Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)
2007-11-28 / 273. szám, szerda
SZÜLŐFÖLDÜNK 2007. november 28., szerda 4. évfolyam, 45. szám Szpeleoterápiával kísérleteznének A domicai barlang igazgatósága nem zárkózik el, de szigorú feltételeket szab 26. oldal Hmm ° » ww-h Ötvenéves Féltve őrzött tárgyak, emlékek kerültek elő, ezekből kiállítást rendeztek az alma materben 29. oldal Nagymagyaron idén jubilál a teke Befejeződött a futballidény, pástra léptek a tőrözők 30-31. oldal A kitelepítés és a deportálás bosszú volt az 1938-as díszkapukért, a bécsi döntés utáni határokért Néhány gondolat az igazságosságról, egyenlőségről INTERJÚ Marcelházán kezdődött 2007. november 23-án, s tíz hónapig tart az aláírásgyűjtés rűen megtörténjen velünk, hanem magunk is beleszólhassunk.” A történelmi emlékezet két síkon fut - hangsúlyozta az egyik az élő emlékezet, mely az eseményeket megélt személyek elbeszélésem alapul, míg a másik sík az, amelyen az eseményeket bizonyos időszak távlatából leíró történészek mozognak. A holocausthoz hasonlóan a magyarság „emlékezetében” is beállt a kritikus időszak - a hatvan évvel ezelőtti történések túlélői folyamatosan távoznak sorainkból, s nekünk, utódoknak az a feladatunk, hogy ezt a történeti emlékezetet átemeljük kulturális emlékezetünkbe, a nemzeti történetírásba. A megemlékezések, ünnepélyek, kopjafaállítások feladata éppen az, hogy az emlékezetet hagyománnyá, tradícióvá nemesítsék. „A szlovákiai magyarok számára az 1945 és 1948 között eltelt három esztendő nagyon fontos időszak; ha ezek az események nem történtek volna meg, ma valószínűleg sokkal kevésbé összetartó közösség lennénk. A reszlovakizáción, a Csehországban lezajlott »rabszolgavásárokon« keresztül értjük meg a kisebbségi másodrendűség sajátosságait, döbbenetét.” Szarka László, valamint a társadalmi szervezetek és társulások jelenlévő vezetői is hangsúlyozták: az aláírásgyűjtési akció jó alkalom arra, hogy lépéseket tegyünk egy korszak végleges lezárása felé - miképp azt Václav Havel és Richard von Weiszäcker, Csehország és Németország egykori elnöke 1990ben megtette. Havelt idézve .....a ko lektív bűnösség elvére alapozva olyan büntetéssel sújtottuk őket (jelen esetben a németeket - a szerző megj.), melyet jogrendünk nem is ismert. Nem büntetés volt, hanem bosszú - ráadásul nem is egyes személyek bűnössége alapján üldöztük őket, hanem mint egy bizonyos nemzet tagjait.” Mindez egy drámaírótól, aki megtanulta levonni a történelmi tanulságokat... Fehér Csaba, az aláírásgyűjtést kezdeményező polgári társulás elnöke: Decembertől számítva tíz hónapon keresztül, 2008. szeptemberéig folyik az aláírásgyűjtés. Hogyan juttatják el az íveket a közösségekhez? Több csatornán keresztül - így aktivistáink útján, akik részt vesznek majd a magyarlakta falvak rendezvényem, valamint társadalmai szervezeteink, a Csema- dok, illetve a Szövetség a Közös Fehér Csaba a petíció fontosságát hangsúlyozta Mi lesz az aláírt ívek sorsa? Szeptemberben szeretnénk a szlovák és az európai parlament elé terjesztem azokat. Hogy ennek tükrében mérlegeljék: egy huszonegyedik századi európai uniós tagállamban nem lehet egy, már hatvan évvel ezelőtt is embertelennek minősített, az emberi jogokat semmibe vevő jogszabályt életben tartani, megerősíteni, (la) Bár régóta tudjuk, hogy a történelem bölcselet, mely példákkal tarnt, itt, a közép- kelet-európai térségben, ahol az ezredéves sérelmekre való hivatkozás a politikai kultúra (vagy inkább kulturálatlanság) része, máig nem sikerült magunkévá tenni ezt a tanítást. Pedig vannak bizonyos holtpontok, melyekről jó lenne végre elmozdulnunk... LŐR1NCZ ADRIÁN Az egyik ilyen, az utóbbi időkben sokat „ragozott” téma a (cseh)szlo- vákiai magyarok hat évtizeddel ezelőtt történt kitelepítése, deportálása. A történészek, a téma kutatói a rendelkezésre álló irodalmat feldolgozva többször rámutattak, hogy egyéni és kollektív jogsértések sorozatát követte el az államhatalom 1945 és 1948 között a felvidéki magyarok rovására, s az utóbbi időben egyre több nemzetközi jogi szakértő is ezen az állásponton van. Megkérdőjelezhető például az, hogy hozhat-e egy tisztségéről lemondott államfő dekrétumokat, s utólag jogerőre emelheti-e azt egy nem jogszerűen összehívott parlament. Meg lehet-e valakit - jelen esetben egy népcsoportot - minden bizonyítási eljárás, tárgyalás nélkül fosztani a vagyonától és az állampolgárságától? A válasz: igen, egy diktatórikus hatalom mindezt megteheti... Eduard Beneš, Csehszlovákia elnöke 1939-ben még ezt nyilatkozta: „A magam részéről azt hiszem, nem kapjuk vissza teljesen régi határainkat, de nem áll érdekünkben, hogy emiatt ismét tönkretegyük a kapcsolatainkat a magyarokkal.” Klement Gottwald, a CSKP főtitkára 1943-ban azon véleményének adott hangot, hogy „...a Csehszlovák Köztársaságnak szláv nemzetállammá kell válnia a háborút követő politikai fejlemények nyomán.” Gustáv Husák későbbi elnök 1945-ben: „A szlovák parasztoknak és munkásoknak, akiket a gazdag déli területekről kiszorítottak, fel a hegyvidéki zugokba, meg kell kapniuk ezt az ősi szlovák földet, hogy megfelelő életük lehessen.” S végezetül Vladimír dementis külügyi helyettes államtitkár, 1945-ben: „...a végleges megoldást el tudjuk intézni magunk is...” „Vállalkozó szellemből” mindmáig nincs hiány - így számunkra nem marad más hátra, mint hallatni a hangunkat, tiltakozni... Megtörni a csendet Néhány hónapja Dél-Szlovákia szerte egymást érik a megemlékezések a hatvan évvel ezelőtti kitelepítésekre és deportálásra. A 2007. november 23-án Marcelházán zajlott ünnepséget ki kell emelnem ezek sorából. Hivatalosan ugyanis Szarka László előadása a rendezés lehetőségeiről e napon vette kezdetét az az aláírásgyűjtő akció, mely tíz hónapon keresztül tart majd; a petíciós íveket mind a szlovák, mind pedig az európai parlament képviselői kézhez kapják a 2008. szeptemberi ülésszak elején. „1947. novemberében indították útnak községünkből az első transzportot Csehországba, hogy az onnan kiűzött németek helyét elfoglalják a felvidéki, úgymond háborús bűnös magyarok - mondta bevezetőjében Keszegh Béla polgármester. - Beneš, valamint dekrétumai a nácizmus legalávalóbb gaztetteit idézik. Eleinknek mindössze annyi bűnük volt, hogy ide, s magyarnak születtek; esetleg még az is, hogy a kitartó munkájuknak köszönhetően módosaknak számítottak. Évtizedeken keresztül nem mertünk e sérelmekről beszélni, ám eljött az idő, hogy megtöijük a csendet. Ezzel tartozunk valamennyi kitelepített és deportált magyarnak, illetve leszármazot- taiknak.” A polgármester bevezetőjét követően az egybegyűltek részleteket tekintettek meg a Kurtakeszi és Marcelháza első írásos emlékének 750. évfordulójára készült dokumentumfilmből, melyben az egyesített község idősebb lakosai vallottak a második világháborút követő meghurcoltatásokról. Ezt a korszakot idézte fel a kul- túrközpontban megrendezett Never Again - Soha többé 1945-1948 című, Brüsszelben is bemutatott kiállítás, mely jelentős nemzetközi (A szerző felvételei) visszhangot kapott. A későbbiekben a helyi alapiskola tanulói adták elő verses összeállításukat; ez a korszakról szóló irodalmi művek feldolgozását adta közre. Mindez méltó kulisszát teremtett az aláírásgyűjtési akció megkezdéséhez. A rendezés lehetőségei A megemlékezések fontosságáról, illetve a rendezés lehetséges módjairól tartott előadást Marcelházán Szarka László történész. „A történelem az emlékezeten alapul - hangsúlyozta előadása bevezetőjében. - Fontos, hogy az elmúlt nyolcvan-kilencven év történéseit összefüggéseiben lássuk, s hogy tudatosítsuk: e korszaknak egy kényszermozzanat, a trianoni békeszerződés az eleje. A szlovákiai magyarság kezd akarati közösséggé válni - szeretne megmaradni, szeretne olyan státuszt kapni, mely szavatolná, hogy a továbbiakban ne a kényszer mozgasson bennünket. Hogy a történelem ne csak egyszeCélokért meglévő területi irodáinak közreműködésével. Mely szervezetek állnak az aláírásgyűjtés hátterében? A Never Again Polgári Társulás, a Csemadok, a Szlovákiai Keresztyén Egyház, valamint a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége kezdeményezte a petíciót. A Csemadok a közelmúltban közel 14 000 aláírást gyűjtött össze a Pátria Rádió ügyében. Várható-e, hogy a kárpótlás ügye több személyt mozgósít? Nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni, de mindenképp kifejezésre kell juttatnunk azt a tényt, hogy a 1945-48 közötti korszak máig nincs lezárva, és közösségünk tagjait ez máig érinti és foglalkoztatja. A kezdeményezők megszólították a szlovák civil szféra képviselőit is... így igaz, mégpedig a sajtón keresztül, ám felhívásunkra eddig egyetlen szlovák szervezet sem reagált. Pedig nyíltan vállalt célunk éppen az, hogy a szlovák parlament határozata ellenére is tárgyalóasztal mellé ültessük a közélet, a civil szféra képviselőit. A dekrétumok ugyanis határt vonnak magyarok és szlovákok között, elválasztanak bennünket.
