Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)

2007-08-03 / 178. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. AUGUSZTUS 3. Több képviselő szerint a téli idény megerősítését célzó beruházások nem hoznák meg a kellő eredményt Hitel a fürdőre, a rendelőintézetre Nagymegyer. A képviselő- testület legutóbbi ülésén is­mét terítékre került a nagymegyeri termálfürdő témája. LAKATOS KRISZTINA Dobis Ildikó és Mikóczy Dénes képviselő, a Termál Kft. ügyveze­tői beszámoltak a vállalat idén ja­nuár és május között elért főbb gazdasági mutatóiról, majd is­mertették a jelenlévőkkel a ter­málfürdő elkövetkező évekre szó­ló fejlesztési tervét. Elképzelésük szerint az első be­ruházás már idén ősszel indulna: a meglévő fedett, egész évben üzemelő létesítményhez építené­nek hozzá egy pihenőszárnyat, ahol a vendégek a fürdőzés szü­netében kellemes környezetben pihenhetnének. Jövőre ezt követ­né egy új fedett medencekomple­xum, majd 2013-ig egy fürdőszál­ló és a megfelelő kiszolgáló egy­ségek megépítése. A fejlesztések első szakaszához a saját eszközö­kön kívül megközelítőleg 50 mil­lió koronás hitellel számolnak az ügyvezetők, akik egyebek között ahhoz kérték a testület jóváha­gyását, hogy az építészeti tervek és az építkezési engedély beszer­zésén kívül a bankoknál is tájéko­zódhassanak a hitelfelvétel felté­teleiről. Hangsúlyozták, kész ter­vekre azért is szükség van, hogy az esetleg a témába vágó EU-s pá­lyázati kiírásokra időben képesek legyenek reagálni. A bemutatott tervek kapcsán komoly, éjszakába nyúló vita bontakozott ki az ülésen. Néveri Sándor, a város megbízott statutáris képviselője egyebek kö­zött annak a véleményének adott hangot, hogy nem tartja megfele­lően alátámasztottnak és megin- dokoltnak a vállalkozói tervet, mert mint mondta: akár 200 mü- liós fejlesztést is lehet jól, de rosz- szul is csinálni. Többen csatla­koztak ahhoz a véleményhez, hogy az előterjesztett elképzelé­sek pénzügyileg lehetnek meg­alapozottak, de a kifejezetten a téli idény megerősítését célzó be­ruházások összege nem áll arány­ban a várható eredménnyel. Ennek ellenére a testület végül javasolta, hogy a Termál Kft. ügy­vezetői ajánlatokat gyűjtsenek be a bankoktól egy új fedett meden­ce kb. 50 millió koronás beruhá­zási költségeinek hitelből történő Az elképzelések szerint a meglévő fedett, egész év­ben üzemelő létesítmény­hez építenének hozzá egy pihenőszámyat fedezésére vonatkozóan, továb­bá, hogy az ügyvezetők megren­deljék az új fedett létesítmény tervdokumentációját, eljárjanak az építési engedély kiadásának ügyében, és vizsgálják meg a me­dence EU-s forrásokból történő finanszírozásának lehetőségét. Ezzel együtt a képviselő-testü­let megbízta a város statutáris képviselőjét, hogy tárgyalást kez­deményezzen az érintett bankkal annak a hitelnek az ügyében, amelyet Nagymegyer 2003-ban vett fel a félig fedett medence fi­nanszírozására. A város most szerződésmódosítást szeretne el­érni, mely szerint a - teljes egé­szében városi tulajdonú - Termál Kft. válna az egyetlen adóssá. Nagyszombat megye felértékel­tette a tulajdonában lévő nagy­megyeri rendelőintézet épületét, s bár egyelőre hivatalosan ezt nem erősítették meg, valószínű­leg értékesíteni szeretné az ingat­lant. A képviselő-testület jóvá­hagyta, hogy egy esetleges aján­lat esetén a város hitelből vásá­rolja meg az egészségügyi köz­pontot, melynek becsült értéke csaknem 20 millió korona. Ezen kívül Nagymegyer további 6 mil­liós hitelt tervez felvenni az egyik utca csatornázására. Emiatt szük­séges, hogy a hitelkeretet ne ter­helje tovább a Termál Kft. céljaira felvett összeg. A város nyár végéig még működteti a nyilvános WC-t, melyet egy vállalkozótól bérel Kinek kell egy veszteséges vállalkozás? A városközpontot már harminc éve csúfítja a Szűz Mária oszlop mögött álló, barna csempével borított otromba épület, de abban mindenki egyetért, hogy Ipolyság nem maradhat ilyen szolgáltatás (A szerző felvétele) FORGÁCS MIKLÓS Ipolyság. A város három hóna­pos próbaidőre vette bérbe az ipolysági LP Consulting Kft.-től a felújított nyilvános illemhelyet, mivel a cég nem tudta megsze­rezni a működtetési engedélyt, miután megvásárolta a katasztro­fális állapotban lévő ingatlant. A próbaüzem augusztus else­jén járt le, de a tulajdonos még mindig nem rendelkezik az enge­délyekkel. Lőwy János polgár- mester elmondta, a város vezeté­se úgy döntött, a közterület-fenn­tartó vállalat, amely májustól még az előző működtetési enge­déllyel üzemeltette a WC-t, au­gusztusban még ellátja ezt a fe­ladatot. „A turistaszezon közepén nem zárhatjuk be az illemhelyet” - mondta Lőwy. A tulajdonos ha­vi 6000 korona bérleti díjat kért a várostól, ezt a képvislők sokall­ták, végül 1000 koronában álla­podtak meg. Az épületet verseny- pályázaton vásárolta meg a cég 550 ezer koronáért, és fél év alatt több mint 880 ezer koronát fekte­tett be a felújításba. Működtetési engedélyt mégsem kaphattak, mivel ehhez már a legújabb EU-s előírásoknak kellett megfelelni, s a műemlékvédelmi hivatal nem fogadta el a cég akadálymen­tesítési javaslatait. Petrezsil Tibor vállalkozó elmondta, a műemlék- védelemnek megfelő megoldás további háromszázezer koronás költséget jelentene. Ezért vette bérbe a város az ingatlant. Stefan Hanuska, a közterület-fenntartó vállalat igazgatója szerint meg kell várni a próbaüzem gazdasági kiértékelését, melyet az augusz­tusi ülésen terjesztenek a képvi­selők elé, de azt már most látni nélkül lehet, hogy veszteséges a szolgál­tatás. Bélik György alpolgármester le­szögezte, a város számára teher volt az illemhely üzemeltetése, ezért adta el az épületet, azzal a feltétellel, hogy az új tulajdonos vállalja a működtetést. Az önkor­mányzat fontosnak tartja, hogy legyen ilyen szolgáltatás a város­ban, de veszteséges vállalkozást nincs értelme fenntartani. Petre­zsil Tibor úgy gondolja, cége csak segített a városnak azzal, hogy használható állapotba hozta a nyilvános illemhelyet, az önkor­mányzat, ha csak a bevételt rá­szánná a bérletre, legalább 8 évig működhetne a szolgáltatás. „Ha a városnak nem éri meg, én, mint vállalkozó szintén nem vagyok ér­dekelt veszteséget termelni” - szögezte le Petrezsil. A vállalkozó elmondta, ha meg is szerzi az en­gedélyeket, és ki is nyitja a WC-t, valószínűleg rövid időn belül be kell zárnia, mert nem fogja meg­érni. Egyelőre tehát nem lehet tudni, lesz-e szeptembertől nyil­vános illemhely a városban. A város szégyenfoltja A hetvenes évek végén, a központi parkban épült nyilvános WC működtetése már évtizedek óta veszteséges volt, végül állaga annyi­ra leromlott, hogy a közegézségügyi előírásoknak sem tett eleget, és a városnak 2006 végén be kellett záratnia. Az épületet a város veze­tése az előző rendszerben Ipolyság egyik büszkesége, emblematikus emlékműve, az 1859-ben felszentelt Szűz Mária oszlop árnyékában húzta fel. Lakossági fórumokon már többször felvetődött, hogy a leg­jobb megoldás az lenne, ha lebontanák, de erre egyetlen önkor­mányzati ciklusban sem volt sem pénz, sem akarat, (ftn) A hodosi képviselő-testület nem hagyja annyiban, utánajárnak a szerintük indokolatlan túlszámlázásnak Mi kerül a pöcegödrön egymillió koronába? B. JÓZAN MÓNIKA Padány. A hamarosan átadás­ra kerülő bérházak emésztőgöd­reiért több mint egymillió koro­nát kért egy építési vállalat a Dunaszerdahellyel szomszédos település önkormányzatától. Más szakemberek szerint há­romszoros árat számlázott ki és zsebelt be a cég a falutól. A kb. 40 köbméteres szenny­víztároló piaci értéke 150-200 ezer korona. Két emésztőgödör esetén ez még a legdrágább kivi­telezőnél is mindössze 400 ezer lett volna. Ám a szóban forgó dunaszerdahelyi vállalat egymil­lió háromszázezer koronát számlázott a munkáért és az anyagköltségekért. Tóth István polgármester nem kívánt nyilat­kozni az ügyben, mondván, ez rá és a képviselő-testületre tarto­zik. A testületi ülések jegyző­könyveiből kiderül, a polgármes­Tóth István, a község pol­gármestere elismerte, hi­bázott, amikor nem ellenőrizte személyesen a munkálatokat. tér elismerte, hibázott, amikor nem ellenőrizte személyes a munkálatokat. Ellenőrzést kért viszont a kerületi építésügyi hi­vataltól, akik mindent rendben találtak. A képviselő-testület tagjai sem nyilatkoztak lapunknak, mert senkit sem szeretnének vádolni. A testületi jegyzőkönyvek tanú­sága szerint többen is figyelem­mel kísérik a problémát és vá­laszt várnak arra, miért számlá­zott indokolatlanul magas össze­get a cég. Rácz Sándor, a körzeti környe­zetvédelmi hivatal elöljárója el­mondta, ahol nincs csatornázás, ott emésztőgödröt, vagy állami támogatással víztisztító beren­dezést kell építeni. Az egyszerű emésztőgödör árát ő is kétszáz­ezer koronára becsülte. Más köz­ségekben arról érdeklődtünk, mennyi pénzből oldották meg a bérházakhoz tartozó emésztő­gödrök építését. Albáron villany­nyal üzemelő mini víztisztító be­rendezés működik, a legkisebb 150-200 ezer koronába kerül. Kisudvarnokban előre gyártott acéltartályt szereztek be, mely­nek ára köbméterenként 1000 korona. Egyházgellén víztisztító állomást építettek egyszerű emésztőgödör helyett- Mivel a milliós emésztőgödör kivitelezőjét nem sikerült elérni, továbbra is megválaszolatlan a kérdés, Hódosban miért kerültek többe a munkálatok. A duna­szerdahelyi cég munkatársai na­pok óta nem válaszolnak a hívá­sunkra. Régió 5 Aggódnak a fővárosi közlekedési szakemberek Tömeg lesz a városi buszokon? TASR-HÍR Pozsony. Leghamarabb az új iskolaév elején helyezik újra for­galomba a meghibásodott városi buszokat. A forgalomból május­ban kivont lengyel Solarisok elektromos áramkörei és gázsze­lepei a vizsgálatok eredményei alapján nem felelnek meg a biz­tonsági előírásoknak. A lengyel gyártó kötelezte magát, hogy au­gusztus 28-ig kijavítja a jármű­vek hibáit. A Pozsonyi Közleke­dési Vállalat azonban már most kifejezte aggályait: ha a munká­latok nem fejeződnek be az emlí­tett időpontig, akkor a szünidő utáni megnövekedett forgalmat nem lesz képes lebonyolítani a jelenleg rendelkezésére álló jár­művekkel. Jövő augusztusra el kell készülnie Árvízvédelmi fal épül ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Párkány. Most már az EU szer­kezeti alapjaitól származó pénz és a környezetvédelmi tárca anyagi tá­mogatása is rendelkezésre áll ah­hoz, hogy megépüljön a város új ár- vízvédelmi fala - számolt be Ján Oravec polgármester a Szlovák Víz­gazdálkodási Vállalat igazgatóhe­lyettesével folytatott július végi tár­gyalásának eredményeiről. A több százmilliós beruházásra az említett cég uniós pályázatot nyert ugyan, ám a megvalósítást eddig az is késleltette, hogy az ál­lam nem tudta a szükséges önrészt biztosítani. Ján Oravec elmondta: a vízgazdálkodási vállalat jelenleg a kivitelezési közbeszerzési pályáza­tot készíti elő, az építkezés feltehe­tően idén októberben kezdődik meg, s az új falnak 2008. augusztu­sára