Új Szó, 2007. szeptember (60. évfolyam, 202-224. szám)
2007-09-05 / 204. szám, szerda
DIGITALIA 2007. szeptember 5., szerda 11. évfolyam 35. szám A gyanú: potyaszörfözés Letartóztatás wifi-lopásért FELDOLGOZÁS Potyaszörfözés gyanújával tartóztattak le Londonban egy internetezőt. A feltételezett tettest egy nyugat-londoni ház előtt látták meg a járőrök. A kerítés tetején ücsörgött, ölében laptoppal. A 39 éves férfi azt mondta, hogy egy közeli házban telepített vezeték nélküli internetkapcsolatot - wifit - használ. Azonnal letartóztatták, és csak óvadék ellenében helyezték'szabadlábra, amíg a vizsgálat lezárul. „Ez az eset figyelmeztetés mindenkinek, aki úgy gondolja, hogy elfogadható dolog illetéktelenül használni mások szélessávú internet- kapcsolatát” - nyilatkozott Mark Roberts nyomozó. „Az internetezőknek tudniuk kell, hogy ez illegális cselekmény és a rendőrség minden esetben eljárást indít.” A piggybacking-nek (kb. potyaszörfözés) nevezett szokás ellentétes a számítógéppel való visszaélésről szóló törvény, illetve a kommunikációs törvény paragrafusaival - tette hozzá a Metropolitan Police munkatársa. Idén már akadt üyen ügy. Közép-Angli- ában tartóztattak le egy nőt és egy férfit, akik egy autóban ülve lopták a wifit. A nyugat-londoni Gregory Straszkiewicz volt az első, akit üyen vétség miatt elítéltek, még 2005-ben. 500 fontot (27 ezer korona) kellett fizetnie és egy évre próbára bocsátották. Internetbiztonsági szakértők szerint a potyaszörfözésen kívül az úgynevezett identitáslopásnak, vagy azonosítólopásnak, azaz a személyi adattal történő visszaélés egyik formájának is kiteszi magát, aki nem védi vezeték nélküli kapcsolatát. (o) Jön a számítógép nélküli videotelefonálás Monitor beépített PC-vel FELDOLGOZÁS Akár PC nélkül, önmagában is alkalmas videotelefonálásra a Samsung új lapos képernyős monitora, amelyet a cég a berlini IFA szórakoztató-elektronikai vásáron mutatott be. A dél-koreai gyártó kétféle megjelenítőjét, a SyncMaster 220TN-t, és a 225UW-t is felkészítette a PC nélküli videotelefonálásra. Ezt úgy sikerült megoldaniuk, hogy a 22 colos képátlójú LCD-monitorok belsejébe tulajdonképpen egy alapfunkciós számítógépet építettek be - azaz, nem egy iMac-hez hasonló monitorral egybeépített PC-ről van szó. A videohívások lebonyolítását egy 500 megahertzen működő processzor szolgálja, amely a Windows XP beágyazott rendszerekben, például ATM-ekben használatos verzióját futtatja. Mindkét képernyőbe beépítettek egy-egy 2 megapixeles webkamerát, valamint mikrofont és hangszórókat, a hálózatra való kapcsolódást pedig a hátoldalon lévő Ethernet- csatlakozó biztosítja. Mindkét képernyő 1680x1050 pixeles felbontást, és 5 milliszekundumos képpontfrissítést kínál, emellett egy 4 portos USB- elosztót is tartalmaz. Az eltérő típusjelzésű modellek abban térnek el egymástól, hogy a 220TN csak a Samsung internettelefonos alkalmazását használja, míg a 225UW a Skype-pal és üzenetküldő programokkal is kompatibilis. A gyártó egyelőre nem közölte, hogy az új monitorok mikor lesznek kaphatók, egyelőre várható áruk sem ismert, és igazából az sem teljesen tisztázott, hogy milyen célcsoportnak szánják a terméket. (o) A Nokia négy, míg a Sony Ericsson egy telefont mutatott be a napokban Beindult a koraőszi telefoneső A napokban a finn Nokia, és a svéd-japán Sony Ericsson is bemutatta legújabb készülékeit. Míg az előbbi négy új modellel rukkolt elő, addig a Sony Ericsson csupán egy telefonnal gazdagította a piacot. FELDOLGOZÁS A Nokia új készülékei külön zene- vagy játékgombokat tartalmaznak, kibővített memóriával, élénk színeket megjelenítő, nagy kijelzővel és megnövelt teljesítményű akkumulátorral rendelkeznek. A készülékek ára 225 és 560 euró között mozog, szállításuk pedig még az idén elkezdődik. Nokia N81 A Nokia N8P multimédiás számítógép 8 GB-ot elérő memóriájával, külön zene- és játékgombjaival, 3,5 mm-es fülhallgató-csatlakozójával valamint 3G és WLAN kapcsolatával egy igazi szórakoztató mobü- erőgép. Az elegáns, fényes felület bekapcsoláskor világító gombjainak segítségével a háromdimenziós multimédiás menüben gyorsan és ösztönösen elérhetők a tartalmak. A tervek szerint a telefon szállítása 2007 utolsó negyedévében indul. Nokia N95 8GB A vüág legjobb multimédiás számítógépe, a Nokia N95 most még jobb lett. A Nokia N95 8 GB elődjének összes fontos szolgáltatása, többek között az öt megapixeles, Carl Zeiss objektívvei eüátott fényképezőgépe, a beépített A-GPS, WLAN, HSDPA, és az ötletes, két hányban elcsúsztatható formája mellett most ráadásul még nyolc gigabájt beépített memóriát is tartalmaz. Az N95 8 GB emellett új, fényes 2,8 hüvelykes QVGA kijelzővel is büszkélkedik, így a videofelvételek megtekintése, az internetböngészés vagy a térképek áttekintése minden eddiginél könnyebb lesz. Az N95 8 GB kibővített memóriája akár húszórányi videofelvételre vagy 6 000 dalra is elegendő. Az N95 8 GB multimédiás számítógép szállítása a tervek szerint 2007 negyedik negyedévében indul. Nokia 5310 XpressMusic Az elegáns alumínium borítású Nokia 5310 XpressMusic telefon jellegzetes formája a szolgáltatások egész sorát rejti. A 9,9 mm vastag és 71 grammos Nokia 5310 XpressMusic kényelmesen elfér a zsebben vagy a táskában. Akár 18 órányi zenelejátszásra képes, külön zenegombokat tartalmaz, és a külön megvásárolható 4 GB-os microSD memóriakártyával 3 000 dal is tárolható rajta. A két megapixeles fényképezőgéppel és az akár 16 millió színárnyalatot megjelenítő, fényes, két hüvelykes QVGA kijelzővel felszerelt Nokia 5310 XpressMusic szállítása várhatóan 2007 utolsó negyedévében indul. Nokia 5610 XpressMusic A Nokia 5610 XpressMusic mindig készen áll a zenélésre a jellegzetes Music Slider gombnak köszönhetően, ameüyel egy ujjmozdulattal elérhetjük a dalokat. A Nokia 5610 XpressMusic 16 millió színárnyalatot megjelenítő, 2,2 hüvelykes, nagy kijelzőjét és magas fényű, tiszta fekete borítását alumínium oldalelemek emelik ki. A Nokia 5610 XpressMusic kristálytiszta hangon szólal meg, 22 órányi zene- lejátszást biztosít, memóriája pedig a külön megvásárolható 4 GB-os microSD-kártyával 3 000 dal tárolására is elegendő. A Nokia 5610 XpressMusic azon- ban nem csupán telefon és zenelejátszó, hanem kiváló minőségű, 3,2 megapixeles, autofókusszal és dupla LED vakuval rendelkező fényképezőgép is. A Nokia 5610 XpressMusic 3G technológiát használ, így gyorsabban és egyszerűbben működűt rajta a letöltés, az internet- böngészés és a videotelefonálás. A Nokia 5610 XpressMusic szállítása a tervek szerint 2007 utolsó negyedévében indul. Sony Ericsson K770 A K770-es egy elegáns, vékony multimédiás telefon, amelyet 3,2 megapixeles kamerával láttak el. Az új modeüel immár három tagúra bővült a Sony Ericcson 3 megapixeles felbontást nyújtó fotós mobüjainak száma. A hagyományos, téglalap formájú modellen hátul egy elcsúsztatható fedlap mögött rejtőzik a nagy felbontású kamera, amelyet LED-es fotófény egészít ki. A készülék a gyártótól megszokott (és részben a 800-as sorozatról ismert) szolgáltatásokat nyújtja: az elkészített felvételt már a mobüon szerkeszteni lehet a Photo Fix alkalmazás segítségével, vagy közvetlenül feltölthetők az internetre. A telefon kamerájának 3,2 megapixeles felbontása lehetővé teszi, hogy a jobban sikerült fotókat akár A4-es méretben is kinyomtassa a felhasználó. A telefon 3G-s, és másodlagos kamerája révén videotelefonként is használható, a beépített memóriája pedig 16 megabájtos, de emellett 256 megabájtos Micro-SD kártya is jár hozzá. A készüléket egyelőre csak az illusztráción is látható barna színben mutatták be, de létezik belőle egy vadabb, lüa változat is. A K770-es ősztől lesz kapható a kiválasztott piacokon, és az árát egyelőre nem közölték. (1, o)