Új Szó, 2007. szeptember (60. évfolyam, 202-224. szám)

2007-09-12 / 210. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. SZEPTEMBER 12. Kultúra 9 80 éves Maurice Béjart, korunk egyik legjelesebb koreográfusa - új balettjével Versacének állít emléket A szépség páratlan himnusza Próféta volt, született má­gus. Ma, nyolcvanévesen ismét mesterember. Mau­rice Béjart, korunk egyik legjelesebb alkotója, a ba­lettszínpadok filozofikus, intellektuális, avantgárd és populáris koreográfusa, aki az érzékiség mezsgyéit járva immár fél évszázada provokatív is, legfrissebb alkotásával Versace emlé­ke előtt tiszteleg. SZABÓ G. LÁSZLÓ Szoros barátság fűzte egymás­hoz a két alkotót. Béjart, a nagy varázsló és Gianni Versace, a leg­jelesebb olasz divatdiktátor - akit floridai háza előtt tíz évvel ezelőtt lőtt le egy huszonhét éves férfi -, 1983-ban került először munka- kapcsolatba. A Dionüszoszt ké­sőbb újabb és újabb táncművek követték, amelyek a két művész barátságát tovább mélyítették. Utolsó közös munkájuk a Tánc az életért című százperces kompozí­ció volt, amelyben Béjart azoknak a barátainak és szerelmeinek - köztük angyali és démoni argen­tin magántáncosának, Jorge Donn-nak - állított emléket, akik az AIDS áldozatául estek. Versace hófehér és tűzpiros jelmezei való­sággal beleégtek a néző agyába, s mivel az előadás díszleteit is ő ter­vezte, a Ballet For Life teljes egé­szében magán viselte a letisztult stílusú olasz kreátor páradan kéz­jegyét. A Queen és Mozart zenéje nyomán született produkció az egész világot bejárta, Béjart káp­rázatos testű fiatal táncosai a léte­ző legizgalmasabb divatbemuta­tót szolgáltatva minden színpadra lépésükkel vágyakat korbácsol­tak, mintha reneszánsz festmé­nyekről, freskókról szálltak volna le, hogy a szépség, a tökéletesség, a gyönyör diadalát hirdessék. Bé­jart úgy utalt vissza a raveli Bole- róra, amely a tomboló vágy tánca, és kötött egy későbbi koreográfiá­jára is, amelyet közvedenül a Versace-balett előtt, Lausanne- ban mutatott be Zarathusztra címmel. A még mindig nagy erő­vel dolgozó bölcs ifjú kora óta vonzódik a filozofikus témákhoz, amelyek első megítélésre nem igazán állnak közel a tánchoz, a világhírű mester azonban mindig megtalálja a közös pontokat. Friedrich Nietzsche életműve is régóta foglalkoztatja. Imigyen szóla Zarathusztra című írásából vett idézettel nyitja 1979-ben megjelent önéletrajzát is: „Es legyen elveszett minden olyan napunk, amelyen legalább egyszer nem táncolunk, / és le­gyen fülünknek hamis minden ál­lítás, ha nem csattan fel vele együtt legalább egy kacaj.” Az ötven táncost mozgató Za­rathusztra Richard Wagner zené­jére készült, akit jó barátság fűzött a német filozófushoz. Béjart Ver- sacével volt ilyen szoros viszony­ban. A Grazie Gianni, con amore (Köszönöm, Gianni, szeretettel), amely a milánói Scalában került először közönség elé, két felvoná- sos mű az olaszok legendás divat- cézáijáról, annak fényes felemel­kedéséről és tragikus haláláról. Versace, aki kora két nagy nőalak­ját, Madonnát és Dianát is öltöz­tette („Madonnán ellentmondá­sosan állnak a ruháim. Egyszerre modernek és gyönyörűek. Ha La­dy Di viseli őket, akkor viszont klasszikusak.”), tíz nappal a halá­la előtt még a legkeresettebb mo­delleket koreografálta a párizsi Ritz Szállóban, karrieije csúcsán állt, a divatvüág őt tekintette ko- ronázadan királyának. Váradan halálával a Versace-ház romjaiba dőlt, a medúzával fémjelzett már­ka azonban túlélte megalkotóját. Nincs a világnak egyeden nagyvá­rosa sem, ahol ne lenne Versace- bolt, Latin-Amerikában ugyan­úgy, mint a Távol-Keleten. A va­rázslatos szépség mestere tökéle­tes illúziót teremtett a divatban. S ahogy az ő élete a divat volt, úgy Béjart élete a tánc. S mivel a Ver­sace-balett bemutatójára Milánó­ban került sor, ahol a divatcézár működött, az előadást divatbe­mutatók kísérik és egy nagysza­bású kiállítás, amely a Mítoszok, Istenek, Hősök - Versace szerint címet kapta. Színpadi kosztümök helyett azonban valami egészen mást láthatnak az érdeklődők: mintegy hetven, milliókat érő műtárgyat a divattervező gazdag magángyűjteményéből. Béjart társulata most is párat­lan élményben részesíti a közön­séget. Jól ismert mozgásnyelvé­vel, a végsőkig kifinomult szépér­zékével ismét valami olyat hozott létre a mester, ami pontosan il­leszkedik életművébe. A szépség himnuszát zengi itt is, rendkívüli képességű előadóinak szemet gyönyörködtető táncával, akroba­tikájával, fizikai adottságaival. Show is ez a javából, akárcsak a Ballet For Life. Ha Shakespeare szerint színház az egész világ, ak­kor miért lenne baj, ha Béjart, a nyolcvanéves „táncdiktátor” fák­lyaként adja tovább, hogy: „Show az egész világ.” Show, amelyben - idézet tőle - „haldoklik a vén bo­hóc, a mit sem sejtő közönség pe­dig tapsol neki. A közönség gyer­mek, játszik velünk. Levetkőztet, széttép, eltör minket, akár egy babát. Ez nagyon kegyeden do­log. Csak hát egyszerűen ez az igazság.” Ő, a bölcs, a guru természete­sen továbbra is új műveken töri a fejét. „Ki vagyok rekesztve a múl­tamból - állítja. - Felelős vagyok a jövőmért.” Sokan próbálják utánozni. Még egykori tanítványai is erre vete­mednek olykor, de nekik sem si­kerül. Béjart utánozhatadan. Csak lopni lehet tőle, eltitkolni azonban azt sem lehet. Harsog a színpadon, ami csak az ő agyában születhetett meg. Mindenki eltör­pül mellette, aki őt akaija túlszár­nyalni. Szeptember 13. és 16. között tartják Pozsonyban a Konvergencie nemzetközi kamarazenei fesztivált Konvergenciák - zenei játékok gyerekeknek is TALLÓSl BÉLA Pozsony. Hét évvel ezelőtt, 2000-ben alapította meg Jozef Lupták jeles szlovák csellóművész a Konvergencie (Konvergenciák) című nemzetközi kamarazenei fesztivált, amely kezdetben csak a fővároshoz kapcsolódott. Idővel azonban Szlovákia más települé­sein is „önállósultak” a Konver- gencie-hangversenyek, így az utóbbi négy év alatt 25 koncert hangzott el tíz szlovákiai város­ban. Eddigi, hét évfolyama alatt a zenei fesztivál eseményeire Po­zsonyban megközelítőleg tízez­ren, vidéken pedig négyezren vál­tottak jegyet. A fesztivál rövid tör­ténelmében - égisze alatt - 250 hazai és külföldi zenész lépett a pódiumra. Idén, a nyolc vidéki hangver­seny után a fővárosban szeptem­ber 13. és 16. között tartják a Kon­vergencie koncertjeit, melyeknek a klarisszák temploma, valamint a Design Factory Galéria ad otthont. A zenei rendezvénysorozat ez évi, nyolcadik évfolyama a Viseg- rad Cello Quartett - V44V hang­versenyével indul holnap a kla­risszák templomában. A formációt négy kiváló csellóművész alkotja: a szlovák Jozef Lupták, a magyar Varga Tamás, a cseh Jirí Bárta, va­lamint a lengyel Alexandra Ohar. A zenészek ebben a felállásban bemutatkoztak már Prágában, Plzenben, valamint Párizsban is, s repertoátjukon szlovák, magyar, cseh és lengyel kortárs művek sze­repelnek. A pozsonyi koncerten Ligeti György égjük zeneművét is megszólaltatják, valamint itt hangzik el először Vladimír Godár legújabb szerzeménye. Dzsesszt, nép- és komolyzenét játszó muzsikusokból - Stano Pa- lúch, Róbert Ragan, Marcel Co- mendant - alakult meg a Pacora Trio 2004-ben. Az idei Konver­gencie egyik érdekességének számít majd (közveden a Viseg- rad Cello Quartett - V44V bemu­tatkozása után) az ő éjszakai kon­certjük, amely műfajüag a dzsessztől a világzenéig teljed. A fesztiválnak francia vendég- művészei is lesznek. A Design Fac­tory Galériában 14-én A kamara­zene francia éjszakája című kon­certen, amely a Ravel-évforduló jegyében zajlik majd, a francia Trio Dumkyé lesz a főszerep, de az esten fellép a cseh-szlovák Icarus Quartett is. Dzsessz árad majd a húrokból 15-én: a Design Factoryban Stano Palúch, Michal Vavro, Juraj Grig­A Konvergencie egyik ér­dekességének számít a Pa­cora Trio koncertje, amely műfajilag a dzsessztől a világzenéig teljed. Iák és Ajdzi Sabo csapata, az Acoustic Colours - ahogy ők neve­zik meg stílusukat - akusztikus zenét játszanak majd: ami (ugyancsak az ő értelmezésük­ben) a megnyilvánulás teljes sza­badságát jelenti a zene által. A fesztiválszervezők a gyere­kekre is gondoltak. 16-án, 15.30-tól ők vehetik birtokba a Design Factoryt a Zene mint játék című koncert idejére. Ivan Siller zongorista és vendégei a zenélést játékkal kiegészítve-kombinálva vonják be Sztravinszkij A katona története című egyfelvonásosába a gyerekeket. Ivan Siller a feszti­vált beharangozó sajtótájékozta­tón elmondta, szeret a gyerekek­kel zenét teremteni, mert ilyen­kor újra gyerekként tudja velük felfedezni és ízlelgetni a hang­zást, a ritmust, a melódiát, s ezt ők is élvezik. A Sztravinszkij-mu- zsikán kívül Ligeti György és Henry Cowel egy-egy alkotásába is „bejátszhatják” magukat a gye­rekek, zenei kalauzukkal, Ivan Sillerrel. A hagyománynak megfelelően (16-án, ugyancsak a Design Fac­toryban) idén is megtartják A ka­marazene pozsonyi éjszakáját, amelyen ezúttal Ján Levoslav Bel­la zenéjének kvalitásait ízlelget­heti a közönség Brahms és Dvoíák muzsikájának tükrében, az Icarus Quartett tolmácsolásában. S akit esetleg elálmosít ez a zene, köz­vetlenül a Bella-, Brahms- és Dvofák-melódiák után orosz alta­tódalokat is kap Petra Noskaiová előadásában, Vladimír Godár zongorakíséretével. Előadások, kiállítás, irodalmi est, filmvetítés Székely Napok a Felvidéken ELŐZETES Komárom. Szeptember 14-15-én a Székelyföld kultúrájá­val ismerkedhetnek meg mind­azok, akik ellátogatnak a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma rendezvénysorozatának harma­dikévfolyamára. Pénteken 16 órakor a nyitják meg a múzeum Nádor utcai fő­épületében a Jókai Kávézót - Fe­hér Csaba múzeumigazgató kö­szöntője után Hrubík Bélának, a Csemadok Országos Választmá­nya elnökének Jövendölés cím­mel megjelent verseskötetét mu­tatja be Batta György költő, publi­cista. Paul Glandell szabadfoglal­kozású fényképész „Székelyföld egy angol utazó szemével” című kiállításának megnyitójára 17 órakor kerül sor. Az Erdély üzenete című verses összeállításban erdélyi költők - Kányádi Sándor, Farkas Árpád és Czegő Zoltán - művei hangzanak el Veres Lászlónak, a sepsiszent­györgyi Tamási Áron Színház művészének előadásában. Molnár Gizella - ugyancsak a sepsiszent­györgyi Tamási Áron Színház mű­vésze - csángó népballadákkal a tarsolyában érkezik Komáromba. Szombaton a Zichy-palota Ala- py Gyula Előadótermében folyta­tódnak a Székely Napok a Felvi­déken programjai. Erdély legkeletibb részén fek­szik Háromszék, az ősi székely vi­dék, amely gyönyörű tájain kívül olyan híres szülöttekkel dicse­kedhet, mint Mikes Kelemen vagy Körösi Csorna Sándor. Erre a vi­dékre utazhatunk el képzeletben Kinda István néprajzkutató segít­ségével, aki. 17 órától Falunapok reneszánsza Háromszéken cím­mel tart előadást. 18 órától egy dokumentumfilm révén mutatko­zik be az Alsócsemátoni Hasz- mann Pál Tájmúzeum, (m) A dzsesszrock legendás, világhírű alakja volt Elhunyt Joe Zawinul MTl-JELENTÉS Becs. Hetvenöt éves korában elhunyt Joe Zawinul billentyűs, a fúziós zeneként is emlegetett dzsesszrock legendás alakja. Teg­nap hajnalban, egy bécsi kórház­ban érte a halál. A bécsi születésű, többszörös Grammy-díjas amerikai billen­tyűs-zeneszerzőt az elektronikus hangzás úttörőjeként tartják szá­mon a dzsesszben. Nevéhez fűző­dik a szintetizátor meghonosítása és egy új műfaj, a jazz fusion meg­teremtése. Számos meghatározó zenésszel dolgozott együtt, pél­dául Miles Davis több lemezén is ő működik közre. 1970-ben alapította Weather Report nevű saját együttesét, amellyel 17 albumot készített. Wayne Shorter szaxofonistával, Peter Erskine dobossal és Jaco Pastorius basszusgitárossal az ol­dalán minden idők egyik legki­emelkedőbb dzsesszrock formá­ciójává varázsolta a zenekart. An­nak felbomlása után, 1987-ben hozta létre a Zawinul Syndicate- et. A Mercy, Mercy, Mercy és a Birdland című számát a dzsessz- muzsika remekei közé sorolják. A Down Beat szakmagazin huszon­nyolc alkalommal választotta az év billentyűsének. A világhírű mester a Zawinul (CTK-felvétel) Syndicate fennállásának huszadik évfordulója alkalmából tavasz óta turnézott Európában. Augusztus 2-án a Veszprémi Ünnepi Játéko­kon lépett fel. Alig néhány nappal veszprémi koncertje után került kórházba az osztrák fővárosban. Joe Zawinul 1932. július 7-én született Bécsben, osztrák apa és cigány anya gyermekeként. Az ötvenes évek végén vándorolt ki az Egyesült Államokba, ahol az­óta élt. Zenéjében a dzsesszt és a rockot vegyítette különböző nép­zenei elemekkel. Magyarország - Nyitott könyv címmel a Magyar Illusztrátorok Társa­ságának munkáiból látható válogatás Pozsonyban, a Magyar Köztár­saság Kulturális Intézetének székházában. A tárlat szeptember 28-ig te­kinthető meg. (Somogyi Tibor felvétele) ^ ____1 Min denki eltörpül mellette, aki őt akarja utánozni ("Kleb Attila felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom