Új Szó, 2007. szeptember (60. évfolyam, 202-224. szám)
2007-09-19 / 215. szám, szerda
A nap száma: dollár fölé emelkedett az olaj hordónkénti ára, ilyen drága még soha nem volt 2007. szeptember 19., szerda Ára 10 Sk (előfizetőknek 9 Sk) 60. évfolyam, 215. szám www.ujszo.com Kevesebb fei a munkanélküli o| * - Ststk Folyamatosan csökken a munkanélküliségi arány, M az augusztusi adatok szerint 8,19 százalék y ■■dV' 3. oldal 6. oldal Vonzóbbá válnak a lakáshitelek Az ingatlanpiaci szakemberek azt ajánlják, hogy mérjük fel a piacot A nap mondata: Az egész nemzet előtt szégyellnie kellene magát annak, aki nem szavazza meg az Andrej Hlinka érdemeiről szóló törvényt Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke Valentovic szerint rémhíreket terjesztenek a biztosítók Feljelent a miniszter Pozsony. Ivan Valentovic egészségügyi miniszter feljelentést tesz az Egészségbiztosítók Szövetsége ellen, rémhír- terjesztés miatt. A tárcavezető a magánbiztosítók szövetségének kampányát kifogásolja, melyben azzal vádolják a kormányt, hogy a biztosítók pluralitásának megszüntetését akarja elérni, és egy, állami tulajdonú biztosító által felügyelt rendszert akar. tAJOS P. JÁNOS A biztosítók kiszorításával a kormány az ügyfelek lehetőségeit korlátozza majd, ezen felül az egybiztosítós rendszer az egészségügyi szolgáltatás színvonalát is csökkenti majd. A miniszter azonban úgy véli, hogy a biztosítók csak a hasznukat védik. „Minden racionálisan gondolkodó ember számára nyilvánvaló, hogy mit akarnak elérni a magánbiztosítók és szponzoraik: munka nélkül akarnak hasznot húzni az egészségbiztosítási járulékból” - magyarázta álláspontját tegnap Ivan Valentovic. Az egészségbiztosítók szövetsége szerint azonban a kampányuk megalapozott, a kormány szándéka egyértelműen a több-biztosítós modell megszüntetése, ezt támasztja alá szerintük a miniszterelnök több nyilatkozata és néhány kormányhatározat is. A kormány májusban elfogadott határozatában például ez áll: „Olyan törvényi, intézményi és gazdasági eszközöket kell teremteni, melyek fokozatosan az egy közhasznú biztosító kialakításához vezetnek.” A szövetség képviselői szerint az egészségügyi miniszter csak a rendszer valós problémáit és a kormány elképzeléseit akarja ezzel a lépésével leplezni. „Közel 160 ezer aláírást gyűjtöttünk össze a több-biztosítós rendszer védelmében, a miniszter ezzel egyáltalán nem foglalkozott, pedig ilyen mértékű támogató akció még nem volt az egészségügyben” - mondta lapunknak Eduard Kovác, a ZZP ügyvezető igazgatója. A petícióval foglalkoznia kell a parlamentnek is, de az igazgató még nem tudta, hogy erre mikor kerül sor. Ivan Valentovic azzal is megvádolta a magánbiztosítókat, hogy az egészségbiztosításból finanszírozzák a kampányt. „Elvárjuk, hogy hozzák nyilvánosságra a kampány költségeit, és azt is, hogy honnan vették a pénzt” - jelentette ki a miniszter. Kovác szerint a kampányt a biztosítók részvényesei finanszírozták, egyetlen fillért sem adtak maguk a biztosítók. „A részvényesek saját pénzüket használták fel, egyetlen fillért sem költöttek erre a célra az egészségbiztosítási járulékból” - jelentette ki Kovác. Figyelmeztetett arra, hogy a biztosítók kampányában áhítottakat támasztják alá a parlament és a kormány előtt lévő jelenlegi törvénytervezetek is. A parlament már a második olvasatba sorolta az egészség- biztosítókról szóló jogszabályt, mely elfogadása esetén kötelezi majd az intézményeket, hogy a nyereséget forgassák vissza az egészségügybe, és 25 százalékkal megkurtítja a működési költségeikre fordítható összeget is. Budapesti életkép. A magyar fővárosban az „öszödi évforduló" után rohamrendőrök védik a parlamentet és a fontosabb kormányzati épületeket. Összefoglalónk a 8. oldalon. (TASR/AFP-felvétel) Történelmet írnak a fekete arannyal kereskedők; spekulánsok állnak a háttérben Már 81 dollár fölött jár az olajár Janusek nem érti a kormányfő álláspontját Fico a megyékkel van ÖSSZEFOGLALÓ Beperelte az Istent Lincoln. Beperelte Istent egy amerikai politikus - jogi abszurditásból. Ernie Chambers, Nebraska állam törvény- hozásának képviselője szerint Isten felelős a terrorveszélyért, a természeti katasztrófákért, továbbá félelmet gerjeszt és már eddig is „emberek millióinak halálát okozta.” Chambers egy kerületi bíróságon fogta perbe a Mindenhatót, de - mint hangoztatta - Isten mindenütt jelen van, így aztán bármelyik bíróságon be lehet perelni. A politikus az amerikai jogrend abszurd vonására akarja felhívni a figyelmet, miszerint akárki akárkit akármiért perelhet. Istent pedig azért választotta, mert egyébként is kritikusan viszonyul a vallásokhoz. (MTI) AAT1-HÍR New York/Bécs. A spekulánsok először tornászták föl az olaj árát hordónkénti (159 liter) 81 dohár fölé, arra alapozva, hogy az északi féltekén hamarosan beköszöntő tél lenullázza majd a készleteket. Az Egyesült Államok mára esedékes energetikai jelentéséből kiderülhet, mennyit zuhantak a legnagyobb kereslettel rendelkező ország tartalékai. A számok ismerete nélkül is biztosra vehető azonban, hogy a rendelkezésre álló készleteknél nagyobb keresletre lehet számítani az idén. Ezt használták ki azok a spekulánsok, akik az októberi szállítású olaj hordónkénti árát 67 centtel, 0,8 százalékkal feltornászták, aminek következtében egyedülálló történelmi pillanatnak lehettek az előidézői. Az olaj hordónkénti ára ugyanis hétfőn napközben 81,24 dohárra emelkedett a New York-i árutőzsdén, a legmagasabbra azóta, hogy 1983-ban megkezdődött a nyersanyag kereskedelme. Átszámítva utoljára 1979-ben, az Irak és Irán között kirobbant háború idején volt hasonlóan magas a fekete arany ára, viszont abszolút árakAz északi féltekén hamarosan beköszöntő tél lenullázza majd a készleteket (TASR-felvétel) ban kifejezve ez akkor „csak“ 45-50 dollárt jelentett. A Nyugat-Európá- ban mérvadó Brent olajféleség ára is megérezte a New York-i esemény hatását, hiszen a tegnapi kereskedés során 37 centet, azaz 0,5%-ot emelkedett, ezzel 77,35 doháron cserélt gazdát azt követően, hogy hétfőn 1%-kal emelkedett a novemberi szállítású megrendelések ára. Az olajpiacon meghatározó fontosságú Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) valószínűleg konzultációt fog folytatni a kínálat növeléséről, ha a nyersolaj ára több mint 15-20 napon át meghaladja a hordónkénti 80 dolláros szintet - ezt az OPEC egyik illetékese közölte. Hozzátette, hogy ha ilyen konzultációt tartanak, azt telefonon fogják lefolytatni, nem hívnak össze rendkívüli értekezletet. A szervezet rendkívüli tanácskozását már betervezte december 5-ére Abu Dhabiba. Pozsony. Robert Fico kormányfő szerint az önkormányzatoknak nagyobb befolyásra van szüksége a régiók támogatására szánt 50 milliárd koronás uniós forrás elosztásánál. „A megyefőnököket közvetlenül választotta a nép, ezért nem értem, miért ne lehetne kellő befolyásuk a pénz elosztásánál” - szögezte le a miniszterelnök a megyefőnökökkel való tegnapi tárgyalás után. Az európai strukturális alapokból érkező összeget a 2007 és 2013 közötti időszakban lehet felhasználni. Marián Janusek (Szlovák Nemzeti Párt) régiófejlesztési miniszter szerint a megyék nem készültek fel arra, hogy a minisztériummal együtt határozzanak az uniós források felhasználásáról. „Leegyszerűsítve mondom: a megyefőnökök úgy érzik, hogy felkészültek, nekünk pedig meggyőződésünk, hogy nem. Mindennemű kritikát értelmetlennek tartok, nincs valós alapja” - mondta Janusek. Fico sajnálatosnak tartja, hogy a kérdésben nézeteltérés van a Fico sajnálatosnak tartja, hogy a kérdésben nézeteltérés van a megyefőnökök és a tárca vezetője között. megyefőnökök és a tárca vezetője között. Janusek viszont tegnap közzétett sajtónyilatkozatában kijelentette: nem érti Fico jelenlegi álláspontját, mivel még augusztusban beleegyezett a kormány által is jóváhagyott tervezetbe, melyben pontosan meghatározták, kinek milyen hatáskörei lesznek az uniós támogatás elosztásánál. (dem, s) 9 AKTUÁLIS JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK USD EUR GBP CZK 100 HUF PLN ▲ ▲ ▼ A ▲ ▲ 24,409 33,865 48,690 1,232 13,308 8,948 IDŐJÁRÁS NÉVNAP ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS Borult ég, helyenként eső Vilhelmina Telefon: A hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul. napja van. 02/59 23 34 11