Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)
2007-11-28 / 273. szám, szerda
22 Sport-hirdetés ÚJ SZÓ 2007. NOVEMBER 28. www.ujszo.com Ivkovicné Béres Tímea: „Anyukának lenni a legszebb érzés a világon, és szeretnék még egyet, mert tényleg a gyermek az élet értelme" Brünn pályafutása kiszemelt utolsó állomása „Köszönöm, hogy magyar emberrel találkozhatok itt, Brünnben” - hálálkodott Ivkovicné Béres Tímea, a Gambrinus SIKA kosárlabdacsapat idegenlégiósa, mikor megszólítottam. Az egyetlen magyar Euroliga- győztessel a kassai Kosit 2013 elleni kupameccs után beszélgettem. KOVÁCS BARNABÁS Miért éppen a cseh bajnok, Gambrinus SIKA Bmo csapatát választotta? Számomra minden téren ez a legideálisabb együttes. Közel van Magyarországhoz, ráadásul a családom is a közelemben tud lenni, anyagilag is stabil a klub. Már nem tervezek túl sokat a karrieremből, szóval ez most teljesen megfelel. A szüleim Székesfehérváron élnek, ami három óra autóval. A négyéves kisfiam velem van, a férjem pedig Pécsett dolgozik, öt óra alatt ideérhet. Tehát a család is együtt lehet. Két évre írtam alá, s most úgy érzem, hogy utána befejezem. Kivel jön ki legjobban a csapatban? Nehéz beilleszkedni a csapatba, mivel egy nagy család. Kosaras társaim többsége már tizenöt éve itt játszik. Ennek ellenére nagyon kedvesek. A férjem horvát, ezáltal én nagyon jól beszélem a horvát nyelvet, sok mindent megértek. Nincseneknehézségeim. Nyári átigazolása után azt nyilatkozta, hogy „Pécsett van egy sajátos rendszer, ami eredményesen működött évek óta, ezt nem akarom megkérdőjelezni, de nem tudok azonosulni vele”. Részle- teznéegypicit? Úgy éreztem, ha tovább maradok Pécsett, akkor összetűzésbe keveredhetek a vezetőkkel, mivel sok mindenben teljesen más nézetet vallottunk. Ezt nem szerettem volna, hiszen szép éveket töltöttem a Me- csekalján. A brünniek már az elmúlt idény közepén szerettek volna leNEVJEGYKARTYA NÉV: Ivkovicné Béres Tímea SZÜLETETT: 1976. október 21, Miskolc MAGASSÁG/SÚLY: 191 cm/75 kg POSZT: center EDDIGI CSAPATAI: Ikarus, Tungsram, Ferencváros, GY- SEV, Pécsi VSK, Valenciennes Olympic, Pécsi VSK, Gambrinus Brno. LEGJOBB EREDMÉNYEI: Euro- liga-győztes (2002, Valenciennes), kétszeres Euroliga-bronz- érmes (2001, 2004, Pécs), nyolcszoros magyar bajnok, hétszeres Magyar Kupa-győztes, francia bajnok, francia kupagyőztes, francia Szuperkupagyőztes, Ronchetti-kupa-győz- tes (1998, GYSEV), streetball világbajnok, (kb) szerződtetni, de kötelességemnek éreztem befejezni a Rátgéber Lászlóval megkezdett munkát. Milyen érzések töltötték el, mikor az idei Euroliga C csoportjának küzdelmei visszarendelték legnagyobb sikerei helyszínére, a francia Valenciennes-be? Örültem, hogy a brünniekkel ismét visszatérhettem, mivel az eltelt . öt év során mindössze egyszer játszottam a franciák ellen tétmeccset, 2003-ban a pécsiek színeiben. Kellemes volt újra találkozni a régi ismerősökkel, ráadásul még a mecs- csetis megnyertük (mosolyogva). Köztudott, hogy eléggé nacionalista a francia nép. Ön is így tapasztalta? Nekem csupa pozitív élményeim vannak a franciákkal. Valenciennes városa Észak-Franciaországban terül el, ahol a legtöbb bevándorló él az országban. Ott nagyon kedvesek voltak. Inkább a déli, tengerparti részekre jellemzőbb a sovinizmus. Az első hetek nehézségeit leszámítva nagyon jól éreztem magam, eredményesebben pedig nem is zárhattuk volna az idényt. Öt esztendő eltelte után miért tértvisszaa válogatottba? Úgy éreztem, hogy ennek a magyar válogatottnak van esélye kijutni az Európa-bajnokságra, és megkaptam azt a lehetőséget, hogy a gyermekem is velem lehetett. így sikerült összeegyeztetni az anyai szerepet és a kosárlabdát, mivel eddig igazán ez volt a probléma. Milyen anyukának érzi magát? Jaj, hát ez a legszebb érzés a világon (mosolyogva). Nagyon örülök, hogy a karrierem megszakításával szültem már gyermeket, mivel nem kell azon gondolkodnom, hogy harminc fölött mitévő legyek. És szeretnék még egyet, mert tényleg a gyermek az élet értelme. Félje, a horvát származású Stojan Ivkovic a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, mindemellett az NB I- ben menetelő Pécs férfi csapatának edzője is. Ennek ismeretében természetesnek tűnik, hogy a pályán ismerkedtek meg... (Nevetés.) Mindketten Sopronban játszottunk, ott találkoztunk, de már korábban felfigyeltünk egymásra. Már lassan tíz éve, hogy együttvagyunk. Szerelem első látásra? Majdnem. Mi a Fradival játszottuk a bajnoki döntőt, ő pedig a tévében nézte a meccset. Később minden mozdulatomat fel tudta idézni. Én pedig akkor figyeltem fel rá, mikor először szerepelt Magyarországon. A székesfehérvári meccsen említettem édesanyámnak, hogy micsoda szimpatikus ez a fiatalember. Az édesanya és az édesapa is magas szinten foglalkozik a sporttal. Mennyi idő jut így a négyéves Milánra? Elég, mert ugye nálunk is ő a legfontosabb a világon. Már óvodás, úgyhogy a délelőttöket ott tölti, utánajár velem edzésre, ráadásul itt van egy pótnagymama is, aki besegít a születése óta. Nagyon jó kezekben van, és nagyon jól érzi magát. A brünni bemutatkozáskor (ČTK-felvétel) Mennyire fogja föl a kis Milán, hogy ismertek a szülei? Már átéltünk egy aranyos történetet. Együtt nyilatkoztunk a tévében, s izgatottan mesélte ovis társainak, hogy ő bizony beszélt a kamerák előtt, de nem hitték el neki. Nagyon el volt keseredve. Valahol azt olvastam, hogy Béres Tímea a gyógytorna, valamint a sportolók rehabilitációja iránt is érdeklődik... Elkezdtem a fősulit, de nappalin profi kosárlabda és egy gyermek mellett azért sok volt egyszerre. Fél évig jól ment minden, de utána megrogyantam, s azt mondtam, hogyha befejezem a kosárlabdát, akkor majd folytatom. Van egy edzői főiskolai végzettségem is, gyermekekkel is nagyon szívesen foglalkoznék. A Ml ENERGIÁNK TÖBB MINT 70%-A TISZTA FORRÁSBÓL ERED. BIZTONSÁGOS, MEGBÍZHATÓ, EFFEKTIV ELEKTROMOS ENERGIÁT TERMELÜNK. AZ UTÁNUNK KÖVETKEZŐ NEMZEDÉK TISZTÁBB JÖVŐJÉT SZOLGÁLÓ ÚJ PROJEKTEKBE 110 MILLIÁRDOT FEKTETÜNK. WWW.SEAS.SK SLOVENSKÉ ELEKTRÁRNE AZ ENERGIATERM GONDOLUNK /