerda) Komárom - 19.00: Kará­csonyi Mulatós Gála a városi művelődési központban, amelynek műsorvezetői a Pát­ria rádió bemondói: Bodri Ele­onóra és Molnár László. Fellé­pők: Matyi és a hegedűs, Márió, a harmonikás, Bódi Guszti és a Fekete Szemek, Postás Józsi, a 3+2 zenekar, valamint Rigó Mónika cigányzenekara Sárkö­zi Pál vezetésével. (vkm) Decemberl3. (csütörtök) Érsekújvár-17.00: Mesés ka­rácsony 2007 címmel karácsonyi gálaműsor lesz a .Millennium Sportcsarnokban, (száz) Érsekújvár - 18.00: a főtéri kultúrházban bemutatják a Jó­zsef és a színes szélesvásznú álomkabát című musicalt, az Ér­sekújvári Rockszínpad előadásá­ban. Az előadást délelőtt a város magyar diákjai tekinthetik meg ugyanitt, (száz) Pozsony - 16.30: évfordulós misét tart Turányi Miklós az Er­zsébet apácák templomában Bornemissza Istvánért, (ú) Szene - 19.00: Boszor­kányság-e a szerelem? címmel Mészáros András egyetemi tanár ad elő a Szenczi Molnár Albert Klub 77. estjén, a Nos­talgia vendéglőben. További információk: Sebők Éva és György (02/ 45923348 vagy 0903/923 348). (kor) December 14. (péntek) Dunaszerdahely - 16.00: A Vámbéry téri karácsonyi vásáron kultúrműsorral kedveskednek az oda látogatóknak az Október utcai és a Jesenský utcai óvoda növendékei, fellép a Tiszta For­rás éneklőcsoport. (und)

Next

/
Oldalképek
Tartalom