Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)
2007-11-15 / 263. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2007. NOVEMBER 16. www.ujs/o.com RÉG1ÓPRESS - GALÁNTA1 ÉS VÁGSELLYE1 JÁRÁS A rendkívüli élményt nyújtó hagyományos légi bemutató csak Svájcban, de bárki megtekintheti, a lebilincselő élmény megéri a fáradságot A svájci légierő nyilvános bemutatója élőben Axalp. Valószínűleg nem túl sokan ismerik ezt a svájci síközpontot, a brienzi tó partján levő hegyekben. De biztosan sokan láttak már felvételeket - a repülés szerelmesei biztosan - az itt tartott légibemutatóról, amikor is a nézők a hegytetőről nézik az alattuk elsuhanó vadászgépeket. Már a fényképek is nagyszerűek. Hát még a látvány! Az Aranysas 2006. decemberi számában olvastam Temesári Péter cikkét a svájci légierő axalpi légi bemutatójáról és nyilvános éleslövészetéről, illetve azt, hogyan nézték ezt meg. Már eddig is láttam fantasztikus fényképeket a hegyek között repkedő műrepülő vadászkötelékről, amelyik a hegytetőn álldogáló nézők lábaitól szinte kőhajításnyira húz el, vagy füstcsíkokat rajzol a háttérben levő hegyek elé. Ráadásul a rendezvény nyilvános! Máris viszketni kezdett a talpam. Ide el kell menni, ezt látni kell! Többszöri, összesen talán félnapnyi keresés az interneten, és összeállt a kép. A következő Axalp 2007. október 10-én és 11-én van. A helyszín Axalp, a Brienzi-tó déli partjától légvonalban talán 3 km a hegyek közt, a legközelebbi vasútállomástól, Brienztől, úton kb. 15 km. Eredeti tervem szerint már október 9-én indultam volna, megnézendő mindkét nap rendezvényét, de az indulást 10-ére halasztottam. Munka után Pozsonyból indultam délután vonattal. Másnap, 11-én reggel a brienzi állomás elől induló postbusszal pedig Axalpba utaztam, ahol csatlakoztam az Axalphornra tartó turisták népes csapatához. Talán nem kell mondanom, csupa repülésbe szerelmes ember, mindenféle jelvénnyel, Patrouille Suisse vagy Hornet díszítésű ruhákban, avagy kiegészítőkben. Reggel a ködös, alacsony felhős idő borzolta a kedvem, de az idő haladtával, és a tengerszint feletti magasság emelkedésével a felhők szakadoztak. Majd kétórás kemény hegymenet után felértem. A látvány fenséges volt, az idő nagyszerű, az érzés pedig egyszerűen eufórikus. Itt vagyok a repülés alpesi templomában! Gyönyörűen süt a nap, a felhők a völgyek közé szorultak, de látni rajtuk keresztül foltokban a tavat, és látni az egész lőteret. Délután egy óra, körben a többi néző, szép nyugodtan szétrakták a magukkal hozott ülőalkalmatosságokat, pokrócokat, élesítik a méteres tele- objektíveket. Az én jó minőségű digi gépem itt valószínűleg sokat nem ér, a teleobjektíves az igazi! Néhányan sorban állnak kolbászra, sörre. A hosszú sor elveszi a kedvem, pedig az ár kedvező. A három decis sör három frankért és a kolbász hat frankért nem drága, ha belegondolok, hogy mindent helikopterrel hoztak fel, még a TÓI WC-ket is. Figyelem, hogyan fuvarozzák a VIP-vendé- geket a szomszéd dombra helikopterekkel. Az egyik Cougar alig emelkedik el a dombtetőről, meredek süllyedésbe váltva a mei- ringeni reptér felé, a másik már leszállásra érkezik. Egész tömeget hoztak már föl. Most már nem irigylem a VIP-eseket, most már fönt vagyok. A közelben kellemesen zenél a hangosbemondó. Leülök a székembe, ha már felcipeltem, és majszolok, kortyolok a hazaiból, ha már felcipeltem. Háromnegyed kettőkor a hangosbeszélőn üdvözlik a nagyérdeműt, bemutatják a díszvendégeket és felkonferálják a rendezvényt: „Kedves nézők, kettőkor kezdődik a svájci légierő nyilvános éleslövészete és légibemutatója, kedves nézők, beállíthatják az óráikat, pontosan kettőkor átrepül a bemutatót megnyitó Cougar helikopter’. És átrepült pontosan, szépen. Bemutatta, mit tud ez a közepes, légi szállításra, harcimentésre, desszantszállításra és esetlegesen légitámogatásra tervezett francia gyártású gép, a Puma és Super Puma utódja. A nagy hegyek, egyéb módon elérhetetlen domboldalak és hegycsúcsok között szemmel látható volt a gép alkalmassága és nélkülözhetetlen volta. Rajzolta az égre a figurákat. Végül infracsapdákat szórva emelkedett a hegyek felé, hogy ott elbújjon előlünk. Majd jött a másik. És rajzolta a figurákat éppoly szépen. Majd távozott, és újra jött - de már a következő. Nagy magasságban kiugrottak belőle az ejtőernyősök. Most ők rajzolták az égre a figurákat, majd elegánsan leszálltak - a VIP- vendégek közelében. Közben az Alouette helikopter leszállását is láthattuk. Ezek az öreg csatalovak még biztonságosan szolgálnak, és a híres svájci színvonalú karbantartást ismerve biztos vagyok benne, hogy minden gond nélkül. Majd jött a légimentés bemutatása modern, piros-fehér Augusta 109-essel. Ilyen repül a magastátrai légimentőknél is. És utána újra a Cougar. Vagyis kettő. Bemutatták, hogyan oltják a tüzet a hegyekben, például az éleslövészet alkalmával a muníciótól lángra kapó füvet. Vagy nagyobb tüzet. A gépek alatt függő vizes gömb gumizsákból - kedvelt neve a Bambi zsák - kiengedték a vizet. Egyik a másik után, ugyanarra a helyre. Ezután jöttek a vadászbombázók. Először az F5-ösök. Ezek az amerikai Northrop gyár által készített és részben Svájci licencben gyártott gépek már kezdenek korosodni. Ez azonban svájci viszonylatban csak azt jelenti, hogy már keresik az utódját. A karbantartásáról megint csak annyit, hogy az osztrákok örömmel bérelnek 12 darabot a svájciaktól, míg meg nem érkezik és üzembe nem áll náluk az Eurofighter, azaz a Tájfun. Az amerikaiak is visszavásároltak már jó párat, hogy a jó állapotban lévő gépeket „feltupí- rozás” után majd továbbadják. Hát itt megmutatták, mit tudnak. Repültek kötelékben, párban, egyesével, és lőtték a céltáblákat, csak úgy porzott. Nem kell talán mondanom, hogy üyen lövészetet csak Svájcban engednek meg maguknak. Itt ugyanis a pontosság alapkövetelmény. A céltáblák a nézőktől talán ha 300 méterre voltak az egyik irányban, a másik irányban a nézőktől nem messze repülve lőttek a célra, a harmadik irányból, a nagy hegytől leereszkedve pedig egyenesen úgy tűnt, hogy a VIP nézők feje fölött lőttek el a célokra. Persze, ez nem így volt, a céltábla egy kicsit, icipicit távolabb volt. Majd jött az F 18-as Hornet, a szintén svájci licencben összeszerelt amerikai, májd kétmachos kategóriájú telivér vadászbombázó. Hogy a hangsebesség majd kétszeresével képes repülni, azt itt nem mutatta meg, de nem is hiányzott. Megsorozta a céltáblákat. Másképp szólt a hatcsövű, mint az F5 két gépágyúja. Erőteljesebb volt a hangja, és fényesen robbantak a lövedékek a hegyoldalban. Jutott belőlük a céltábla mellé is, legalábbis úgy láttam. Bámulatos volt, ahogy a lövések után félorsóval ereszkedett a célterület mögötti völgybe, vagy a másik irányból érkezve a másik célt megsorozva, szinte gyertyában kapaszkodott a nagy hegy csúcsa fölé. Vagy a következő gép a lövések után félfordulóból kapaszkodott meredek gyertyában a nagy hegy fölé az égbe. A lövések hangja után mindjárt jött a visszhang is. Bámulatos látvány, hangeffektusokkal. Infracsapda- szórás, távozás, majd megint érkezés. De most egy célzsákot vontató másik F5 gép után jött egy Hornet géppár, bemutatni az elfogást. A hangosbeszélőben figyelmeztettek, hogy a célzsákra lőni az nemcsak úgy van, figyelembe kell venni nemcsak a célzást, hanem a lövés irányát, nehogy más is kapjon az égi áldásból, akinek nem kellene. Ezután kisebb szünet, ami miatt nem győzött szabadkozni a bemondó. Majd jött a csúcspont. A Patrouille Suisse, a svájci légierő bemutató műrepülő köteléke. Először a tó túloldalán, északon levő hegyek felett jelentek meg az apró pontok. Jöttek a piros-fehér festésű, hasukon helvétcsillagos, elegáns F5-ösök hatos kötelékben, húzták a fehér füstcsíkokat. Be- siklottak a mi dombunk és a tőlünk délre levő nagy hegy közti völgybe, a tulajdonképpeni lőtérre. És utána szelték az eget jobbról, balról, fentről, lentről, orsóztak, bukfenceztek, fordulóztak szoros négyesben, szemberepültek, szívet rajzoltak, mindent csináltak, amit műrepülők bemutathatnak sugárhajtású gépen. A hegyről nézve csak tekertem a nyakam. Ilyet tényleg soha, sehol, senkitől még nem láthattam! Repültek alattam, felettem, felfelé, olyan magasba, hogy már szinte nem is lehetett látni, elbújtak a völgyek közé, alulról besurrantak, felülről lehúztak. Én már korábban félretettem a fényképezőgépet. Csak időnként próbáltam beélesíteni és elkapni egy-egy jelentősebb figurát. De inkább átadtam magam az élménynek, hogy a légi bemutató központjában nézhetem az eseményeket. Végül egy legyezőt rajzoltak búcsúzóul. A nézősereg lelkes tapssal honorálta a látottakat. Ezután még egy Cougar kötelék húzott el búcsúzóul. A bemondó fél négy után 8 perccel elköszönt, és szerencsés hazatérést kívánt. Ahogy végiggondoltam, másfél óra tömény élvezetben volt részem. Nem volt nagy a felhozatal repülőgéptípusokban, a Mirage III-as már nem repül, a Hawkot sem mutatták, sem a Püatus PC 9-es, sem a vadiúj Püatus PC 21- es gyakorlógépet. De akkor is ez volt eddig a legfelejthetetlenebb repülős élményem, magát a repülést leszámítva. Ezután még egy kicsit álltam. Majd megindultam a büfésátorhoz, mert már nem állt ott sor. De sör sem volt, így elindultam lefelé. Mivel a TOI-fülkéknél szintén hosszú sor állt, beálltam azok közé, akik a hegyről locsolták a szakadékot. Le is fényképeztem bizonyságul, hogy néha azért Svájcban is megszegik az ülemet. Figyeltem még, milyen nyelven hallok beszélgetést. De a német, francia, olasz, angol beszéd közt a legegzotikusabb talán a spanyol volt. Magyar, szlovák, cseh szót nem hallottam, pedig hát a rendezvény „ingyír vót”. A távolság, az út, a gyaloglás és a mifelénk gyérebb információ láthatólag nem tereli ide a mi tájaink repcsi- rajongóját. Útközben lefelé a buszban a mellettem ülő ausztrál (!) fiatalember elárulta, hogy tegnap is volt a légi bemutatón. Nem volt sok értelme, merthogy a rossz idő miatt alig repültek és kb. 45 perc után le is fújták az egészet. Áldottam a bolond szerencsémet, egyszeri kaptatóval teljes élményben volt részem. Annyi volt az élmény, és olyan nagy a fáradtság, hogy lemondva a másnapi svájci hajókázásról szövögetett terveimről haza vettem az irányt. Kemény József 4 4 4 I < 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4
