Új Szó, 2007. szeptember (60. évfolyam, 202-224. szám)
2007-09-21 / 217. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. SZEPTEMBER 21. Kultúra 9 Bezerédi Zoltán rendezésében ma mutatják be A bor című Gárdonyi-darabot a Komáromi Jókai Színházban Tiszta, művészi gyönyörűség Mozgalmas nyara volt. A budapesti Katona József Színház társulatával Jeruzsálemben és Görögországban játszották Zsám- béki Gábor rendezésében a Médeiát. Közben Gárdonyi Géza A bor című zenés falusi törénetét rendezte a Komáromi Jókai Színházban. Előtte Nancyban járt az Ivanov című Csehov- dráma Ascher Tamás rendezte előadásával. SZÉL JÁNOS Bezerédi Zoltán Jászai-díjas színész-rendező Lebegyevet alakítja a produkcióban, amely a jövő héten Írországban vendégszerepei az Ulster Bank Dublin nevű nemzetközi színházi fesztiválon. Hevesi Sándor azt írta A bor bemutatójáról, hogy magyar színpadi író ritkán keltett tisztább, művészibb gyönyörűséget, mint 1901-ben Gárdonyi Géza. Mi ez a gyönyörűség? A bor gyönyörű novella, valójában a színdarab harmadik felvonása. Akkoriban Beöthy László volt a Nemzeti Színház igazgatója Budapesten, kulturált, talán az egyik legnagyobb színházteremtó ember. Megszólított néhány nagy írót, íijanak darabot a Nemzeti Színház számára. Felkeresték Gárdonyit is, és kiválasztották két- három novelláját, amelyikből lenne esély darabot faragni. A régi népszínművekben lépten-nyomon dalocskák jöttek. Gárdonyi ezt nem akarta, ezért maga írt egy darabot. Miért vette elő ezt a darabot? A magyar zenei kultúrának sokkal gazdagabb kincsestára a népzene, mint a musical. A musical ugyanis amerikai népzene. Miért kéne olyan kultúrát majmolnunk, amit nem is tudunk mindig elénekelni, eltáncolni? Viszont van egy olyan zenei kultúránk, amit bőségesen tudunk használni, és legalább olyan hatással van a közönségre, mint a musical vagy az operett. A bor magyar történet, magyar viszonyokkal, mindenki számára minden érthető benne. Nem szerettem volna lineáris történetet „A bor magyar történet, mindenki számára minden érthető benne" (Dömötör Ede felvétele) mesélni. Más Gárdonyi-novellákból is emeltem részleteket A borba, mert egy kicsit kiderült, hogy Gárdonyi azért mégsem annyira remek drámaíró. Ám a nyelvezete gyönyörű! Szép történeteket mesél, szép szavakat használ olyasmikre, amikről mi ma már primtí- vebben beszélünk. Azt mondja például a darabban Özvegy Szu- nyogné, „Törvénynek kéne az üyen embert megbüntetni. Mert ha idegent megüt az ember, börtönbe kerül, ha meg az esküdt feleségét megcsigázza, azért még csak a bíró se szól.” Megcsigázza. Milyen gyönyörű szó! Baracs Imre erősen ittas állapotban ugyancsak megcsigázza Szúnyog Julit. Innentől mintha egy mai család képe rajzolódna ki. Gyermekével rokonhoz költöző asszonnyal, a családjától külön élő, makacs, alkoholista férjjel. Nekem azt jelenti ez a mű, hogy a bajt elkövetni könnyű, rehabilitálni viszont roppant nehéz. Valamitől nincs hozzá elég energiánk, kultúránk, emberi tartásunk, hogy ha elkövetünk egy nagy hibát, utána rendbe is tudjuk hozni. Pedig a világ néha még nyitott is rá, de mi magunk annyira be vagyunk ide szorulva, hogy inkább szorongunk, ahelyett, hogy egészségesen túllépnénk a dolgon. A bor zenéje több zenei műfajból és népdalokból összegyúrt, elragadóan egyedi anyag. A színészek olyan tárgy altkai zenélnek, melyekről el sem képzeltem volna, hogy hangszerként is használhatók. Van egy új, vagy ma már nem is annyira új zenei irányzat, melynek képviselői, például Jenei Zoli, Sárai Laci, Melis László, Márta István, Rácz Zoltán, a hetvenesnyolcvanas évek végén jelentkeztek, és azt mondták, mindenből lehet zenét csinálni. Az maga a zene, ami zeneként tud megszólalni. Amikor felhívtam Tóth Tibor színidirektort, azt mondta, tudomása szerint hivatalosan senki sem tud zenélni a színészek közül. Kovács Márton tehetségén múlt, hogy miután a színházba érkezett és dolgozni kezdett, két hét múlva az asszisztens, a kellékes, sót még egy díszítő is bekéredzkedett a produkcióba zenésznek. Femando Botero képeit ajánlja az előadáshoz a Kulisszák című színházi lapban. Kövér férfi zenészekből és egy kövér gitárosnőből álló zenekart meg egy kövér táncospárt. Négy vagy öt éve fedeztem fel magamnak Boterót. Kolumbiában járva volt szerencsém betérni a Botero Múzeumba is. Egy viszonylag vézna ember azt állítja a világról, hogy műiden túltermelési válságban van. Mindenki kövér. Túlettük magunkat, túlhíztuk a világot. Kezdünk morbidok lenni a tárgyainkhoz, mivel óriási épületekben lakunk, hatalmas kocsikkal járunk. Mindenben elterpeszkedtünk. A bor története az ilyen értelemben vett többletfogyasztás története is. Thomas Bemard darabjában, a Pisztrángötösben, Caribaldi cirkuszigazgatót alakítja a Kamrában. A bor próbái során milyen feladat volt a komáromi társulatot igazgatni? Amikor a Monostori Erődben tartott előbemutató után megkérdezték a Katonában, hogyan éreztem itt magam, azt mondtam, ha előre írásban adják, hogy ez lesz az eredmény, szó nélkül aláírtam volna. Most már egy kicsit elégedetlen vagyok. Látom, hogy még sok minden kihozható ebből az előadásból. A társulat színészi állapota, a hozzáállásuk, a munka- képességük nagyon pozitív élmény, igazán kellemes meglepetés volt. Szerdán délután nyitották meg Pozsonyban, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában (Brámer-kúria) Tóthpál Gyula fotóművész kiállítását. Az anyagot Hushegyi Gábor esztéta, a kiállítás kurátora méltatta. A megnyitón közreműködött a Kicsi Hang duó. A tárlat október 26-áig tekinthető meg. (Somogyi Tibor felvétele) Elhunyt Polcz Alaine Budapest. Életének 85. évében tegnap elhunyt Polcz Alaine pszichológus, író. Alapozó fontosságú műveket publikált a gyerekek haláltudatáról, tanatológiai, pszichológiai munkái pedig értékes kézikönyveknek számítanak. A nevéhez fűződik a gyógyíthatatlan betegek testi és lelki szenvedéseinek enyhítését, az emberi méltóság megőrzését célul kitűző Magyar Hospice Mozgalom megalapítása és elindulása, ő volt a Magyar Hospice Alapítvány elnöke. Asszony a fronton című regénye számos kiadásban látott napvilágot és több nyelvre lefordították, szlovákul Zena na fronte címmel 1996-ban a Kalligram Könyvkiadó adta ki. Ugyancsak a Kalligramnál jelentek meg Főzzünk örömmel! és Macskaregény című könyvei, melyek rövid időn belül három kiadást értek meg. (cs) PENGE A fű történelme A fű történelme véleményem szerint a magyar költészet egyik legszebb kötetcíme. Nemcsak Miroslav Válek szinte bölcseleti értekezésnek ható kiváló versének köszönhetően, hanem azért is, mert Whitman Fűszálak című kötete mellett megidézi Carl Sandburg zseniális versét (Ajű - Grass), s alighanem ez a Sandburg-költe- mény volt a Válek-vers ősalapja: a fű egyszerre a történelem tanúja, az emberi tevékenység nyomainak eltüntetője, a tisztességes elmúlás reménye, de lehet a közösségi identitás metaforikus világa is. Cselényi László versfordításainak és átköltéseinek világa rendkívül gazdag és kalandos univerzum: izgalmas módon a mitikus ősi teremtés- és hérosztörténetektől (sumér, tahiti, eszkimó, csukcs mítoszok, indián varázsének, védikus himnusz stb.) indít és aztán egyszer csak a huszadik század kezd el dominálni. Természetesen a műfordító a legarchaikusabb tradíciót joggal érezhette jelen idejűnek (még a prózaformájú szövegek is egyértelmű verssé telítődnek), hiszen ezek a szövegek valóban úgy hatnak, mintha az időtlenség ajkáról szólnának. Sajnos, e szövegek filológiai értelemben vett forrásnyelvi háttere nem derül ki, de ez végeredményben nem számít, hiszen így is, úgy is szervesen integrálódnak Cselényi világába. A francia költőket bemutató rész több igazi remeket tartalmaz, Henri Michaux (Cselényinél Plume címmel szereplő) szövegét, ha Illyés magyarításával olvassuk egybe (az eredetivel, sajnos, nem áll módomban), akkor is Cselényi változata tűnik átütőbb erejű nyelvi konstrukciónak. Yves BonnefoyA csúcs a tökéletesség című költeményének az itt közöltön kívül még két magyar fordítására leltem (Tímár György, Somlyó György), de ez a változat is megállja a helyét. A lengyel költészetet mindössze Tadeusz Rózewicz képviseli, kiváló költeményekkel. A cseh összeállítás is impozáns, kiemelném Cselényi érzékeny Kolár- és Holan-ma- gyarításait, illetőleg Miroslav Florian verseinek átültetését. A verses szlovák népi epika alcímmel ellátott fejezet igazi kuriózum: Cselényiben nyilván a bartóki értelemben felfogott népiség munkált, amikor a balladák, románcok magyarításakor olyan pontos zeneiséggel tudta megragadni egy-egy darab hangulati karakterét (Az őzike-lány, A vadászó nemes). A Szilágyiról és Hagymásból szóÉrtékelés: •••••••• O O ló széphistória szlovák változatának magyarításában ez a zeneiség már kevéssé sikeres, mondhatni, teljesen marginalizálódik. A szöveg elé írt egy bevezetőt is, mely a klasszikus elsőbbségi kérdést taglalja: vajon a magyar vagy a szlovák verzió volt-e a régebbi. Miután Varga János 1958-ban talált és közzétett egy a szlováknál korábbinak tűnő (töredékes) változatot, azt hiszem, a kérdést mégiscsak eldöntöttnek tekinthetjük, s igazat adhatunk azoknak, akik pusztán a szövegből származó filológiai érvekkel is erre a megállapításra jutottak. Mindez, persze, cseppet sem von le a szlovák szöveg értékéből. A vadőr felesége című hviezdoslavi elbeszélő költemény fordítása impozáns vállalkozásnak indult, s ami elkészült belőle, az valóban figyelemreméltó. Egyetlen hibája van, s ez a vájtabb fülűek számára eléggé megkeseríti az olvasást: a jambusok olyan rend- szertelenül, szabálytalanul működnek, hogy gyakorlatilag diszharmóniába döntik a teljes konstrukciót. Az időmérték ilyetén mellőzését (vagy inkább: rezervált alkalmazását) a fordító sem szabályos ütemtagolási technikákkal, sem egyéb, akár szimultán ritmikai megoldásokkal sem helyettesítette. Az olykor haloványabb (rag) rímek vagy a kevésbé elegáns asszonáncok így kirívóak maradnak, s a ritmuskomponensek összjátéka ahelyett, hogy ezeket magába fogadná, egyenesen felhívja rájuk a figyelmet, lévén, gyakorlatilag csak a rím látszik valamelyest szabályos kapaszkodónak. Emlékezetem szerint Hviezdoslav műve viszont ritmikailag klasszikusan szervezett. Az időmértékes alapon szerveződő költemények esetében Cselényi nem rendelkezik kellő ritmikai invencióval a cseh anyagban sem. A záró rész a modem szlovák költészetből kínál válogatást, számos felizzással. Itt olykor talán a versválasztást lehetne csak megkérdőjelezni, a fordítói teljesítmény stabilnak, kiegyensúlyozottnak tűnik. Kedvemre valók a kötet egy- egy helyén felbukkanó vallomások, kommentárok is, melyek manapság ritkaságszámba menően, minden póz nélkül, kendőzetlen őszinteséggel számolnak be egy fordító világának eseményeiről. Csak sajnálhatjuk, hogy a kötet nem tartalmaz új műfordításokat, s gyakorlatilag A pitypang mítoszának egy újraszerkesztett verzióját vehetjük kézbe - de hát itt életmű-sorozatról van szó. Bízom benne, hogy a műfordító Cselényi László nem hallgat el ezzel a kötettel örökre. (Cselényi László: A fű történelme. Műfordítások-átköl- tések, Pozsony, Madách-Po- sonium, 2006.) Zsehy Zoltán critikai rovata
