Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)
2007-08-03 / 178. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. AUGUSZTUS 3. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ MIADÁ FRONTA DNES Kegyhalállal halt meg egy cseh állampolgár egy erre szakosodó speciális klinikán Svájcban, ahol az eutanázia legális. A prágai napilap szerint ez az első ilyen ismert eset. Egy másik svájci eutanázia-klinika közölte, „várólistáján” négy cseh állampolgárságú személy szerepel. Ebből arra lehet következtetni, több cseh páciensen is végrehajtották már a műveletet. Nyugati szomszédunknál politikai vita zajlik az eutanázia legálissá tételéről, ennek megvalósulása azonban belátható időn belül valószínűleg nem várható, mivel a legerősebb pártok ellenzik azt.- Félő, hogy a kormány szegénységprogramjának az lesz az eredménye, hogy még több szegény lesz az országban. (Peter Gossányi karikatúrája) Most issza meg az ország az elmúlt évek felelőtlen költségvetési osztogatásának a levét Magyarország leszakadása A régió egykori éllovasát ma csupa lehangoló gazdasági mutató jellemzi: a leglassúbb növekedés, a legmagasabb infláció, a legnagyobb államháztartási hiány. Az elmúlt másfél évtizedben a magyar kormányok kétszer estek bele az esztelen túlköltekezés és az azt követő kényszerű megszorítások csapdájába, és semmi garancia nincs arra, hogy ez nem fog harmadszor is megtörténni. GÁL ZSOLT Magyarország gazdasági növekedése éves szinten 3 % alatt van, ez elmarad az Európai Unió, de még a régi tagállamokat tömörítő eurózóna átlagától is. Ez azt jelenti, hogy déli szomszédunk jelenleg közeledés helyett távolodik az EU- tagországok átlagos gazdasági fejlettségétől. A csigalassúságú fejlődés éles ellentétben van a régió többi államának gyors növekedésével. Szlovákia és a balti államok bruttó hazai terméke 8-10%-kal emelkedik, Lengyelország gazdasága 7, Csehországé 6% feletti tempóban bővül. A növekedés lefékeződését főleg az okozta, hogy korábban a külföldi eladósodásból finanszírozott állami túlköltekezésre alapult, amely eleve fenntarthatatlan volt. Magyarország 2002 óta rekordnagyságú, a GDP 6-10 százalékának megfelelő államháztartási hiányt produkált, a legnagyobbakat 2002-ben és 2006-ban, a két választási évben. Ez az államadósság jelentős emelkedéséhez vezetett, és egy adósságválság szélére sodorta az országot, amely többek között a forint árfolyamának az összeomlásával is fenyegetett. Az óriási költségvetési hiányok, a növekvő államadósság és az ezekkel szoros összefüggésben meglóduló infláció és kamatszint ellehetetlenítette a közös európai pénz korai bevezetését is. Az ország már a szakadék szélén egyensúlyozott, a két nagy párt, az MSZP és a Fidesz vezetői mégis teljesíthetetlen ígéreteket zúdítottak a választópolgárokra a populista népbutítás magasiskolájának számító 2006-os kampányban. A választások után hivatalba lépő kormány aztán egyetlen népszerű ígéretet sem teljesített. Az ország legnagyobb szerencséjére. A Gyur- csány-kabinet a válsághelyzetet költségvetési megszorításokkal kényszerült orvosolni, ugyanúgy, műit a Bokros-csomagot elfogadó Hom-kormány 1995-ben. Azóta sikerült a szakadék széléről visszarántani a gazdaságot, az államháztartási hiány jelentősen csökkent, idén a bruttó hazai termék 6-6,5% körül alakulhat. Bár az ellenzék brutális megszorításokról beszél, valójában a magyar hiány még mindig messze a legmagasabb az Európai Unión belül, nem mellékesen több mint kétszerese az euró bevezetéséhez megengedett 3 %- os legfelső plafonnak. Sőt az egész vüágon, Ázsiától Latin-Amerikáig nincs olyan releváns gazdaság, ahol ekkora hiány lenne (a japán, pakisztáni és venezuelai hiányt 4 % körülire várják). Magyarán: Magyarország még mindig jóval a lehetőségei felett él, az állam még mindig több mint egytizedével több pénzt költ el annál, mint amit az adókból és járulékokból beszed, ergo a hiányt tovább kell csökkenteni, ha úgy tetszik, újabb megszorításokra van szükség. Épp ez ígérkezik a legkeményebb diónak. Korábban az állami költekezés elszaladását az 50%-os közalkalmazotti béremelés, a 13. havi nyugdíj bevezetése, az erőn felüli infrastrukturális beruházások (főleg az autópálya-építkezések) vagy a társadalombiztosítási alapok (egészségügyi és nyugdíj- kassza) hatalmas hiányainak kipótlása okozta. Emellett a magyar állam egy sor olyan szociális kedvezményt és juttatást tartott fenn, amelyet legfeljebb egy skandináv jóléti állam vagy egy olajdollárokban dúskáló arab monarchia lenne képes megfizetni. A vasúti közlekedés például az utasok 85 százaléka számára ingyenes (nyugdíjasok) vagy kedvezményes (diákok) volt. Nyilvánvaló, hogy csak ezeken a területeken lehetett igazán visszafogni a túlköltekezést. A reálbérek csaknem 7%-os csökkenése azt mutatja, hogy a korábbi túlzott bérnövekedésnek megvolt a kiigazítása, az útépítéseken is lehet spórolni (ráadásul itt jelentős uniós források is bevonhatók), az egészségügyben a rendkívül népszerűtlen reformmal sikerült megállítani a költségnövekedést. A kormány azonban a nyugdíjasokhoz nem mert hozzányúlni, úgy látszik elolvadt népszerűségének utolsó stabü pontját látja bennük. Pedig minden reálisan gondolkodó közgazdász a 13. havi nyugdíj megvonásával, vagy legalább a nyugdíjak értékének folyamatos csökkentésével (például azok infláció alatti emelésén keresztül) kezdte volna a kiigazítást. A kormány ehelyett folyton nyugdíjat emelt és a tömegközlekedési eszközökön való ingyenes utazás jogát sem vonta meg a 65 év felettiektől. Ez ugyan szociálisan szép dolog, csak így 2 millió ember egy forintot sem fizet a jegyért, márpedig a vonat, a busz vagy a villamos nem jár ingyen. A helyzetet tovább rontja, hogy a nagyobb ellenzéki párt a kormány elleni támadásai során továbbra is azt sulykolja az emberekbe, hogy joguk van az ingyenes közlekedésre, egészségügyi ellátásra, felsőoktatási képzésre stb. Egy olyan jóléti állam mítoszát élteti, amely a magyarországi adóforintokból egyszerűen fenntarthatatlan. Különösen radikális adócsökkentés mellett nem, pedig ez a Fidesz másik fontos kampánypontja. Az adó- és járulékcsökkentésre nagyon is szükség lenne. Magyar- ország ugyanis vészesen elaludt a térségben zajló adóreform-versenyben. Jószerivel már az összes szomszédos ország bevezette például az egységes adót, ami szinte kivétel nélkül sikeres húzásnak bizonyult. Az adócsökkentéshez azonban a szociális juttatásokból is faragni kellene. Amíg ez nem lesz így, továbbra is a 3,9 millió dolgozóról próbálják majd lehúzni a hetedik bőrt is, hogy finanszírozhassák a jóléti államot vagy inkább annak a látszatát. Aztán meg csodálkoznak, hogy 2002 óta semmit nem nőtt a foglalkoztatottság, tömeges jelenség a feketemunka és az adókerülés. A legnagyobb gond azonban az, hogy figyelembe véve a kormány hezitálását és a Fidesz demagóg refor- mellenességét, no meg a múltbéli tapasztalatokat, most már senki nem merne fogadni arra, hogy nem fog a következő választásokon is megismétlődni a felelőtlen ígérgetés, osztogatás és az azt követő válság jól ismert forgató- könyve. Kadhafi fia: a katonai egyezmény játszott nagy szerepet a bolgár ápolónők elengedésében Kérdések a francia-líbiai megállapodás körül MTl/AFP-tSMERTETŐ Moammer el-Kadhafi líbiai vezető fia szerdán úgy nyüatkozott, a Franciaországgal kötött fegyvervásárlási szerződésnek és a Lockerbie felett 1988-ban felrobbantott amerikai utasszállító gép ügyében hozott brit döntésnek nagy szerepe volt a bolgár ápolónők és a palesztin orvos elengedésében. Nicolas Sarkozy francia elnök azonnal megismételte, hogy a halálra, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt bolgár egészségügyisek elengedéséért cserébe semmilyen ellentételezést nem adtak. Párizs és Tripoli július 25-én, egy nappal az ápolónők elengedése után, Sarkozy líbiai látogatásakor írt alá emlékeztetőt egy atomreaktor megépítéséről, valamint egy katonai megállapodást. A Le Monde inteijút készített Szeif al-Iszlám- mal, Kadhafi fiával. A Kadhafi Alapítványt vezető, s a bolgár ápolónők kiszabadításában kulcsszerepet játszó Szeif al-Iszlám szerint a második szerződés, amelynek a pontos tartalmát nem tették közzé, közös hadgyakorlatokra, Milan páncéltörő rakéták vásárlására és fegyvergyár líbiai építésére vonatkozik. Mint mondta, a Thales és a Sagem cégek képviselői jelenleg is Líbiában vannak, hogy a fegyver- üzletről tárgyaljanak. Sarkozy megerősítette: nem volt semmiféle ellentételezés az egészségügyi dolgozók elengedéséért cserébe, és nemmel felelt arra a kérdésre is, hogy a katonai szerződésnek volt-e ebben szerepe. Szeü al-Iszlám elárulta, hogy az áldozatok családjának fizetett kárpótlás - 460 millió dollár - a franciák kerítették elő a családoknak, de nincs tudomása arról, hogy honnan. Nem volt hajlandó megerősíteni, hogy Katar szerepet játszott volna az ügyben. Az ápolónők ki- szabadulása után Franciaország és az Európai Unió köszönetét mondott Katarnak humanitárius közbenjárásért. Németország ismételten bírálta Franciaország eljárását. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter a Handelsblatt tegnapi számában megjelenő állásfoglalásában kifejtette: azt szeretné, ha Franciaország előzetesen beavatná európai partnereit a francia-líbiai szerződésekbe, s tájékoztatná őket azokról. ' KOMMENTÁR Rossz irány HORBULÁK ZSOLT Megszületett a döntés a tandíj kérdésében: 2008 szeptemberétől levelező tagozaton fizetni kell az iskolalátogatásért. Maga a tandíj helyes dolog. Aki ezért dohog, nem látja át teljesen a problémát, vagy nem őszinte magához. A közvetlen fizetés sokkal érdekeltebbé teszi mindkét felet arra, hogy jobb szolgáltatást nyújtson, illet- ve jobb szolgáltatást várjon el. Ä teljes közösködés ideje lejárt. Az ingyen egyetem azt jelenti, hogy azt részben azok is fizetik, akik nem járnak, azok helyett, akik járnak. Tandíj pedig eddig is volt, de sok helyen szponzori támogatásnak hívták. A kötelező tandíj tehát önmagában helyes, de az, hogy a fizetőket az iskolalátogatás formája alapján különböztessék meg, már egyáltalán nem. Sokakban az él, hogy a levelező tagozatos főiskolai hallgatók részben iskolaundorból választják ezt a formát, hiszen heti egy nap alatt egy egyetemen nem sok mindent lehet megtanulni. Tény, hogy az ilyen iskolalátogatási formát nem lehet minden szakon alkalmazni, viszont vannak olyan szakok, amelyeken megengedhető. Ha összehasonlítjuk, milyen kiadást jelent egy nappali és egy levelező tagozatos hallgató az államkincstár számára, már most is a levelezősök jönnek ki győztesen. Az utóbbiak az előbbiekkel szemben nem jogosultak az utazási kedvezményre a városi tömegközlekedésen, sem a településközi közlekedésben. Nem jogosultak támogatott kollégiumi elhelyezésre. Nem étkezhetnek a szintén dotált iskolai étkezdékben. Végül kevesebb idő töltenek az iskolában, kevésbé „koptatják” az iskolapadot, vagyis nem amortizálják azokat. Mindehhez még hozzá lehetne tenni azt is, hogy sokan közülük már teljes állásban vannak, így adófizető polgárok. Mégis kizárólag csak nekik kell tandíjat fizetniük! A tandíj kivetésének sokféle alapja lehet. Például, fizethetne az, aki a szükséges éveknél hosszabb ideig jár iskolába, vagy mondjuk pótlékot vezethetnének be a pótvizsgákért. De lehetne az is mérvadó, hogy elvégezte-e az iskolát. A képzésnek ugyanis akkor van értelme, ha a végén megkapjuk az oklevelet. Ha az iskolalátogatás nem ezzel végződik, tulajdonképpen elpocsékolt idő. De ott vannak például a nappali tagozatos doktorandusok. Bizony közülük hányán hagyják abba tanulmányaikat vagy járják végig a három évet, és nem készítik el disszertációjukat, miközben havonta fizetést kapnak! Tehát éppen az iskolarendszerben fordul elő olyan hivatalosan fizetett munkavégzés, amelyért nem kell eredményt letenni az asztalra! A levelező tagozatos főiskolások és egyetemisták megsarcolása eléggé igazságtalan. Bár a kormányzat a tandíj kivetésével helyes útra lépett, azzal, hogy az kizárólag a levelező tagozatosokat sújtja, rossz irányba fordult el. JEGYZET Nekünk megint Mohács kell? JUHÄSZ DÓSA JÁNOS Jászón hétágra süt a nap, a nyári szabadegyetem résztvevői még a kemping közelében lévő tóban sem tudnak felfrissülni. A kemping új tulajdonosa elkerítette a tavat, így az eddig ott fürdő roma telep lakói hoppon maradtak. A tavat pedig mintegy bosszúból ellepte a hínár. Az idei szabadegyetem vezérfonala a rendületlenül szavunk köré épült, s mintegy bizalomgerjesztőnek két neves magyarországi közéleti szakembert kértek fel, hogy a magyarság jövőképét megrajzolják. Mindketten gyakori résztvevői felvidéki rendezvényeknek, egyikük nyíltan vállalja a bal- oldaliságát, a másikuk pedig tudnivalón a határon túli magyarság ügyének egyik legel- kötelezettebb híve. Ä műsorvezető megpróbálja megütni a megfelelő, nemzetien elkötelezett alaphangot, Klebersberg Kúnót hozza fel követendő példaként, s nyomatékül a bűvös szám, a tizenöt is elhangzik. Klebersberg idején ugyanis a költségvetés ennyi százaléka jutott kultúrára és oktatásra. Ez igaz, mondja a vendég, de annak a korszaknak a vezetőjét Horthy Miklósnak hívták, akinek inkább kaszárnyát kellett volna igazgatnia, s a lélekemelőnek szánt beszélgetés váratlanul elindul a legvadabb mélységek felé. Történelmi katasztrófa előtt állunk, amilyent csak a két világháború előtt élt meg a magyarság, következik az újabb vészjósló hipotézis. Ahelyett, hogy egy biztos erkölcsi alapokon nyugvó országot építenénk, amelynek szerves részét képeznék a határon túli magyarok is, részeg őrültek irányítanak bennünket. Ebben a társadalomban sokkal nagyobbak a szakadékok és a lövészárkok, mint valaha, s hiába próbál a nemze- tileg elkötelezett házigazda visszatérni egy felhőtlenebb jövőképhez, a vendég nem hagyja kisiklatni a gondolat- menetét. Szocialista partnere is többnyire bólogat, de azért megcsóválja a fejét, amikor az arra vetemedik, hogy egy kis szocializmust sírjon vissza. Inkább de Gaulle azon gondolatával próbál tromfolni, hogy ami elkerülhetetlen, annak az élére kell állni. S amikor elhangzik a fő érv, miszerint a hetvenes-nyolcvanas években sokkal több pénz jutott a kultúrára, s győzikék helyett versesköteteket és legfeljebb Szé- csi Pált faltak a kultúrára éhes tömegek, a műsorvezető is megadja magát. Szocialista barátunk, hogy mentse a menthetőt, transzformációs válságról beszél, s mindannyian elmondanak egy-egy szakállas viccet is. A hallgatóság pedig mielőtt újabb rohamra indul a hínárok ellen, még elgondolkozhat azon, hogy tényleg ilyen rosszul állunk-e, vagy csak a kánikulai hőség ártott meg hurrápesszimista magyarországi barátainknak.
