Új Szó, 2007. október (60. évfolyam, 225-251. szám)

2007-10-19 / 241. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. OKTÓBER 19. Kultúra 9 Adolf Zika portréfilmje Jan Saudekról, napjaink egyik leghíresebb cseh fotográfusáról Az érzékiség koronázott királya Nem fényezi magát. „Csapnivaló férj vagyok, nagyon rossz apa és hűtlen szerető.” Lélegzetvételnyi szünet, majd így folytatja: „Nagyapaként már rég le­szerepeltem, nyugdíjas­ként viszont még mindig forr a vérem.” SZABÓ G. LÁSZLÓ Jan Saudek. Csehország leghí­resebb és leghírhedtebb fotográfu­sa, A francia kultúra lovagja. Hazá­jában rajta kívül hárman vehették át ugyanezt a kitüntető címet: Vác­lav Havel, Bohumil Hrabal és Vera Chytilová. De Saudek volt az első, akit díjaztak a franciák. Csak a csehek fukarkodnak az elismeré­sükkel. Még Havel sem gondolt rá elnöksége éveiben. Pedig Jan Saudek épp akkor élte szakmai fénykorát. Telt idomú mezítelen nőivel az egész világot elárasztot­ta. Képeslapok, poszterek, fény­képalbumok hirdették páratlan tehetségét, összetéveszthetetlen stílusát. Excentrikus. Magamuto­gató. Sokkoló. Hazájában ennyi a „bűne”. Nőügyeivel tele a bulvár­sajtó. Egykori szerelme, aki ra­gaszkodása jeléül a nevét is felvet­te, ma már a menye: a fia felesége. Saudeket ez sem zavarja. Ő ennél sokkal nagyobb vagány. Született gentleman. És született fotográ­fus, aki az ecsettel is jól bánik. Annyira jól, hogy nem egy fényké­pébe bele is „piktorkodik”. Mono­gráfiáját Realities címmel egy amerikai könyvkiadó jelentette meg nemrég. Nagy és súlyos a kö­tet. Színház, cirkusz, szex és költé­szet. The show must go on - sugall­ja. Az előadás megy tovább. Saudek folytatja. Nincs megállás. Adolf Zika „a valósághoz hasonló” filmje - Jan Saudek szenvedélyei fogságában, messze a paradicsomtól címmel - az első átfogó dokumentum a hetvenkét éves prágai fotográfusról. A most elkészült alkotás a lehető legpon­tosabb képet igyekszik adni Saudek életéről és művészi tevé­kenységéről. Öt év előkészületi munkája van a filmben, a forgatás pedig egy egész esztendőt vett igénybe. Az amerikai koprodukci- ós partnernek köszönhetően Adolf Zika teljes szabadságot élvezhetett munka közben, így a film ponto­san olyan lesz, mint maga Saudek - ígéri a rendező. Egyszerre lenyűgöző és sokkoló. Két kamera követi nyomon a fotográfus életét. Az egyik a valóságra, a másik a „titkokra” figyel. A műtermet, Saudek királyságát csak akkor Jan Saudek új párjával, Pavlával (Képarchívum) hagyjuk el, ha maga a művész is útnak indul. Olyankor a stábbal együtt felkeresik azokat a helyszí­neket, ahol a legismertebb képei születtek, de vannak kulcsszerep­lői is a filmnek: Sára, Saudek éle­tének korábbi társa, és Kája, a fo­tográfus ikertestvére, aki Csehor­szág legismertebb képregény-raj­zolója. „Semmiképpen se egy hagyo­mányos dokumentumfilmet vár­jon a néző - üzeni Adolf Zika. - Jan Saudek ugyan arról is szót ejt, ho­gyan juthat fel egy fotográfus a legmagasabb szakmai csúcsokra, a film azonban mégsem a fényképe­zés aranyszabályait foglalja össze, hanem egy nagynevű mester szen­vedélyes életét, létezésének már­már elviselhetetlen könnyedségét, reményeim szerint ugyanakkor azt is megmutatja, mi ennek az egész­nek az ára.” Jan Saudek tizenöt évesen kez­dett el fényképezni, de több mint harminc évig nyomdaipari dolgo­zó volt. Kiforrott stílusának, sajá­tos ízlésvüágának köszönhetően gyorsan híressé vált. Egyetlen fel­vételével, amelyen mezítelen fel­sőtesttel tart a karjai közt egy pár napos csecsemőt (a saját fiát), mil­liókat kaszált egy belga kiadó. A régi rendszernek azonban ő is szálka volt a szemében. Filmteker­csei közül nem egyet elkoboztak, nemzetközi sikereit azonban ezzel is csak fokozták. Megállítani nem lehetett őt, azzal a váddal, hogy erotikus töltetű képeket készít, rács mögé nem dughatták. A művészi szabadságot az erkölcs­rendészet sem téveszthette szem elől. „Féltem, persze, hogy féltem - idézi fel a múltat. - De az energia, a vágy, a fényképezés iránt érzett szenvedély mindenfajta félelem­nél erősebb volt bennem. Akkor is megijedtem, ha valaki szemtele­nül és kitartóan bámult, miközben én egy lánnyal csókolóztam a parkban. Azt hittem, követnek, fi­gyelik minden lépésemet. Pedig egyszer sem tartottak erősebb megfigyelés alatt, mint a hozzám hasonlókat.” Képei, a rendszerváltás óta, az egykori béketáborba is eljutottak. Saudek szereti a magyarokat. „Ko­csis, Hidegkúti - sorolja az arany­csapat játékosait, aztán magyar szavakkal zsonglőrködik. Gondol­kodás nélkül mondja ki azt is, hogy „adjál csókot!” Pedig több mint öt­ven éve már, hogy először hallotta, s megjegyezte. - Szlovákiai ma­gyar fiúkkal voltam katona. Tőlük sokat tanultam. És még többet tudnék, ha jobban figyeltem volna rájuk. Pelikán! Ugye, ez is magyar szó? Most jutott eszembe. Vannak szavak, amelyekről már nem is tu­dom, mit jelentenek, a hangzásuk miatt néha mégis kimondom őket. Én mindig tiszteltem a magyar né­pet. Az ötvenhatos forradalma mi­att. Hogy képes volt fegyvert fogni, ellenállni és áldozatokat hozni. Ez csodás dolog. Mi, csehek erre ma sem lennénk képesek, sajnos.” Hetvenkét év, napi száz fekvő­támasz, esténként finom vörösbor vagy Metaxa. És egy új nő, egy újabb rubensi szépség: Pavla. Mel­lette az örök bohém, a nagy életművész, a híres fotográfus: az újdonsült apa. Jan Saudek. Már vágj ákafilmet. A bemutató napja december 20. Karácsonyi ajándék lesz. Kopócs Tibor képzőművészt és Szabó Magda írót is köszönti az Irodalmi Szemle októberi száma A Cs-tartomány, azaz a Cselényi-korpusz vallatása LAPAJÁNLÓ „Csak tegnap volt, hogy az egyik korai Cselényi-vers kapcsán »ke­selylábú csikóknak« nevezett né­hány ifjú versfaragó a világ versbe faragására indult, s íme most meg már megkorosodva, idővel színül­tig telve úgy ülünk itt ősz neszto­rokként, mintha mindig is ilyenek lettünk volna” - ezekkel a gondo­latokkal nyitotta meg Tőzsér Ár­pád azt a beszélgetést, melyet Po­zsonyi Páholy néven hirdettek meg a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának pozsonyi székházá­ban. Cselényi László munkásságát H. Nagy Péter irodalomkritikus ér­tékelte, mintegy új fejezetet nyitva abban a „végenincs” vitában, mely a Cs-tartomány erényeit, értékeit próbálja felmutatni. Köszönti a folyóirat a 70 éves Kopócs Tibort. Tóth László kö­szöntőjében „filozófiai érdeklődé­sű alkotónak” mondja, és a „szaba­dulóművészek” közé sorolja a képzőművészt, azok közé, „akik nem nyugszanak bele a megkö­töttségekbe, akik a valóság és saját végességük legképtelenebb gúzsai közül is kirángatják magukat”. Egy kiemelkedő költői életmű eddigi eredményeit veszi górcső alá Fonod Zoltán tanulmánya. ,A költő és esztéta Tőzsér Árpád négy évtizedes munkásságával maradandóan beírta a nevét a hu­szadik századi magyar iroda­lomba” - úja bevezetőjében a szerző, majd megállapítja: „Egyi­ke volt azoknak, akiknek nevéhez tikai írásai tanulsága szerint egy a kisebbségi magyar líra megúju- eszménykép igénye, a lírai sze- lása fűződött... Versei, esszéi, kri- mélytelenség problémája, a ... ÉVF. T IU.S/Á.M . IW7.0KTÓBKK *1 ÁRA SK Lászlóffy Aladár versei Kós/fiemofi* a HD éws Magoáí A trianoni árva Magyar líra és epika a 20. szájadban Komxs Vitte* 70 fevps Tóth László: Úton az író mindig olyan, amilyennek a fiatalok n Wií M s esti énvi uvw 0 mükkassAíj-v Tőzsér Árpád költészete IRODALMI SZEMLE am>7 |0 IRODALOM a KRITIKA 1TÁ K-SA DALOM TUDOM Á W »Minden egész eltörött« titkainak keresése, sőt megfogalmazása már a hetvenes évek elején megtörtént”, s költészete azóta is állandó megújuláson esik át. A megújulás jele talán az is, hogy Férfikor című korszakos versét a Genezis című kötetébe, „olvasói kérésre” felvette. A kötet a Ma­gyar Antaeusz Könyvek-sorozat- ban jelent meg. Grendel Lajos irodalomtörténe­ti tanulmánya (a Magyar líra és epika a 20. században című soro­zatban) Déry Tibor munkásságá­val foglalkozik. Köszönti a folyó­irat a 90 éves Szabó Magdát is. Duba Gyula A „kutyás hölgy” Po­zsonyban című novellája Morvay szerkesztő „legendás” alakját idézi meg. A folyóiratot Kopócs Tibor műveivel illusztrálták, (zsolt) RÖVIDEN Rekordnevezés külföldi filmekből Los Angeles. Rekordszámú - 63 - ország nevezte be egy-egy produkcióját a 2008-as legjobb külföldi film Oscar-dijáért folyó versenybe. Első ízben küldött jelöltet a válogatásra Azerbajdzsán és Írország. Magyarország Pálfi György Taxidermia című filmjét küldte a filmipar legfontosabb elismerésével jutalmazott megmé­rettetésre. (MTI) Arany Oroszlán a Magyar Pavilonnak Velence. Először nyert Arany Oroszlán-díjat a Velencei Bienná- le Magyar Pavilonja az idén 52. alkalommal megrendezett képzőművészeti seregszemle történetében. A Velencei Biennále Arany Oroszlánját szerdán vette át Petrányi Zsolt, a pavilon nem­zeti biztosa, Tímár Katalin kurátor és a kiállítás koncepcióját meg­alkotó Andreas Fogarasi. Fogarasi Bécsben élő magyar származá­sú művész Kultúra és szabadid című, a budapesti művelődési há­zakról szól videó-installációjával érdemelte ki az elsőséget. (MTI) PENGE Az auschwitzi focipálya Földényi Kertész-szótára mindennemű műfaji bizonyta­lansága ellenére a leginkább ta­lán a homília műfajának értel­mezői eljárásait alkalmazza: egy-egy szó felderíthető mögöt­tese érdekli, az a folyamat, ahogy a fordulat valamiféle ki­indulási látszatevidenciából át­tűnik a transzcendensnek ha­tóba. A könyv az irodalom mű­ködését fürkészi, azt a kiismer­hetetlen folyamatot, ahogy a szavak együttese váratlan kisü­lést eredményez, ahogy a kont- rolálhatóság egyszer csak két­ségbeejtő vagy legalábbis nyug­talanító titokká válik. Vegyük például a vélemé­nyem szerint központi jelen­tőségű Bűzbomba címszót: Ker­tész morális bűzbombának ne­vezi Adomo híres „közhelyét”, mely szerint „Auschwitz után verset írni barbárság”. E gondo­lat azokat a tendenciákat erősí­ti, melyek egy olyan bizarr eli­tizmushoz vezetnek, amely „ki­zárólagos igényt jelent be a szenvedésre”. A pazar Kertész- gondolatmenetet Földényi ma­radéktalanul hagyja érvénye­sülni, s ezáltal megérteti velünk a „Kertész-botrány” lényegét, vagyis hogy a dermesztőén szenvtelen holokausztábrázolás nemcsak hogy „tabusértőnek számít”, hanem egyedüli ellen­szere a holokauszt-giccsnek. S FÖLDEN Yl K LÁSZLÓ „Az irodalom gyanúba keveredett” KERTÉSZ IMRE SZÓTÁR ehhez célszerű a stockholmi be­széd egy passzusát is megidéz­ni: minden ellenkező gyakorlat csak „folytatásos ponyvare­gényt” eredményez. S végül a transzcendens irányába tett nyi­tás: Auschwitz léte egyszers­mind a teremtés ősborzalma is, illetőleg A száműzött nyelvet megidézve: ,Auschwitz után - amint látszik- nem lehetséges többé a boldogság.” Földényi nem a szótáríró tipikus módsze­rével dolgozik, példamondatai­ban általában nem is szerepel a kiemelt szó, mégis evidensen érződik, hogy a mondandó minden szócikken belül a kon­centrikus körrendszer közép­pontja felé tendál. Földényi módszere a felvillantásé és a fel- ragyogtatásé, szinte költői vo­nása ez a kötetnek: a kiemelt Kertész-helyek mindegyike szinte sugárzó, lüktető góc. A sejthető kulcsszavak (pl. Holokauszt, Antiszemitizmus) mellett számos olyat találni (lásd pl. a fentit), mely képes egy-egy Kertész-mű kulcsprob­lémáira irányítani a figyelmün­ket, holott a látszat ez ellen vall. A Futbállpálya című külö­nösen megrázó címszó üyen fi­gyelemfelhívás, mely arra a kérdésre próbál választ adni, hogy vajon mit keresett Auschwitz-Birkenauban egy pedánsan rendben tartott fut- ballpálya. A Goethe címszó sem csupán a hiteles humanizmus csődjének tudatosulása, hanem az Iphigenia-mítosz (és a Goe- the-fa) példájában mintegy fel­villanni látszik a holokauszt-el- beszélések lehetséges sorsa is. A Film címszóra különösen érdemes odafigyelni, mert a Nietzsche antikvitásértelmezé­séből levezethető sorstalanság fogalmának egy újabb változa­tát kapjuk, miközben a Kertész- elbeszéléstechnika titkaihoz is közelebb férkőzhetünk: ,A filmszerű látás: az énbe vetett bizalom megrendülése, az identitás garanciájának hiá­nya.” Vagy metaforikusabban, A kudarc szavait megidézve: ,A golyószóró egy filmfelvevőgép gólyalábaihoz hasonló állvány­zaton nyugodott. Valami emel­vényfélén tárgyilagosan össze­hunyorított szemű, turáni baju­szos csendőr állt mögötte.” A Kertész Imre-szótár úgy beszél, hogy hagyja a tárgyát beszélni, a tárgya nyelvét érvé­nyesülni, s példátlan, nagy­szerű igyekezettel, minden ere­jét abba adja, hogy ez a roppan­tul gazdag és megismerhetet- lenül titokzatos nyelvi tárgy minél hitelesebben, markán­sabban nyilvánulhasson meg. (Földényi F. László: „Az irodalom gyanúba kevere­dett”. Kertész Imre-szótár, Budapest, Magvető, 2007.) Értékelés: Csehy Zoltán kritikai rovata

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom