Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)
2007-08-18 / 191. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. AUGUSZTUS 18. Közélet 3 A cél a Szociális Biztosító hiányának lefaragása - erre az emberek zsebéből vennék ki a pénzt Zöldet kapott Tomanová terve Viera Tomanová különböző társadalmi csoportokat hozna hátrányos helyzetbe, hogy megingassa a II. pillért (SITA-felvétel) Pozsony. A kormány törvény- előkészítő tanácsa rábólintott a nyugdíjtörvény módosító tervezetére, így az hamarosan a kormány elé kerülhet, annak ellenére, hogy a javaslatokat már most rengetegen kritizálják, nem ért velük egyet sem a szakma, sem a közvélemény, sőt a módosító javaslatokat a tárcaközi egyeztetésen is több mint 120 pontban bírálták. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A legtöbb kritika a második pillér módosítása miatt éri a minisztérium által előteijesztett javaslatot. Ennek alapján a nyugdíjrendszer második pillérében, vagyis a ma- gán-nyugdíjszámlán takarékoskodók 2008. június 30-ig kiléphetnének a második pillérből, s az ott eddig összegyűlt pénzük visszairányulna az első pillérbe, vagyis az állami Szociális Biztosítóba. Viera Tomanová szociálisügyi miniszter eredeti javaslata szerint ezt a pénzt az ügyfél megtarthatta volna, ám a miniszter a szakmai bírálatok hatására végül is visszakozott. Kismama nem lehetne a n. pillérben Az állam a gyermekgondozási szabadságon lévő, illetve a fogyatékos gyermeket ápoló szülő után nem fizetné a második pillérbe a járulékokat, ezzel gyakorlatilag arra kényszerítené őket, hogy kilépjenek a rendszerből. Peter Sika államtitkár szerint viszont továbbra is a második pillérben maradhatnának, csak a gyes ideje alatt ide nem, csak a Szociális Biztosítóba történne befizetés. Ezzel azonban az állam mindenképpen megrövidíti az érintetteket. Korkedvezményes nyugdíjas ne dolgozzon Ugyancsak negatív társadalmi visszhangot váltott ki az a módosító javaslat is, hogy a korkedvezményes nyugdíjasok nem dolgozhatnának. A miniszter ezt azzal indokolja, hogy sokan visszaélnek ezzel a lehetőséggel, valamiféle bevételi forrásként tekintenek a korkedvezményes nyugdíjra - az ellenzék úgy véli, ez egyáltalán nem probléma, Ivan Miklós volt pénzügyminiszter (SDKÚ-DS) szerint elfogadható, ha a kiskeresetűek ilyen módon egészítik ki jövedelmüket. A minisztérium törvénymódosító javaslata alapján magasabb lenne a nyugdíj- jogosultság elérésének ideje is. 15 éves spórolás lenne kötelező Jelenleg 10 évig kell nyugdíjbiztosítást fizetnünk ahhoz, hogy jogosultak legyünk a nyugdíjra, a minisztérium ezt megemelné 15-re.- Elemzők szerint ez főként azok esetében probléma, akik a nyugdíj- rendszer második pillérébe még azzal a tudattal léptek be, hogy 10 évig takarékoskodnak. Ha a parlament a módosítást elfogadja, akkor például egy 52 éves embernek, aki belépett a második pillérbe, a módosítás után a 62 éves nyugdíjkorhatárig már nem marad 15 éve. Viera Tomanová úgy véli, épp ezért fontos, hogy az érintettek mérlegeljék, érdemes-e a második pillérben maradniuk, s ha úgy látják, hogy nem, a jövő év június 30-ig kiléphetnek. Ezután az időpont után azonban már erre nem lesz lehetőség. A módosítás eltörölné a kivetési alap felső határát, amely alapján a különböző járulékokat (nyugdíj-, egészségbiztosítás) fizetjük. A maximális határ most 28 140 korona, ebből fizetjük a járulékokat, a minisztérium javaslata ezt a határt szüntetné meg, tehát a magasabb jövedelemmel rendelkezők-több járulékot fizetnének. Az ellenzéki pártok nem értenek egyet a kivetési alap felső határának megszüntetésével, Iveta Radicová volt szociális- ügyi miniszter (SDKÚ-DS) szerint a kormány ezzel elsősorban a középréteg reálbérének növekedését veszélyezteti. Az ellenzék felháborítónak tartja azt is, hogy miközben a befizetendő járulékok növekednek, ■nem emelkednek az állam által nyújtott szociális támogatások, tehát a magasabb járulék után nem jár magasabb táppénz, vagy nyugdíj. A tárca ezt a javaslatot utólag kiegészítette azzal, hogy bizonyos szakmák képviselőinek, például az ügyvédeknek, jegyzőknek, építészeknek nem kellene kötelezően fizetniük a járulékokat a Szociális Biztosítóba, (sán) Konkrét elképzelések nélkül, lobbicsoportok nyomására módosítják az egészségügyi reformtörvényeket Valentovicnak nincs koncepciója ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Az Egészségpolitikai Intézet (HPI) szerint a kormánynak nincs egészségpolitikai koncepciója. Ivan Valentovic egészségügyi miniszter az előző ciklusban elfogadott reformtörvényeket elképzelés nélkül, az egyes lobbicsoportok nyomására módosítja. „Az elmúlt egy év alatt legalább világos koncepciót kellett volna előteijesz- teniük” - jelentette ki Tomás Szalay, a HPI munkatársa. A szervezet véleményezte az egészségügyi minisztérium valamennyi előkészületben lévő törvénytervezetét. „Az egyes módosításokat feltehetően az ágazati szervezetek kezdeményezték, melyeket a minisztérium kritikátlanul elfogadott” - mondta Szalay. A tárca négy jogszabályt és egy kormányrendeletet akar módosítani. A HPI az egyik legkárosabbnak azt az elképzelést tartja, mely végleg leállítaná a nagy, egyetemi kórházak részvénytársaságokká való átalakítását. Szalay szerint ezzel megakadályozza, hogy magánbefektetők segítsék az intézmények fejlesztését, az állam pedig nem biztosít erre elegendő forrást. A javaslat hátránya az is, hogy marad a jelenlegi állapot, amikor a kórházak nem szigorú gazdasági viszonyok között működnek, és ez lehetővé teszi, sőt generálja eladósodásukat. Hibásnak tartják a törvénytervezetekhez kidolgozott hatástanulmányokat is, példának a kórházak minimális hálózatáról szóló rendeletet emelték ki, mely 65 új osztály létrehozásával számol anélkül, hogy elemezte volna szükségességüket, és felmérte volna az ezzel járó költségeket. A HPI elégedetlen a járulékelszámolás medializált egyszerűsítésével is. „Az eljárás egyáltalán nem egyszerűsödik, csak az érintett személyek száma csökken” - magyarázta Szaláy. Kifogásolják azt is, hogy a javaslatok szerint a szakorvosi rendelést csak a körzeti orvos ajánlásával lehet majd igénybe venni. „Ez felesleges komplikációkat okoz, a központi szabályozás felesleges, a szakorvosi kezelés szabályozását az egészségbiztosítókra kellene bízni” - véli a szakember. Kifogásolják azt is, hogy a minisztérium felesleges és drága szűrővizsgálatokat tesz kötelezővé. Példaként említette, hogy a 3 és 5 éves gyerekek számára kötelezővé válik majd a logopédiai szűrés. „Ez azt jelenti, hogy a logopédusok rendelőm évente átvonul 100 ezer gyerek, miközben túlnyomó többségüknek semmi baja” - magyarázta Szalay. Szerinte tökéletesen megfelel a jelenlegi gyakorlat, amikor a gyermekorvos a rendszeres ellenőrzés során megítélheti, hogy szüksége van-e a gyermeknek szakorvosi kezelésre. A törvénytervezetek még előkészítés alatt állnak, várhatóan augusztusban kerülnek a kormány, majd szeptemberben a parlament elé. (lpj) BIZALMI LISTA R.Fico I. Gaáparoviő I. Radiőová J.Slota V. Meőiar R. Kai ifták Bugár B. M. Dzurinda I. MikloS P. HruSovsky J. Figel’ Csáky P. V. Tomanová D. LipSic F. KaSicky V. Palkó A. Belousovová V. VeteSka F. MikloSko D. Caploviő E. Kukán 1. Valentoviő M. FlaSíková J. Poőiatek J. KubiS I 3,8 33,8 ! 3,7 33,1 ]2,5 3 2,2 I 2,0 1,9 ■ 1,8 Sl,6 B 1,6 B 1,5 01.5 11,2 11,0 |0,8 Mely politikusokban bízik leginkább? Az MVK felmérése július utolsó és augusztus első hetében készült BIZALMATLANSAGI LISTA M. Dzurinda V. Meőiar J.Slota RFico Csáky P I. MikloS Duray M. P. FlruSovsky V. Tomanová Bugár B. I. Valentoviő A. Belousovová V. Palkó D. LipSic §. Harabin I. Radiőová I. GaSparoviő F. MikloSko R. Kai írták R. Zajac J. Camogursky E. Kaník P. Rusko M. Frone E. Kukán ■ 3,2 ■ 3,2 ■ 2.4 ■ 2,2 B 1,9 B 1,8 ■ 1,4 |u I 0,9 |0,9 10,7 |0,7 Mely politikusokban nem bízik, kik ártanak legjobban Szlovákiának? (Három személyt lehetett megnevezni) KINEK HISZUNK, KINEK NEM? A legtöbben továbbra is Robert Fico kormányfőt tartják a legmegbízhatóbb politikusnak, a legkevesebben pedig Mikulás Dzurindának (SDKÚ) hisznek. A szavahihető politikusok listáján az első ellenzéki Iveta Radicová (SDKÚ), majd három kormány- párti politikust követően Bugár Béla bukkan fel. A lakosság 26,6 százaléka már egyetlen politikusnak sem hisz. Zurich Szombat 21728 Az ország nagy részén felhős lesz az égbolt. Helyenként záporokra, viharokra, esőre számíthatunk. Vasárnap Többnyire felhős égbolt, elvétve záporok. 22729 Az orvosneteorolégia s PmotAibi oldaloi olvastató A térképen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tüntettük fel Szél: 0, 5-15 km/h Hétfő Felhős égbolt, elvétve záporok viharok. 2007. augusztus 18., 12:00 VAROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony jobbára felhős ég 16° 27° borús idő 16° 29° záporok 16° 29° Nyílra záporok 16° 27° borús idő 15° 29° záporok 15° 29° Dunaszerdahely borús idő 16° 27° jobbára telbős ég 16° 29° jobbára Islhős ég 15° 29° Komárom borús idő 17° 28” jobbára felbős ég 15° 29° jobbára felhős ég 15° 30° Ipolyság záporok 15° 26° jobbára felhős ég 14° 27° borús idő 14° 29° Rimaszombat záporok 18° 27° borús idő 15° 27° záporok 15° 27° Kassa záporok 18° 25° jobbára felhős ég 15° 26° záporok 16° 27° Klrélyhelmec záporok 19° 27° borús idő 16° 26° záporok 17' 29° Besztercebánya záporok 15° 27° borús idő 14° 26° záporok 14° 25° Poprád záporok 14° 21° záporok 12° 22° vihar 12° 24° — Ciprus 27732° Málta 25731° Hvar 25731° Nizza 25726° Isztambul 26731° Split 25730° Kanári-szigetek 23725° Szaloniki 26732° Mallorca 26730° Velence 25729° 23730 22728 Szél: DK-D, 110-20 km/h Kedd Jobbára borús idő, helyenként záporok. Szél: ÉNY, 10-20 km/h A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva T szil a. melegfront N ciklon-». hidegfront - . okklúziós front v anticiklon Készíti az SHMÚ Pozsony Besztercebánya Kassa 05.50 05.41 05.32 Pozsony Besztercebánya Kassa 20.00 Pozsony 300 árad 19.53 Komárom 215 apad 19.45 Párkány 240 apad