Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)

2007-11-16 / 264. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. NOVEMBER 16. Vélemény És háttér 7 1989 novembere (Lőrincz János felvétele) Szlovákiában a hatalmi elit a demokrácia lényegét még mindig a többség uralmában véli felfedezni 1989 novemberének mérlege November tizenhetedikén felnőtté válik a demokrácia Szlovákiában. Bár elérte a tizennyolc éves kort, még ki kell állnia az érettség próbáját. Ez, beismerem, nem túlságosan eredeti ha­sonlat, és nyilván mások is „elsütötték” már. PETŐCZ KÁLMÁN Hogy mégis hozzá folyamo­dom, annak az oka abban rejlik, hogy van összehasonlítási ala­pom. Ugyanis a lányom majdnem napra pontosan akkor született, amikor kitört a „bársonyos forradalom” Csehszlovákiában. Namármost, ha végignézek a lá­nyomon és a szlovákiai demokrá­cián, fejlettségük közti különbség szembeötlő, és ezt nem csak az apai elfogultság mondatja velem. Tizennyolcadik születésnapjá­ra a szlovákiai demokrácia mégis kapott egy szép ajándékot az Eu­rópai Unió Tanácsától. December 21-én Szlovákia területén is élet­be lép a Schengeni Egyezmény. Szabadon, ellenőrzés nélkül utazhatunk - az Egyesült Király­ság és Írország kivételével - az Európai Unió összes tagállamába, sőt, Norvégiába és Izlandra is. Az érdem ezért elsősorban azokat illeti meg, akik tizennyolc évvel ezelőtt meghirdették a „Vissza Európába” jelszavát, akik 1989 előtt is fel merték emelni a szavukat az emberi jogok és az igazság védelmében, meg azokat - és nem voltak kevesen -, akik az utóbbi másfél évtizedben a visszarendeződést kívánó erőkkel szemben mindvégig kitartottak a demokratikus értékek mellett. A szlovákiai magyarok ide tartoz­tak. Ilyen valóban történelmi pilla­natban ildomos mérleget vonni az eltelt időszakról. A mérlegvonás persze nem lehet öncélú, hanem útmutatóul kellene szolgálnia a jövőre nézve is. 1989 novemberének egyik leg­nagyobb vívmánya az volt, hogy a három legnagyobb államalkotó nemzeti közösség reprezentánsai képesek voltak együttesen fellép­ni a rendszerváltás érdekében. Prágában megalakult a Polgári Fórum, Pozsonyban pedig a Füg­getlen Magyar Kezdeményezés (FMK) és a Nyilvánosság az Erő­szak Ellen (Verejnosť proti násiliu - VPN). Ez biztató jel volt és elő­revetítette annak a reményét, hogy a nemzetiségi kérdést vi­szonylag gyorsan meg lehet olda­ni Csehszlovákiában. Főleg azok után, hogy a tömegek nyomására a kommunista párt már december elején lemondott vezető szerepé­ről. Az FMK elfogadta azt a tételt, hogy a kisebbségi kérdés érdemi kezeléséhez először ki kell alakí­tani a demokratikus intézmény- rendszer és a jogállamiság struk­túráit. Viszonzásul a VPN elis­merte, hogy a nemzeti kisebbsé­geket önigazgatás illeti meg min­den olyan kérdésben, amely kizá­rólag őket érinti. (Az FMK és a VPN 1990. január 21-én keltezett közös nyilatkozata.) Az elkövetkező időszak azon­ban bebizonyította, hogy ez a gesz­tus igazából csak egy lehetőség Azok az államok gazda­gok, ahol jelentős a fel­halmozott szellemi tőke, ahol támogatják az egyéni kezdeményezést. felvillanása volt. A hatalomra ke­rült szlovák politikai elit többsége teljesen tájékozatlan volt a magyar követelések részleteiről, lényegé­ről. Igazából az eltelt tizennyolc év szlovák politikájának egyik meg­határozó jegye a hungarofóbia lett. Sokszor a „magyar kártya” ki­játszásával álcázzák a hatalommal való visszaéléseket. Életbevágóan fontos reformok - mindenekelőtt a közigazgatási, az oktatásügyi és a régiófejlesztési - maradnak félbe a „magyariszony” miatt. A schengeni övezethez való csatlakozás önmagában nem hoz­za el az etnikai feszültségek au­tomatikus feloldását. Itt van pél­dának Belgium, amely az Európai Unió szívének mondható, mégis majd szétfeszítik a nemzetiségi indulatok. Továbbá, az Európai Unión belüli, valamint a globális folyamatok következményeként egyszerűen elkerülhetetlen, hogy etnikailag még vegyesebbé váljék az ország lakosságának összetéte­le, mint most. Hogyan képzeli el a szlovák elit a romák, a muzulmá­nok, meg egyéb nációk integrálá­sát, ha saját őshonos állampolgá­rait ötödik hadoszlopnak tekinti? Persze, a magyar politikai elit is közrejátszott a dolgok összeku­szálásához. Nem a Beneš-dekré- tumok bírálatával meg az ön­igazgatás követelésével: ezek az egyébként jogosan felvetett kér­dések elsősorban a nacionalistá­kat meg a tájékozatlan embere­ket irritálják. Hanem például a megyei meg helyi kiskirályok nemzeti köntösbe bújtatott ba- sáskodásával. Meg azzal, hogy 2002-ben az MKP csúnyán elbánt szegény Ján Langošsal és František Šebejjel - két olyan po­litikussal, aki valóban őszinte megértést mutatott a magyarok­kal szemben -, mert hetekig hite­gette őket, hogy befutó helyen felkerülhetnek a párt választási listájára, amiből persze a végén semmi sem lett. Az sem volt sze­rencsés, hogy különféle pozíciók betöltésénél a párt nem mindig a jelölt szakértelmét helyezte elő­térbe, hanem egyéb szemponto­kat, ami néha a kommunista idők káderezését idézte vissza. Példá­ul, ki milyen nyelvű iskolába járt (többnyire önhibáján kívül). Meg hogy a gyerekének milyen az anyanyelve. Szlovákia sohasem lesz Svájc, ahol a nyelvi közösségek területi védelmet élveznek. A kettős iden­titásé személyek, valamint a ve­gyes házasságok száma va­lószínűleg nem fog csökkeni. Ezt a réteget viszont inkább taszítják, mint vonzzák a fent említett megnyilvánulások. Ugyanakkor Szlovákiában a ha­talmi elit a demokrácia lényegét még mindig a többség uralmában véli felfedezni. Pedig a népszuve­renitás igazából csak akkor tud érvényesülni, ha a hatalmi ágak egymástól el vannak választva, ha az igazságszolgáltatás szervei függetlenül, szakértelemmel és megvesztegethetetlenül végzik feladatukat, ha a polgári társada­lom hatékony ellenőrzés alá tudja vonni a politikai hatalmat, ha a hatalom nem arrogáns az állam polgáraival szemben, és ha a többség felnő ahhoz, hogy a ki­sebbségeket is becsülje és tisztel­je. Nem mondható, hogy ebben a tekintetben nem jutottunk ötről a hatra, de még nagyon sok a teen­dő. A hatalom arroganciájának vannak eklatáns példái - itt van a volt államfő fiának elrablása, Ma­iina Hedvig esete, vagy Ján Slota uszításának eltűrése. De ki ne tudna felidézni olyan eseteket, amikor ő maga, a rokona vagy egy közeli ismerőse vált a hivatali packázás szenvedő alanyává? Végül, de nem utolsósorban, szólni kell a gazdaság fejlődéséről és a szociális reformokról. Ezen a téren óriási az előrelépés. Első­sorban a rendszerváltás utáni né­hány év, és az 1998-2006 közötti időszak politizálása segített hozzá ehhez az eredményhez. Ám egy ország fejlettségéről és gazdagsá­gáról nem biztos, hogy a makro- ökonómiai mutatók tanúskodnak a legkifejezőbben. Meg a dúsgaz­dagok, kétes módon vagyonhoz jutók száma. Inkább azok az államok gazda­gok, ahol jelentős a felhalmozott szellemi tőke, ahol támogatják az egyéni kezdeményezést és ahol a szegények és elesettek rétege a lehető legszűkebb, a középréteg pedig a lehető legnagyobb. Ebben a tekintetben Szlovákia nem áll nagyon rosszul, de jól sem, amit a Párkánytól Ágcsemyőig húzódó határsávban élő magyarok na­gyon jól tudnak, hiszen a saját bő­rükön tapasztalják. A piacgazdaság hatékonyab­ban működik, több javat tud fel­halmozni, több jogot és szabad­ságot kínál, mint a kommunista tervgazdálkodás, ez egyértel­műen bebizonyosodott a rend­szerváltás óta. Azonban a piac sem tud automatikusan mindent megoldani. Mert elvben és hosszú távón igaz ugyan, hogy a szegénynek nem halat kell adni, hanem hálót, de amíg a hálót megtanulja használni, addig is csak élnie kell valahogy. Emberi módon. Minden demokratikus rendszerben - akár a felebaráti szeretet, akár a liberális huma­nizmus, akár a szociális szolidari­tás ideológiája az alapja. KOMMENTÁR Hamis nosztalgia MOLNÁR NORBERT Felnőttkorba lépett a szlovák demokrácia. Noha 18 éves, még nem felnőtt. Kicsit még infantilis, pattanásos, néha még bevágja maga mögött az ajtót. Nem nőtte még ki a kamaszkort, későn érő típus. De már akár választhatna is, ha..., de nem tud, szerencsére. 18 éve kezdődött a bársonyos forradalom. Azt mégsem írhatom, hogy kirobbant, mert nem robbant. Mindenesetre azóta felnőtt egy nemzedék is, amelyik egyetlen percet sem élt a valós szocializmus­ban. Fiatalok, akiknek nem mond semmit a Pedro rágógumi, gőzük sincs arról, mi az órákat sorban állni banánért és egyéb alapélelmi­szerért, hogy tízkor már nincs kenyér a boltokban. Mi az, három évet várni arra, hogyTrabanthoz jusson az ember. Akiknek fogal­muk sincs olyan korlátokról, hogy a gyalogpolgár csak kétszer utazhat évente Magyarországra, Jugoszláviába vízum kell, Nyugat­ra pedig csak szökni lehet. Hogy május elsején kötelezően kell inte­getni békegalambbal a színpadon összegyűlt szocialista elvtársak­nak, akik nagy házakban laktak, mert kilopták a betont a közösből, mert nekik lehetett. Mi az, reggel kilépni a házból, s az Örök időkre a Szovjetunióval! feliratot olvasni. Minden áldott reggel. Elképzel­ni sem tudják, hogy csak négy tévéadást fognak. Mind a négy pro­pagandaadás, mind azt próbálja elhitetni, hogynekünkjó, miköz­ben tudjuk, hogy nem az. Ez a generáció nem sejt semmit arról, mi­lyen érzés véleményünket magunkba fojtani: együttgondolkodás nincs, mert egy ellenvélemény akár börtönt is jelenthet. Nem tudja elképzelni, hogy a vallás bűn. Gondolkodni bűn. Márait olvasni bűn. Egy rendszer, amely a bűnön és a bűntudaton alapult. Már van egy generáció, amely ezeket - szerencséjére - nem ismeri. S talán, mert nem ismeri, s nem tapasztalta meg soha, izgatja a fantáziáját. Egy nemrégiben készül cseh felmérés szerint a fiatalokat vonzzák a totalitárius eszmék. Vagy a kommunizmus, vagy a fasizmus. Hogy ezek az eszmék ordasak, azoknak kellene róluk mesélniük, akik megéltek egy diktatórikus rendszert. Ha ők nem mesélnek róla, a fi­atal generációnak a bulit jelenthetik. De ki meséljen nekik az elmúlt a rendszerekről, ha az azokat megél- teken is egyre inkább elhatalmasodik az álnosztalgia? Akik elfelej­tik a fentebb felsoroltakat. Akik arról beszélnek, hogy a kifli 30 fillér volt, a kenyér meg 3 korona. Akik elfelejtik hozzátenni, hogy 1200 koronát kerestek. Aki visszasítja a szocializmust, annak egy kicsit megkopott az emlékezete. Elfelejti, hogy a kommunizmus az álszo­lidaritáson alapult. Az emberi irigység rendszere volt. Legyen min­denkinek rossz, s akkor az sem zavar, ha nekem is rossz. Éljen min­denki szarul, s akkor én is, szívesen. Dögöljön meg mindenki tehe­ne. ÉljenaPedro! Éljen VeraMuhina! Mindörökre a Szovjetunióval! Biztosan? Tényleg biztosan? A miniszterelnök például nem ün­nepli meg a demokratikus változásokat. Neki május elseje és a nemzetközi nőnap az ünnep. Pattanásos a demokráciánk. De leg­alább van. A miniszterelnök meg ünnepeljen, amit akar, ez legyen az ő sara. GLOSSZA KSlÉIIIŠ&SSeitlI^SKS^S^IBSSSSSSSSMSSSSSS^ÍB Füstbombás madarász MOLNÁR IVÁN „A madarász szerszáma a lépes­vessző: vékony vesszőt erősen ragadó enywel kennek be, egy faágra helyezik vagy a földbe dugják s valami madáreledelt hintenek rá. A madárfogásnak ez a módja ma már inkább a gye­rekek mulatsága..magya­rázta a múlt század húszas évei­ben a magyar nyelv jeles búvára, Kertész Manó a „lépre csal” szó­lás eredetét. Valószínűleg ő sem gondolt arra, hogy csaknem száz évvel később a gyerekek mulatsága az adófizetők által el­tartott politikusok munkaidejé­nek nagy részét kitöltő, „komoly elfoglaltsággá” fejlődik. Hogya Fico-kormány palimadaraknak tekinti a választóit, azt már rég tudjuk. Hatalomra lépése után több „lépesvesszőt” is elrejtett a szlovák politikai dzsungelben. Ki ne szeretne alacsonyabb ben­zinárakat, olcsóbb élelmiszere­ket, magasabb banki hozamo­kat, ki ne féltené a nyugdíját, és ne vágyna jobb egészségügyi el­látásra? A Fico-kormány ilyen és ehhez hasonló ígéreteket kevert a madáreledelbe, aminek a la­kosság nagy része nem tud el­lenállni. Most ott tartunk, hogy a palimadarak nagy része a ma­dáreledelt habzsolja, és még nem tudja, hogy csapdába esett. Mi van azokkal, akiknem harap­tak rá a lépre? Fico ellenük mo­dernebb fegyvert kénytelen be­vetni. A szlovák kormányfő ere­deti módon kombinálja a lépes­vesszőt a füstbombákkal. Beneš-dekrétumok, Hlinka-tör- vény, a neofasizmus tolerálása, Slota nacionalista orgiái - mind olyan füstbombák, amelyek a legjózanabb választók szemébe is könnyet csalnak, elvonva a fi­gyelmet a kormány garázdálko­dásairól. A füstbombák előnye, hogy az ellenzéki pártokat is tel­jesen összezavarják, ezek így- a kormány elleni hatékony fellé­pés helyett - a füsttől kicsípett szemmel egymás között mara­kodnak. Szerencsére Szlovákiában is él­nek olyanok, akik felkészültek a füstbombákra, és képesek felde­ríteni, mit művel a kormány a füstfelhő mögött. A Szlovák Földalapnál kirobbant botrány, amely szerint az alap igazgató- helyettesének köszönhetően a HZDS-hez közeli vállalkozók milliárdos vagyonokhoz juthat­tak pár millióért, a jéghegy csú­csa. AFico-kormány eddigi te­vékenységét ismerve azonban nagyon könnyen elképzelhető, hogy ez is csak egy újabb füst­bomba, amellyel egy még na­gyobb disznóságról próbálják meg elvonni a figyelmünket. Bárhogy van is, az ellenzéki pár­toknak csak azt ajánlhatjuk, ve­gyenek a képviselőiknek gázál­arcot. így végre ők is képesek lesznek felismerni a valóban fontos dolgokat, és nem bo- lyonganak kicsípett szemmel, egymást ütve a Fico által keltett füstfelhőben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom