Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)
2007-08-15 / 188. szám, szerda
28 Szülőföldünk ÚJ SZÓ 2007. AUGUSZTUS 15. www.ujszo.com Harmadik alkalommal rendeztek aratási ünnepséget a százkilencven lelket számláló Garam völgyi falucskában - mintegy 250 résztvevővel Kisölveden megint papot tettek a félkeresztre Kisölved (Maié Ludince). A Garamvölgyi falucskában június 28-án hívták időutazásra az érdeklődőket. FORGÁCS MIKLÓS Két éve még csak a református egyházközségen belül rendezték meg az aratási ünnepséget körülbelül húsz résztvevővel, tavaly már a község is csatlakozott és több mint százan zarándokoltak el a közeli búzatáblához megnézni, milyen is a hagyományos aratás. Idén ezen a napon majd’ 250-en voltak a 190 lelket számláló apró településen. Ambrus Erika református lelkész szavai szerint tulajdonképpen hármas ünnepről van szó, hiszen az aratás a kenyér és az élet ünnepe is. A lelkésznő igei bevezetőjében a gabona-betakarítás elvontabb jelentéseiről is szólt, a világ végéről mint végső nagy aratásról beszélt, mikor elválik a hamis a jótól, a konkoly a búzától. A régi kézi aratás felelevenítése Vicenc Árpád egyházgondnok ötlete, aki tizenöt éves koráig maga is végezte ezt a munkát, és nem akart beletörődni, hogy az ősök tudása, a beidegződött mozdulatok, a több száz év alatt kialakult módszerek a feledés homályába vesszenek. A falusi asszonyok három nap alatt megfonták az aratási koszorút, melyre a hagyományos nemzeti színű szalagok mellett a helyi hagyományok szerint a búzavirágot jelképező kék szalag is felkerült. Régi szerszámok, kellékek kerültek elő, a tokolyó, melybe a fenőkő került, a kaszaüllő, és a kaszaél egyengetésére szolgáló kis- kalapács, a marokszedéshez szükséges kötőfa, sarló és fonál. Idén is „pap került a félkeresztre”, hiszen a tizenhárom kévéből álló építmény, az úgynevezett félkereszt tetejére kerülő utolsó kévét „papnak” nevezi a népnyelv. A papnak kalásszal nyugat felé kell a félkeresztre kerülnie, egyrészt a szél ellen véd, másrészt vízelvezető szerepe is van, hiszen „elvetette” az esőt, nem csöpögött a víz a kévékbe. Aki akarta, maga is megpróbálhatta a kézi aratás nehéz mesterségét. Ambrus Erika elmondta, jövőre valószínűleg aratóversenyt is rendeznek, hiszen egyre többen kapnak kedvet, hogy megtanulják az ősi fogásokat. Balázs György, a budapesti Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese is megpróbálkozott az aratással, de hamar belátta, az elmélethez jobban ért, így előadásban elevenítette fel a munkafolyamatot és a hozzá kapcsolódó népszokásokat. A learatott búzatáblán mindenki kapott egy szeletet az új búzából kemencében sült ropogós kenyérből, és a csöcsös korsóból kortyolhatott hozzá friss kútvizet. A 75 éves Vicenc Árpád hatvan év elteltével ismét elővette a kaszát és felelevenítette az ősök örökségét, a marokszedő menyecskék felvették a hátikast, hárította a kasza galymója a kévéket, elkészült megint a félkereszt (Képarchívum) Hogy hol nyugszik, azt 2004-ig homály fedte. Szemtanúk elbeszéléseinek és levéltári adatok összevetésének eredményeként sikerült végül megtalálni a sírját Gyönygyösi István költőre emlékeztek a csetneki temetőben SZÁSZl ZOLTÁN Csetnek. Ez a ma már csak község státuszú, egykoron híres bányaváros Gömör északi végeinek gyöngyszeme. A Csetnek patak völgyében épült középkori település hatalmas terével, számtalan értékes műemlékével különleges hangulatot áraszt. Egyfajta időutazás ide megérkezni. Csetneknek eddig négy fontos emlékét tartották számon, a gótikus stílusban épült evangélikus templomát, vízivárát és a kastélyt, amely egykoron a Rima-Murányi Részvénytársaság székhelye volt, és a téren álló Mária Mennybe- mentele oszlopot. Négy évvel ezelőtt azonban újabb fontos irodalomtörténeti és művelődéstörténeti emlékkel gyarapodott a város, mégpedig Gyöngyösi István, a magyar barokk kiváló költőjének síremlékével. Bár ez az emlék korábban is ott állt a temető oldalában, az egykori ravatalozó mellett, ám ugyancsak lepusztult állapotban. 2004-ben, Gyöngyösi István halálának 300. évfordulójakor azonban néhány megszállottnak - irodalomtörténésznek, újságírónak és műemlékvédőnek - köszönhetően újra megtalálták és felújítanák a homokkőből készült emléket. Gyöngyösi István író 1629-ben született, 1704-ben hunyt el. Köznemesi családból származott, édesapja jogász volt. A sárospataki kollégiumban nevelkedett, Comenius is a mesterei közé tartozott. Igen jól képzett jogász lett belőle, elsőrendű ügyvéd. A korabeli nagyurak jogtanácsosa lett. Az irodalomtörténeti értékelések szerint van is Gyöngyösi egyéniségében valami alapvetően ügyvédi, fifikus. A kor, melyben élt, óvatosságra nevelte, csavaros észjárást kívánta meg tőle. A 17. és a 18. század a magyar történelem rendi mozgalmainak kora, amelyben nem volt könnyű sem tájékozódni, s az igazat megvallva életben maradni sem. Gyöngyösi István képes volt arra, hogy a kuruc ügyfél érdekében ugyanolyanjói érvelő kuruc legyen, mint amilyen következetesen érvelő labanc abban az esetben, ha labanc urat szolgál. S hogy ugyanezt teszi (Szekeres Éva felvételei) Maroknyi emlékező a poéta sírjánál költészetében is? Ugyan ki róhatná fel neki? Fiatal korától verselt. Legismertebb műve, a Murányi Venus igen kiforrott munka volt, a rímek csengése, a történetben való jártasság komoly költői tehetségről tanúskodik. Wesselényi Ferenc és Széchy Mária házassága híres, hírhedt pletykaként terjedt abban az időben. A történet egy hadi cselekménynek isteni beavatkozással, szerelemmel megoldott története. A császári oldalon álló Wesselényi Ferenc ostromolja a lázadók kezén lévő elfoglalhatatlan sasfészket, Murány várát, amelynek úrnője a hajdani kuruepárti uraság ifjú özvegye, Széchy Mária. Wesselényi úgy hódítja meg a várat, hogy meghódítja a vár úrnőjének szívét, és szerelmi ajándékként kapja meg az erődítményt. S hogy ez a történet fennmaradt, az jórészt Gyöngyösi Istvánnak köszönhető, miként az is, hogy az effajta politikai-szerelmi komédia a magyar irodalomban hagyománnyá vált. Gyöngyösi életének számos részletét máig homály fedi, főleg életének utolsó időszakát, amikor Gömör megye alispánjaként, már idős férfiként ismét politikai szerepet vállalt. Ekkortájt Csetneken élt, az Andrássyak jószágigazgatója, bányáinak jogásza volt. Csetneken halt meg, de hogy hol temették el, azt egészen 2004-ig homály fedte. Szemtanúk elbeszéléseinek és levéltári adatok összevetésének eredményeként sikerült végül megtalálni a sírját. Nyomozás volt ez, időutazás, apró részletekből, töredékekből állt össze a történet. Ennek eredményeként állíttatták újra a síremléket, amiben elévülhetetlen érdeme volt az azóta fiatalon elhunyt Tököly Gábor kutatónak. S azóta minden év júliusában egy kis csoport tiszteleg a sírnál. A Szlovákiai Magyar írók Társasága és a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete, valamint a pozsonyi és a nyitrai egyetem magyar tanszéke július 24-én helyezte el koszorúit a sírnál. Elhangzott néhány vers Polgár Anikó és Csehy Zoltán Gyöngyösi István síremléke A mellékletet szerkeszti: Klein Melinda és J. Mészáros Károly (sport) Levélcím: Szülőföldünk, Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1 Telefon: 02/59 233 426, fax: 02/59 233 469, e-mail: melinda.klein@ujszo.com tolmácsolásában, Jankovics József, a Magyar Túdományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársa pedig arra biztatott, ne feledkezzünk meg az újrafelfedezett poétaóriásról.------:---------------------------------K*---—---
