Új Szó, 2007. szeptember (60. évfolyam, 202-224. szám)

2007-09-05 / 204. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2007. SZEPTEMBER 5. www.ujszo.com Késik az akkreditáció Komárom. A Selye János Egyetem Teológia és a Tanárképző Karán a baccalaureatus képzés mellett szeptemberben beindult a mesterfokú képzés is. Ugyanakkor még mindig hiányzik a Gazda­ságtudományi Kar mesterfokú képzésének akkreditációja. Bár a szakmai bizottság már jóváhagyta az egyetem erre vonatkozó kér­vényét, a nagybizottság szeptember végi ülésére napolta a kérdés megvitatását. A szakmai bizottság pozitív döntésének ismeretében Albert Sándor bízik a sikerben. E problémák miatt azonban a komáromi egyetem Gazdaságtudományi Karon a negyedikesek számára szeptember helyett csak október elsején kezdődik a taní­tás. (vkm) Támogatást ígértek nekik Losonc. Új helyen kezdte a tanévet a három éve Zólyomban működő Gandhi Gimnázium. Az ország egyetlen, kizárólag roma gyerekekkel foglalkozó nyolcéves gimnáziuma még pár nappal ezelőtt is komoly válságban volt: a rendkívül hátrányos körülmé­nyek között élő, rossz szociális helyzetű családokból érkező diá­kok nem kaptak semmiféle támogatást, amiből az útiköltséget, a szállást és az étkezést fedezni tudták volna. Az iskolát látogató gyerekek kilencven százaléka volt hajlandó folytatni tanulmánya­it, ők is azután, hogy a megyei önkormányzat ígéretet tett az isko­la támogatására. (TASR) Dönthenek az abortuszról is Kassa. Az alkotmánybíróságnak 924 ügyet sikerült lezárnia az év első felében - ez több mint a fele az összes (1810) elmaradt esetnek. Ivetta Macejková, az alkotmánybíróság elnökének ígé­rete szerint év végéig lezárják a 2001-2005 közötti időszakban felgyülemlett összes ügyet, egyebek mellett az abortusz kérdését is, ami a legrégebb óta húzódó alkotmánybírósági ügy. (TASR) Elítélték az önkielégítő britet Pozsony. A Pozsonyi I. Járásbíróság tegnap tizenhárom nap szabadságvesztésre ítélte azt a brit férfit, aki májusban a Szlo­vák Nemzeti Színház előtti szökőkútban meztelenül önkielégí­tést végzett, továbbá 18 hónapra kitiltotta a fővárosból. A szená­tus első fokon két hónap szabadságvesztésre ítélte májusban az exhibicionistát, aki viszont akkor fellebbezett a bíróság döntése ellen. A férfi legénybúcsúja alkalmából szerette volna emléke­zetessé tenni pozsonyi kirándulását. (TASR) A költségtérítés összege széles skálán mozog Az állatorvosi a legdrágább ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A legkevesebbet a joghallgatók, legtöbbet az állat­orvosira járó egyetemisták fog­nak fizetni a képzésért. Az okta­tási minisztérium közzétette az éves tandíjmaximumok mérté­két. A költségtérítés összege szé­les skálán mozog: évi 18 ezertől 155 ezer koronáig terjed. Az egyetemek a központilag megsza­bott összegeknél többet nem kér­hetnek a hallgatóiktól. A tandíjfi­zetési kötelezettség legkorábban a jövő ősztől lép érvénybe. Az új felsőoktatási törvény értelmében csakis a levelező tagozat lesz fize­tős, ott sem minden szak. Az in­gyenes szakok listáját az egyete­meknek évente október végéig kell nyilvánosságra hozniuk. A kötelező anyagi hozzájárulás mértékének felső határát a szak­tárca a képzés költségigénye alapján szabta meg. Az államilag megállapított tan­díjplafon nemcsak szakonként, hanem a képzés szintjétől (felső­fokú alap- és mester-, illetve dok­torképzés) függően is eltér. Az ál­latorvos-hallgatók, az élelmiszer­higiénikus szakemberjelöltek ese­tében lesz a legmagasabb: alap­képzésben évi 92, mesterképzés­ben évi 155 ezer korona. Ellenke­zőleg, a legkevesebbet a jog-, a közgazdászhallgatóknak, a nyelv­szakos egyetemistáknak és az ide­genforgalmi szakembeijelöltek- nek kell majd fizetniük a képzé­sért. A jogásznövendékek éves tandíja 18, illetve 29 ezer korona lesz. Üzleti tudományok szakon a költségtérítés összegének felső határát 23, illetve 38 ezernél von­ták meg. A villamosipari képzé­sért az első fokozaton 34, a máso­dikon 56 ezer koronát kell majd fizetni évente. A műszaki doktori cím évente akár 115 ezerbe is ke­rülhet levelező tagozaton, (-cz-e) A főügyész szerint a Speciális Ügyészségre tartozik Bűnszövetkezét a Formula ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Kétség nem fér hozzá, hogy a Formula-tip fogadóiroda al­kalmazottai szervezett bűnbanda tagjaiként követték el a csalásokat- vélekedik Dobroslav Tmka fő­ügyész. Utasítására ezért az üggyel a Speciális Ügyészség fog foglal­kozni, a gyanúsítottakat pedig akár 15 éves szabadságvesztésre is ítélhetik. Még augusztus elején vita ala­kult ki a Trencséni Kerületi Ügyész­ség és a Speciális Ügyészség között a fogadóiroda ügyében. Az előző véleménye szerint ugyanis a For­mula alkalmazottai szervezett bűn­banda tagjaiként követték el a csa­lást, így az esettel a Speciális Ügyészségnek kellene foglalkoznia- az viszont visszaadta az aktákat a kerületi ügyésznek, mondván: a tettesek nem voltak bűnszövetke­zet tagjai. Mivel a két ügyészség nem tudott megegyezni, döntő sza­va végül Tmkának volt. „Tekintettel a bűncselekmény jellegére úgy döntöttem, hogy az ügy a Speciális Ügyészséghez tartozik. Arra jutot­tam, hogy a bűncselekményt szer­vezett bűnbanda követte el” - tette hozzá röviden a főügyész. A Formula öt egykori alkalma­zottjának egyébként nagy esélye van arra, hogy szabadul a vizsgála­ti fogságból. A trencséni járási bíró ugyanis elfogadta a gyanúsítottak fellebbezését, akik már négy hó­napja a lipótvári börtönben van­nak. A felügyelő ügyész azonnal fellebbezett a döntés ellen, így eset­leges szabadulásukról a Trencséni Kerületi Bíróság fog dönteni. „A járásbíróság azért fogadta el fellebbezésüket, mert jelenleg nincs törvényes ok arra, hogy to­vábbra is vizsgálati fogságban ma­radjanak. A vizsgálat befejezését je­lenleg a hatóságok hátráltatják. ” - magyarázta a bíró döntésének okát Roman Tarabus, a kerületi bíróság szóvivője. Az iroda egykori alkalmazottjai ellen tdppszelvények meghamisítá­sa miatt indult eljárás. Eddigi érte­sülések szerint több millió koronát vettek fel nyereményként úgy, hogy utólag fogadtak a meccsekre, (dem, ú) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A második világhábo­rút lezáró dokumentumok, így a Benes- dekrétumok sérthetetlensé- gét, érinthetetlenségét és megvál- toztathatadanságát kimondó hatá­rozatot fogadtatna el a parlament­ben a Szlovák Nemzeti Párt. A Ján Slota, Rafael Rafaj, Rudolf Pucík és Ivan Sasko által benyújtott terve­zettel a törvényhozás már a szep­tember 11-én kezdődő ülésszakon foglalkozik. A párt olyan nyilatko­zat elfogadását javasolja, amely megemlíti a II. világháború áldoza­tait, egyben elutasílja a nácidanító intézkedések részleges megsemmi­sítésére vagy revíziójára irányuló törekvéseket, mert szerintük ez gyöngítené a háború utáni jogi és erkölcsi rendezést, illetve status quo-t. Az SNS-javaslat a Magyaror­szág és Csehszlovákia között létre­jött 1946-os lakosságcsere-egyez­mény tiszteletben tartására is fel­szólít, valamint az ebben rendezett és a csorbatói egyezmény által pon­tosított tulajdonjogi kérdések res­pektálására. A javaslat szerint a parlamentnek ki kellene jelentenie, hogy Szlovákia területén a háború utáni rendezés keretében a többi államhoz hasonló tulajdonjogi és politikai intézkedéseket hoztak, és ezek a potsdami konferencián elfo­gadott antifasiszta és antitota- litárius elvekre épültek. Kimonda­ná a parlament a javaslat alapján azt is, hogy Eduard Benes dekrétu­mai a jelenlegi gyakorlatban nem diszkriminatívak, és a dekrétumok alapján nem lehetséges új tulajdon- jogi viszony létrejötte. Az előter­jesztők szerint azért van szükség ilyen nyilatkozatra, mert néhány magyar nemzetiségű szlovák ál­lampolgár, a Magyar Koalíció Párt­jának képviselői és a Magyar Köz­társaság képviselői megkérdőjele­zik a nácidanító dokumentumokat. A nyilatkozatjavaslat indoklásában áll az is, hogy a csorbatói egyez­ménnyel Szlovákia és Magyaror­szág végleg elrendezte a lakosság- csere utáni tulajdonviszonyok kér­dését. Slotáék szerint az az állítás sem állja meg a helyét, miszerint a dekrétumok a kollektív bűnösség elvén alapultak, (s) Az autóbusz körülbelül harminc utast szállított Iglóból a csehországi Kladnóba, egy férfi életét vesztette Újabb halálos buszbaleset történt Pozsony. Újabb halálos ki­menetelű buszbalesetre ke­rült sor hétfőn éjjel Rózsa­hegy közelében. A karam­bol egy utas életét követel­te, egy másik súlyos, továb­bi nyolc pedig könnyű sé­rüléseket szenvedett. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az autóbusz körülbelül 30 utast szállított Iglóból a csehországi Kladnóba. Rózsahegy és Túróc- szentmárton között felborult az úton. Az elmúlt 24 órában ez a második halálos kimenetelű busz­baleset - a vasárnap esti karambol során négyen haltak meg. A helyszínre érkező tűzoltók és mentők munkáját nehezítette az eső, az útszakaszt a felborult busz ellenére sem kellett lezárni. A gép­jármű egy cseh cég tulajdonában volt. A rendőrség tájékoztatása szerint a busz egy kanyarban meg­csúszott a nedves úton, felborult, majd az út menti dombnak csapó­dott. A 32 éves áldozat Rózsa­hegyről utazott Csehországba munkába. A sofőr melletti első sorban ült, miután a busz felbo­rult, kirepült az első ablakon és a gépjármű alatt maradt. „Az 52 éves sofőr vérében nem mértek alkoholt” - tájékoztatott Ingrid Janculová, a Zsolnai Kerületi Rendőr-főkapitányság munkatár­sa. A vizsgálat jelenlegi stádiumá­ban nem ad bővebb tájékoztatást a baleset pontos okáról. Tovább tart a nyomozás A rendőrség egyelőre nem gya­núsított meg senkit a Hrinová köz­ség közelében vasárnap este tör­tént buszbaleset ügyében. A jármű a Pólyánya csúcsról levezető me­redek útról egy megközelítőleg húsz méteres szakadékba zuhant, a baleset négy emberéletet köve­telt, a sofőr és hat utas válságos ál­lapotban fekszik a kórházban. A hatóságok egyelőre ismeretlen tet­tes ellen kezdeményeztek bünte­tőjogi eljárást. „A rendőrség a sofőrt sem hall­gathatta ki, mivel súlyos sérülé­sekkel fekszik a kórházban” - árulta el Petra Babulicová, a Besz­tercebányai Kerületi Rendőr-főka­pitányság szóvivőjének helyette­se. Még a busz műszaki állapotát elemző szakértői vizsgálat sem zárult le, a legnagyobb valószínű­séggel viszont a fékrendszer hibá­ja miatt került sor a tragédiára. Azok az utasok, akik túlélték a balesetet, elmondták: a sofőr rö­viddel azelőtt, hogy a jármű a sza­kadékba zuhant volna, figyelmez­tette őket, hogy nem működnek a fékek. Az autóbusz tulajdonosa a lo­sonci Crystal vállalat, amely saját vontatójával fogja kiemelni a jár­művet az árokból. A cég képviselő­je neve elhallgatása mellett el­mondta: az autóbusz jó műszaki állapotban volt. „A gépjármű nem volt új, de nem is volt öreg. Ször­nyű tragédia történt, mindnyájan nagyon sajnáljuk” - tette hozzá a cég képviselője. Szakértők szerint vélhetőleg a sofőr hibája miatt ke­rült sor a balesetre, a legnagyobb valószínűséggel ugyanis túl gyor­san hajtott a meredek lejtőn, szün­telenül fékezett, ennek következ­tében a féktárcsák túlhevültek és felmondták a szolgálatot. Kalinák szigorúbban ellenőrizné a buszokat Szigorúbban és gyakrabban kell ellenőrizni az autóbuszok műsza­ki állapotát, illetve ki kell jelölni azokat az útszakaszokat, amelyek a nagyobb gépjárművek számára veszélyesek - jelentette ki tegnap Robert Kalinák belügyminiszter. „Elsősorban a szállítható műszaki ellenőrző állomásokat szeretnénk jobban kihasználni, melyek lehe­tővé teszik, hogy a rendőrség a busz műszaki állapotát a helyszí­nen leellenőrizze. Minden kerületi rendőrkapitányságon kéne lenni üyen berendezésnek, amely a jár­mű fékrendszerét is hatékonyan tudja ellenőrizni” - magyarázta a tárca vezetője. Kalinák ugyanakkor a közleke­désügyi tárca vezetőjével is tár­gyalni akar a veszélyes útszakasz­ok listájának összeállításáról. „El­képzelhetőnek tartom, hogy üyen szakaszokról letiltanák a nagyobb gépjárműveket, amelyeknek egy másik útvonalon kéne közlekedni­ük. A vasárnapi tragédia is elke­rülhető lett volna, ha a sofőr nem a meredek lejtőkkel teli útsza­kaszon száguld” - tette hozzá a szakminiszter, (dem, s) Buszbalesetek 2007-ben ♦ Az év első hét hónapjában összesen 885 alkalommal karamboloz­tak buszok az országban. ♦ 291 esetben a sofőr okozta a balesetet, ami 2006 hasonló idősza­kával összehasonlítva 108 esettel kevesebb. ♦ A balesetek során 18 személy vesztette életét, 214 személy sérült meg. ♦ Az első hét hónapban csupán három alkalommal okozott ittas buszsofőr balesetet, tavaly például nyolcán ültek részegen volán mögé. (ú) A felsőoktatási intézmények nappali tagozatán mintegy 120 ezren tanulnak, a kollégiumok évente mintegy 14 ezer igénylést utasítanak el, ők albérletet keresnek Kevés a kollégiumi férőhely a felsőoktatásban, sok diákot elutasítanak ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Kevés a kollégiumi fé­rőhely, a meglévők többsége is fel­újításra szorul. Szeptemberre zsú­folásig megteltek az egyetemi diák­szállók, mind a 46 ezer, férőhely foglalt. A felsőoktatási intézmé­nyek nappali tagozatán mintegy 120 ezren tanulnak, a kollégiumok évente mintegy 14 ezer igénylést utasítanak el. A nyitrai Szlovák Mezőgazdasá­gi Egyetemet és a Konstantin Egye­temet együttvéve 23 ezren látogat­ják, ebből 14 ezren nappali tagoza­ton folytatják tanulmányaikat, nagy részük elhelyezést igényel. A két felsőoktatási intézmény kollégi­umainak kapacitása azonban vi­szonylag csekély, mindössze 4100 férőhelyet kínálnak. A Konstantin Egyetem saját üzemeltetésű diák­szállóiban csak 1300 diáknak (hall­gatók 20%-ának) jut hely, a be­nyújtott kérelmek száma ennek a kétszerese. További hat százalék az egyetemmel szerződésben álló kö­zépiskolai kollégiumokban kap el­helyezést. Az agráregyetem diák­szállói helyhiány miatt szintén kénytelenek elutasítani az igénylők csaknem felét. Megteltek a kassai kollégiumok is. A P. J. Safárik Egyetem saját di­ákszállóiban 1570 diáknak jut hely. Az egyetem nemrégiben kö­tött szerződést egy 900 férőhelyes magán szállásszolgáltatóval, így - igaz, durván kétszer annyiért, mint az egyetemi kollégiumban, havi kb. 1600-1800 koronáért - további hallgatók juthatnak elhe­lyezéshez. Azonban még így is kö­zel háromszázan állnak sorba kol­légiumi férőhelyért, főként a fel­sőbb évfolyamok diákjai köréből. Mivel a tanév során, nem ritkán mindjárt az elején általában több hely is felszabadul a diákszálló­kon, a még várakozó igénylők szá­mára is van esély a bejutásra. Az Állatorvosi Egyetem csaknem 800 férőhelyes kollégiumot működtet, mintegy száz kérelmezőnek nem jutott eddig hely. A kétágyas szó- . bak havi díja 1310, a háromágya­soké 1150 korona. A Műszaki Egyetem kollégiumainak kapacitá­sa mintegy ötezer fő. A telítettség százszázalékos, még a pótágyak is foglaltak. A térítési díj havonta 1300-1500 korona. A férőhelyek egy része felújításra szorul, a beru­házás mértéke az állami támoga­tás összegtől függ majd. A zólyomi Műszaki Egyetem összesen 1524 férőhelyet kínál bentlakásos hallgatóinak. A be­nyújtott kérelmek elbírálása még folyamatban van, becslések szerint az igénylések 85%-nak lesznek ké­pesek eleget tenni. A havi díj 1020- tól 1500 koronáig terjed, attól füg- „ gően, hány ágyas szobáról van szó. Az Eperjesi Egyetem kollégiumai szintén kitehetik a „megtelt” táblát. A kérelmek durván egyötödét kel­lett elutasítaniuk. Novemberre azonban várhatóan felszabadul a helyek 10-15%-a. Besztercebányán kapacitás hiá­nyában több száz egyetemistának kellett lemondania a kollégiumi el­helyezésről. A Bél Mátyás Uido- mányegyetem három diákszállója összesen 2100 fős. Hétszáz igénylőt utasítottak el. A kollégiumi díj ha­vonta 1150-1350 korona. Az ingat­lanok 30-40 évesek, felújításukra a fenntartó szerint több tíz millióra volna szükség. A Nagyszombati Egyetem az egyetlen felsőoktatási intézmény az országban, mely nem működtet saját kollégiumot. Ettől függetlenül szerződésben áll szállásszolgálta­tókkal, így közvetve összesen 593 hallgatójának biztosít elhelyezést. Az igénylések száma ennek egyéb­ként kétszerese. A pozsonyi Közgazdaságtudo­mányi Egyetem hat diákszállót tart fenn, ezek együttvéve a nappali ta­gozatos hallgatók körülbelül 70%- ának biztosítanak elhelyezést. A havi díj 900-1800 korona. A kollégiumi árakról a www. modernaskola.sk honlapon az ér­deklődők bővebb tájékoztatást találnak. Az albérleti árakról la­punk 15. oldalán, a Nagyszünet hírei közt olvashatnak összeállí­tást. (-cz-e) Az SNS a parlament elé vinné a Benes-dekrétumokat Érinthetetlen dekrétumok

Next

/
Oldalképek
Tartalom