Új Szó, 2007. október (60. évfolyam, 225-251. szám)
2007-10-10 / 233. szám, szerda
fj DIGITALIA 2007. október 10., szerda ll. évfolyam 40. szám Három milliméter vastag a Sony monitorja Folytatjuk sorozatunkat: ebben a hónapban újra a Nokia tarolt és előkerült a Motorola is Szupervékony képernyő FELDOLGOZÁS A Sony organikus, fénykibocsátó diódákat alkalmazó képernyője fényesebb és élesebb képet biztosít, mint a jelenlegiek. Az organikus LED-ekből (ÖLED) készült képernyők gazdaságosabbak az LCD- paneleknél, mivel nincs szükségük háttérvüágításra, hogy élvezhető képeket produkáljanak. A technológia egyelőre még nehézkes és drága. A december 1-jén japán boltokba kerülő tévék 11 inch átlójúak lesznek, ezért pedig 850 fontot (több mint 40 ezer koroA spamnek befellegzett nát) kell fizetnie a leendő tulajdonosoknak. Igaz, ezért az árért egy jóval tartósabb terméket vehet át: az OLED-tévék élettartama mintegy 30 000 üzemóra, amely közel kétszerese a Sony LCD-tévéinek. Az OLED-képernyők tehát ígéretesek, ugyanis jobb a kontrasztarányuk és a fényerejük is az LCD- paneleknél, ez pedig élesebb képeket eredményez. A felhasznált diódák erős fehér fényt bocsátanak ki, ha elektromos áramot vezetnek keresztül rajtuk. A tévékben a színhatást különböző organikus anyagok kombinálásával érik el. Az OLED- eket többek között a hagyományos izzólámpák helyettesítésére is használnák a közeljövőben. A többi cég is folyamatosan fejleszti saját OLED-képemyőit - a Samsung nemrégiben mutatott be egy 40-inch átmérőjűt - azonban a Sony az első, amely kereskedelmi forgalomban kapható termékkel jelentkezik. A készülék december elején debütál Japánban. A globális értékesítésről egyelőre még nincs hír. (szí, o) Jönnek a vírusos videók FELDOLGOZÁS Az internetezők felismerik a károkozó leveleket, de nincsenek felkészülve a vírusokat rejtő internetes videókra, derül ki a Georgia Tech információbiztonsági központ legújabb sajtóközleményéből. A videók mellett veszélyben vannak még a közösségi oldalak és a blogok is. A Georgia Tech konferenciáján 300 biztonsági szakértő gyűlt ösz- sze, vizsgálatuk tárgya az volt, hogy a hackerek 2008-ban müyen módszerek és online technológiák felhasználásával lophatják el a gyanútlan felhasználók privát adatait és rosszabb esetben személyazonosságát, illetve a kémkedéshez szükséges spyware programokat miként tudják telepíteni az egyes gépekre. „A következő logikus lépésnek a médialejátszók használata tűnik”, mondta el a Yahoo-nak Chris Rouland, az IBM internetbiztonsági egységének főnöke. „Míg az emberek hozzászoktak ahhoz, hogy ne kattintgassanak a bankoktól érkező üzenetekre, a YouTube-os videókat mind meg akarják nézni.” Eddig szerencsére csak kevés olyan esetről tudunk, amely során videókkal okoztak volna kárt. Az internetes férgek jelenleg csak arra képesek, hogy akkor vigyék az óvatlan internetezőt egy spyware-t tartalmazó oldalra (vagy éppen akkor telepítsenek rosszindulatú szoftvert), amikor éppen megnyit a médialejátszójában egy videót. Más támadók egyszerűbb megoldást választottak: a YouTube-os videók szöveges leírásában helyeztek el látszólag más anyagokra mutató linkeket - ez nyilván rámutat arra, hogy a felhasználók nagy része mennyire nem figyel a lehetséges biztonsági résekre egy szórakoztató weboldalon. A videómegosztók mellett pedig az üyen szórakoztató portálok, közösségi oldalak, blogok és wikik a még veszélyeztetett területek. A webes fejlesztések következő generációiban ugyanis számos kijátszható biztonsági rés van, amelyeken keresztül a hackerek könnyűszerrel lophatnak el privát adatokat, (h) A Halo 3 lenyomta Harry Pottert A legkelendőbb játék FELDOLGOZÁS A Microsoft már 300 millió dollárt kaszált a videojáték-trilógia befejező részén, amely nemcsak más szoftvereket, de a legújabb Rowling-könyvet és a Pókember 3 mozit is maga mögé utasította a bevételek tekintetében. A redmondi szoftvercég a napokban hozta nyilvánosságra a szeptember 26-án megjelentetett, Xbox 360 konzolra kiadott videojáték összesített eladási adatait. A cím már a premier napján rekordot döntött a több mint 170 millió dolláros bevétellel és 1,7 millió példányos előrendeléssel, majd ez a szám az első héten elérte a 300 millió dollárt. A Microsoft közleménye szerint ezzel a Halo 3 már nem csak a leggyorsabban fogyó videojáték, hanem a legsikeresebb szórakoztató-ipari termék címet is magáénak tudhatja. A premier az Xbox 360 játékgép eladásait is fellendítette, amelyekből kétszer annyi fogyott, mint rendesen, online Halo 3 játékkal pedig már összese több mint 4500 évnyi játékidőt töltött az Xbox Live hálózat 2,7 millió játékosa. „A Halo 3 egy igazi kulturális jelenség és a játék megjelenése kiemelkedően fontos mérföldkő az Xbox 360 platform számára. A Halo 3 a jövő szórakoztatási formáját testesíti meg számunkra, amit a világ legkreatívabb elméi készítettek el, létrehozva az interaktív történetmesélés új generációját.” - méltatta a játékot Bill Gates, a Microsoft elnöke. A Halo-sorozat első két epizódjából összesen 15 millió példányt adtak el világszerte, (o) TOP 10 mobiltelefon szeptemberben Egy rövidebb nyári szünet után újra folytatjuk sorozatunkat, amelyben most a szeptemberi legnépszerűbb mobiltelefonokat vesszük sorra. Ebben a hónapban újra a Nokia tarolt és előkerült a Motorola is. TOPLISTA 1. Nokia 6120 Classic Talán nem is annyira meglepő, hogy szinte a semmiből egyből az élre ugrott a 6120 Classic. Ehhez hozzájárult a meglepően kedvező ár és persze az is, hogy immár két szolgáltatónál is kapható. Ugyanakkor az egyszerű külső egyáltalán nem buta belsőt takar, hiszen egy HSDPA-s, Symbian operációs rendszerű okostelefonról van szó. A hétköznapi embernek éppúgy megfelel ez a készülék, akár egy üzletembernek. 2. Nokia 6300 A 6300 már-már klasszikus résztvevő a TOP10 sorozatban. A nyári hónapokban szülte végig ő volt a nyerő, de a mostani második helyezés sem éppen rossz. Nagyon elegáns külseje, jó minőségű, fémből készült háza, szép kijelzője egy 3. Nokia N95 Megjelenése után egy ideig egész egyszerűen megközelíthetetlen volt az N95. Nem is csoda, elvégre jelen pillanatban is a finnek full extrás csúcsmodelljének tekinthető. Hamarosan érkezik a 8 GB-os memóriájú, nagyobb kijelzős, felújított verzió, de aggodalomra semmi ok, ez a kivitel is biztosan helyt áll majd még egy jó ideig. I. \ fi rj m e IIP m & Ü m * 1 Options Exit 4. Samsung E250 Az E250 ritkán látott sikertörténet a gyártótól. Amióta megjelent a TOP10 listában, folyamatosan az első három hely valamelyikét bérelte ki, de több hónapon át vezetett is. Most először lecsúszott a dobogóról, viszont a népszerűsége töretlen. Nem vélétlen, hiszen a D900-ra hasonlító külső, a kedvező ár és a sok szolgáltatás igazán kellemes kis társsá teszi őt a mindennapok során. f,----- - 1 o o 4gbs wxy*9-j ♦ * 0 w ) * ♦ O Jón; V- __y V_____________1_J oly an üzleti modellt rejtenek, amely ugyan nem okostelefon, ám sokak igényének megfelel. Vékony, bárhol meg lehet vele jelenni, nem is túlságosan drága, sokaknak nem is kell több. Mi is meg voltunk elégedve vele, ám egy 3G még sokat tudna dobni rajta. 5. Nokia E90 Talán akkorát nem durrant, mint az N95, de az E90 a jelenlegi toplista legfiatalabb résztvevője, mégis egyből az ötödik helyig jutott. Igazi üzleti csúcsmodell, méltó folytatása a legendás kommunikátor szériának. 6. LG Shine Újra felragyogott a Shine csillaga, mondhatnánk, hiszen ismét bejutott a listára, amelyen egyszer már szerepelt. Egy dolog azóta sem változott: a Shine külseje nagyon magával ragadó. Akinek meg nem jönne be az ezüst, az már fekete, rózsaszín és arany verzióból is választhat. A legjobban talán a görgős kezelőszervet sajnáljuk, ami ötletnek egyáltalán nem rossz, csak a kivitelezés és a szoftver sebessége nem sikerült úgy, ahogy illett volna. Akik ezzel meg tudnak békülni, egy hamisítatlan divatmobilt kapnak, ami külsejével rögtön odavonzza a társaságot, bárhol is járunk vele. 7. Sony Ericsson K550 A svéd-japán márkának valahogy a lista második fele áll a legjobban, legalábbis eddig szülte mindig ezekre a helyekre kerültek be tőlük a készülékek. Mindez nem azért van, mert rosszak lennének. A K550 a Cyber-shot család belépő- modellje, gyakorlatilag a K750 leg•: ff Vi -H C ! közelebbi leszármazottja. Kedvező ára miatt ő is elég népszerű, bár többen is állítják, hogy nem készít olyan jó képeket, mint legendás elődje. Attól viszont nem kell tartani, hogy videóban is ez lenne a helyzet, ugyanis ezen mind az előd, műid a K550 könnyedén elbukik. 8. Motorola RAZR2 V8 A mi emlékezetünk szerint a TOP10 sorozat indulása óta a Motorola mindössze egyszer került fel a legjobb tíz közé, még az F3-mal. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a gyártó elvesztette a második helyét a világranglistán, majd válság jeleit kezdte mutatni. Az utóbbi hetekben azonban egyre- másra bukkanak fel olyan új modellek, amik azt jelzik: nem hagyják magukat elsüllyedni. Korunk egyik leghíresebb készüléke, a pengemánia megteremtőjének tartott RAZR V3 második generációja meglehetősen kellemes nyomokat hagyott bennünk. Noha műszaki oldalról nem próbál letaglózni senkit, de a külső most sem sikerül rosszul, a burkolat immár teljesen fém, a vastagság tovább csökkent. A legfontosabb azonban, hogy Linux rendszerű szoftvert találunk rajta, ami bőven lekörözi a régi Motorola menüt. 9. Nokia 7500 Prism A Nokia legújabb divatmobüja, a Prism család kisebbik tagja rögtön helyet követelt magának a szeptemberi toplistán. Több mint meghökkentő a 7500 megjelenése, amelyet a háromszögek és egyéb geometriai formák uralnak. A külső megosztja az embereket, viszont belül már hamisítatlan Nokia minden. Gyakorlatilag a 6300-hoz áll a legközelebb, és egy divatmobütól ekkora tudás nem is számít rossznak. 10. Sony Ericsson Pl Generációváltás. Akár így is hívhatnák a szeptemberi toplista végére felérő Pl-et. Egyszerre két készüléket, az M600-at és a P990-et is váltó újdonság jó egyvelegnek bizonyult. Az M600-tól kölcsönzött méretek és az alapforma, illetve a P990 megtuningolt műszaki tartalma épp annyit hozott, amit várhattunk tőle. Egyedül a gyorsaság nem igazán erénye, de az elődökből áthozott processzor ennyit tud, ki lehet bírni. (mp,szl) { tft •-----------•• Ül :