kell elkészülnie, jövő ősszel pedig a műszaki átadásra kerül sor. „Párkány idén januárban a kör­nyezetvédelmi minisztériumban is közbenjárt az ügyben, a vízgazdál­kodási vállalat komáromi részlegé­vel folytatott legutóbbi tárgyalá­sunkon pedig a projekt végső válto­zatát elemeztük, továbbá egyeztet­tünk arról is, hogy az árvízvédelmi fallal egy időben miként épülhetne meg az új korzó további szakasza, azaz a Duna-parti sétány. Minden­A megvalósítást mosta­náig az is késleltette, hogy az állam nem tudta a szükséges önrészt biztosítani. képpen megvárjuk a közbeszerzési pályázat végeredményét, a nyertes céggel pedig újra tárgyalni fogunk” - mondta Ján Oravec. Az új árvízvédelmi part a Mária Valéria hídtól a volt komplejárat mögötti részig húzódik majd - ez a volt kompkikötő területe, az építke­zés során megerősítik és magasíta­ni fogják a töltést is. (buch) AJÁNLÓ Augusztus 4. (szombat) Kisújfalu - 18.00: 6. Rock­fesztivál a szabadtéri színpadon. Fellépnek: AB/CD, Expired Pass­port, Uragán, Scorpions TB, Rock Stone, Connektor, Ayers Rock, Sic Transit, (száz) Feketenyék - 9.00: a legif­jabb felkészítőcsapat labdarúgó­tornájával kezdődnek a helyi sportpályán a Falunap rendezvé­nyei. A vetélkedőben részt vesz Feketenyék, Vága, Nagymácséd és Jóka csapata; 11.00: szentmi­se - az újkenyér megáldása; 15.00: disco gyerekeknek a kul- túrház előtti téren; 16.00: ver­seny a falu legerősebb embere cí­mért; 17.00: a helyi alapiskola tánccsoportjának fellépése; 18.00: a helyi Csemadok tánc­csoportjának fellépése; 20.00: tombolahúzás; 20.30: a sztár­vendég Szandi; 21.30: tűzijáték; 22.00: utcabál a Bónus zenekar­ral. (gl) Iske - 12.00: nemzetközi kö- römpörkölt-főző verseny. A csa­patok déltől jelentkezhetnek a helyszínen. 14.30: Ünnepélyes megnyitó; 15.00: A Vánok nép­művészed együttes fellépése; 16.00: Szuper dáridó Cso- csesszel és zenekarával; 17.00: koncert; 17.30: a verseny kiér­tékelése; 17.45: Móricz Zsig- mond A zördög című darabja a túristvándi Lámpaláz társulat előadásában; Musical-váloga­tás; 19.00: Jaskó Mónika és Ja­kab Krisztina fellépése; 20.00: Utcabál reggelig a Gong együt­tessel. (ú) Kassa - 14.00: a tematikus városnéző séták keretében a kas­sai toronyórák és napórák kerül­nek sorra, magyar nyelvű ide­genvezetéssel, Balassa Zoltán­nal. Szlovák nyelvű séták ugyan­ebben a témakörben szombaton 10, 11.30, 13.30, 15 órai kez­dettel, illetve vasárnap, május 6- án 14 órai kezdettel Milan Kól­ámnál. Szlovák-angol nyelvű te­matikus városnézés ugyancsak Müan Kólámnál szombaton 16.30-kor. Gyülekező minden időpontnál a kassai tudományos könyvtár előtt. Belépődíj elővé­telben 35, a helyszínen 49 koro­na. (kozs) Ajnácskő - 15.00 rock­fesztivált a szabadtéri színpa­don; 17.15: Trrr együttes; 21.00: Moby Dick együttes; 24.00: Dark Eyes együttes; 01.15: Trrr együttes, (ú) Pered - 17.00: IV. Peredi Népművészeti Fesztivál és n. Borfesztivál kezdődik a község főterén. A megnyitón közremű­ködik Kocsis Barbara. 17.10: Süss fel Nap - a peredi magyar alapiskola tanulóinak műsora; 17.30: Arass babám arass - a Peredi Nyugdíjasklub asszony­kórusának műsora, citerán kísér Vankó Ferenc; 18.00: a Deáki Csibészek néptánccsoport be­mutatója; 18.20: a Dyaki Citera- zenekar műsora; 18.40: a Peredi Nyugdíjasklub műsora, citerán lu'sér Vankó Ferenc; 19.00: bordalok a Komáromi Klapka György Férkikar előadá­sában; 20.00: Egy este a Szőt­tessel - a Szőttes Kamara Nép­táncegyüttes műsora; 21.00: Táncház a Szőttessel; Kísérő programok: kézműves foglalko­zások, hagyományos peredi éte­lek kóstolója, II. Borfesztivál, ki­rakodóvásár. (gl)

Next

/
Oldalképek
Tartalom