Új Szó, 2007. szeptember (60. évfolyam, 202-224. szám)

2007-09-03 / 202. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. SZEPTEMBER 3. Vélemény és háttér 5 TALLÓZÓ PROFIL Az osztrák hírmagazin mai számában megjelenő, de már a hét végén ismertetett közvélemény-kutatási ered­mények azt mutatják, hogy a megkérdezettek 82 száza­lékát alig vagy egyáltalán nem érdekli XVI. Benedek szeptember 7-9-i ausztriai zarándokútja. A felmérés­ben részt vett hívők 77 szá­zaléka hasonló véleményt hangoztatott. Az alpesi or­szág 8,3 milliós lakosságá­ból egyébként 5,9 millióan vallják magukat katolikus­nak. Különösen a harminc éven aluliakat hagyja hide­gen a vizit: csupán négy szá­zalékuk számára bír je­lentőséggel az út.- Kedves tanár úr! Remélem, a fiunk elégedett lesz önnel és a többi pedagógussal, mert ha nem, akkor kénytelenek leszünk venni neki egy másik iskolát. (Peter Gossányi karikatúrája) Hatvan évvel ezelőtt újabb lépést tettek a magyar kommunisták az egyeduralom felé Központosított választási csalás Hatvan éve, 1947. augusz­tus 31-én előrehozott parla­menti választásokat tartot­tak Magyarországon. A csa­lásokkal tűzdelt „kékcédu- lás” voksoláson a kommu­nista párt végleg maga alá gyűrte a többi pártot, s újabb lépést tett az egyed­uralom felé. MTl-HÁTTÉR A n. világháborút követő első magyarországi választáson, 1945 novemberében elsöprő fölénnyel (57 százalékos eredménnyel) győzött a Független Kisgazda- Földmunkás és Polgári Párt (FKGP). A kisgazda Tildy Zoltán vezetésével megalakult koalíciós kormányban az FKGP mellett a kommunisták, a szociáldemokra­ták és a Nemzeti Parasztpárt vett részt. 1946 elején Tildy köztár­sasági elnök lett, helyét Nagy Fe­renc vette át. Az ő emigrációba kényszerítése után felgyorsultak az események. A Kommunista Párt mindenekelőtt idő előtti új választásokat akart, hogy a törvényhozó testületben is többséghez jusson. Ennek érdeké­ben új választójogi törvényt fogad­tatott el a nemzetgyűléssel. Ez ki­zárta a választójogosultak köréből a Horthy-kor jobboldali pártjainak és szervezeteinek közép- és alsó szintű vezetőit, a politikai okokból B-listázottakat, valamint a Német­országba telepíteni szándékozott németeket és a Csehszlovákiából Magyarországra telepített magya­rokat. 1945-höz képest ezáltal mintegy félmillióval, tehát 10%-kal csökkent a szavazópolgárok szá­ma. Erre és más megszorításokra építve a kommunisták azt remél­ték, hogy az ellenzéki pártok ará­nya 15% alá fog csökkenni. Ezúttal azonban biztosra akartak menni, s ezért a felülről szervezett választási csalás eszközét is bevetették. Elfo­gadtatták, hogy a szabadságukat töltő nyaralók - a választásokat au­gusztus 31-én tartották - bárhol le­adhassák szavazataikat. Ezt kihasz­nálva a belügyminisztérium mint­egy 200 ezer hamis szavazócédulát - kék színű névjegyzékeket - nyo­matott, s külön szavazóbrigádokat állított fel, akiknek tagjai gépko­csikkal községről községre robogva , akár 10-20 helyen is voksolhattak. Az ily módon leadott szavazatok száma Péter Gábor, az ÁVO főnöke szerint elérte a 62 ezret, történé­szek becslése szerint 100-200 ezer „kékcédulás” szavazatot adtak le üy módon, a pontos számot utólag már nem lehet megállapítani. A gondos előkészítés ellenére a Kommunista Pártnak ismét csalód­nia kellett. Szavazatainak számát 17%-ról mindössze 22%-ra, man­dátumainak számát pedig 24%-ra tudta növelni. A Szociáldemokrata Pártra adott szavazatok száma ugyanakkor enyhén (15%-ra) csökkent, s így a Baloldali Blokk Pártjai együttesen csak 45%-os eredményt értek el az 1945-ös 41%-kal szemben. Igaz, a teljesen felmorzsolódott Kisgazdapártra adott szavazatok száma drasztiku­san, 57%-ról 15%-ra zuhant, ám utódpártjai együttesen - Rákosi prognózisára rácáfolva - nem 15, hanem 37%-os eredményt értek el. Ha ezt és a Kisgazdapárt szava­zatait összeadjuk, akkor ismét több mint 50%-ot kapunk, s ha a csalás­sal szerzett kommunista szavazato­kat levonjuk, akkor nem sokkal ke­vesebbet műit 1945-ben. A magyar társadalom abszolút többsége te­hát másodszor is a magántulajdon és a parlamentáris demokrácia mellett, illetve a szoyjetizálás ellen szavazott. 1947-es választási propagandá­jában a Kommunista Párt először hirdette meg nyíltan, hogy végső célja a szocializmus. A hatalomát­vétel fokozatos taktikáját azonban továbbra sem adta fel, s ezért a po­litikai pluralizmus díszletei egye­lőre megmaradtak. Ismét kisgazda politikus alakított tehát kormányt, ámbár nem Tüdy vagy Nagy Ferenc típusú, hanem a hozzájuk képest önállódan, távlati elképzelések nélküli s a kommunistákkal való együttműködésre hajlamosabb Dinnyés Lajos, egy mezőgazdasági akadémiát végzett alsódabasi kö­zépbirtokos. Alig néhány héttel a választások után azonban kiderült, hogy a többpárti demokrácia intéz­ményeire immár díszletként sincs többé szükség. Sztálin új utasítást adott: a fokozatos hatalomátvétel taktikája helyett 1947 őszétől a szoyjetizálás gyorsítására szólította fel kelet-közép- és délkelet-európai híveit. POKBMiHTim Tanévnyitó üzenet a magyar iskolákba Műveltségünk forrása az iskola. A szlovákiai magyarság megállít­hatatlannak tűnő fogyatkozásban van. Óriási ma a felelőssége min­den szlovákiai magyar értelmiségi­nek, legyen az pedagógus, nép­művelő, lelkész. Az egyik feladata a hit erejének, másiké a tudás erejé­nek gyarapítása. A szlovákiai magyar közoktatás egyik fontos eleme a magyarságtu­dat kialakítása. Maradandót csak úgy alkothatunk, ha megőrizzük értékeinket, ha merünk álmodni, van víziónk a jövőről, ha összefo­gunk. Ha erre képesek vagyunk, akkor nem marad el a siker. Az anyanyelv számunkra a nemzeti összetartozás, megmaradás pillére. Elsajátítása jogunk és kötelessé­günk. Az Európai Unió „közös há­zába” minden nép a maga tudásá­val és értékeivel lépett be. Bízunk benne, hogy nem adjuk föl: élni akarunk, Európában, emberként, magyarként. S mi a magyarság? Vállalás. A beolvadás veszélye foly­ton fenyeget bennünket. Szüksé­ges, hogy ismerjük annak az or­szágnak a szokásait, légkörét, aho­va a sors elődeinket sodorta, ahol mi születtünk. Azért, hogy a két nép kultúráját birtokolva értelme­sen tudjuk ismertetni nemzetünk kincseit, történelmét, jogos köve­telményeit és jelenlegi helyzetét. Széchenyi szavaival élve: „Egy né­pet megfoszthatnak nyelvétől, sza­badságától, hazájától, de ha arról önmaga mond le, azt soha nem le­het megbocsátani.” A fiatalokat meg kell tanítani együtt élni a világban tapasztaltak­kal, ugyanakkor meg kell tanítani azt is, hogyan kell megőrizni iden­titásukat és hagyományainkat. Meg kell tanítani, hogy nem érték­telenebbek (de nem is értékeseb­bek) másoknál, és hogy életük, egészségük is érték. Meg kell taní­tani az élet tiszteletére, saját, vala­mint a mások megbecsülésére őket. Meg kell tanítani őket hitük okos megvédésére, véleményük bátor, de másokat nem sértő ki­mondására, és arra, hogy a belső értékeik megszerzéséért meg kell dolgozni. A nemzet napszámosaként olyan lámpások legyünk, kik fényt gyúj­tanak a fiatalok lelkében, elméjé­ben. Ma az iskolával szemben tá­masztott elvárás a készségek fej­lesztésére összpontosít. Meg kell tanítanunk a tudás megszerzésé­nek és állandó gyarapításának módját, még ha munkánkat nem biztos, hogy mindig kellőképpen értékeli is a társadalom, az egyéni és közvélemény. A gyermek emberré válásának vannak olyan állomásai, melyeket nehéz szívvel élnek meg mindazok, akik felelősséget éreznek irántuk. Amikor egy virág magját elültetjük, tudjuk róla, hogy piciny és sérülé­keny. Mégsem mondjuk, hogy gyö- kértelen, képtelen lesz kihajtani. Magként bánunk vele, termékeny földdel borítjuk és locsolgatjuk. Amikor első, gyenge hajtásai előbújnak a földből, nem ítéljük fej­letlennek, elmaradottnak. Bimbó­ját sem kritizáljuk azért, mert szir­mait nem nyitja ki rögtön. Ámulva figyeljük a csodát, ahogy fejlődik, s megadunk neki mindent, ami nö­vekedéséhez szükséges. A virág at­tól fogva, hogy pici mag, egészen elhervadásáig: virág. Közben pedig hordozza a kiteljesedés lehetősé­gét. Bármelyik állapota minden percében tökéletes: éppen úgy, ahogy van. Ahogy a növendékfács- kát óvjuk a viharoktól, ugyanúgy kell óvni gyermekeinket a romboló tapasztalatoktól. Az oktatás-neve­lés közös munka, ahol a társada­lom, a család és a pedagógus csak csapatként lehet biztos jövőjének záloga. Kívánjuk, hogy e nagy csa­pat minden tagja egymást segítve teljesítem tudja ráháruló feladatát közös ügyünk, gyermekeink és raj­tuk keresztül mindannyiunk jövője érdekében. Szlovákia valamennyi magyar is­kolájába szóljon üzenetünk az érse­kújvári Szent Kereszt Plébánia- templomból. A 2007/2008-as tanév adjon színvonalas iskolát, anyagi gondta­lanságot a fenntartóknak, iskolave­zetőknek; elégedettséget a szülőnek; alkotó légkört, gyermeki mosolyt a pedagógusnak; tu­dásszomjat, fáradhatatlan lámpá­sokat a szlovákiai magyar ifjúság­nak. Legyenek iskoláink továbbra is anyanyelvűnk szüárd bástyái, me­lyek szülőként is hű tanítványokat adnak a szlovákiai magyarságnak. Érsekújvár, 2007. szeptember 1. A Szlovákiai Magyar Iskolák 8. Országos Tanévnyitójának részt­vevői KOMMENTÁR Mit kíván a MÁÉRT? BARAK LÁSZLÓ Nincsen azzal semmi gond, ha a határon túli magyarok közös állás­pontra kívánnak jutni bizonyos alapvetések tekintetében, hiszen vi­tathatatlanul ők lennének az őket érintő információk, problémák leghitelesebb forrásai. Az sem baj, ha a magyar állammal szemben teszik ezt, hiszen annak hivatalossága, értsd: parlamentje annak ide­jén önszántából döntött úgy, hogy - diplomatikusan fogalmazva - nem közömbös számukra, milyen a Magyarország határam túl élő magyarok sorsa. Van viszont a szóban forgó álláspontnak számtalan hátulütője. Az egyik legmarkánsabb például az, mi is értendő a határon túl magya­rok definíció alatt? Konkrétan, kik is azok a személyek, szervezetek, amelyek egyénenként s csoportosan arra jogosultak, hogy igényeket fogalmazzanak meg Magyarországgal szemben? Mert nem egészen biztos, sőt, hogy az ún. Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumá­nak tagszervezetei, nevezetesen: a Romániai Magyarok Demokrati­kus Szövetsége, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössé­ge, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Vajda­sági Magyar Szövetség, a Magyar Koalíció Pártja, a Muravidéki Ma­gyar Önkormányzati Nemzeti Közösség, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány, a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövet­sége, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács, a SENCE Európai Nemze­ti Kisebbségeket Támogató Társaság, a Latin-Amerikai Magyar Or­szágos Szervezetek Szövetsége, az Amerikai Magyar Szövetség, va­lamint az Értékmegőrzők Civü Szervezete olyan objektív álláspontot képes kialakítani a mindenkori magyarországi hivatalossággal szemben, amely fenntartások nélkül elfogadható a célszemélyek, vagyis a magyar törvényhozás és a végrehajtó hatalom képviselői számára. Nem beszélve magukról a határon túli magyarokról, akik a felsorolt, jobbára ideológiai alapon szervezett gruppokat elsősorban belpolitikai képviseletre szokták volt odahaza delegálni - esetleg el­utasítani. Hiszen akár itt Szlovákiában is meg lehetne nevezni olyan műhelyeket, szervezeteket, egyleteket, amelyek méltán követelhet­nének maguknak helyet az ún. „kis MÁÉRT” tárgyalóasztalánál. Mert egyáltalán nem értenek egyet azzal az ágendával, amit az MKP képvisel ott... A Magyarországnak címzett álláspont, jobban mond­va, követelményrendszer objektivitásának egyik legfőbb akadálya tehát épp az a tény, hogy a szóban forgó álláspont és követelmény- rendszer ideológiai és - urambocsá! - belterjes, véd- és dacszövetsé­gi alapon szerveződő politikai és egyéb érdekcsoportok sajátja. Az pedig már csak a hab ezen a virtuális tortán, hogy olyan óhajok is deklaráltattak a minapi párkányi mítingen, amelyek jelenleg hom­lokegyenest ellentmondanak mind a magyar, mind pedig az uniós jogrendnek. Lásd, a schengeni normatíva ellensúlyozását célzó olyan ajánlásokat, mint amilyen „a letelepedés nélküli magyar ál­lampolgárság megszerzése, a magyar nemzeti vízum megszerzésé­nek jelentős mértékű egyszerűsítése és a kishatárforgalom Kárpátal­ja esetében történő életbeléptetése”... S ez, kérem szépen, csak a jég­hegy csúcsa. Hogy mi van, mi lehet még a mélyben, azt jelzi, hogy például bizonyos pénzügyek felemlegetése kapcsán, milyen határo­zottanjelentette ki a magyar Miniszterelnöki Hivatal külkapcsolato- kért és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára: Duray Miklós ha­zudott (megint). JEGYZET Újrajár a busz JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Hosszú idő után ismét közleke­dik néhány késő esti járat Ri­maszombatból vidékre. Az ok prózai: az egyik koreai cég le­ányvállalatot nyitott a város­ban, s hatszáz emberrel meg­kezdte a termelést. Meciar rémuralma idején úgy próbál­ták megoldani a megoldhatat­lannak tűnő helyzetet, hogy egészen tisztességes összeget fizettek ki munkanélküli, majd szociális segély címén, ma pe­dig ún. ösztönző pótlékot ad­nak azoknak, akik bejelentkez­nek egy uniós projektből finan­szírozott programba. Ha össze­vetjük az így megszerezhető jö­vedelmet, akkor ehhez képest elég süány a koreai cég ajánla­ta a szigorú munkamorállal, a minimálbérrel, amiből még le­vonandó a buszköltség. Az MKP járási elnöksége nemrég tárgyalt a párt újonnan megvá­lasztott csúcsvezetésével, ahol a párt elnöke bejelentette: a ki­dolgozandó pártprogram egyik prioritása a déli régiók felzár­kóztatása lesz. Mondja ezt nyolc év kormányzás után, amikor ezeknek a régióknak, pontosabban egyes pártkorife­usoknak cseppent-csurrant va­lami, de lényegi beruházások nem történtek. A többség per­sze nem is várja, hanem nyuga­tabbra költözik, míg ide jöhet­nek majd a román és az albán vendégmunkások. Azoknak a minimálbér is aranybányának tűnik. Az első lépést, ahogy egyik MKP-s polgármester ba­rátom keserűen mondja, már megtette az MKP, Ugyanis az Országos Tanács alelnökévé megválasztotta az ebben a régi­óban egyre kevésbé kedvelt, de Csáky kebelbarátnőjének szá­mító hölgyet, aki annak idején a miniszterelnök-helyettes ro­ma szakértőjének számított, s aki hosszas háborúskodás után szerencsésen elüldözte a helyi iskolából azt az igazgatónőt, aki komoly eredményeket mu­tatott fel a roma gyerekek fel­zárkóztatása terén. De visszatérve az éjszakai bu­szozáshoz, alig tízen utaznak velem együtt. A Jani hol van? - kérdi egyikük az előttem ülőtől.- Hol lenne, tegnap felmondott- mondja a másik. - Azt mond­ja, hogy a szomszédja otthon többet kap az „aktivációson”, akkor meg minek dolgozzon annyit? Aki tudja a megoldást, az jelentkezhet az MKP elnöké­nél, a jó választ majd beépítik a pártprogramba.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom