Új Szó, 2007. december (60. évfolyam, 277-298. szám)

2007-12-07 / 281. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. DECEMBER 7. Kertészkedő 15 A broméliák nagy odafigyelést igényelnek, ám a gondos bánásmódot dekoratív megjelenésükkel meghálálják A lakberendezők kedvence A boltokban kapható hibridek viszonylag jól tarthatóak lakásban is A guzmánia vagy lándzsa­bunkó a broméliafélék csa­ládjába tartozik. A lakberen­dezők előszeretettel hasz­nálják modern dekorációs terveik megvalósításához, míg a kezdő szobakertészek félnek tőle. Mert úgy hiszik, hogy ennek a színpompás növénynek a nevelése meg­haladja képességeiket. ÖSSZEFOGLALÓ Ebben azonban tévednek, hi­szen kevés olyan növényfaj van, amelyiknek egyszerűbb lenne a gondozása, mint a broméliának. A nemzetséget Ruiz és Pavon 1802-ben egy spanyol botanikus után nevezte el. A legalább 160 fajt számláló Bromélia félék csa­ládjába (Bromeliaceae), guzmán- broméliafélék (Guzmania) rend­jébe tartozó guzmán-broméliák többsége fényes, sötétzöld levelű, és mutatós virágzata miatt köz­kedvelt szobanövény. Többségük epifita növény, azaz a fákon nő, de nem élősködő. A szén-dioxidot a levegőből veszi fel, a tápanyagot pedig az esővízből és az elkorhadt növényi részekből. A trópusokon őshonosak, a nedves, páradús, ár­nyékos helyeket kedvelik, a ten­gerszint feletti magasságok min­den szintjén található fajuk. Fő­ként Nyugat-Indiában, Közép- és Dél-Amerikában terjedtek el. Télen a legszebb Egy lándzsabunkó vásárlása esetén feltűnő virágzatában hosszú ideig gyönyörködhetünk. A virágok önmagukban egyálta­lán nem feltűnőek, de az erős vi- rágzati tengelyen égővörös, élénk vörös-zöld tarka fellevelek mögött bújnak meg a virágok. A levélrozetta közepéből kiemel­kedő virágzani növényt bősége­sen kell locsolnunk. Nálunk a lándzsabunkó szoba­növényként télen virágzik. Sötét­zöld, ragyogó színű, épszélű le­velei is dekoratívak, méretük el­érheti a 45 cm hosszúságot és a 3 cm szélességet is. Vannak zöld­fehér levélmintázatot viselő nö­vények is. Virágzás után a növény elpusz­tul. Ha az anyanövény pusztulása után a saijakat fel akarjuk nevel­ni, olyan környezetet kell terem­tenünk, amely eredeti élőhelyé­hez hasonlít. Szereti a meleg és párás környezetet. Esővízzel öntözzük * li A broméliák nagy odafigyelést igényelnek, de a gondos bánás­módot meghálálják. A lándzsa­bunkó kereskedelemben kapható hibridjei már jobbára alkalmaz­kodtak az otthon környezetéhez. Fényigényesek, de a közvetlen na­pot nem kedvelik. Az árnyékos helyeket is jól viselik, viszont a té­li hónapokban kiegészítő világí­tásra is szükség lehet, amely a vi­rágok képződését elősegítheti. A túl magas nappali hőmérsék­letet kevésbé tolerálják, éjszaka a 16-20 °C a kedvező számukra. A guzmánia virágoztatásához ma­gas hőmérséklet, 24 °C szükséges, de a már virágokban álló egyedek- nek elég a szobahőmérséklet is. Viszont a 18 °C alatti hőmérsékle­tet a növény igen rosszul viseli. A víz minőségére a növény na­gyon érzékeny. A keményvizet, a sós, alkalikus közeget nem tűri, ezért desztillált vagy esővízzel ajánlott öntözni. Cserepének talaja legyen kife­jezetten laza szerkezetű jó víz­gazdálkodású, hogy az esővíz, il­letve a savanyított öntözővíz könnyen átfolyjon. A virág föld­jét tartsuk mindig nedvesen, de ne vizesen, mert a túlöntözés végzetes lehet a növény számára. Két öntözés között hagyjuk a ta­lajt kiszáradni. A vizet a növény közepére öntsük. A központi le­vélrózsában mindig álljon víz. A guzmánia magas páratartal­mat igényel, ezért nyáron perme­tezzük a leveleket. Ugyanakkor a túlzott páratartalom levélfoltoso- dást okozhat. A leveleken keresztül történő tápanyagfelvétel megszokott en­nél a növénynél, ezért rakjunk időnként a permetezőbe oldott műtrágyát. Tápközege lehet pél­dául savanyú tőzeg és fenyőké­reg 1:1 arányú keveréke. Csak lassan ható műtrágyákat hasz­náljunk. Adhatunk a tápközeg­hez kevés dolomitot is, hogy biz­tosítsuk a kalcium és magnézium ellátást. Azonban mikroelemet tartalmazó műtrágyákat ne hasz­náljunk. Folyékony műtrágyát csak nagyon kis koncentrációban alkalmazzuk. A kereskedelemben kapható Guzmánia linguata hibridek virá­gai akár 6-8 hétig is a legszebb színükben pompáznak. A felleve­lek színe a sárgától a narancssár­gán át a vörösig változik. Különö­sen népszerű a Guzmania minor világospiros virágzatú változata. A boltokban kapható hibridek vi­szonylag jól tarthatóak lakásban is. A lándzsabunkót többnyire már virágzó állapotban árusítják. Betegségei és kártevői Az erős napsugárzás vagy a vashiány levélszáradást okozhat. A pajzstetvek a növényt gyakran károsítják. A lándzsabunkó feltűnő virágzatában viszonylag hosszú ideig gyö­nyörködhetünk (Fotó: Hocsi) AZ ÁLLATORVOS VÁLASZOL Mikor pároztassuk a kutyát? DR. NAGY KORNÉL Van egy 3 éves Yorkshire nőstény kutyám, s szeretném, ha kicsinyei születnének. Többször elvittem már hím kutyához, de egyszer sem lett vemhes. Mi lehet ennek az oka? Mikor lenne a legmegfe­lelőbb újra próbálkozni a pá- roztatással? B. Margit Lehet, hogy a termékenyítés nem kellő időben történt, ám az is lehet, hogy kutyája meddő. A meddőség kialakulását leggyak­rabban anatómiai okok, hormo­nális zavarok, esedeg a nemi szervek baktériumos megbete­gedése idézi elő. Nem lesz a ku­tya vemhes, ha a párosodás létre­jöttét mechanikai akadály gátol­ja, pl. a hüvely bejáratának heges szűkülete, előesése, rosszabb esetben daganata. Az üyen jel­legű, anatómiai rendellenesség kapcsán fennálló meddőség se- bészetileg orvosolható. A külön­böző hormonális zavarok (pl. a pajzsmirigy hiányos működése vagy a mellékvese túlműködése) miatt keletkező meddőség a vér hormonszintjének mérésével megállapíthatók és gyógyítha­tók. A baktériumos megbetege­dések okozta meddőség szintén kezelhető, célzott antibiotiku­mos kezeléssel megszüntethető. A pároztatás optimális idő­pontjának meghatározása - megfelelő élettani ismeretek hiá­nyában - nem könnyű feladat. Nézzünk azonban néhány jel­lemző élettani és tenyésztési sa­játosságot, amelyek segíthetnek a pároztatás megfelelő időpont­jának megválasztásában. A szu­ka kutyák nemi érettségüket már 6-9 hónapos korban, ám te- nyészérettségüket, azaz a te­nyésztésre való felkészültségü­ket csak 12-18 hónapos korban érik el. A nőstény kutya tehát második vagy harmadik ivarzá­sát követően válik alkalmassá a termékenyítésre és a terhesség kihordására. A kutyák évente kétszer, 6 hónapos időközönként ivarzanak. Az ivarzás első 7-10 napja a tüszőnövekedéssel együtt járó előivarzás. Az azt kö­vető 5-8 napig tartó ivarzási időszak során következik be a' tüszőrepedés és a tüszőérés. Az előivarzás napjaiban a szuka nyugtalanná, étvágytalanná vá­lik, péraajkai megduzzadnak, vérbővé válnak, a hüvelyből bar­násvörös ivarzási nyálka ürül. A 9. nap után a szuka viselkedése rendszerint megváltozik: elfo­gadja a kan közeledését, péraaj­kai kissé összesnek, a hüvelyfo­lyás estenként megszűnik, vagy véres, lakkszerűvé válik. Ez az idő a legalkalmasabb a pározta- tásra. Mivel az előivarzás és az ivarzás időtartama fajtánként, egyedenként, klimatikus körül­ményektől, valamint az állat é- letkorától függően jelentősen el­tér, a pároztatás megfelelő idő­pontjának megválasztásához kü­lönféle vizsgálatok nélkülözhe- tedenek. Ilyen vizsgálat például a hüvelytükrözés, a hüvely cito­lógiai vizsgálata, a vér hormon- szintjének mérése (a progeszte- ronszint mérése), a petefészek ultrahangos vizsgálata, a hüvely­váladék elektromos ellenállásá­nak a mérése. Biztos támpontot azonban az említett vizsgálatok önmagukban történő elvégzése sajnos nem ad. Kizárólag az együtt és meghatározott időkö­zönként elvégzett vizsgálatokkal és mérésekkel van mód a meg- termékenyülés szempontjából a legmegfelelőbb időpont megha­tározására. (Képarchívum) PIACI ÁRSÉTA Pozsony Komárom Rimaszombat Zselíz Losonc Szepsi Kassa december 5-én december 5-én december 5-én december 5-én december 6-án december 5-én december 5-én sárgarépa 24 Sk/kg 10-12 Sk/kg 28 Sk/kg 10-12 Sk/kg 17 Sk/kg 19 Sk/kg 15 Sk/kg petrezselyem 46-49 Sk/kg 30 Sk/kg 50 Sk/kg 20-25 Sk/kg 35 Sk/kg 56 Sk/kg 29 Sk/kg burgonya 13-15 Sk/kg 10-12 Sk/kg 12 Sk/kg 15 Sk/kg 10 Sk/kg 11 Sk/kg 10-12 Sk/kg tojás X 3,70 Sk/db 3 Sk/db X 3,40 Sk/db 3-3,20 Sk/db 2,50-3,50 Sk/db hagyma (fokhagyma) 25 (90-120) SK/kg 20 (80) Sk/kg 30 (120) Sk/kg 15(80) Sk/kg 18-25 (105-110) Sk/kg 17(109) Sk/kg 13-15(70-110) Sk/kg zeller 35 Sk/kg 5-10 Sk/db 50 Sk/kg 10 Sk/db 35 Sk/kg 30 Sk/kg 19-24 Sk/kg zöldpaprika 65-96 Sk/kg X 25-35 Sk/kg X 65-89 Sk/kg 90 Sk/kg 49-89 Sk/kg paradicsom 56-70 Sk/kg X 35 Sk/kg X 45 Sk/kg 40 Sk/kg 52 Sk/kg kelkáposzta 24-30 Sk/kg 15-20 Sk/db 35 Sk/kg 15 Sk/db 12 Sk/kg 20 Sk/kg 17-19 Sk/kg őrölt fűszerpaprika X 280 Sk/kg 380 Sk/kg 250 Sk/kg X x X alma/körte 35-44/35 Sk/kg 15-28/x Sk/kg 25-35/48 Sk/kg 25 Sk/kg/ x 28/x Sk/kg 28/30 Sk/kg 20-29/39 Sk/kg káposzta/karalábé 20 Sk/kg, 15 Sk/db 10 Sk/kg, 10 Sk/db 12/22 Sk/kg 8 Sk/kg/10 Sk/db 10-15/15 Sk/kg 10 Sk/kg/13 Sk/db 11-17/10 Sk/kg méz (dióbél) 140-160 (x) Sk/kg 80-130 (150-180) Sk/kg 130 (200) Sk/kg 100-120 (120) Sk/kg 100-130 (245-260) Sk/kg 90 (80-130) Sk/kg 100-130 (260) Sk/kg sütőtök 20-23 Sk/kg 15 Sk/kg 20 Sk/kg 10/szelet 10/szelet X X uborka 60 Sk/kg X 35 Sk/kg X 55 Sk/kg 40 Sk/kg 39-49 Sk/kg

Next

/
Oldalképek
Tartalom