Új Szó, 2007. szeptember (60. évfolyam, 202-224. szám)
2007-09-08 / 207. szám, szombat
14 Szalon ÚJ SZÓ 2007. SZEPTEMBER 8. www.ujszo-.com Dépardieu a Vidocq filmváltozatának madridi bemutatóján (Fénykép: Reuters/Sergio Perez) DVD A SZALONBAN Ablakrésben KdlTVA SZALONNÁM Christopher szerint a világ H. NAGY PÉTER Az utóbbi években az élvonalbeli francia rendezők számos példát hoztak arra, hogy a filmnyelv a sorozatos technikai újítások közepette is felhasználhat olyan elemeket, melyek történeti jelentőségét csak növeli és megerősíti a digitális effektusok átgondolt alkalmazása. Ismét meggyőződhetünk erről, ha megtekintjük a Pitof által rendezett Vidocq DVD-változatát, mely a szuperprodukció mellett néhány szórakoztató extrát is tartalmaz (pl. Apocalyptica-videoklip). A továbbiakban tehát nem azzal foglalkoznék, hogy mennyire izgalmas a zseniális detektív története, mennyire eltalált a főszereplő megformálása (persze hogy az: Gérard Dépardieu alakítja) stb., hanem azzal, hogy a film egy rövid jelenetének technikai megoldása miként kezeli saját vizuális előtörténetét. A jelenség, melyről itt szó lesz, az úgynevezett belső vágás, aminek - francia eredetű - elnevezése kissé megtévesztő. Nem konkrét vágást jelöl ugyanis ez a terminus, hanem a képmező sajátos felosztását, melynek gyakorlata az amerikai némafilm virágkorában terjedt el. Ennek megértéséhez vissza kell tehát mennünk az időben, egészen a Jazz-korszakig, még pontosabban Erich von Stroheim munkásságáig. Stroheim 1924-ben bemutatott, Gyilkos arany című filmjében szerepel az az esküvőjelenet, amely film- történeti jelentőségű. Ebben a házassági ceremónia mellett, a nyitott ablakon át egy temetési menetre nyílik rálátás. Vagyis Stroheim a vizuálisan hozzáférhető mondandót (élet és halál ellentétét) a képátmenet helyett egy és ugyanazon beállítással hangsúlyozza. Eme belső vágásnak keresztelt eljárás aztán igen nagy hatást gyakorolt többek között a francia új hullámra (pl. Renoir rendezéseire). Nem csoda tehát, hogy a Vidocq zárlatában visszaköszön ez a képkezelés; ám technikailag módosítva. Pitof filmjének kifutása egy temetői (!) jelenet, melynek párbeszédes része után a kamera visszazoomol, s közben a látvány áthalad egy kereszt alakú ablakrésen. Majd rögzül a beállítás: az ablakrésben a távoli temető látszik, az ablak melletti falfelületen pedig különös fények táncolnak. No most ebben nemcsak az az érdekes, hogy kinyílik a film szerkezete (a fényekből a gyilkos csillogó álarcára következtethetünk, aki - ezek szerint, bizonyos értelemben - tovább él); hanem az is, hogy az utolsó jelenetben valójában egy olyan belső vágásban voltunk, melynek nem látszott az egyik fele (pontosabban központi síkjának kerete). Ebből viszont az következik, hogy a kamera (és vele a néző) perspektívája nem volt teljes, a közelítés feloldása egyben visszaadja a nézőnek az átfogó, többdimenziós perspektívát, melyből adódóan azonban a sír mellett álló szereplők látószöge lesz részleges. Ez a vizuális megoldás végső soron a néző többletperspektívája mellett teszi le a voksot; ami egyben remek példája annak, hogy a film mint médium miképpen van ráutalva a befogadói tekintetre. Arra a pillantásra, mely itt megegyezik a kameraszem mozgásával, és képes összekapcsolni a belső vágással megosztott látvány két térelemét. Újratermelve és az időre vetítve azt a stroheimi ellentétet (élet és halál kettősségét), mely annak idején megfordította a filmes látásmódot - egy szimpla ablakrés segítségével. Vidocq nyomozása e megoldás nélkül megnyugtatóan zárult volna. így viszont - a néző képzeletében - kezdődhet elölről, vagy pereghet tovább. BENYOVSZKY KRISZTIÁN Mark Haddon A kutya különös esete az éjszakában című regénye (The Curious Incident of the Dog in the Night-Time, 2003) a detektiv- regény, a fejlődésregény és a szöveg megírását jelenetező metanarrativ regény sajátos ötvözete. Egy kamasz fiú nyomozását és a kamaszkorból az ifjúkorba való átlépésének folyamatát kísérhetjük figyelemmel benne, s ezzel együtt megismerkedünk a regény keletkezéstörténetével is. A könyv különlegessége abban van, hogy a főhős (aki egyben az elbeszélő is) egy tizenöt éves fiú, Christopher Boone, aki Asperger-kórban szenved. Ez az autizmus egyik megnyilvánulási formája. Ez azt jelenti, hogy szigorúan szabályozott program szerint él, és létfontosságú, hogy ebből ne zökkentsék ki. Ha bármilyen változást tapasztal a napirendjében vagy a lakás elrendezésében, ez agressziót és dühkitöréseket vált ki belőle. Nem szereti, ha hozzáérnek vagy ha a dolgait tapogatják. Nem képes kinyilvánítani az érzelmeit, képtelen az empátiára, s a többi ember hangulati vagy érzelmi változásait sem érzékeli. Viszolyog az emberekkel zsúfolt helyektől, sőt már attól is, ha idegenekkel kell egy szobában lennie. Tűd kommunikálni, de általában kerüli a szemkontaktust, s leblokkol, ha egyszerre túl sok információt kell feldolgoznia. Mások beszédét szó szerint értelmezi, egyáltalán nincs érzéke az irónia és a metafora iránt, s ugyanezen okból nem érti a vicceket sem. Nem tud hazudni, s ezért utálja a regényeket is, melyeket merő kita- lációknak, azaz hazugságnak fog fel. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mindezek mellett müyen detektív is válhat belőle? Míg az előbb felsorolt tulajdonságok hátráltató tényezőknek tekinthetők, az olyan, az autistákra általában is jellemző vonásai, mint a rendszeretet és a logikus gondolkodás kimondottan a detektívmun- ka előnyére válnak. A matematikai példák és a logikai feladványok megoldásához szükséges képességei átlagon felettiek. Imádja a különböző fejtörőket és a sakkot. Ezenkívül kivételes a memóriája és érzéke az apró részletek iránt. Szenvedélyei közé tartoznak a természettudományok, idegen tőle mindenfajta metafizika. Mindezek fényében nem meglepő, hogy szívesen olvas detektívtörténeteket. A műfajhoz tartozó műveket találós kérdésekhez hasonlítja, melyeket meg kell oldani, s ha elég ügyesek vagyunk, ez még azelőtt sikerülhet nekünk, mielőtt a könyv végére érnénk. Kedvenc hőse Sherlock Holmes, akinek módszereit maga is igyekszik követni, a figura megalkotóját, A. C. Conan Doyle-t viszont nem szereti a miszticizmus iránti vonzódása miatt. A regény erős, lényegre törő felütéssel indul: Christopher megtalálja a szomszédasszony kutyájának vasvillával átdöfött tetemét. Nyüvánvaló, hogy bűntény történt, a tettes ismeretien, tehát ki kell nyomozni. Nemsokára kiderül, hogy amit olvastunk, az Christopher regényének nyitófejezete. A fiú ugyanis megpróbálja írásba foglalni az esetet. Detektívre- gényt ír, hangsúlyozza azonban, hogy nem kitalációról van szó, hanem olyan eseményekről, amelyek tényleg megtörténtek. Christo- phemek íróvá válásában és az eset üy módon való feldolgozásában egyik kedvenc tanára van segítségére. A művet végigkísérik a tőle származó, az írás mikéntjére vonatkozó megjegyzések. A krimi tradícióját idézi az is, hogy először maga Christopher keveredik gyanúba (az ártatlan gyanúsított motívuma). Ő találja meg a tetemet, s a helyszínre kiérkező rendőr, nem ismervén a betegségét, félreértelmezi a fiú agresszív megnyüvánulását, melyet a rázúdított kérdésözön vált ki. Beviszi, s vizsgálati fogságba helyezi őt. Az apja érkezését és magyarázatát követően bocsátják csak szabadon. Ezért mondhatjuk azt is, hogy a nyomozás tétje innentől kezdve nemcsak a bűnös leleplezése, hanem a fiú ártatlanságának bizonyítása is. Christopher nyomozása a szomszédok kikérdezésére és a tetthelyen talált nyomok olvasására korlátozódik. Az így nyert információkból próbál aztán következtetéseket levonni. Úgy jár el, mint Sherlock Holmes. Részletesen ismerteti például kedvenc regényének, A sátán kutyájának cselekményét és a detektív következtetéseinek láncolatát, s az írásban utánozza Doyle elbeszélő fogásait. Jóllehet nem képes felfogni a fikció létezését, minduntalan eszébe jut, hogy bizonyos helyzetekben mit tesznek a nyomozók és a gyanúsítottak a regényekben, s ebből igyekszik levonni a tanulságokat a maga számára. Sőt: úgy éli meg életének ezt a nagy kalandját, mintha egy irodalmi műbe cseppent volna vagy egy számítógépes játék szereplőjévé alakult volna át. A művet végigkísérik a Christopher által rajzolt vagy beillesztett képek - rajzok, szemléltető ábrák, diagramok, térképek, emblémák. Ezek egyrészt (a klasszikus krimik hagyományának megfelelően) a bűntény körülményeinek jobb megvilágítását szolgálják, másrészt vizuálisan jelzik a fiú kutatómunkájának egyes állomásait, és a közben szerzett új tapasztalatokat. A rejtély, tehát hogy ki ölte meg a szomszédasszony kutyáját, már a regény közepén megoldódik. Az ezt követő fejezetekben a történet már eltávolodik a klasszikus detek- tívtörténet műfaji hagyományától, s a szerző csak rövid Doyle- utalások formájában tartja melegen ezt az irodalmi nyomvonalat. A fiú nyomozása befejeződik ugyan, de az előtte álló út legalább annyi izgalmat és fordulatot tartogat a számára, mint az utcájukban végzett detektívmunka: Christopher Londonba szökik, hogy felkeresse halottnak hitt anyját. Gyökeres változás ez az életében, lévén, hogy addig ki sem tette a lábát abból a kisvárosból, sőt abból a negyedből és utcából sem, ahol lakott. Innentől kezdve az ő belső átalakulását és újbóli helykeresését kísérhetjük figyelemmel: konkrétan azt, hogy miképp dolgozza fel magában a felnőttek hazugságait, miképpen találja meg helyét a családja körében, a számára ezer veszélyt rejtő nagyvárosban, és ezt követően a nagybetűs életben is. Abban, hogy ez végül sikerülni látszik neki, központi szerepe van az eredményes nyomozásának. A kutya különös esete az éjszakában ifjúsági regény, melynek kérdésfelvetései viszont túlmutatnak a kamaszok világán; mindenkit érintenek. Azzal, hogy Mark Haddon Christophert teszi meg a történet narrátorává, érzékletesen adja vissza egy beteg fiú gondolkodásmódját és világ- szemléletét. Az ő szemszögéből, az ő sajátos - tömör, tár- gyüagos és érzelemmentes - nyelvén tárja elénk az eseményeket. így megismeijük azt, miképp látja ő a felnőttek világát, és miként viszonyulnak hozzá a többiek, beleértve szüleit is. Találkozunk itt olyan felnőttekkel, akik megértőek és segítőkészek, de olyanokkal is, akik idegenkednek tőle vagy egyenesen ellenségesek vele szemben. A regény Christopher nevelődésének története, melyet egy bűnügyi rejtély megoldása kísér, illetve keretez. S aki elolvassa a könyvet, rájön, a két dolog szorosan összetartozik. (Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában. Fordította Sóvágó Katalin. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004,264 oldal)
