Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)
2007-08-11 / 185. szám, szombat
www.ujszo.com UJSZO 2007. AUGUSZTUS 11. Sport 23 Ötödik mérkőzésükön sem tudtak nyerni a szenciek A végén csattant az ostor ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Szene. Nem tudnak rátérni a győzelem útjára a szenciek, tegnap a labdarúgó Corgon Liga 5. fordulójának nyitómérkőzésén 3:l-re kikaptak a nagyszombatiaktól. Kezdés után meg kellett szakítani a játékot, a keleti szektort teljesen elfoglaló vendégszurkolók pénztárszalagokkal árasztották el a pályát. Inkább a Trnava próbálta irányítani a mérkőzést, de nem volt folyamatos a játék, annál több a sok kemény letámadás. Mindkét együttes akaratosan játszott, hajtott, küzdősporttá alakította a játékot. A 32. percben Kopacka két csel után 16 m-ről kilőtte a bal felsőt. A hazaiak előtt nem adódott lehetőség. Nincs stílusa, nincs irányítója a csapatnak. A labdával játszani (is) kell, nem csak rúgni. Ha gyér sikerrel is, de ezt a vendégek legalább megpróbálták. Két lövést is kellett hárítania Kameschnak a második félidő elején. Az 58. percben azonban kapitulált: Kopúnek felszabadító rúgása Kováéról vágódott az alsó sarokba. Akaratosan küzdöttek a csapatok, erőszakolták a játékot és a 84. percben Bemáth be is erőszakolt egy gólt, majd Tomcák még egyet a 92. percben. A szenciek 5. meccsükön sem tudtak nyerni. Ezúttal csak küzdőképességben tűntek ki, így a vendégek megérdemelten szerezték meg a 3 pontot, (tv) JEGYZŐKÖNYV - 5. FORDULÓ FC Senec-Spartak Trnava 1:3 (0:1) Góllövők: Lukác (57.), ill. Kopacka (32.), Bernáth (85.), Tomcák (92.). Játékvezető: Vnuk; 3500 néző. Sárga lap: Pecha, Kovác, ill. Poljovka, Do- lezaj, Bernáth, Cífersky. Piros lap: Bernáth (87.). SENEC: Slovenéiak-Drahno (89. Bozsik), Marcin, Pecha, Lukác-Kitas, Neméek (70. Augustin), Kováé, Papaj, Hoferica (70. Skrabák)-Kozár; TRNAVA: Kamesch-Kopúnek, Poljovka, Dolezaj, Cífersky-P. Duris (91. Boháéek), Baréík (91. Baréík), Kopaéka, Hruska-Kozuch (64. Toméák), Bernáth. TÁBLÁZAT - MŰSOR A bajnokság állása Következik 1. Zita 4 4 0 0 14:4 12 5. FORDULÓ - augusztus 11., 2. Nitra 4 4 0 0 7:2 12 szombat, 19.30: FC Nitra-Zlaté 3. Artmedia 4 3 0 1 10:4 9 Moravce (játékvezető: Jaska), 4. Trnava 5 3 0 2 11:7 9 Kosice-Zilina (Hracho), Ruzom5. Ruzomberok 4 2 1 1 6:3 7 berok-Artmedia Petrzalka 6. B. Bystrica 4 2 0 2 5:2 6 (Vlk), Slovan Bratislava-Trencín 7. ZI. Moravce 4 2 0 2 3:9 6 (Valásek). 8. Slovan 4 1 0 3 7:7 3 9. Trencín 4 1 0 3 5:14 3 Augusztus 12., vasárnap, 10. Kosice 4 0 2 2 2:7 2 18.00: Dukla Banská Bystri11. Dubnica 4 0 2 2 1:6 2 ca-Dubnica (Matús - élőben 12. Senec 5 0 1 4 2:8 1 közvetíti az STV 2). (ú) Labdarúgó NB 1: már a DVTK is szerzett pontot Jól hajrázott a sereghajtó ÖSSZEÁLLÍTÁS Miskolc. A sereghajtó és pont nélküli Diósgyőr az élmezőnyben tanyázó, még veretlen MTK-t fogadta a labdarúgó NB 1 4. fordulójának nyitómérkőzésén. Meglepetésre a DVTK szerzett vezetést, de Urbán két góljával fordított a többet kezdeményező és minden csapatrészében jobb kék-fehér együttes, amely elmélázott a hajrában, és másodpercekkel a befejezés előtt kiegyenlítettek a diósgyőriek, így elkerültek az utolsó helyről, (ú) MÉRKŐZÉSKRÓNIKA - 4. FORDULÓ Diósgyőr-MTK 2:2 (1:1) Góllövők: Victor (30.), Elek (92.), ill. Urbán (45., 55.). Játékvezető: Arany; 3000 néző. DVTK: Köteles-Hegedűs, Vámosi, Elek, Fodor (56. Simon)-Lakatos, Vitelki, Ebala (46. Katona), Sipeki-Douva, Victor (70. Kanga); MTK: Végh-Horváth, Lambulics, Pintér, Pollák-Bonifert (46. Ladóczki, 85. Lencse), Zsidai, Pátkai, Kulcsár-Kanta (70. Szabó), Urbán. TÁBLÁZAT - MŰSOR A bajnokság állása 14. Diósgyőr 4 0 1 3 4:11 1 15. Tatabánya 3 0 0 3 2:6 0 1. Honvéd 3 3 0 0 9:1 9 16. Paks 3 0 0 3 3:9 0 2. MTK 4 2 2 0 8:3 8 3.ZTE 3 2 1 0 8:3 7 Következik 4. Debrecen 3 2 1 0 5:2 7 5. Nyíregyháza 2 2 0 0 3:0 6 4. FORDULÓ - ma, 15.00: 6. Vasas 3 2 0 1 5:3 6 DVSC-ZTE (jv.: Fábián); 17.00: 7 Újpest 3 1 2 0 5:3 5 Paks-Honvéd (Szabó Zs.), 8. Kaposvár 3 1 2 0 4:3 5 REAC-Tatabánya (Bede); 19.00: 9. Siófok 3 1 1 1 6:5 4 Siófok-Győr (Szabó S.), Sop10. Győr 2 1 0 1 2:3 3 ron-Nyíregyháza (Mészáros), 11. REAC 3 1 0 2 2:5 3 Fehérvár-Vasas (Solymosi). Hét12. Sopron 3 0 1 2 1:4 1 fő, 18.00: Újpest-Kaposvár 13. Fehérvár 3 0 1 2 2:8 1 (Szüasi). (ú) AHERBAlff David Beckham (23-as mezben) végre bemutatkozott tétmérkőzésen is új csapatában Hatvanmilliót kínáltak Ronaldinhóért; Vittek sérült; erősít a Slovan Beckham bemutatkozott Végre pályára lépett tétmérkőzésen a LA Galaxy új szerzeménye, David Beckham, a Milan 60 millió euróért akarta megvenni Ro- naldinhót, Vittek aligha léphet pályára a Bundesliga- rajton, kazah játékossal erősít a Slovan. Összeállításunkban fociérdekessé- gekből válogattunk. ÖSSZEÁLLÍTÁS Telt ház tapsolt a sztárnak Washington. David Beckham bemutatkozott az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS): a Los Angeles Galaxy hosszú ideje bokasérüléssel bajlódó angol sztárja a D.C. United otthonában l:0-ra elveszített mérkőzés utolsó 21 percében szerepelt. A 32 esztendős válogatott középpályás akkor kapott biÖSSZEÁLLÍTÁS Duisburg. A Riszdorfer Richárd, Riszdorfer Mihály, Vicék Erik, Tarr György összeállítású szlovákiai kajaknégyes 1000 méter után 500-on is biztosan jutott a holnapi fináléba. „Kiélezettebb csatára számítottam...” - mondta Vicék Erik. Ugyancsak döntőbe került az Ivana Kmefová, Martina Kohlová női kajakkettős. A kilenc magyar hajó közül Érsekújvár. Tegnap rangos nemzetközi férfi kézilabdatorna kezdődött a Nyitra-parti városban. A Mülénium Sportcsarnokban - két négyes csoportban - nyolc csapat küzd a Start-kupáért. EREDMÉNYEK: Székelyudvar- hely-Linz 22:19, Tatabánya-N. Zámky 30:21, Dunaferr-Balatonzonyítási lehetőséget, amikor a washingtoni rivális már vezetett. Az összecsapáson telt ház, 47 000 néző várta, hogy a sztárt végre becseréljék, (mti) 60 millió Ronaldinhóért Milánó. Az AC Milan 60 millió eurót kínált Ronaldinhóért - erősítette meg a brazil sztárfutballista testvére, egyben menedzsere. Roberto Assis elmondta, hogy a Barcelona elutasította az ajánlatot és Ronaldinho sem akart Olaszországba szerződni. „Jól érzi magát Barcelonában” - tette hozzá a fivér, jelezve, hogy a támadó várhatóan meghosszabbítja majd jelenleg 2010-ig érvényes szerződését. (mti) Kérdésesvittek szereplése Nürnberg. Egyelőre bizonytalan Róbert Vittek, a Nürnberg szlovák csatárának hétvégi játéka. A Bundesliga nyitófordulójában a 500 m-en - nyolc kiharcolta a döntőbe jutást, egyedül a Cl-ben indult Sáfrán Mátyás nem járt sikerrel, így ebben a számban - legalábbis ezen a viadalon - már biztosan nem tud kvótát szerezni a csapat a jövő évi pekingi játékokra. A jövő évi Eb-n még javíthat a magyar kenus. „Régen voltam ennyire elégedett, Sáfrán Matyi kiesésére természetesen számítani lehetett” - értékelt Angyal Zoltán szövetségi kapitány, (t, m) füred 22:15, Szeged-Pov. Bystrica 35:19, Tatabánya-Balatonfüred 21:21, Székelyudvarhely-P. Bystrica 32:24, Szeged-Linz 30:17 és Dunaferr-N. Zámky 31:16. A MAI MŰSOR - 8.30: Pov. Bystrica-Linz, 9.35: N. Zámky-Ba- latonfüred, 10.40: Szeged-Széke- lyudvarhely, 11.45: Dunaferr-Ta- tabánya; 12.50: a 7. helyért; 14.15: az 5. helyért; 15.45: a 3. helyért; 17.15: döntő, (zsi) nürnbergi kupagyőztes az újonc Kalsruhe együttesét fogadja. A szlovák válogatott csapatkapitányának combizom problémák miatt kellett kihagynia a pénteki gyakorlást. A bajorok trénere, Hans Meyer is elismerte, hogy korántsem biztos Vittek rajtja. „Ebben a pillanatban eléggé bizonytalan” - mondta Meyer, (kb, s) Kazah védő a Slovanban? Pozsony. A Slovan együttese már mindenben megállapodott a kazah bajnok Asztana csapatának válogatott hátvédjével, Makszim Zsalmagambetowal, aki már játszott a Bajnokok Ligájában. Ifj. Eudovít Cérnák a pozsonyiak szakosztályelnök-helyettese ezzel kapcsolatban a következőket nyilatkozta: „Bízom benne, hogy rövid időn belül megegyezünk az Asztana illetékeseivel is, és akkor az új szerzemény már pályára léphetne a kassaiak elleni rangadón.” (sita) Dydi is szorítóba lép Bokszcsemege Galántán Galánta. E hét végén kerül sor a XXIII. Galántai Vasárra. A tavalyihoz hasonlóan most is lesz ökölvívógála az Amfiteátrumban. A szombati bokszcsemege 10 órakor kezdődik, a nyitányon több fiatal tehetség lép szorítóba. A kezdők után, 11-től a házigazdák együttese a soproniakkal csap össze. Egy éve - nagy csatában - a galántaiak nyertek 12:8-ra, s természetesen most is győzni szeretnének. Ivan Zelenák, a mátyusföldiek vezetőedzője: „Számunkra ez az év egyik legfontosabb eseménye, annál is inkább, mert hazai közönség előtt bunyózunk. Remélem, a tavalyihoz hasonlóan most is jó idő lesz, s ezúttal is sok néző tekinti meg a nemzetközi találkozót.” Délután egytől kickboxbemutatót is láthat a közönség, majd a négyórás program utolsó negyedében tíz ismert bunyós öklözik. Nagy várakozás előzi meg a legjobb szlovák bokszoló, Rudolf Dydi szereplését, aki a közelmúltban bronzérmes lett az Európai Unió-bajnokságon... (zsi) Csak Sáfrán Mátyásnak szálltak el pekingi esélyei Taroltak a komáromiak Érsekújvárott elkezdődött a Start-kupa kézilabdatorna Pont nélkül a házigazdák ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS SPORTHÍRADÓ ♦ Vízilabda Világliga, Berlin: Magyarország-Kanada 20:9. Negyeddöntő: Magyarország -Kína 13:6. ♦ Montreali tenisztorna - nyolcaddöntő: Hewitt (auszt- rál)-Hrbaty (szlovák) 6:7, 7:6, 7:5. ♦ Los Angeles-i teniszviadal - nyolcaddöntő: Gyementyi- jeva (orosz, 9.)-Hantuchová (szlovák, 5.) 6:3, 4:1 - Han- tuchová légzési problémák miatt feladta. ♦ Korosztályos teniszcsapat Eb (14 éves lányok), Prosté- jov - elődöntő: USA-Szlová- kia2:l (Vidov-Cepelová 7:5, 7:6; Gibbs-Juhász 6:3, 3:6, 3:6; Stephens, Vidov- Cepelová, Juhász 6:2, 5:7, 6:3). SPORTMENÜ Labdarúgás I. LIGA, 5. forduló - szombat, 17.00: Rím. Sobota-Prievidza (jv.: Presinsky), Sal’a-Trebi- sov (Hrcka), Podbrezová-St. Lubovna (Somoláni); 20.00: Presov-Inter (Jezík); vasárnap, 10.30: Michalovce-Hu- menné (Sedlák), Kosice B- Lucenec (Královic). 1. Sara 4 4 0 0 9:3 12 2. Presov 4 2 2 0 7:2 8 3. Podbrezová 4 2 2 0 4:1 8 4. Kosice B 4 2 1 1 7:5 7 5. Inter 4 2 0 2 11:7 6 6. Rim. Sobota 4 2 0 2 6:5 6 7. Trebisov 4 2 0 2 8:10 6 8. Prievidza 4 2 0 2 7:10 6 9. Michalovce 4 1 1 2 3:4 4 10. St. Lubovna 4 1 0 3 1:7 3 11. Lucenec 4 0 2 2 3:6 2 12. Humenné 4 0 0 4 2:8 0 Olimpiai mozgalom SPORTÜNNEPÉLY, Ipolyság, a Szokolyi Alajos Olimpiai Klub rendezvénye - szombat, 13.00: a városháza színház- termében a Magyar Olimpiai Akadémia 51 tagú küldöttségének részvételével, (ú) NIKÉ Szombat, augusztus 11. Labdarúgó Corgon Liga: 1682. Nitra- Zl. Moravce 1,55-3,5- 5,0-1,1-2,01,21; 1683. SlovanTrencín 1,45-3,6-6,1-1,1-2,251,2; 1684. Ruzomberok-Petr- zalka 2,6-2,9-2,6-1,35-1,35- 1,31; 1685. Kosice-Zilina 3,43,2-1,9-1,6-1,25-1,25. Vasárnap, augusztus 12. Labdarúgó Corgon Liga: 2452. Banská Bystrica-Dub- nica 1,6-3,4-4,7-1,1-1,9-1,22. SPORTFOGADÁS EUROMILLIÓK, a 32. játékhét nyerőszámai: 2, 5,11,13, 20, 22, 35; pótszám: 3. NYEREMÉNYEK: 1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 32 269 Sk (5 nyertes); 5. díj: 3667 Sk (44); 6. díj: 1097 Sk (147); 7. díj: 343 Sk (657); 8. díj: 207 Sk (2020); 9. díj: 129 Sk (3982); 10. díj: 102 Sk (7246). KENŐ: 2, 7, 12, 15, 19,20, 26,29, 37, 38,39,46, 57, 62, 63, 64, 75, 76, 79, 80. Kenő Plusz-szám: 12. (ú) (CTK-felvétel)