Új Szó, 2007. október (60. évfolyam, 225-251. szám)
2007-10-24 / 245. szám, szerda
28 Szülőföldünk ÚJ SZÓ 2007. OKTÓBER 24. www.ujszo.com A hat évtizeddel ezelőtti történéseket idézték fel a lévai járásbeli faluban Garamszentgyörgyi emlékezés A tervezett lépés ellehetetlenítheti a határon átnyúló együttműködést is Ipoly mente vasút nélkül? Az Ipoly mente középső szakaszán eleve csak a magyarországi oldalon van vasúti személyszállítás (s egyáltalán vasútvonal). De lesz-e decembertől? (Képarchívum) ÚJ SZÓ-BESZÁMOLÓ Garamszentgyörgy. Méltóság- teljes és felemelő megemlékezés zajlott a lévai járásbeli településen október 20-án, múlt szombaton. A falu polgárai, bel- és külföldi vendégek együtt emlékeztek meg a második világháborút követő ki- és betelepítés, valamint a Csehországba való deportálás eseményeiről. A vendégeket a község kultúrhá- zában, a polgármester asszony, Helena Valentová jelenlétében és köszöntésével fogadták szeretettel. A református templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött a nekrológ a történelmi egyházak helyi vezetőinek együttes szolgálatával. Az összegyűlteket a 118. zsoltár 26. versével köszöntötték. .Áldott, aki jő az Úrnak nevében, áldunk titeket, akik az Úr házából valók vagytok!” Pásztori Attiláné református lelkipásztor Pál apostol figyelmeztetését tolmácsolta, mely szerint „a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nekünk”. Megállapítása szerint a jelenlevők azért gyűltek egybe, hogy a múlt fájdalmas történéseire emlékezzenek - nem azért, hogy a sebhelyeket felszaggassák. Az eseményt történelmi távlatba helyezte Káldi György szavaival: „Aki a hegytetőn áll, a völgyben levő tárgyakat vagy éppen, vagy alig látja. Aki tehát a földi dolgokat és szenvedéseket magasabb szempontból nézi, alig látja, s alig veszi figyelembe azokat, sőt inkább messze terülő kilátásai vannak, melyek őt mindenen túlemelik és megerősítik. Lubomír Tmavsky evangélikus lelkész hangsúlyozta: elsődleges szempont Isten előtt nem a nemzetiségi hovatartozás, hanem a hit. Imádságban fohászkodott, hogy a A hatvan évvel ezelőtti meghurcoltatásokra múlt szombattól kopjafa emlékeztet a Caram menti faluban (Képarchívum) fájdalmas események ne ismétlődjenek meg. Ezt követően Kürthy Tamás római katolikus plébános egy képpel kívánta illusztrálni az élni akarás fontosságát, mely szerint a betonrengeteg sivárságában imádkozó egy alkalommal a repedések között virágzó növényben látta meg az elpusztíthatadan életerőt. Hangsúlyozta, megbocsátani nem ésszel kell, hanem szívben. Ezt követően a helybéli lelkész azokat szólította név szerint, akik elszenvedték a kitelepítést, a deportálást és a kényszermunkát; ők az ezen alkalomra készült emléklapot vehették át. Nemzed imánk elhangzását követőén a két világháború áldozatainak emlékoszlopai közé felállított kopjafát leplezték le. Adhortádót mondott elsőként Helena Valentová polgármester, kiemelve, hogy a letűnt idők után a falu lakosai békés egymás mellett élésének idejét mondhatjuk magunkénak, munkás emberek dicsérik az életet bármely nyelven. Zsáli János, Pécsvárad polgármestere méltatta az oda telepítettek szorgosságát, tanulékonyságát és beü- leszkedését, valamint az itteniek szeretetét, és azt a faluképet, mely a vendégek szeme elé tárult. A helybeli és a vendég polgármester közösen leplezte le a kopjafát. Ezután Pásztori Attila esperes-lelkipásztor az elmúlt idők történéseit a humánum szemszögéből kívánta megvilágítani. Menekültekről és megérkezőkről beszélt. Menekültek voltak az ide települő szlovákok a jóléti menekültek értelmében. Ezt saját élettapasztalatával is alátámasztotta. Megérkeztek azok, akik vagonokból, mínusz húsz fokos hidegből szabadulhattak meg - igazán akkor, mikor gyerekeik családot alapíthattak, s mikor már nemcsak egy ház, telek, hanem a sírkert is „otthonra találtakká” tette őket. Ez köti össze az ideérkezőket és eltávozottakat - mindenkinek van ápolni való sírja „otthon”... Ifjak szavalata, a tárogató hangja tették ünnepélyessé az alkalmat, melyen a megemlékezés koszorúit, virágait