Új Szó, 2007. október (60. évfolyam, 225-251. szám)

2007-10-13 / 236. szám, szombat

8 Kultúra

ÚJ SZÓ 2007. OKTÓBER 13. www.ujszo.com

Impozáns művekkel gazdagítja az irodalmat

Nádas Péter 65 éves

JUBILEUM

Holnap lesz hatvanöt éves Nádas Péter Kossuth- és József Atti- la-díjas író, a modem magyar irodalom egyik meghatározó alakja.

Az író nem szívesen beszél személyes életének sorsfordulóiról, pedig a háborút, majd az ötvenes évek „szűk levegőjét” szülei tragikus sorsán keresztül tapasztalta meg. Édesanyját 1955-ben veszítette el, három évvel később a felesége halálát és saját meghurcoltatásait feldolgozni képtelen apja önkezével vetett véget életének, a fiúk, Péter és Pál gyámja egy nagynéni lett. Nádas 1958-ban félbehagyta vegyipari technikumi tanulmányait, később fényképész szakmunkás lett, s a Nők Lapja szerkesztőségében dolgozott gyakornokként. Elvégezte a MÚOSZ újságíró-iskoláját, a katonaság után a Pest Megyei Hírlap munkatársa volt, az esti gimnáziumot kétszer kezdte el, s kétszer hagyta abba.

1967-ben megjelent első kötete, A Biblia, két évre rá a Kulcskereső játék című novelláskötete. 1969-ben Kisorosziba költözött, s ettől kezdve - rövid berlini időszakokat leszámítva - csak az írásnak élt. 1972-ben befejezte az Egy családregény vége című munkáját, amely csak 1977-ben jelent meg. 1974 és 1979 között a Gyermekünk című lap olvasó- szerkesztője volt, 1980-ban a győri Kisfaludy Színházhoz szerződött lektornak. 1981-82-ben ösztöndíjjal Nyugat-Berlinben élt, 1982-ben megjelent három színházi művét (Takarítás, Találkozás, Temetés) tartalmazó Színtér című kötete.

1984 óta Gombosszegen él és dolgozik. 1986-ban jelent meg monumentális nagyregénye, az írói ábrázolásmódot megújító Emlékiratok könyve, amelyet a kritika a háború utáni magyar epika egyik legkiemelkedőbb alkotásaként üdvözölt. 1988-ban Játéktér, 1991-ben Az égi és földi szerelemről címmel jelent meg esszékötete. 1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották, ugyanezen év áprilisában infarktust kapott, újraélesztették és megműtötték, a nem-lét közelségének megtapasztalásából született Saját halál című kötete, amelyben a szövegek mellett Nádas fotográfiái láthatók a kertjében álló vadkörtefáról.

Felépülése után, Évkönyv című

(Déri Miklós felvétele)

kötete német megjelenése kapcsán ismét Németországban és Svájcban tartott felolvasásokat.

1998-ban az Emlékiratok könyve Franciaországban elnyerte a legjobb idegen nyelvű könyvnek járó díjat.

2005-ben, csaknem húszévi alkotómunka eredményeként megjelent Párhuzamos történetek című, teijedelmét és tartalmát tekintve is impozáns műve. A háromkötetes regény (A néma tartomány, Az éjszaka legmélyén, A szabadság lélegzete) egy magyar és egy német család történetére épül, számtalan mellékszállal, egymástól látszólag igen távoli, ám mégis egymásba fonódó epizódokkal, szereplőkkel. A cselekmény az idősíkok állandó változtatásával a 30-as évek Magyarországától a berlini fal leomlásig kalauzolja az olvasót. A sokrétű mű Nádas művészetének minden jellemzőjét magában foglalja: az érzékenységet, az analizáló képességet, a szigorú logikát, a pontos és sokszor kíméletlen ember- és kömyezetrajzot, az érzékiséget, a leheletnyi iróniát. A regény után Nádas ismét esszékötettel jelentkezett, a Hátországi naplóban irodalmi, művészeti kérdések mellett politikai jelenségekkel is foglalkozott.

Nádas Péter számos kitüntetést kapott, 1985-ben József Attila-,

1992-ben Kossuth-díjjal jutalmazták, 2005-ben Pro űrbe Budapest,

2006-ban Márai Sándor-és Palládium-díjat kapott. Idén szeptemberben nemzetközileg is elismert irodalmi munkásságáért a Magyar Köztársasági Érdemrend Közép- keresztje (polgári tagozata) kitüntetést kapta. (mti)

A Pátria rádió kétnapi kínálatából válogathatnak

Hétvégi programok

MŰSORAJÁNLÓ

Szombat: 12.15-kor a Délidőben Miklósi Péter vendége - az idősek hónapja kapcsán - Mikes Zoltán professzor, a pozsonyi egyetemi kórház geriátriai osztályának főorvosa lesz. 13 órakor publicisztikai magazinunk, a Hétről hétre jelentkezik. 15 órától a Tisza 83 citerazenekar és a párkányi Tücsök zenekar felvételeiből válogatunk. Fél négytől a Kultúra vüágában Farkas Vera művészet- történésszel és Dolán György képzőművésszel a Sympat 13 címmel a komáromi Limes Galériában rendezett kiállításról beszélgetünk, majd összeállítást hallhatnak az Esztergomi Művészek Céhe pozsonyi kiállításának megnyitójáról. A 16 órai hírek után Köszöntő. 17.40-kor összefoglaljuk a legfontosabb eseményeket. 18 órakor a Térerő jelentkezik, 19 órától műsorzárásig a Slágerhullám szól.

Vasárnap: 12.15-től Nótacsokor, 13 órától Randevú. 15 órától a

Kaleidoszkópban először két egykori pozsonypüspöki lakossal, Ka- návor Katalinnal és Szelepcsényi Sándorral beszélgetünk, akik 60 évvel ezelőtt arra kényszerültek, hogy elhagyják szülőföldjüket. Smuk András Bécsben élő geológust az ausztriai magyar értelmiségieket tömörítő Európa Club tevékenységéről kérdezzük. Köszöntjük Hazai György turkológus professzort, a dunaszerdahelyi Vámbéry Polgári Társulás elnökét, aki idén lett 75 éves, végül Bújna Zoltán, aki két éve 80 nap alatt járta be Vámbéry Ármin első törökországi és perzsiai utazásának helyszíneit, arról mesél, hogyan él mostanában. A 16 órai hírek után Köszöntő, 17.45-től hírösszefoglaló. 18 órától a Tékában megszólal Kalácska József tanár, a 20. Baróti Szabó Dávid Napok szervezője és Balázs F. Attila, aki romániai magyar és román költőket mutatott be Pozsonyban. 19 órától a Világosság református kiadásában Palcsó Attila hetényi lelkipásztor szól a hallgatókhoz, (bodri)

Százéves lenne Dajka Margit, a magyar színművészet egyik legendás alakja, a Liliomfi csodás Camillája

Minden pénzét másokra költötte

Minden idők egyik legnagyobb magyar színésznője halt meg 1986. május 25-én. Dajka Margitnak hívták. Halálának azonban volt egy különös „záróakkordja” is.

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Amikor férje, Lajtos Árpád megtudta, hogy Margitka, a „büszke asszony” menthetetlen beteg, magában már megfogalmazta: ő is csak addig él, amíg szeretett párja. Nem a magánytól félt és nem is a fájdalomtól, hanem a hiánytól, a végtelen űrtől. Az ő élete, az ő világa, az ő sorsa Dajka Margitéval volt egy és oszthatatlan. O csak vele volt az, aki. Nélküle, harminc évig tartó házasság után, egy villám sújtotta fenyő. Nem is töprengett sokáig, mikor és hogyan zárja le csonka életét. Lajtos Árpád egykor katonatiszt volt. A Szent László-had- osztály vezérkari főnöke. (Dajka Margit is a fronton ismerkedett meg vele.) Szolgálati fegyverét nyugdíjazásakor leadta. Gyorsan ölő méreghez hozzá tudott jutni. Azt választotta.

„Értem élni s halni kell...” - üyen mondat legfeljebb színpadon hagyta el Dajka Margit száját. Magánemberként soha. Ő annál sokkal szerényebb ember volt. És büszkébb is, hogy ezt így megfogalmazza. Ő inkább olyanokat nyilatkozott, hogy:

„Csak mások érdekelnek... Magamat sosem féltettem. Még a háborúban sem. Mindenáron ki akartam menni a frontra, a katonák közé... Kórházban is játszottam. Haslövések, a repülősök szeme kiégve, karjuk, lábuk hiányzott... segíteni akartam.”

Vagy, hogy:

„Minden napom ajándék az Úristentől, hogy ne azon csodálkozzak: néha nehéz az életem, hanem inkább azon, hogy boldog perceim is vannak.”

Nagyváradon, ahol felnőtt, tizenhármán voltak gyerekek a családban. Csavargó és tánctanár az apja, parasztlány az édesanyja. Ő a legkisebb gyerek, akivel talán még éreztetik is, hogy nem kellett volna a világra jönnie, hiszen a többieknek sem könnyű kenyeret adni. Kilencéves korában el is ment otthonról - dolgozni. Kilábalni a nyomorból, ez volt az egyetlen vágya. Újságot árul, hogy pénzhez juthasson. A Színházi Eletet persze, mielőtt eladta volna, az első szótól az utolsóig elolvasta. Akkor jelent meg nyomtatásban a Sztambul rózsája, amelyet már javában játszott a nagyváradi színház. Megnézte, van-e a darabban gyerekszereplő. Volt. Egy kisfiú. A boy. Megtanulta gyorsan a szöveget, berohant a színházba, a pénztárosnőnek felmondta, majd a végén hozzátette: színész akar lenni. Nem színésznő - színész! Szaladt is nyomban az igazgatóhoz a meglepett pénztárosnő, jöjjön az úr, mert ilyet még nem látott. Ilyen ragyogást és ennyi elszántságot. Az igazgató is csak ámuldozott: „Ez a gyerek tényleg tehetséges!” És elvette a szerepet a kellékes kisfiától, aki addig játszotta, és este már a kis Daykát látta a közönség.

„Vaskos gyerek voltam - mesélte később a „magyarosított” Dajka Margit. - Mivel egy hosszú lépcsőn kellett felmennem a színpadon, szétrepedt rajtam a nadrág, így kaptam először nyíltszíni tapsot, és ennek köszönhetem, hogy nem sokkal később már Anna Karenina kisfiát játszottam, ugyancsak Nagyváradon.”

Nagyvárad után Kolozsvár következett, aztán Hódmezővásárhely, Miskolc, Szeged, majd 1929 őszén Budapest. Dajka, a zseniális tehetségű színésznő sosem tett lakatot a szájára. Még a legnehezebb időkben, 1949 és 1956 között sem. Darvas Iván mesélte: „Egyszer a Madách Színházban egy sematikus propagandadarabot próbáltunk. Hazug, papírmasé figurákból összetákolt fércmű volt. Margit sokáig nyelt és puffo- gott, de aztán eljött a pillanat, amikor nem bírta tovább és kirobbant, hogy miért kell nekünk ilyen ócska darabbal bajlódnunk. Moszkvából jött igazgatónője volt akkor a színháznak, aki rossz néven vette Margit megjegyzését, és hangot is adott ennek. Mire Mar-, git egetverően káromkodni kezdett, az igazgatónőt pedig visszaküldte oda, ahonnan jött, vagyis a béketábor fővárosába. Véget ért a próba, és mindenki azt hitte, az államvédelmi hatóság emberei azonnal elviszik őt, mert ekkora botrányt nem lehet megúszni, ebből politikai ügyet kreálnak. Szerencsére nem ez történt. Margit a főrendezőnek, Pártos Gézának köszönhetően csak fegyelmit kapott, de akkori élettársa a későbbiek során minden próbán ott állt a színfalak mögött, s amikor látta,

hogy Margit már megint fulladozik a dühtől, halkan beszólt, hogy: ’Édesanyám, vigyázz, mit mondasz! Csak azt a városnevet ki ne ejtsd a szádon!’ Margit egyébként nem is volt jó az ilyen sematikus darabokban. Ha egy mű rossz volt, rajta ezt azonnal látni lehetett. Ő képtelen volt a hazugságokra. Ő csak az emberből gyúrt figurákat szerette.”

Ilyen volt Tótné és Orbánná, az a két asszony, aki Örkény István tollából született, vagy a Lüiomfi Camülája Makk Károly filmjében, Majmunka a Szindbádban, Hu- szárik Zoltán alkotásában. Aztán Bors néni, Nemes Nagy Ágnes csodája az Egyetemi Színpadon, és az utolsó nagy szerep, Csiky Gergely Nagymamája a televízióban, Horváth Z. Gergely rendezésében, ez az elragadó, szeretni való asszony. Csupa frenetikus erejű, legendás alakítás. Ez utóbbi megformálása idején találkoztam vele én is, a Művész Cukrászdában. Az volt a legközelebb Lovag utcai lakásához, oda hívott, ott ültünk órákon át a sarokban. Kitömött szatyrát a harmadik székre dobta, aranyszínű kis neszesszeréből cigarettát vett elő, s mint egy bűbájos boszorkány, mesélni kezdett. Ezeregy története volt, csak hallgatni kellett. De csupa

befejezetlen történet, mert összevissza csapongóit, cikázott. Közben fújta a füstöt, észrevétlenül a padlóra verte a hamut, beletúrt a cekkerbe, mert megijedt, hogy átázott a papír, amelybe a húst csomagolta a sarki hentes, s miközben Huszárikról, Latinovitsról, Törőcsikről és Bessenyeiről beszélt, két kezével erősen szorított, de olyan erősen, hogy éles körmeit a bőröm alatt éreztem a kézfejemen. Ez maradt meg belőle, s ahogy ott álltunk a Nagymező utca és az Andrássy út kereszteződésében, a zebránál. Már vagy huszadszor váltott zöldre a lámpa, mégsem mozdultunk. Fogta a karom, és kuncogva mesélt, nem érdekelte őt sem a szmog, sem a forgalom zaja. Varázsával és kedvességével mindenkit lenyűgözött. A Szindbádban az ő húslevesét kanalazgatja szeretett Latino- vitsa. Majmunkája szimbólumává vált annak az asszonytípusnak, amelyet ugyan Krúdy vetett papírra, Dajka Margitban azonban öröktől fogva benne volt. Sára Sándortól, a Szindbád operatőrétől tudom: Latinovits, a nehéz természetű Latinovits Dajka Margit előtt soha nem engedte meg magának a kiborulásokat, veszekedéseket. Az ő társaságában mindig „viselkedett”. Fegyelmezte magát.

Akárcsak a Szindbád forgatásán, a Csontváryban is tűzbe ment volna Huszárikért. Mindent bevállalt érte. Van egy jelenete a filmben, amikor a tengerben, egy gyönyörű szikla tetején áll. Hullámok csapdossák a sziklát, ijesztően szép a látvány. Búvárok és alpinisták segítették fel a szirtre, idős volt már, de fiatalokat megszégyenítő bátorsággal lépdelt a köveken. Egy másik jelenetben, amikor a ravatalon fekszik, úgy takarták be, hogy csak a feje látszott ki. Egész nap azt az egy jelenetet forgatták. 0 végig mozdulatlanul feküdt, mégsem panaszkodott soha.

Zseniális színésznő volt. A legzseniálisabbak egyike, aki mindig másokra költötte a pénzét. Csak azokkal nem állt szóba, akik hazudtak neki. Utolsó napjait kórházban töltötte. Úgy halt meg, hogy a félje kezét fogta. Lajtos Árpád ezt csak később tudta meg. Ó abban a tudatban búcsúzott tőle, hogy szeretett párja elaludt, s másnap újra mehet hozzá. Már otthon volt, amikor telefonon közölték vele: „A művésznő meghalt.” Akkor, amikor elaludt. Abban a percben már Lajtos Árpád is tudta, mi következik. A búcsúlevél és a gyorsan ölő méreg.

Gobbi Hildával is ebben a tévéfilmben játszott (Sipos Géza felvételei)

Utolsó szerepében, Csiky Gergely Nagymamájaként