Új Szó, 2007. október (60. évfolyam, 225-251. szám)
2007-10-20 / 242. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. OKTÓBER 20. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ THE INDEPENDENT Elnézést kért az afrikaiak intelligenciájáról mondottakért a DNS-szerkezet feltárásának amerikai úttörője, aki szerint a világról alkotott nézetet nem „vágyakra” kell alapozni. James Watson, akit 1962-ben Nobel-díjjal jutalmaztak, azt mondta: Afrika kilátásaival kapcsolatban borúlátó, mivel a vizsgálatok „nem igazán” támasztják alá azt a társadalompolitikai tételt, hogy az afrikaiak intelligenciája „a miénkkel azonos”. Watson a legnagyobb brit liberális napilapban azt írta: elnézést kér mindazoktól, akik szavaiból azt a következtetést vonták le, hogy Afrika mint kontinens genetikailag alsóbbrendű lenne. Kijelentésével nem ezt akarta mondani, mivel ennek nincs is tudományos alapja.- Nézd, drágám, milyen csodálatos hőerőmű nőtt a zöldövezetben! Biztosan turisták ezreit vonzza a régióba. (Peter Gossányi karikatúrája) HÉTVÉ0(R)E Szlovák-magyar hét Ezen a héten minden szlovák-magyar volt. Még az EU-csúcs is szlovák-magyar volt. Szlovákia is szlovák-magyar volt. A vérmérsékletünk is szlovák-magyar volt. MOLNÁR NORBERT Azt írja Marek Mad’aric kultuszminiszter az egyik szlovák lapban, hogy a szlovák földrajzi neveket a szlovák törvények szerint szlovákul kell írni. Minden, ami nem ezen a nyelven íródik, hazugság és gyakorlatilag törvénysértés. Besztercebánya hazugság, Banská Bystrica igazság. Ólubló félrevezetés, Stará Lubovna a törvény. Persze, e logika alapján elindulva Köbenhavn elmegy, Kodan a valóság, Koppenhága csalás. De ezen logika mentén ne haladjunk, mert ezen logika logikátlanság. Mad’aric minisztert egyszerűen leinthetnénk, mondván, szellemi képessége szellemi képtelenség, hacsak nem biggyesztett volna oda a végére, az írása végére egy mondatot, idézem: gyakoroljunk kegyet és engedjük meg, hogy városaink, községeink nevét magyarul is tüntessék fel a tankönyvekben - idézet vége. Hát, kedves miniszter úr, maga csak ne gyakoroljon kegyet, mert ez nem kegy! Maga ne szóljon bele a magyar nyelv és a magyar helyesírás szabályaiba, ennyi az egész. Tartsa meg a kegyét, s menjen minden normálisan tovább. Ezerszer Pozsony és százszor Szlovákia! S mi se gyakoroljunk kegyet megtévedt kulturális miniszterünkkel, nevezzük nevén a gyereket: megőrült. Lisszabonban (Lisboa, Lisabon) egy folyosón (vagy egy mellékhelyiségben, mert a hírből nem derül ki) találkozott a szlovák-magyar miniszterelnök Fico-Gyurcsány. Hogy megbeszéljék, hogy találkoznak, hogy megbeszéljék. POZSONYBAN. Mert Fico meghívta Gyurcsányt. Igaz, közben tarkójához hideg vasat tartottak, mosolya őszinte volt, mint öngyilkosjelölté a síneken, de meghívta. És sajnos a sztori itt véget is ért. Mert mit mondhatnak egymásnak? Fico jó előre közölte ugyanis, hogy Pozsony semmiben nem hibázott az utóbbi időszakban. (A régen hajtogatott marhaság, hogy a magyarok kollektív megbélyegzésének bebetonozása csupán reakció volt az MKP politikájára. Nem számolta ki még senki a kormánypártok közül, hogy az MKP nem azonos a szlovákiai magyarsággal? Ez a reakció is a kollektív bűnösség elvén alapszik, egyébként: kollektív bűnös a szlovákiai magyarság, mert némelyikük az MKP-ra szavaz.) Az is borítékolható, hogy Fico majd számon kéri Gyurcsányon a Magyar Gárdát, mintha ő alapította volna ezt a Tökkelütöttek Társaságát, s az is biztos, hogy Fico majd elbüszkélkedik azzal, hogy a Slovenská pospolitosfot (csak Mad’aric kedvéért írtam így; kegyet gyakoroltam) rég szétengedték Szlovákiában, ami nyilvánvaló hazugság, hiszen csak a pártot törölték, a polgári társulás vígan akciózik tovább. Gyurcsány pedig kérlelhetetlenségéről biztosította polgártársait. Magyarul: lesz egy fölösleges találkozó, eredmény nélkül, az európai szo- cialisták nagy-nagy örömére. Mert amíg Fico nem jön rá, hogy a probléma gyökere a kormány hivatalos nacionalista vonalában van, addig történhet itt bármi. Pontosan tudhatta, mi lesz, ha az SNS-szel fog kormányozni. Vállalta: aki kiáll a sarokra, ne csodálkozzon, hogy... Az MKP pedig nem tesz mást, mint ami szintén borítékolható volt: minden kis szalmaszálba belekapaszkodik. Ennyi. Hogy mélyponton a szlovák-magyar kapcsolatok? Ugyan már, csak a politika állt ki a sarokra... Egyesek követelik, hogy hazamenjenek, nem is titkolva, hogy otthon a felkelők mellé akarnak állni Egy magyar diák 56-os moszkvai naplójából MTl-PRESS Ezernél több magyar ösztöndíjas kezdte az 1956-57-es tanévet szovjet felsőoktatási intézményekben. Közöttük volt - a moszkvai Lomonoszov Egyetem végzős történész hallgatójaként - e sorok írója, Nagy Károly is, aki később a Magyar Távirati Iroda munkatársa lett. Az 56-os forradalom idején Moszkvából Budapestre, a feleségéhez küldött, naplószerű leveleinek néhány részletével idézi fel, miként látszottak a pesti események az „épülő kommunizmus” központjából. Október 23-án kellett tartanom az első gyakorló órámat egy moszkvai általános iskola hatodik osztályában. Nagyon izgultam, de az óra végül is jól sikerült. Csak a következő nap délelőttjén értesültünk a budapesti eseményekről. Onnantól kezdve nappal aludtunk, éjszakánként meg a rádió mellett ültünk és vitatkoztunk, érteni és értelmezni próbáltuk a hallottakat. A lényeget elég pontosan fejezi ki egy 1957. januári „szig. titkos” moszkvai nagyköveti jelentés következő mondata: ,A Szovjetunióban tanuló magyarok szerves részét képezik a magyar népnek, és éppen úgy gondolkoznak, mint az otthoniak.” Ez annak a beismerése, hogy a szovjet ösztöndíjasok nagy többsége erősen rokonszenvezett a forradalommal. „...Szerda óta mi, magyarok itt minden éjjel öt óra felé fekszünk le, előadásokra nem jár senki, egyetlen foglalatosságunk, hogy ülünk a rádió mellett, amíg csak a Kossuth be nem fejezi az adását. Kapcsolat nincs Pesttel. Mi itt hallgatunk mindent: Pestet, London magyar és orosz nyelvű adását, Amerika Hangját, Szabad Európát, hogy valamit kiszűrhessünk abból, mi is történik otthon... Legszívesebben hazamennék, de nem lehet, azokat sem engedik, akik delegációban vannak itt, és rég haza kellett volna utazniuk...” „...Végtelenül rosszkedvű vagyok - otthon semmi változás. Ha az ember csak a Kossuth rádiót hallgatná, megnyugodhatna. De most már a Kossuth épp annyira tendenciózus, mint London vagy Moszkva. Az embernek úgy kell kihámozni az igazságot a sok hazugság közül. Arról meg egy szót sem beszél Pest, mi van vidéken. Néha el-elkapjuk Győr, Miskolc adását, abból aztán világos, hogy nincs minden rendben ott sem. Itt közöttünk kegyetlen viták folynak. Egyesek követelik, hogy hazamenjenek, nem is titkolva, hogy otthon a felkelők mellé akarnak állni. Nehogyazt hidd, Marikám, hogy itt mi fasiszta puccsnak tartjuk azt, ami otthon történik. A követeléseket, amiket ismerünk többségünkben mi is helyesnek tartjuk. De nem vagyunk otthon, nem látjuk az eseményeket, nem tudjuk, vajon a fegyveres harc ezeknek a követeléseknek a jegyében folyik-e?” „...A francia rádió magyar nyelvű adásában elmondta, hogy Pesten egyfajta Értelmiségi Bizottmány alakult egyetemi tanárokból, írókból stb., akik újabb követeléseket támasztottak - nevezzék át a Sztálin utat Magyar Ifjúság útjának, és október 23-át nyilvánítsák nemzeti ünnepnek. A legtöbb itteni diákot nagyon lelkesítik az otthoni dolgok... Most az egyik legnagyobb problémája az itteni magyar diáktársadalomnak, hogy mi lesz, ha hazamegyünk. Megeshet, hogy az otthoni diákok nem néznek bennünket jó szemmel, egyrészt, mert eddig általában jobb állásokat kaptunk, mint az otthon végzettek, másrészt meg azt gondolják, hogy mi valamilyen „szovjet ágensek”, rákosista „öntudat-mikulások” vagyunk. Persze vannak ilyenek is, de a nagy többség már 25-én azon a véleményen volt, hogy nem fasiszta puccs van Magyarországon, hanem az egész népet átfogó mozgalom, és dühített bennünket sok minden: hogy Gerőt olyan sokáig nem rúgták ki, hogy a Központi Vezetőségtől minden egyes eredményt véres harccal kellett kicsikarni, a Szovjet Hadsereg beavatkozása, amiből a Szovjetuniónak mindenképpen csak kára lehet, és máris láthatóan van is. És persze a szovjet álláspont, amely még mindig népellenes, fasiszta megmozdulásnak tartja a magyarországi eseményeket. Ahogy látjuk a kibontakozást, úgy múlik el a pesszimizmusunk. Hiszen nagyon lelkesítő dolgok ezek, csak az a tragédia, hogy annyi vérbe kerülnek.” „Új dolgokat tudtunk meg, de ellentmondásosak a hírek, hiszen mi itt mindent hallgatunk, ami Magyarországról szól. A hazai rádióknak lényegében minden követelésével egyetértünk (persze nem mindenki), de a Nyugat állandóan arról beszél, hogy a harc célja most már a kommunisták megsemmisítése.” KOMMENTÁR Rendteremtők? LAKNERZOLTÁN Amagyar kormányfő október 1-jén rendkívüli sajtótájékoztatón mutatta be korrupcióellenes hét pontját. Gyurcsány Ferenc célja már egyidejeazvolt, hogyúj megvilágításba helyezze reformprogramját, s rendpárti szlogenekkel próbálja visszaállítani hitelességét. Egy hét elteltével - azMSZP-t érintő, ekkor kipattanó korrupciós ügytől nem függetlenül - fokozta a tétet. Bej elentette: a hét pont kétharmados többséget igénylő elemeiről népszavazást kezdeményez, ha a parlamentben nem teremthető meg a minősített többség. Az „istenadta nép” dönt, s tudni fogja, mely pártok akarták megakadályozni a „tisztasági” törekvések sikerét. Nem mellékesen, ha a Fidesz által kezdeményezett népszavazás alkalmával a kormánynak „saját” kérdései vannak, safelekmind nyerik a maguk témáit, akkor a kormány döntetlenre menti a vesztesnek tűnő voksolást. A kormányfő saj át ff akciój ával is konfliktust vállalt. Úgy állítja be párttársait, hogy azok a zsebüket féltik, míg ő magasztos célokért küzd. Csakhogya frakció jó része az elmaradttájékoztatásthiányol- ta, a kormányfői javaslatok „tisztításra” való alkalmasságában kételkedik, nem a megtisztulás fontosságát vitatja. Ám ha a közvélemény támogatja a kormányfő kezdeményezését, ismét úgyjelenhet meg képviselőtársai előtt, mintanépszerűségvisszaszerzésének letéteményese, akit támogatni kell, bármit talál is ki. Akoalíciós partner elutasította akormányfői népszavazás ötletét. Ettől kezdve nehezen elképzelhető, hogy a parlamenti éljárásban kezdeményezett népszavazás megkapja a szükséges többséget a Házban. A magányos harcos és az elszigetelt politikus pozíciója nem áll túl messze egymástól. Gyurcsány csak abban bízhat, hogy korrupcióellenes harcosként tett bejelentései olyan erős hatást váltanak ki a médiában, a közvéleményben, hogy személyénekmegítélésekedvezőenmódosul. Még akkor is, ha nem következik be a népszavazás és az ügyekrendezése. Hamégis születik épkézláb megállapodás a parlamenti pártokkö- zött, aztGyurcsányasajátérdemekénttüntethetifel. Közben azonban értelmetlenné válik a baloldali véleményformáló körökben hangsúlyozott megkülönböztetés a populista Fidesz és a parlamentáris demokráciát óvó MSZP között. Akormánypárti népszavazás a populizmus minősített esete. Nehéz lesz eztánpopulizmussal vádolni az MSZP-neka Fideszt -holottmegérdemelné. Egyébként Gyurcsánylogikájaalapjánfelvethető lenne, hogy mindenjavaslat, amelyhez kell a kéthamados támogatás, de azt nem sikerül tető alá hozni, kerüljön népszavazásra. Azokis, amelyekben nem lehet elitellenesre hangszerelt kérdéseket feltenni, s amelyek kimenetele így sokkal bizonytalanabb. Ne legyen tévedés: a pártfinanszírozás, az átlátható vagyonosodás és minden most felmerülő témarendkívül fontos. Akormányfő egyes számú célja azonban az, hogy „rendteremtőként” fellépve képes-e megerősíteni helyzetét pártja élén. A tényleges „rendteremtés” mellékszál a történetben. JEGYZET mert azzal tartottak vissza a bűntől. Az izzó szénhez, az izzó fahasábhoz kapcsolódó rémkép, hogy a nyelvem alá téve lyukat éget azon, hatékonyan visszatartott attól, hogy visszabeszéljek, csúnyát mondjak, szitkozódjam... ne adj, Isten, káromkodjam. Akáromkodás apipázó vénekkiváltsága volt, akik a füstkeserű ízétől nyáltócsákat köpdöstek a borbélyműhely olajos padlójára. Úgyadták-vettéka szentségeket héttől hétig, hogy hallgatni is bűn volt... mondták is, „gyerek, te most ne hallgass”, s ilyenkor az ajtón kívülre kellett mennem. Nem is hagyta el a számat egyeden káromlás sem, virágnyelven beszéltem, úgy nőttem fel. Csak amikor szlovák egyetemi társak közé csöppentem: velük mondtam ki először nagy sokára, azt a bizonyos szót, amellyel az élvezethajhász rosszlánytnevezikmeg. Felcsigázva ízlelgettem a ká, az ú, az er, a vé és az a hangok kapcso- lódásátszlovákszavakkömye- zetében. Aztán, mikor olaszul kezdtem tanulni, már kéjelegve formáltam meg taljánul ugyan- eztaszót: puttana! Magyarul még ma sem vagyok képes a számra venni e kifejezést: anyanyelvemre csak az equus phalloszátfordítgatom olykorolykor. Egy brit kutató professzor szerint azonban a munkahelyi káromkodás jót tesz az egészségnek: csökkenti a feszültséget. Mit nekem parázs, akár tűznyelő leszek, csakhogy reggeltől estig káromkodhassak: majdcsak kihúzom nyugdíjig épségben-egészségben. Szentségben az egészség TALLÓSl BÉLA Irtóztam a tűztök Rémületben tartott a parázs. Bántam is volna, ha megvesz az Isten hidege, tűrtem a legnagyobb zimankót, csakne gyújtsanakbe a szobában. Különösen a szél süvítése borzolta az idegeimet, amikor hívatlanul trombitált a kéményen keresztül. Ilyenkor remegve szorítottam le a szemhéj am, hogy ne lássam, ami ott lobogott belső szemeim lencséjén: a lángok kicsapnak a kéményből, s a cserepeket kóstolgatj ák kívülről... de megveszekedett félelmemben sem hagyta el egyetlen rossz szó sem a számat. Láttam tüzet a valóságban is. Csakúgypattogott-ropogotta nádtető, a bejárati ajtón megjaj- veszékelve ki-befutkostak riadt emberek; cipekedtek, hordták ki az udvarra, ami menthető volt odabentről, összekuporgatott életükből. Hajnal volt, széllel, napfénytelen komor ébredéssel. A tó tükrében is láttam, ahogy a tetőt beborítja a bodorszínű pusztulás. Menekültem volnafé- lelmemben, megvonzottis, hogy lássam, még a legnagyobb bajt is meglehet úszni... ha a tárgyak elpusztulnak is körülünk, mindig van tovább. Nem is emlékszem, oltották-e kannákkal- vödrökkel, kikelve magukból nagyokat káromkodva, vagy megadón hagyták az enyészetnek, amiannakítéltetett. Féltem a tűztől, főleg a parázstól,