Új Szó, 2007. szeptember (60. évfolyam, 202-224. szám)
2007-09-05 / 204. szám, szerda
SZÜLŐFÖLDÜNK 2007. szeptember 5., szerda 4. évfolyam, 34. szám Kozák Antónia újabb világrekordja A doboruszkai hölgy értékes szalvétagyűjteménye már 32 220 darabból áll 28. oldal Tiszta 1-es versenyünk eredményhirdetése Közöljük a jutalomban részesülő huszonöt tanuló nevét 29. oldal 30-31. oldal Két hét a vidéki futballpályákon Gólok, eredmények, táblázatok, érdekességek A helyi reformátusoknál 1947-ben két konfirmálás volt, hogy a fiatalabbak is kellő lelki-hitbéli útravalóval készülhessenek otthonuk kényszerű elhagyására Hazalátogattak a kitelepített deákiak Deáki. Megható ünnepség helyszíne volt vasárnap, augusztus 26-án a deáki református templom. A 60 esztendővel ezelőtt konfirmálók jöttek össze, hogy a gyülekezet előtt erősítsék meg a hat évtizeddel ezelőtt ugyanitt tett hitbéli fogadalmukat. GAÁL LÁSZLÓ Hasonló találkozót nem először tartanak a kerek évfordulót ünneplő egykori konfirmálók, ez a mostani azonban azért különleges alkalom, mert 1947-ben két konfirmálás is volt. A soros évfolyamnál egy évvel fiatalabbak is konfirmálhattak, mégpedig azért, hogy ilyen szellemi-hitbéli útravalóval ellátva nézhessenek a kitelepítettek keserű sorsa elébe. Amint azt az ünnepi istentiszteleten Szabóné Hues Erzsébet tiszteletes asszony mondta: „Nagyon sok család és nagyon sok élet hajótörést szenvedett az úgynevezett lakosságcsereegyezmény, a kitelepítés következtében. Voltak, akik azt szerették volna, ha a szülőfalujukban temetik majd el őket, voltak, akik csak annyit kívántak, hogy egy maréknyi deáki földet szórjanak a sójukba.” A 60 éve konfirmáltak közül négyen már a deáki temetőben nyugszanak, az emlékezők az ő sírjukat is felkeresték. Az egyik, Magyarországról visszatért egykori kitelepített, Tok Illésné Jónás Lilla elmondta, még jól emlékszik a hat évtizeddel ezelőtti eseményekre, akkor az ő évfolyama májusban, az egy évvel fiatalabbak augusztusban konfirmáltak. A családját további öt családdal együtt 1948-ban telepítették ki, vagyis egy évvel később, mint a legtöbb hasonló sorsú deáki családot. Hogy miért, azt a következőképpen mondta el: „Mindannyian malomban voltak részvényesek, és ragaszkodtak hozzá, hogy megnézhessék azt a helyet, ahova mennek. Az az igazság, hogy egyáltalán nem akartak elmenni, de hiába húzták az időt, Deákiak, bonyhádiak, bolyiak, akiket a többi közt a konfirmáció emléke is összeköti. A kép jobb szélén Szabóné Hires Erzsébet tiszteletes asszony, a bal oldalon Sándor Veronika segédlelkész. végül mégis menni kellett. Annyit elértek, hogy előtte kaptak útlevelet, és elmehettek Magyarországra megnézni, hogy kit hova telepítettek. A deákiakat Tolna megyébe vitték, Bonyhádon, Kisdorogon, Tevelen, Hőgyészen voltak. A nagynénéméket Bolyra telepítették, és az édesapám azt mondta, ő is csak Bolyra akar menni, mert az egy sík vidék, neki pedig cséplőgépe volt. Viszont nem mehettünk másképpen, csak ha befogadott bennünket valaki, mert nem volt A deákiak, valamint a Tolna megyei Bonyhádra és annak környékére kitelepítettek a templomban közö- akkor szabad ház. A nagynéném sen járultak az úrvacsorához (Szőcs Hajnalka felvételei) befogadott, úgy, hogy áprilisban mentünk oda, de csak augusztusban kaptunk külön házat. Addig a nagymamámmal, a szüleimmel és a három húgommal, a nagy- nénémék meg a sógorukkal heten voltak egy házban. Mi kaptunk egy szoba-konyhát, a többi dolgunk meg kint voltak a kapualjban. Édesapám két garnitúra cséplőgépet vitt magával, de csak egy lovat hagyott, a teheneket még itthon eladta. Az itthagyott 25-30 hold föld helyett ott kaptunk 15 hold földet, és nagyon nehéz volt újrakezdeni az életet. Amikor meg jött a kulákvilág, az összes pénzünket a büntetésekre fizettük ki! Jónás Lilla 15 éves lányként került Bolyba, de ott tanulmányokat nem tudott végezni, mert kapálnia kellett. Az iskoláit csak asszonyfejjel tudta elvégezni, munka mellett tanulhatott szociális gyerekotthonban nővérnek. Méltóságteljes ünnepség volt a templomi szertartás, utána pedig a templommal szemben álló egykori egyházi iskola épületében tartott fogadáson idézhették fel a múltat és vitathatták meg a jelent az ünneplők. A magyarországi Karádhoz négy éve baráti szerződés köti Deákit, s augusztusban a romániai Gyimesfelsőlokkal is hasonló szerződés lépett érvénybe Nem csak papíron létezik a barátság GAÁL LÁSZLÓ Deáki. Az Európai Unió által meghirdetett „Európa a polgárokért” című pályázaton való sikeres részvételnek köszönhetően kerülhetett sor az ezeréves má- tyusföldi községben három uniós tagállam, Szlovákia, Magyarország és Románia baráti településeinek ötnapos találkozójára. A magyarországi Karádhoz négy éve baráti szerződés köti Deákit, és augusztus 25-től az erdélyi Gyimesfelsőlokkal is hasonló szerződés érvényes. A három település képviselői augusztus 24-28. közt gazdag rendezvény- sorozat (színielőadás, folklórfesztivál, szeminárium stb.) keretében erősíthették ezt a barátságot. Vasárnap a vendégeknek Merva Arnold helytörténész mutatta be a még Szent István idejében alapított római katolikus templomot, bő ismertetőt adva a település múltjáról. Az esti szemináriumon Miklós László volt szakminiszterrel, MKP-s képviselővel a környezetvédelemről folytathattak eszmecserét a résztvevők. Hétfőn a deáki vadásztársaság volt a külföldi barátok vendéglátója. A deáki vadászok nemcsak az agyagga- lamb-lövészettel, hanem a kitűnő őzgulyással és a nyárson sült pisztránggal is kitettek magukért. A jó hangulat igazolta: a barátság nem csak papíron létezik. Augusztus 24-én, pénteken este a Érsekújvári Rockszínpad a József és a színes szélesvásznú álomkabát című musicallel szórakoztatta a három országból érkezett közönséget Hétfőn a deáki vadászok agyaggalamb-lövészettel is szórakoztatták a vendégeket (Szőcs Hajnalka felvételei)
