Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)

2007-08-20 / 192. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. AUGUSZTUS 20. Sportvilág - régiófoci 15 A Zdeno Krstenansky játékosedző vezette komáromiak hazai pályán sem tudtak pontot szerezni (Milan Drozd felvétele) A tótmegyeri ifista, Chovanec góllal debütált a felnőttek mezőnyében és borral váltotta ki belépőjét További komáromi kudarc Komárom. Másik idénybeli párharcukat is elvesztették a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában köz­reműködő komáromiak, ez­zel természetesen hazai pá­lyán vereséggel mutatko­zott be a KFC szurkolóinak a házigazdák újdonsült já­tékosedzője, Zdeno Krstenansky. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS A párharc kezdete előtt gond­ban voltak a Duna-partiak, hiszen Kökényesi, Rejzek és Habaj sérü­lés miatt nem léphetett pályára. A foghíjas játékoskeretre való tekin­tettel, ketten, Barvulsky és Cvik lá­zasan is vállalta a játékot. Mindkét együttes inkább a védekezésre összpontosított. Első góllal ke­csegtető helyzetbe a házigazdák kerültek, ám a fiatal Vladimír Kost’ukevic lövése a kapufán csat­tant. A túloldalon Guzmicky zicce­re is kimaradt, az ellenfelek gól nélkéli állásnál indultak félidei pi­henőre. Fordulás után sem válto­zott a forgatókönyv. A KFC futbal­listái ugyan huzamosabb ideig mezőnyfölényben játszottak, ám Procházka hálója érintetlen ma­radt. A vendégek hálóőre a gútai- aktól igazolt Mátyus lövése után fellélegzett, hiszen nem sok hiány­zott ahhoz, hogy a labda a háló­ban landoljon. A komáromiak já­tékosedzője két ízben is közel állt a gólszerzéshez. Balszerencséjére emelése és lövése a kapu mellett hagyta el a játékteret. A 70. perc­ben a tótmegyeriek támadója, Chovanec már góllá érlelte máso­dik ziccerét. Értesüléseink szerint a felnőttek mezőnyében góllal de­bütáló, még ifista korosztályú ven­dégjátékos a mérkőzést követően öt liter borral váltotta ki belépőjét a kollektívába. A komáromiak a mérkőzés hajrájában az egyenlítő találat megszerzésére koncentrál­tak, ám igyekezetük hiábavalónak bizonyult. Összjátékuk akadozott, erőnlétileg sem voltak képesek technikailag és taktikailag is jól képzett riválisukat megszorítani. KOMÁRNO-PALÁRIKOVO 0:1 (0:0). Gólszerző: Guzmicky (70.). Játékvezető: Vítko, 150 néző. KO- MÁRNO: Herko-Barvulsky, Ba- zinsky, Vl. Kosfukevic, Sklenár, Kürthy, Mátyus, Zlatohlávek, Zd. Krstenansky, Slovák, Cvik (72. Brúder). PALÁRIKOVO: Chova- nec-Svyba, Kompas, Tomis, Gen- diar, Matús, Horácek (64. Fiala), Procházka, Kristoficin (87. Strecko), Holka, Guzmicky. (ái) EDZŐI VÉLEMÉNY Zdeno Krstenansky (Komárno): „Sajnos ezúttal sem tudtunk a legerősebb összeállításban pályára lépni. Az egyes alakzatokban rögtönöznöm kellett. Igyekezetünk hiábavalónak bizonyult, elpus­káztuk ziccereinket. A legnagyobb problémát a kis létszámú játé­koskeret, illetve az edzéseken való gyér részvételjelenti számunk­ra. A játék képe alapján ma a dönteden igazságosabb eredmény lett volna, (ái) Egyelőre veretlenek Rostislav Prokop védencei Galántai diadal idegenben ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Továbbra is pont nélkül szerénykednek az alsószeliek Lancz mesteri duplája Vágbeszerce/Galánta. Új edzőjük, a dunaszerdahelyi Rostis­lav Prokop vezetésével a hazai győztes rajt után idegenben is nyertek a galántaiak, akik tegnap délelőtt Harsányi 16. percben fejjel elért találatával biztosították be három pontot érő zsákmányukat a nyugat-szlovákiai III. liga mezőnye vágbesztercei újoncának otthoná­ba. „Egy pontrúgást követően Le- nivy Hálákhoz passzolt, akinek ka­pu elé ívelt labdájára Harsányi jó ütemben érkezett, s az ötösről fej­jel a hálóba célzott. A gólszerző to­vább növelhette volna találatainak a számát, ám a folytatásban két íz­ben is ziccert hibázott. Rajta kívül még Macica és Cernansky is hadi­lábon állt az irányzékkal. Fordulás után alaposan rákapcsoltak a ven­déglátók, szerencsénkre nem sike­rült mezőnyfölényükből profitálni­uk. Jó rajtot vettünk, mától már a jövő hét végén a bősiek elleni ran­gadóra összpontosítunk“ - fogal­mazott az eddig száz százalékos mátyusföldiek csapatvezetője, Ján Francisci. POVAZSK Bystrica-Galanta 0:0 (0:1). Gólszerző: Harsányi (16.). Sárga lap: Hedera (P. Bystrica). Játékvezető: Marincák, 150 néző. Galánta: Sálka-Kopcan, Cer- venka, Oblozinsky, Losonsky, Há­lák, Vano (57. Varga), Lenivy, Macica, Harsányi (73. (Kiss), Cernansky (Fehér), (ái) ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Hidaskürt. Szerencsét hozott a falunapi vigadozás a hidaskürti focistáknak, hiszen szombaton az alsószeliek elleni összecsapáson megszerezték első győzelmüket (3:2) a galántai területi I. osztály 2007/08-as idényében. A vendé­gek örülhettek az első találatnak. A beívelt labdát csak kiütni tudta Sincík, amit Prístavok higgadtan juttatott a kapuba. A hazaiak szá­mára megváltásként érkezett a 37. minutum. Lancz Gábor húsz mé­terről végzett el egy szabadrú­gást, lapos lövése utat talált a lá­bak között a hálóba. Fordulás után egy kapu előtti kavarodás nál nem tudtak felszabadítani a vendégek, a szemfüles Mészáros vezetéshez juttatta a hidaskürtie­ket. A 76. percben Lancz a félpá­lyáról indult és mindenkit kicselezve a hálóba célzott. A 82. percben a hidaskürtiek a bedo­bással voltak elfoglalva, Bajcsi meglépett és látványos góllal szépített. Egyenlítésre azonban már nem jutott idő. (kb) MOSTOVÁ-DOLNÉ SALIBY 3:2 (1:1). Góllövők: Lancz (37., 76.), Mészáros (50.), ill. Prístavok (14.), Bajcsi (82.). Sárga lapok: Varga P., ill Borka, Kürty. Játékve­zető: Cerny, 500 néző. MOSTO- VÁ: Sincík-Plancskó, Buríán (Molnár), Sámuel, Varga P., Varga Sz. (Vízvári), Néma, Mészáros, Lancz, Nemcák, Szolga. D. SA­LIBY: Varga A.-Bajcsi, Fekete, Vendégh, Prístavok, Futó, Tóth (Kürty), Borka (Bukkai), Ferenczi (Vígh), Vankó, Kanonicky. VÉLEMÉNYEK Ifj. Szabó György (Mostová): „Nem játszottunk szépen, de a győzelem mindennél fonto­sabb volt. Az alsószeliek gólja után nagyon idegesen játszot­tunk. Burián bokaficama után át kellett szervezni a csapatot, de szerencsére ezt is megol­dottuk.“ Takács Béla (D. Saliby): „Bosszantó a tudat, hogy mi lőttük az első gólt, és még­sem sikerült a pontszerzés. A mutatott játék alapján meg­érdemelt a hazaiak egygólos győzelme. A srácok jól küz­döttek, csak a szerencse pár­tolt el mellőlük.“ (kb) EDZŐI VÉLEMÉNY Rostislav Prokop (Galanta): „Jól kezdtünk, megleptük a hazaia­kat. Vezető találatunk után tovább növelhettük volna előnyünket, ám védenceim pontatlanul céloztak. A vendéglátók később na­gyobb fordulatszámra kapcsoltak, akár egyenlíthettek is volna. Ezúttal a Fortuna is a segítségünkre volt. Elsősorban taktikai fe­gyelmezettségünknek köszönhetjük az újabb három pontot, mely a kollektíva érdeme. Örülök az újabb győzelemnek, ám a két nyertes meccs után még nem szabad a fellegekben járni. A nehe­ze csak most következik, (ái) HÉTVÉGE (lapzártáig beérkezett eredmé­nyek) II. liga NYUGATI (A) CSOPORT, 3. fordu­ló: Artmedia B-Púchov 3:3 (1:2), g.: Mikulic (4.), Hanták (86.), Be- ber (89.), ill. Náther (14.), Martin Luhovy (20., 64.); SFM Senec-SKP Dúbravka 2:0 (0:0), g.: Kosicky (48. - öngól), Gogh (72. - 11- esből); Raca-Topolcany 1:0 (0:0), g.: Zifcák (90.); Vrbové-Nemsová 1:0 (0:0), g.: Uvácik (47.); DAC-FC NitraB 1:2 (1:1), g.: Kriss (10.), ill. Herud (29.), Hmlica (90.); Sp. Tmava B-Moravany 1:0 (0:0), L. Vido (68.). A Vráble-Nové Mesto és a PSC Pezinok-Slovan B mérkőzés lapzára után ért véget. 1. SFMSenec 3 3 0 0 6:1 9 2. FCNitraB 3 3 0 0 6:2 9 3. Vráble 2 2 0 0 5:0 6 4. Vrbové 2 2 0 0 4:1 6 5. Raca 3 2 0 1 5:3 6 6. Topofcany 3 1 1 1 4:2 4 7. Sp. Trnava B 3 1 1 1 2:2 4 8. Artmedia B 3 1 1 1 6:8 4 9. DAC 3 1 0 2 4:4 3 10. N. Mesto 2 1 0 1 2:3 3 11. Moravanyn/V. 3 1 0 2 3:5 3 11. PSC Pezinok 2 0 2 0 1:1 2 13. Púchov 3 0 2 1 4:8 2 14. Nemsová 3 0 1 2 1:3 1 15. Slovan B 2 0 0 2 1:4 0 16. SKP Dúbravka 3 0 0 3 2:7 0 KELETI (B) CSOPORT: Lipt. Mi- kulás-B. Bystrica B 4:2 (3:2), g.: Trnovsky (43., 79.), Balluch (14.), Blascík (38.), ill. Juriga (3. - ön­gól), Sulek (11.); Tűre. Tepli- ce-Ruzomberok B 1:2 (0:0), g.: Kravárik (67.), ill. Chovanec (69.), Kasaj (90.); Vranov n/T.-Sp. Nová Vés 0:3 (0:1), g.: Kandrác (30.), Maxim (75.), L. Kovác (85.); Ziar n/Hr.-Zilina B 4:0 (2:0), g.: Páleník (44., 70.), Kermiet (19.), Knap (85.); Raky- tovce-Lipany 2:1 (1:0), g.: P. Murin (20., 63.), ill. S. Jacko (68.); Presov B-Sabinov 4:0 (3:0), g.: M. Baran (2., 27.), Ha- nicák (41.), Kirnak (90.). A Podb- rezová B-Cadca és a D. Ku- bín-Stropokov mérkőzés lapzár­ta után ért véget. 1. Sp. N.Ves 3 2-1 0 6:2 7 2. Rakytovce 3 2 1 0 5:3 7 3. Ruzomberok B 3 2 0 1 13:3 6 4. Presov B 3 2 0 1 8:3 6 5. Ziar n/Hr. 3 2 0 1 7:3 6 6. L. Mikulás 3 2 0 1 9:6 6 7. Zita B 3 2 0 1 4:5 6 8. Sabinov 3 1 1 1 4:5 4 9. Lipany 3 1 0 2 4:5 3 10. PodbrezováB 2 1 0 1 3:4 3 11. B. Bystrica B 3 1 0 2 5:7 3 12. Tűre. Teplice 3 1 0 2 3:5 3 13. Vranov n/T. 3 1 0 2 3:13 3 14: D. Kubín 2 0 1 1 2:4 1 15. Cadca 2 0 0 2 2:6 0 16. Stropkov 2 0 0 2 0:4 0 DAC-LELÁTÓ Dunaszerdahely. „Elnézést kérek szurkolóinktól, nem ilyen hiteha- gyott, gyatra teljesítménnyel szeretnénk a drukkereket visszacsalo­gatni stadionunkba. Csalódott, szomorú vagyok. Este tízig elemez­tük a vezetőkkel második idénybeli vereségünket - ecsetelte érzéseit tegnap délben Meszlényi Tibor, a DAC vezetőedzője. Pedig védencei jól kezdtek, Kriss révén már a 10. percben vezetést szereztek. - Egész héten az agresszív letámadást gyakoroltuk. A fiatalokat felvonulta­tó B csapatok ellen csak ezzel lehet taktikával lehetünk eredménye­sek. Ők ugyanis nincsenek tekintettel az egykor jól csengő nevekre, az élvonalbeli meccsek számára. Egyébként futballistáinknak azt is tudatosítaniuk kell, hogy a DAC még mindig jól csengő márkanév. A sárga-kék sikerekért szíwel-lélekkel kell küzdeni. Aki ezt nem res­pektálja, annak nincs mit keresnie nálunk. Aggasztó, hogy egy-két társait buzdítani képes focistát leszámítva a többiek leszegett fejjel, szótlanul ülnek az öltözőben” - méltatlankodott a sikerorientált edző, aki nem titkolta a hét végi nemlovái párharcon két-három poszton változtatni kíván. - Elsősorban a halfsorban erősítésekre lesz szükségünk a javulás érdekében“ - helyezte kilátásba a szep­tember elején várható változásokat Meszlényi Tibor, (ái) Horváth (balról) sem tudta feltartóztatni fiatal nyitrai ellenfelét (Somogyi Tibor felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom