Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)
2007-08-25 / 197. szám, szombat
www.ujszo.com UJ SZÓ 2007. AUGUSZTUS 25. Presszó 27 Az egy évvel ezelőtt szabadult 19 éves osztrák lány fontosnak találta, hogy elmondja, mit érez ma Nataschának nincs barátja Egy évvel szabadulása után még mindig beilleszkedési és pszichés problémákkal küzd Natascha Kampusch, az a tizenkilenc éves osztrák lány, akit elrablója több mint nyolc éven át tartott fogva egy ablaktalan pincében Bécs környékén. ÖSSZEFOGLALÓ Az 0RF2 osztrák televíziónak adott nyilatkozatában a fiatal lány elmondta, hogy bár sokkal jobban érzi magát, keringési zavarai vannak, és hetente négyszer jár terápiás kezelésre. Ha kimozdul otthonról, mindig elkíséri valaki a pszichológiai intézetből. Bár szeret beszélgetni, továbbra is ijedős, és bizalmatlan az emberekkel szemben. Mint mondta, az emberektől ugyan már nem irtózik, viszont megbízni továbbra sem tud senkiben. Ugyanígy nem tudja, mi az, hogy barátság. Egy éve próbálja magában tisztázni ezeket a dolgokat. Kijelentette azonban: ő nem tartja magát áldozatnak, hiába akaija őt annak látni a külvilág. Természetes, hogy az őt ért megaláztatásokat még nem dolgozta fel, de küzd az összeomlás ellen, és képes mosolyogni a külvilágnak. Az akkor még csak tízéves Natascha 1998. március 2-án tűnt el iskolába menet. Nyolc és fél éven át egy tömlöcszerű pincehelyiségben tengette életét Strasshofban, Bécstől délre. Tavaly augusztus 23-án sikerült megszöknie, kihasználva azt a pillanatot, amikor fogva tartója figyelmét elvonta egy mobilhívás. Szökése után elrablója, Wolfgang Priklopil ön- gyilkosságot követett el: egy gyorsvonat elé vetette magát. „Mindig is tisztában voltunk azzal, hogy csak egy egyikünk maradhat életben. Végül is én voltam a szerencsés - emlékezett vissza szabadulásának körülményeire. „Egy ízben meg is jegyeztem neki: meglásd, egy napon még táncolni fogok a sírodon.” Bár ígéretét nem váltotta valóra, a strosshofi családi sírt, amelybe elrablóját temették, azóta már felkereste, hogy búcsút vegyen a férfitól, aki megfosztotta gyerekkorától. Azt azonban cáfolta, hogy magánál hordana egy fotót a sírról. Kínzójáról alkotott képe alig változott. „Ismételten csak annyit mondhatok, hogy sajnálattal tölt el a személye. Egy szegény, elveszett lélek volt, akinek félresiklott az élete” - fejtette ki véleményét elrablójáról. Az emlékek egyelőre nem halványodnak, igyekszik együtt élni velük. Visszatért a házba is, elvégre az „ott töltött évek tettek azzá, aki vagyok, hiába próbálnám tagadni”. Mindmáig megőrizte azokat a holmikat - köztük zoknikat, trikókat -, amelyeket fogva tartása alatt viselt; időnként még ma is felveszi őket, hiszen mint mondta: „hozzám tartoznak”. Fogva tartása alatt Priklopü - aki tavaly lett volna 44 éves - nem egyszer megkísérelte, hogy manipulálja őt. „Volt, amikor sikerült neki, volt, amikor én tévesztettem meg őt... Állandó birkózás volt ez kettőnk között” - mesélte az interjúban a lány. „Azt nem merném állítani, hogy senki sincs, aki megértené a sorsomat. Abban azonban majdnem biztos vagyok, hogy arra a sok gyötrelemre és szenvedésre, amelyet átéltem, nincs megfelelő szó, sem fogalom” - fűzte hozzá. Noha egy ideje egyedül él, szeNatascha Kampusch: „Nem vagyok szupersztár" Elrablása előtt 10 éves korában sem tudtak a sorsáról. Ő nem így írta volna meg a könyvet - mondta, de elfogadja. Fontosnak tartotta azonban, hogy elmagyarázzon egy részletet, a búcsút elrablója koporsójánál. „Igen, elbúcsúztam, miért is ne tettem volna. Fontos volt ez számomra, mert utoljára élve láttam őt, akkor, amikor hátat fordított nekem, és én fejvesztve elrohantam. Csak a koporsótól búcsúztam, többet már nem láttam őt. Eredetileg nem akartam, hogy ez nyilvánosságra kerüljön.” Igen határozott véleménye van a médiáról is. Nem érzi magát annak az erős nőnek, olyannak, amilyennek a sajtó állítja be őt. „Ritkán vagy soha nem fognak látni sírni, szipogni, soha nem fogok összeroppanni a nyüvánosság előtt.” Ezt majd otthon elintézi - mondta. Azt szeretné, ha az emberek „kicsit érzékenyebben” viszonyulnának hozzá, és a fotósok ne támadnák le kíméletlenül. „Nem vagyok szupersztár”. Kiskorában arról álmodozott, hogy valamiféle hollywoodi sztár lesz, de most... Elmondta, úgy érzi, egy Paris Hiltonhoz hasonló, partinőt próbáltak belőle is csinálni, azt figyelembe sem véve, hogy ő nem olyan, hanem egy megrázó megpróbáltatásokon keresztül ment egyszerű lány. (mti, orf) retetteljesnek nevezte anyjához fűződő kapcsolatát. Csaknem minden hétvégét egykori gyerekszobájában tölti. Anyja, Brigitta Sirny a közelmúltban könyvet jelentetett meg Kétségbeesés évei: életem Natascha nélkül címmel lánya nagy vihart kavart elrablásáról - azokról az évekről, amelyek alatt semmit Yemverfelte Jahre Natascha Kampusch anyja, Brigitta Sirny a könyvében cáfolja, hogy köze lett volna lánya 1998- as elrablásához, ahogyan azt egy korábbi bíró, Martin Warb! állította a bírósági meghallgatáson KOLTO - PÖRKÖLVE Tróger-kávé KARAFIÁTH ORSOLYA Néha Csutkafülnek is jutott ital, különösképpen a sört szerette, Büki pedig, ha a kutya bezsongott kissé, az ágy alól szemlélte, mi is zajlik a nagyvilágban. Ám aztán mindig eljött a reggel, a keserű ébredés. És J.-nek nem volt konyhája, nem volt kávéfőzője, semmi. A sarki bódét látogattuk meg üyenkor. El lehet képzelni egy kültelki lakótelep leglepattantabb italmérését. És minket, négyünket a pultnál. J. persze, akit ismertek már jól, egyből kapta a szokásosat (három deci bort), de ez nekem kissé túlzás lett volna. Bár a kávé, amit ott mértek, szintén annak bizonyult. Persze az első korty előtt kissé romantikusnak tartottam a helyzetet, mintha egy Tar Béla filmben lennék, aztán csak a Pszicho jutott eszembe. Egyszerűen nem ment le a torkomon az a lötty. Gondoltam, kipróbálom a dögökön. Büki csak beleszagolt, de ő amúgy sem szeretett semmi emberit, Csutkáiul viszont rávetette magát a műanyag pohárkára. Ám az első lendületes nyalintás után akkorát prüszkölt, hogy azt gyönyörűség volt nézni. Na, gondoltam, megtaláltam azt a kávét, ami a kutyának sem kell. Bükit, a farkincátlan (illetve leégett farkú) macskát és a Csutkafül névre hallgató kotorékebet barátnőm, J. a Kökin találta. Illetve vette őket 100-100 forintért egy hajléktalantól. Büki ronda volt, mint az ördög öregapja, orsóformájú testét kopott szőrcsomók borították. A neve sem segített rajta, hiszen a büki amolyan ütésféle, amit a tornatanároktól kaptál annak idején. Nem olyan, mint a tockos vagy a hömi, a barackhoz sincs köze, valamilyen különös technikájú meglegyin- tés ez, már nem emlékszem pontosan. Csut- kafülhöz pedig nem kell magyarázat, kész röhej volt az az állat, tépázott fején úgy mere- dezett a két hallószerv, mintha rosszul álcázott antenna lenne. J. mindenesetre nagyon szerette ezt a két dögöt, nem mozdult nélkülük sehová. Büki nyakában spárga, Csutkafül pedig egy kiszuperált csíkos sál végén lógott. A Havanna lakótelepen, ahol J. lakott, nem kis feltűnést keltett négyes fogatunk. Persze ritkán mentünk bárhová, még egyetemisták voltunk, döglöttünk a lakásban, és tanulás címén minden este alaposan felöntöttünk a garatra. (Nagy Gergő és Merényi Dávid felvételei)
