Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)

2007-11-16 / 264. szám, péntek

20 Sport ÚJ SZÓ 2007. NOVEMBER 16. www.ujszo.com MEGKÉRDEZTÜK Rácz Norbertét, a Szlovák Ky- okushin Ka­rate Szövet­ségelnökét: Versenyző­ként is tata­mira lép a vb-n? Muszáj. Ez alól nincs kibú­vó, mert akit meghívnak To­kióba, azzal számolnak a mezőnyben is. Nem jótékony- sági találkozóra megyek, így negyvenegy évesen is csatasor­ba kell állnom. Már fél éve tu­dom, hogy egy huszonnégy éves brazil legény lesz az ellen­felem a súlycsoport nélküli küzdelemben. Pedig előtte azt kívántam: csak oroszt és bra­zilt ne kapjak. Mindkét ország a sportág nagyhatalmai közé tartozik, roppant erős mind­egyik versenyzője. Lát egyáltalán valamily­en esélyt a tizenkét brazil egyike ellen? Négy éve nem edzettem a vb előtt, most szorgalmasan készültem, végigdolgoztam az egész nyarat. Ilyen jó kondim már régen volt. Most lenne jó a négy évvel ezelőtti riválisom. A brazil fiú nem az én súlycso­portomból való. Mindent megteszek, hogy helytálljak. Csak egy kis adalék ahhoz, ki­vel veszem fel a harcot: a felkészülés során mint a tizen­két brazil száz-száz ellenféllel küzdött. Nálunk összesen van ennyiversenyző. Mától vasárnapig lesz a vb, majd következik a szo­kásos közgyűlés. Hajói em­lékszem, négy éve nem en­gedték be a tanácskozásra. Most mi lesz? Ott lehetek a teremben az országok nagyfőnökeinek megbeszélésén. Négy éve még nem voltam területi vezető. Azóta már megjött az angol-japán nyelvű igazolvá­nyom, amely feljogosít arra, hogy beülhessek hetven ország elnöke közé. Mi várható a tanácskozá­son? Nincsenek információim arról, mivel rukkolnak elő. Nekünk, európaiaknak bizto­san szolgálnak majd újdon­ságokkal. Utána sem jövök haza. Elmegyek a Tokió mel­letti edzőtáborba. Legutóbb nem volt rá pénzem, most ma­radok. Három nap alatt el­magyarázzák a technikákat és a formagyakorlatokat, biz­tosan tanulokbélőle. O’mk) NIKÉ Péntek, november 16. Jégkorong Extraliga: ‘ 1292. Žili­na—Košice i 2,55-4-2- \2,6-1,38-1, 15; 1296. Slovan-Trenčín 1,85-4-2,8-1,3-1,75-1,15. Szombat, november 17. Labdarúgó Eb-selejtezők: 1833. Moldova-Magyar- ország 2,65-3- 2,45-1,35- 1,3-1,29; 1843. Csehor­szág-Szlovákia 1,48-3,5- 5,85-1,1-2,2-1,21. Remélik, szombatig Vadkerti és Rábek is felépül Nyerni szeretne a Štart BŐD TITAN ILLA „Edzünk, mint a bolondok” - mondta nevetve Tóth Mihály, az ér­sekújvári kézilabdaklub sportigaz­gatója kérdésünkre, hogyan készül a csapat a szombati, Glogówban játszott Challenge-kupa-mérkő- zésre. Bár a városi képviselőtestület nem tudta támogatni az európai kupaküzdelmeket, a kilépés gon­dolatának elvetése után immár to­vábbjutásban bízik a csapat. A főpróba nem sikerült valami fényesen, a Štart ugyanis a keddi bajnokin nagyon kikapott az eper­jesiektől - 29:41 lett az eredmény a Millennium Sportcsarnokban. „A Tatran az egyetlen csapat a szlo­vák bajnokságban, amely már egy pár éve együtt van, összeszokott, és anyagi gondjai sincsenek. Ők az élő példa, hová lehet a jó körülmények által jutni” - magya­rázta a sportigazgató, de hozzátet­te, a Štart a rosszabb lehetőségek dacára is szeretne a Challenge-ku- pa 4. fordulójába jutni. „Ellen­felünk, a Glogów két éve második volt a lengyel bajnokságban, most a 6-7 hely körül állnak. Szereztem róluk DVD-felvételt is, így vannak információink, ezek alapján körülbelül egy szinten lehetünk velük. Remélem, hogy hétvégére két kulcsjátékosunk, Vadkerti és Rábek is felépül” - sorolta a továb­bi híreket T óth Mihály. S milyen eredménnyel lennének elégedett az idegenbeli odavágó után az érsekújváriak? A sportvezető merészen válaszolt: „Azt szokták ilyenkor mondani, hogy igyekszünk minél kevesebb góllal kikapni, hogy ledolgozható legyen a hátrány. Én viszont úgy hiszem, csapatunk sehová sem sze­ret menni eleve vereségre készülve, ezért azt mondom: szeretnénk nyerni!” Nagymegyeri ötösfogat Kassán Kassa/Nagymegyer. Szombaton Kassán mérik össze tudásukat Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia ifjú súlyemelői. „Az olimpiai reménységek négyes tornáján a felső korhatár 17 év, egy-egy válogatottat tíz fiú és öt lány alkot. Ne­mzeti együttesünkbe öt nagymegyerit, Ábrahám Istvánt, Kázmér Lúciánt, Jávorka Bélát, Jávorka Tivadart, Simonies Eriket is nevez­tem. Kétfrontos lengyel diadalra számítok, a Szlovákiáik fiúk elkerülhetnek a sereghajtó helyről” - latolgatta az esélyeket válo­gatottunk trénere, a nagymegyeri Buzgó Lajos, (ái) SAKK S^SMMSWIMIWMMIIItMIfflIllilffilWI'ilíffliiWil'iEl'lllilllWIIIWWBWillWiWlfilliiill'i)^ ' "i ' r8®»5 i"-'' _•***> - ­MÉSZÁROS MIHÁLY Veszelin Topalov sikerével ért véget a sakkozók Bajnokok Ligája a spanyolországi Vitoriában. A bolgár exvilágbajnok ismét bizo­nyította a klasszisát, és főleg a ver­seny második félidejében bemuta­tott tipikus hajrájával (5/4,5 pont) másfél pontos előnnyel végzett az élen. Második helyen az ukrán Po- nomarjov, a harmadikon Nisipea- nu és Polgár Judit végzett. Nézzük a győztes egyik sikeres játszmáját: Elfogadott vezércsel Világos: Topalov - Sötét: Nisi- peanu 1 ,d4 d5 2.c4 dxc4 3.e4 e5 4.Hf3 exd4 5.Fxc4 Hc6 6.0-0 Fe6 7.Fb5 Fc5 8.b4 (8.Hbd2 Vd6 9.e5 Vd5 10.Hg5 0-0-0 ll.Fc4Vd712.Hxe6 fxe6 13.b4! Hxb4 14.Vb3 Hd5 15.He4 Fb6 16.a4 a5 17.Hd6+! Kb8 18.Fxd5 exd5 19.Fd2! cxd6 20.Vxb6 dxe5 21.f4! Hf6 22.fxe5 He4 23.Fxa5! világos fölényével Kaszparov-Anand, 1999.) 8...Fb6 9. a4 a6 (Hiba lenne 9...a5? 10. bxa5 Bxa5 ll.Hg5 Vd712.Hd2 Hge7 13.Hxe6! Vxe6 14.Hc4 miatt, világos jobb állásával.) 10.Fxc6+ bxc6 U.Fb2 Hf6 12.a5 Fa7 13.Hbd2 0-0 14.Vc2 Hg4?! 15.h3 Hf6 16.He5 Fd7 17.Bfel Ve7 18.Hdf3 c5 19.bxc5 Vxc5 20.Vd2 Ve7 21,Fa3 c5 22,Vxd4 Fb5 23.Vc3 Bfd8 24.Fb2 Hh5 25.Hc4 Bab8 26.He3 Vxe4 27.Hg4 Vg6 28.Hh4 Vd3 29.Ve5 Vd5 30.Hh6+! (Topalov állása már megérett az ilyen lépésekre.) 30...Kh8 31.Ve7 Fc4 32.Badl Vxdl 33.Bxdl Bxdl+ 34.Kh2 Ba8 35,H4f5 f6 36.f4 Fd5 37.Hf7+ Fxf7 38.Vxf7 c4 39.Vxh5 Fgl + 40.Kg3 Bd3+ 41.Kg4 (Egyszerűbb volt a 41.Kh4 c3 42.Vf7 Ff2+ 43. g3 Fxg3+ 44.Kg4! Bg8 45.Fa3 Bdd846.Kxg3 folytatás.) 41...Bf8 42.He7 Ff2 43.Hg6+ Kg8 44. He7+ Kh8 45.Hg6+ Kg8 46.Hxf8 Bg3+ 47.KÍ5 g6+ 48.Hxg6 hxg6+ 49.Vxg6+ Bxg6 50.Kxg6Fel 51 .Fxf6 és sötét felad­ta. 2563. számú fejtörő Világos indul, és két lépésben mattot ad. & * m JÉL s 1 A i. A A n A Á & Ellenőrző jelzés - világos: Kb2, Vdl, Bb7 és h5, Hb6 és b8, Fa3 (7 báb). Sötét: Ka5, Ve8, Bd7, Hc8, Fe6 ésf8,gy.:b5,c4,d5,g7(10báb). A megfejtéseket az Új Szó szerkesztőségének címére (Námes­tie SNP 30, 814 64 Bratislava) küldjék, SAKK megjelöléssel. Felad­ványonként mattligás megfejtőink között egy 400 koronás, ligás megfejtőink között egy 200 koronás pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő - a 2562., a 2564. és 2565. számú fejtörőkkel együtt-2007. december 10. NYERTESEINK A2550. sz. fejtörő megfejté­se: Be4+! Mattligás nyertes: Szegi Viktor, Bátorkeszi, ju­talma: 400 korona; ligás nyer­tes: Murányi Gábor, Gúta, ju­talma: 200 korona. A 2551. sz. fejtörő megfejté­se: Vc4+! Mattligás nyertes: Szűcs Alfonz, Léva, jutalma: 400 korona; ligás nyertes: Ré­vész Ferenc, Nagykovácsi (Magyarország), jutalma: 200 korona. A2552. sz. fejtörő megfejté­se: Hf5+! Mattligás nyertes: Mács Zoltán, Rimaszombat ju­talma: 400 korona; ligás nyer­tes: Szigeti Pál, Érsekújvár, ju­talma: 200 korona. A2553. sz. fejtörő megfejté­se: l.Fe5+ dxe5 2.b4+ Kxc4 3.d6 matt. Mattligás nyertes: Hlavatý Zoltán, Somolja, ju­talma: 400 korona; ligás nyer­tes: Hatvanger Lóránt, Jóka, jutalma: 200 korona. A futballvezetők abban bíznak, hogy a hä végén nem kell majd havas, jeges pályákon befejezni az őszi pontvadászatot (Fogas Ferenc felvétele) Tél tábornok újabb rohama után Keleten nem lesz tavaszi focikikelet Nyugaton végigjátsszák Újra téliesre fordult az időjárás. A havazás ismét veszélybe sodorta a regi­onális labdarúgó-bajnok­ságok hét végére tervezett fordulóját. Alábbi Összeállításunkban annak jártunk utána, vajon men­nyiben érinti a focimenet­rendet Tél tábornok újabb támadása. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS A Nyugat-szlovákiai Futball- szövetség illetékesei eltökélték, va­sárnap mindenképpen pont kerül az őszi idény végére. „Nincs értelme az eget kémlelni, rögtönözni. Az elmúlt héten elmaradt, félbeszakadt pár­harcokat le kell játszani. Azoknál a csapatoknál, melyek megegyeztek a pótmérkőzés játéknapjában, idő­pontjában, jóváhagytuk a játék­vezetők jegyzőkönyvébe került ter­minust. A többi esőiben mi döntöttünk a részletekről. Ugyan­akkor elrendeltük, hogy a mér­kőzést rendező klub vezetői kötelesek mindent megtenni annak érdekében, hogy a pályán bajnoki meccset rendezzenek. Vészhelyzet­III. liga Nyugat-Szlovákia, az 1. for­dulóból elmaradt mérkőzések pódása, szombat, 13.00: Gab- číkovo-CFK Nitra (Paulovič), Myjava-Galanta (Brezová pod Bradlom, műfüves pálya - Laco). Vasárnap, 13.00: Domaniža- DolnéVestenice (Vyskoč). IV. liga Nyugat-Szlovákia, délkeleti csoport, az 1. fordulóból elma­radt mérkőzések pótlása, 13.00: Kolárovo-Vieska (Ábel), Imeľ-Sládkovičovo (Bojda). Va­sárnap, 13.00: FC ViOn Zlaté Moravce B/Volkovce-Topoľníky (az aranyosmaróti műfüves pá­lyán - Vyskočil), Sereď-Poľ- nohospodár Močenok (Gádoši), Horná Králová-Pata (Pucher). V. liga Nyugat-Szlovákia, déli cso­port, az 1. fordulóból elmaradt mérkőzések pótíása, szombat, 13.00: Trhová Hradská-Nový Ži­vot (Zigo). Vasárnap, 13.00: ben műfüves borítású tartalékpá­lyán kell a párharcokat lejátszani. Šzerencsére a házigazdák tisztség- viselői több helyszínből is választ­hatnak kerületünkben. Döntésünk­nél figyelembe vettük azt a fontos tényt, hogy amennyiben tavasszal pótolnánk, akkor a téli átigazolások után már megváltozhatnak a jelen­legi erőviszonyok, ez pedig ered­ményt befolyásoló tényezővé vál­hat“ - nyilatkozta az Új Szó-nak Pu­ha István, aki a kerületi fociszövet­ség sporttechnikai bizottságában a Dunaszerdahelyijárást képviseli. Keleten nem folytatják A Kelet-szlovákiai Futballszövet- ség hatáskörébe tartozó bajnoksá­gokban ugyan már lejátszották az őszi idényzárót, ám az előző évek ta­pasztalataiból okulva szerették vol­na megrendezni az első tavaszi for­dulót is. „Sporttechnikai bizottságunk ér­tekezett a klubvezetőkkel, a vissza- jelzéseknegatívak. Ezérttegnap dél­után végleg úgy döntöttünk, az első tavaszi fordulót 2008 márciusában játsszuk le” - tájékoztatta a forgatókönyben eszközölt változta­tásról lapunkat Marcel Eperjesi, szövetségi titkár. Veľké Úľany-Ohrady (Kusala), Horná Potôň-Vlčany (Végh), Čierny Brod-Baloň (Buiko), Čier­na Voda-Jarok (Hanek). Keleti csoport, az 1. forduló­ból elmaradt mérkőzések pótlá­sa, vasárnap, 13.00: Komjatice-Pribeta (Jančok), Tvrdošovce-Okoličná na Ostrove (Nosál), Bánov-Zemianska Olča (Bašnár), Dvory nad Žita- vou-Chotín (Belanský), Hontian­ska Vrbica-Kalná nad Hronom (Faltejsek), Mojzesovo-Dolný Óhaj (Sárai). Területi bajnokságok Dunaszerdahely, 15. forduló, szombat, 13.30: Lehnice-Čen- kovee (Bíró), Štvrtok na Ostrove-Kostolné Kračany (G. Ši- poš). Vasárnap, 10.30: Baka- Okoč-Sokolec (Petrovits), Blatná na Ostrove-Báč (Ábrahám), Rohovce-Kráľovičove Kračany (Bíró); 13.30: Maié Dvorní- ky-Veľké Blahovo (Lelkes), Vydrany-Janíky (Fiaska), FK Zla­té Klasy-Holice na Ostrove (Sza­bó). Területi focihétvége A Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség sporttechnikai bi­zottságának elnöke, Takács Tibor arról tájékoztatott bennünket, hogy a 15. forduló találkozóit nem napol­ták el, a játékvezetők a helyszínen döntik majd el, alkalmas-e a játéktér amérkőzés lejátszására. Anton Littva a Komáromi Területi Futballszövetség illetékese kérdé­sünkre válaszolva közreadta, a 13. fordulóból elmaradt két össze­csapást szombaton és vasárnap a tervek szerint rendezik meg. „Mi sem fújtunk takarodót, vasár­nap délutánra terveztük be pót­fordulót” - fogalmazott Révay Ti­bor, a Nyitra-Vágsellye-Aranyosma- róti Területi Futballszövetség sport­technikai bizottságának első embe­re. Saliga József, a Lévai Területi Futballszövetség, sporttechnikai bi­zottságának tagja érdeklődésünkre elmondta, megadták a csapatoknak vasárnap délutánra a rajtjelet. Re­méli, az időjárás kegyeibe fogadja a futballt. Štefan Kurie, a Galántai Területi Futballszövetség illetéke­sétől megtudtuk, a mátyusföldiek vasárnap délután (13.00) játsszákle a pótmeccseket, (ái) Komárom, a 13. fordulóból elhalasztott mérkőzések pótlá­sa, szombat, 13.30: Nesvady- Dulovce. Vasárnap, 13.30: Hur­banovo B-Svätý Peter. Galánta, a 15. fordulóból el­halasztott mérkőzések pótlása, vasárnap, 13.00: Pusté Úľany- Králov Brod, Horné Saliby-To- poľnica, Dolné Saliby-Šoporňa a Veľká Mača Kajal. Léva, a 15. fordulóból elma­radt mérkőzések pótlása, va­sárnap, 13.00: Žemberovce-No- vý Tekov, Dolný Pial-Šarovce, Nová Dedina-Starý Tekov, Čajkov-Podlužany, Hronské Kľa- čany-Tlmače. Nyitra-Vágsellye-Aranyosma- rót, az 1. fordulóból elmaradt mérkőzések pótlása, vasárnap, 13.30: Čierne Kľačany-Klasov (Pecek), Nová Ves nad Žita- vou-Janíkovce (Tábi), Lehota- Selice (Kotrec), Chrenová-Zbehy (Fábry), Žitavany-Čechynce (J. Kováč), Vinodol-Topolčianky (Brath), Slažany-Rumanová (Uharček). FOCIMENETREND

Next

/
Oldalképek
Tartalom