Új Szó, 2007. október (60. évfolyam, 225-251. szám)

2007-10-20 / 242. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. OKTÓBER 20. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ THE INDEPENDENT Elnézést kért az afrikaiak intelligenciájáról mondotta­kért a DNS-szerkezet feltárá­sának amerikai úttörője, aki szerint a világról alkotott né­zetet nem „vágyakra” kell alapozni. James Watson, akit 1962-ben Nobel-díjjal jutal­maztak, azt mondta: Afrika kilátásaival kapcsolatban borúlátó, mivel a vizsgálatok „nem igazán” támasztják alá azt a társadalompolitikai té­telt, hogy az afrikaiak intelli­genciája „a miénkkel azo­nos”. Watson a legnagyobb brit liberális napilapban azt írta: elnézést kér mindazok­tól, akik szavaiból azt a kö­vetkeztetést vonták le, hogy Afrika mint kontinens gene­tikailag alsóbbrendű lenne. Kijelentésével nem ezt akar­ta mondani, mivel ennek nincs is tudományos alapja.- Nézd, drágám, milyen csodálatos hőerőmű nőtt a zöldövezetben! Biztosan turisták ezreit vonzza a régióba. (Peter Gossányi karikatúrája) HÉTVÉ0(R)E Szlovák-magyar hét Ezen a héten minden szlovák-magyar volt. Még az EU-csúcs is szlovák-ma­gyar volt. Szlovákia is szlovák-magyar volt. A vérmérsékletünk is szlovák-magyar volt. MOLNÁR NORBERT Azt írja Marek Mad’aric kul­tuszminiszter az egyik szlovák lapban, hogy a szlovák földrajzi neveket a szlovák törvények sze­rint szlovákul kell írni. Minden, ami nem ezen a nyelven íródik, hazugság és gyakorlatilag tör­vénysértés. Besztercebánya ha­zugság, Banská Bystrica igazság. Ólubló félrevezetés, Stará Lubovna a törvény. Persze, e logi­ka alapján elindulva Köbenhavn elmegy, Kodan a valóság, Kop­penhága csalás. De ezen logika mentén ne haladjunk, mert ezen logika logikátlanság. Mad’aric minisztert egyszerűen leinthet­nénk, mondván, szellemi képes­sége szellemi képtelenség, hacsak nem biggyesztett volna oda a vé­gére, az írása végére egy monda­tot, idézem: gyakoroljunk kegyet és engedjük meg, hogy városaink, községeink nevét magyarul is tün­tessék fel a tankönyvekben - idé­zet vége. Hát, kedves miniszter úr, maga csak ne gyakoroljon kegyet, mert ez nem kegy! Maga ne szól­jon bele a magyar nyelv és a ma­gyar helyesírás szabályaiba, ennyi az egész. Tartsa meg a kegyét, s menjen minden normálisan to­vább. Ezerszer Pozsony és száz­szor Szlovákia! S mi se gyakorol­junk kegyet megtévedt kulturális miniszterünkkel, nevezzük nevén a gyereket: megőrült. Lisszabonban (Lisboa, Lisabon) egy folyosón (vagy egy mellékhe­lyiségben, mert a hírből nem derül ki) találkozott a szlovák-magyar miniszterelnök Fico-Gyurcsány. Hogy megbeszéljék, hogy talál­koznak, hogy megbeszéljék. PO­ZSONYBAN. Mert Fico meghívta Gyurcsányt. Igaz, közben tarkójá­hoz hideg vasat tartottak, mosolya őszinte volt, mint öngyilkosjelölté a síneken, de meghívta. És sajnos a sztori itt véget is ért. Mert mit mondhatnak egymásnak? Fico jó előre közölte ugyanis, hogy Po­zsony semmiben nem hibázott az utóbbi időszakban. (A régen haj­togatott marhaság, hogy a magya­rok kollektív megbélyegzésének bebetonozása csupán reakció volt az MKP politikájára. Nem számol­ta ki még senki a kormánypártok közül, hogy az MKP nem azonos a szlovákiai magyarsággal? Ez a re­akció is a kollektív bűnösség elvén alapszik, egyébként: kollektív bűnös a szlovákiai magyarság, mert némelyikük az MKP-ra sza­vaz.) Az is borítékolható, hogy Fi­co majd számon kéri Gyurcsányon a Magyar Gárdát, mintha ő alapí­totta volna ezt a Tökkelütöttek Társaságát, s az is biztos, hogy Fi­co majd elbüszkélkedik azzal, hogy a Slovenská pospolitosfot (csak Mad’aric kedvéért írtam így; kegyet gyakoroltam) rég széten­gedték Szlovákiában, ami nyil­vánvaló hazugság, hiszen csak a pártot törölték, a polgári társulás vígan akciózik tovább. Gyurcsány pedig kérlelhetetlenségéről bizto­sította polgártársait. Magyarul: lesz egy fölösleges találkozó, eredmény nélkül, az európai szo- cialisták nagy-nagy örömére. Mert amíg Fico nem jön rá, hogy a prob­léma gyökere a kormány hivatalos nacionalista vonalában van, addig történhet itt bármi. Pontosan tud­hatta, mi lesz, ha az SNS-szel fog kormányozni. Vállalta: aki kiáll a sarokra, ne csodálkozzon, hogy... Az MKP pedig nem tesz mást, mint ami szintén borítékolható volt: minden kis szalmaszálba beleka­paszkodik. Ennyi. Hogy mélypon­ton a szlovák-magyar kapcsola­tok? Ugyan már, csak a politika állt ki a sarokra... Egyesek követelik, hogy hazamenjenek, nem is titkolva, hogy otthon a felkelők mellé akarnak állni Egy magyar diák 56-os moszkvai naplójából MTl-PRESS Ezernél több magyar ösztöndí­jas kezdte az 1956-57-es tanévet szovjet felsőoktatási intézmé­nyekben. Közöttük volt - a moszk­vai Lomonoszov Egyetem végzős történész hallgatójaként - e sorok írója, Nagy Károly is, aki később a Magyar Távirati Iroda munkatársa lett. Az 56-os forradalom idején Moszkvából Budapestre, a felesé­géhez küldött, naplószerű levelei­nek néhány részletével idézi fel, miként látszottak a pesti esemé­nyek az „épülő kommunizmus” központjából. Október 23-án kellett tartanom az első gyakorló órámat egy moszkvai általános iskola hatodik osztályában. Nagyon izgultam, de az óra végül is jól sikerült. Csak a következő nap délelőttjén értesül­tünk a budapesti eseményekről. Onnantól kezdve nappal aludtunk, éjszakánként meg a rádió mellett ültünk és vitatkoztunk, érteni és ér­telmezni próbáltuk a hallottakat. A lényeget elég pontosan fejezi ki egy 1957. januári „szig. titkos” moszk­vai nagyköveti jelentés következő mondata: ,A Szovjetunióban tanu­ló magyarok szerves részét képezik a magyar népnek, és éppen úgy gondolkoznak, mint az otthoniak.” Ez annak a beismerése, hogy a szov­jet ösztöndíjasok nagy többsége erősen rokonszenvezett a forrada­lommal. „...Szerda óta mi, magyarok itt minden éjjel öt óra felé fekszünk le, előadásokra nem jár senki, egyetlen foglalatosságunk, hogy ülünk a rádió mellett, amíg csak a Kossuth be nem fejezi az adását. Kapcsolat nincs Pesttel. Mi itt hallgatunk mindent: Pes­tet, London magyar és orosz nyel­vű adását, Amerika Hangját, Sza­bad Európát, hogy valamit ki­szűrhessünk abból, mi is történik otthon... Legszívesebben haza­mennék, de nem lehet, azokat sem engedik, akik delegációban van­nak itt, és rég haza kellett volna utazniuk...” „...Végtelenül rosszkedvű va­gyok - otthon semmi változás. Ha az ember csak a Kossuth rádiót hallgatná, megnyugodhatna. De most már a Kossuth épp annyira tendenciózus, mint London vagy Moszkva. Az embernek úgy kell ki­hámozni az igazságot a sok hazug­ság közül. Arról meg egy szót sem beszél Pest, mi van vidéken. Néha el-elkapjuk Győr, Miskolc adását, abból aztán világos, hogy nincs minden rendben ott sem. Itt közöt­tünk kegyetlen viták folynak. Egye­sek követelik, hogy hazamenjenek, nem is titkolva, hogy otthon a felke­lők mellé akarnak állni. Nehogyazt hidd, Marikám, hogy itt mi fasiszta puccsnak tartjuk azt, ami otthon történik. A követeléseket, amiket ismerünk többségünkben mi is he­lyesnek tartjuk. De nem vagyunk otthon, nem látjuk az eseménye­ket, nem tudjuk, vajon a fegyveres harc ezeknek a követeléseknek a jegyében folyik-e?” „...A francia rádió magyar nyelvű adásában elmondta, hogy Pesten egyfajta Értelmiségi Bi­zottmány alakult egyetemi taná­rokból, írókból stb., akik újabb kö­veteléseket támasztottak - nevez­zék át a Sztálin utat Magyar Ifjúság útjának, és október 23-át nyilvá­nítsák nemzeti ünnepnek. A leg­több itteni diákot nagyon lelkesítik az otthoni dolgok... Most az egyik legnagyobb problémája az itteni magyar diáktársadalomnak, hogy mi lesz, ha hazamegyünk. Meges­het, hogy az otthoni diákok nem néznek bennünket jó szemmel, egyrészt, mert eddig általában jobb állásokat kaptunk, mint az otthon végzettek, másrészt meg azt gondolják, hogy mi valamilyen „szovjet ágensek”, rákosista „ön­tudat-mikulások” vagyunk. Persze vannak ilyenek is, de a nagy több­ség már 25-én azon a véleményen volt, hogy nem fasiszta puccs van Magyarországon, hanem az egész népet átfogó mozgalom, és dühí­tett bennünket sok minden: hogy Gerőt olyan sokáig nem rúgták ki, hogy a Központi Vezetőségtől minden egyes eredményt véres harccal kellett kicsikarni, a Szovjet Hadsereg beavatkozása, amiből a Szovjetuniónak mindenképpen csak kára lehet, és máris láthatóan van is. És persze a szovjet állás­pont, amely még mindig népelle­nes, fasiszta megmozdulásnak tartja a magyarországi eseménye­ket. Ahogy látjuk a kibontakozást, úgy múlik el a pesszimizmusunk. Hiszen nagyon lelkesítő dolgok ezek, csak az a tragédia, hogy annyi vérbe kerülnek.” „Új dolgokat tudtunk meg, de ellentmondásosak a hírek, hiszen mi itt mindent hallgatunk, ami Magyarországról szól. A hazai rá­dióknak lényegében minden kö­vetelésével egyetértünk (persze nem mindenki), de a Nyugat ál­landóan arról beszél, hogy a harc célja most már a kommunisták megsemmisítése.” KOMMENTÁR Rendteremtők? LAKNERZOLTÁN Amagyar kormányfő október 1-jén rendkívüli sajtótájékoztatón mu­tatta be korrupcióellenes hét pontját. Gyurcsány Ferenc célja már egyidejeazvolt, hogyúj megvilágításba helyezze reformprogramját, s rendpárti szlogenekkel próbálja visszaállítani hitelességét. Egy hét elteltével - azMSZP-t érintő, ekkor kipattanó korrupciós ügytől nem függetlenül - fokozta a tétet. Bej elentette: a hét pont kétharmados többséget igénylő elemeiről népszavazást kezdeményez, ha a par­lamentben nem teremthető meg a minősített többség. Az „istenadta nép” dönt, s tudni fogja, mely pártok akarták megakadályozni a „tisztasági” törekvések sikerét. Nem mellékesen, ha a Fidesz által kezdeményezett népszavazás alkalmával a kormánynak „saját” kér­dései vannak, safelekmind nyerik a maguk témáit, akkor a kormány döntetlenre menti a vesztesnek tűnő voksolást. A kormányfő saj át ff akciój ával is konfliktust vállalt. Úgy állítja be párttársait, hogy azok a zsebüket féltik, míg ő magasztos célokért küzd. Csakhogya frakció jó része az elmaradttájékoztatásthiányol- ta, a kormányfői javaslatok „tisztításra” való alkalmasságában kétel­kedik, nem a megtisztulás fontosságát vitatja. Ám ha a közvélemény támogatja a kormányfő kezdeményezését, ismét úgyjelenhet meg képviselőtársai előtt, mintanépszerűségvisszaszerzésének letéte­ményese, akit támogatni kell, bármit talál is ki. Akoalíciós partner elutasította akormányfői népszavazás ötletét. Ettől kezdve nehezen elképzelhető, hogy a parlamenti éljárásban kezdeményezett nép­szavazás megkapja a szükséges többséget a Házban. A magányos harcos és az elszigetelt politikus pozíciója nem áll túl messze egymás­tól. Gyurcsány csak abban bízhat, hogy korrupcióellenes harcosként tett bejelentései olyan erős hatást váltanak ki a médiában, a közvé­leményben, hogy személyénekmegítélésekedvezőenmódosul. Még akkor is, ha nem következik be a népszavazás és az ügyekrendezése. Hamégis születik épkézláb megállapodás a parlamenti pártokkö- zött, aztGyurcsányasajátérdemekénttüntethetifel. Közben azon­ban értelmetlenné válik a baloldali véleményformáló körökben hangsúlyozott megkülönböztetés a populista Fidesz és a parlamen­táris demokráciát óvó MSZP között. Akormánypárti népszavazás a populizmus minősített esete. Nehéz lesz eztánpopulizmussal vá­dolni az MSZP-neka Fideszt -holottmegérdemelné. Egyébként Gyurcsánylogikájaalapjánfelvethető lenne, hogy mindenjavaslat, amelyhez kell a kéthamados támogatás, de azt nem sikerül tető alá hozni, kerüljön népszavazásra. Azokis, amelyekben nem lehet elit­ellenesre hangszerelt kérdéseket feltenni, s amelyek kimenetele így sokkal bizonytalanabb. Ne legyen tévedés: a pártfinanszírozás, az átlátható vagyonosodás és minden most felmerülő témarendkívül fontos. Akormányfő egyes számú célja azonban az, hogy „rendte­remtőként” fellépve képes-e megerősíteni helyzetét pártja élén. A tényleges „rendteremtés” mellékszál a történetben. JEGYZET mert azzal tartottak vissza a bűntől. Az izzó szénhez, az izzó fahasábhoz kapcsolódó rémkép, hogy a nyelvem alá téve lyukat éget azon, hatékonyan visszatar­tott attól, hogy visszabeszéljek, csúnyát mondjak, szitkozódjam... ne adj, Isten, ká­romkodjam. Akáromkodás api­pázó vénekkiváltsága volt, akik a füstkeserű ízétől nyáltócsákat köpdöstek a borbélyműhely ola­jos padlójára. Úgyadták-vettéka szentségeket héttől hétig, hogy hallgatni is bűn volt... mondták is, „gyerek, te most ne hallgass”, s ilyenkor az ajtón kívülre kellett mennem. Nem is hagyta el a számat egyeden káromlás sem, virágnyelven beszéltem, úgy nőttem fel. Csak amikor szlovák egyetemi társak közé csöppen­tem: velük mondtam ki először nagy sokára, azt a bizonyos szót, amellyel az élvezethajhász rosszlánytnevezikmeg. Felcsi­gázva ízlelgettem a ká, az ú, az er, a vé és az a hangok kapcso- lódásátszlovákszavakkömye- zetében. Aztán, mikor olaszul kezdtem tanulni, már kéjelegve formáltam meg taljánul ugyan- eztaszót: puttana! Magyarul még ma sem vagyok képes a számra venni e kifejezést: anyanyelvemre csak az equus phalloszátfordítgatom olykor­olykor. Egy brit kutató professzor sze­rint azonban a munkahelyi ká­romkodás jót tesz az egészség­nek: csökkenti a feszültséget. Mit nekem parázs, akár tűznyelő leszek, csakhogy reg­geltől estig káromkodhassak: majdcsak kihúzom nyugdíjig épségben-egészségben. Szentségben az egészség TALLÓSl BÉLA Irtóztam a tűztök Rémületben tartott a parázs. Bántam is volna, ha megvesz az Isten hidege, tűrtem a legnagyobb zimankót, csakne gyújtsanakbe a szobá­ban. Különösen a szél süvítése borzolta az idegeimet, amikor hívatlanul trombitált a kémé­nyen keresztül. Ilyenkor remeg­ve szorítottam le a szemhéj am, hogy ne lássam, ami ott lobogott belső szemeim lencséjén: a lán­gok kicsapnak a kéményből, s a cserepeket kóstolgatj ák kívülről... de megveszekedett félelmemben sem hagyta el egyetlen rossz szó sem a számat. Láttam tüzet a valóságban is. Csakúgypattogott-ropogotta nádtető, a bejárati ajtón megjaj- veszékelve ki-befutkostak riadt emberek; cipekedtek, hordták ki az udvarra, ami menthető volt odabentről, összekuporgatott életükből. Hajnal volt, széllel, napfénytelen komor ébredéssel. A tó tükrében is láttam, ahogy a tetőt beborítja a bodorszínű pusztulás. Menekültem volnafé- lelmemben, megvonzottis, hogy lássam, még a legnagyobb bajt is meglehet úszni... ha a tár­gyak elpusztulnak is körülünk, mindig van tovább. Nem is em­lékszem, oltották-e kannákkal- vödrökkel, kikelve magukból nagyokat káromkodva, vagy megadón hagyták az enyészet­nek, amiannakítéltetett. Féltem a tűztől, főleg a parázstól,

Next

/
Oldalképek
Tartalom