helyezték el az egyes testületek, szervezetek képviselői és magánszemélyek. Az ünnepi alkalom a kultúrházban folytatódott, ahol beszélgetésekkel elevenedett meg a múlt. Ünnepi műsor is emelte az alkalom hangulatát. Az érdeklődők közösen látogatták meg a Duba- tájházat is, majd a résztvevők elbúcsúztak egymástól azzal a reménységgel, hogy mindkét irányba van visszaút! (piala) Figyelemfelkeltő akcióként tiltakozó vonatozást tartottak polgármesterek és országgyűlési képviselők a Nógrád megyei Balassagyarmat és Ipolytarnóc között műit csütörtökön, mert nem értenek egyet azzal, hogy a két település közt december 9-étől megszüntessék a személyszállítást. ÚJ SZÓ-FIGYELŐ Csach Gábor, Balassagyarmat alpolgármestere elmondta: az Ipoly Unió Környezetvédelmi Egyesület által szervezett megmozdulás résztvevői Balassagyarmatról Ipolytarnócra utaztak a vonattal, majd onnan Szécsénybe. Szécsény- ben gyalogos menet érkezett a vasútállomásról a városházára, ahová társadalmi egyeztető tárgyalást hívott össze a Közlekedéstudományi Intézet Kht. regionális irodája. Az alpolgármester tájékoztatása szerint már maga a meghívó is indulatokat keltett a térségben. A kht. ugyanis október 8-án keltezett levelében azért hívta össze a tárgyalást, mert „a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium döntése alapján december 9-től a közforgalmú közlekedésben a 78-as számú vasútvonal Balassagyarmat és Ipolytarnóc közötti szakaszán a vasúti személyszállítást felváltja az autóbusz-közlekedés.” A Singlár Zsolt vezette iroda másnap ,kiegészítést” küldött a meghívóhoz a térség vezetőinek. Ebben ezt íiják: „Az érintett vasútvonal szakaszának szolgáltatóváltásával kapcsolatban egyelőre még nem született döntés. A döntés előkészítéséhez szükséges az önkormányzatok álláspontjának, elképzeléseinek ismerete, ezt a célt szolgálja a tervezett egyeztetés.” A tiltakozó vonatozást szervező Ipoly Unió korábban felhívást juttatott el a térség polgármestereinek és országgyűlési képviselőinek, amelyben amellett érvelnek, hogy nem szabad hagyni a vonalszakasz bezárását. Az érvek között van, hogy ez ellehetetleníti a két ország határ menti együttműködését, tovább rontja Nógrád megye rossz versenyhelyzetét, további munkanélküliséget geijeszt. Kiemelik, hogy a személyforgalom megszüntetése „ellentmond a józan észnek”, mivel a Nógrádszakál-Ipolytarnóc közti szlovák átmenő vasúti forgalom pályahasználati díja a magyar személyvonatok közlekedtetésének jelentős költséghányadát fedezi. Még egy ilyen mellékvonali példa nincs az országban - teszik hozzá. Ennek tükrében pedig érthetetlennek tartják azt az ötletet, hogy a magyarországi személyszállítás megszüntetése mellett a magyar fél továbbra is biztosítja a szlovák tehervonatok átmenő forgalmát, (metro) A losonci állomás. Egykor a városig ért a vonal. (Forrás: www.zsr.sk ) Olyan idős asszony látogatott el gyermekkora városába, Lévára negyven év után, akinek a második világháború idején többször csak egy hajszálon múlott az élete A haláltáborokat megjárt Pudler Blanka a szeretette akar tanítani Az otromba vaskapu hangulatilag megfelel a hely szellemének, hiszen itt, a Kaszárnya utcában volt a gettó. Gubík László, a rendezvény fő szervezője és Blanka néni áll a rossz emlékű épület előtt. FORGÁCS MIKLÓS Léva. Pudler Blanka lévai holo- kauszt-túlélő 1968-ban, amikor a háború borzalmai után először tért vissza gyermekkorának színhelyére, megfogadta: soha többé nem látogat a városba. Túlságosan rossz emlékek törtek föl belőle a látogatás során. Idén szeptember végén mégis eljött - 63 évvel a meghurcoltatások és megaláztatások, 39 évvel a háború utáni első és utolsó hazatérés után. Pudler Blanka „nagy visszatérése” Gubík László budapesti joghallgatónak köszönhető, aki a Páva utPudler Blanka a lévai zsinagóga mögött található egykori zsidó iskola ma üres álló épületét is megtekintette cai Holokauszt Emlékközpontban hallgatta meg Blanka néni előadását, és megdöbbenve szembesült azzal a ténnyel, hogy a hölgyet Léváról deportálták Auschwitzba. Gubík László - aki nemrég még a lévai egyházi gimnázium diákja volt, jelenleg pedig a Via Nova Ifjúsági Csoport tagja - azonnal felkereste Blanka nénit, és rábeszélte, „térjen vissza” rég látott városába. Szerinte a város tartozik egykori polgárának azzal, hogy fogadja őt. A rendezvény fővédnöke Bárdos Gyula, az MKP parlamenti képviselője, frakcióvezetője volt. Pudler Blanka a Juhász Gyula Alapiskolában, az egyházi gimnáziumban és a Reviczky Házban is mesélt megpróbáltatásairól. Ahogy Gubík László fogalmazott: nem sajnálatra vár vagy szánalmat akar keltem, hanem szeretette, emberségre akar tanítani, hiszen ő megás túlélte a szeretetlenség és az embertelenség korszakát. A maga eszközeivel akar mindenkit megóvni attól, hogy megismétlődhessenek az akkoriakhoz hasonló borzalmak. A látogatás fontos része volt, amikor Blanka néni bejárta életének egykori színtereit: először a régi állami polgári iskola épületébe ment, melyben most a szlovák gimnázium működik, majd a zsidó temetőbe látogatott, megnézte a zsinagógát, a zsidó iskolát, valamint az egykori gettót a Kaszárnya utcában. Elment a Koháry utcába is - itt hét évig lakott a család. Ugyancsak megtekintette a Barsi Múzeum holokauszt-kiállítását. Találkozott Dobos Évával, szeretett osztályfőnökének, Kovács Máriának a lányával és más lévai ismerősökkel is. Kovács Mária 1944-ben letépte a kis Blanka kabátjáról a sárga csillagot, mert nem tűrhette azt a szégyent, hogy megint így menjen az utcára. Pudler Blanka Adler Beila néven született 1929-ben az akkor Csehszlovákiához tartozó Kárpátalján. Szabómester édesapja négy gyermekével és nejével munka után először Késmárkra költözött, majd Zselízre, végül pedig Lévára került. A kislány jiddisül és németül tudott, s csak az iskolában tanult meg csehül, szlovákul és magyarul. Blanka néni gyerekként élte meg az ukrán autonóm tartományt, de a Horthy-korszakot is Magyarországon, vagyis a visszacsatolt Léván. Mengele választotta el az anyjától A ballagás évében, 1944-ben deportálták a családot. Pudler Blanka édesanyjával Auschwitzba került. Apját Dachauba vitték, két testvére pedig ekkor már munkaszolgálatos volt. Anyjától Mengele doktor választotta el a fiatal lányt a tábor bejárata előtt: ekkor látta őt utoljára, és apja sem tért vissza többé. A sokat próbált asszony visszaemlékezett a lágerben testvérével eltöltött hét hétre. Az éhezésre, a megaláztatásokra, az állandó rettegésre. Egy SS-tiszt rendszeresen a rabok ivóvizével mosta az autóját. Betegségek, fertőtlenítés, appel, szelekciók. Egy hazugságnak és egy pofonnak is köszönheti Blanka néni az életét. Mivel úgy tudta, a 16 évnél fiatalabbak a szüleikhez mehetnek, letagadta korát. A tiszt nem hitt neki, megütötte, és egy másik csoportba került. így elkerülte a gázkamrát, hiszen a másik csapat oda menetelt. Végül egyszer őt is beterelték a zuhanyozó helyiségbe, a villanyt lekapcsolták, kitört a pánik, de „csak” amerikai légitámadás veszélye miatt terelték oda a csoportot. Auschwitz után a lipcsei fegyvergyár következett, TNT-t állítottak elő borzasztó körülmények között nyolc hónapon keresztül. Húsz kilóra fogyva, egész életére megbetegedve „szabaduld’ innen. A nácik erőltetett menetben űzték sorstársaival együtt a német-cseh határ felé. Nap mint nap látta meghalni a társait. Étlen-szomjan hajszolták őket, s aki elesett, lelőtték - az út mellett hagyva holttestét. Ha alkalmuk adódott, a rabok füvet és virágokat .jegeltek”. Mikor keleten felbukkant az orosz hadsereg, visszafordították őket Lipcse felé, végül a megfogyatkozott csoportot sorsára hagyták a német katonák. Lévára visszatérve a lerombolt zsinagógára lelt csak, házukban idegenek laktak, a zsidók közül szinte senki nem maradt a városban. Testvérei Budapesten éltek, ő is odaköltözött hát, és kisebb megszakításokkal azóta is ott lakik. Pudler Blankát a helyi zsidóság képviseletében Saláti Erzsébet kalauzolta végig a városon. Elmentek például a gyerekkora egyik gyakori színterére, a várral szembeni Koháry utcába is. A közelben, a kálváriadomb másik oldalán van a zsidó temető is. (Képarchívum)
