Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)
2007-08-08 / 182. szám, szerda
18 Sport ÚJ SZÓ 2007. AUGUSZTUS 8. www.ujszo.com PEKING 2008 Egy év múlva kezdődik Országszerte több mint hatvan ünnepséget rendeznek Kínában ma, hangsúlyozandó, hogy pontosan egy év múlva, 2008. augusztus 8-án, helyi idő szerint este 8 óra 8 perckor kezdődik a pekingi olimpia. A legnagyobb rendezvényre a Tienanmen téren kerül sor, ahova tízezer embert, köztük városi elöljárókat, politikusokat várnak. A háromórásra tervezett műsorban hazai és külföldi színészek, énekesek és táncosok lépnek majd fel, a történéseket élőben közvetíti a helyi televízió. Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szintén ott lesz a rendezvényen, (mti) „Athéni” belépők féláron Akár 100 koronának megfelelő összegért be lehet már jutni a jövő évi, ötkarikás játékok egyes versenyeire, a szervezők ugyanis már-már „diszkontáron” forgalmazzák a mintegy hétmillió belépőt. A 30 jüanos jegyek a softball-ta- lálkozókra szólnak, de csak öt eurót kell leszurkolniuk azoknak is, akik például meg szeretnék tekinteni a vüágbajnok német férfi kézilabda-válogatott egyik csoportmérkőzését. Az asztaliteniszezők előcsatá- rozásai hét euróba kerülnek, a legdrágább sportesemény pedig 108 eurót kóstál. Az abszolút csúcsot természetesen az augusztus 8-án sorra kerülő nyitóünnepség legjobb helyei tartják darabonként 5000 jüannal (18 ezer korona), de még ezekért is csak a felét kell kifizetni a 2004-es athéni tarifáknak, (mti) Ötkarikás láz Kínában Egy német felmérés szerint sehol sem váiják akkora érdeklődéssel a pekingi olimpiát, mint a rendező Kínában. Az 1,3 milliárdos népességnek több mint háromnegyede mutat érdeklődést az ötkarikás seregszemle iránt - egy évvel ezelőtt ez az arány még csak kétharmad volt -, amelynek népszerűsége így utolérte a labdarúgó-világbajnokságét. A képzeletbeli rangsor második helyén Japán áll, ahol az emberek 69 százaléka tekinti az olimpiát a legnagyobb sporteseménynek. Ami a játékok európai megítélését illeti, Németországban 64 százalék váija már a kínai olimpiát, a spanyoloknál viszont mindössze 38 százalék, (mti) Jacques Rogge NOB-elnök már tegnap megérkezett Pe- kingbe (S ITA/AP-fe I vétel) Kétszeres címvédőként indul a szlovák kajaknégyes a holnap kezdődő duisburgi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon Tarr-ral hajtanak a pekingi repülőjegyért Pontevedrai kétszeres idei Európa-bajnokként indul a holnap kezdődő duisburgi kajak-kenu világbajnokságon a komáromi kajaknégyes, amely számára a legnagyobb feladat, hogy az olimpiai távon, azaz ezer méteren a legjobb hat hajó között éljen célba, s ezzel rajtjogot szerezzen a 2008- as pekingi olimpiára. KERESZTÉNYI GÁBOR Persze a csallóközi legények ennél többre vágynak, mindkét távon címvédőként rajtol a Riszdor- fer Richárd és Mihály, Vicék Erik, Tarr György összetételű egység. Soós Tibor edző szerint védencei keményen készültek a vb-re. Az edzéseken többnyire a Kl-es hajókban lapátolták végig az előírt távo- kat, de időnként a négyes kajak is vízre került. A hajó az elmúlt években sikert sikerre halmozott. Az athéni olimpia után Jtiraj Bacát Róbert Erban váltotta a négyesben, majd utóbbi helyére ült a komáromi Tarr György, aki első két Euró- pa-bajnoki érmének örühetett Pontevedrában. A többiek már sokszoros éremgyűjtők: a junior korosztályt is beleértve a rangidős Riszdorfer Mihály eddig tíz világ- bajnoki és kilenc Európa-bajnoki, Riszdorfer Richárd és Vicék Erik egyaránt hat világbajnoki és nyolc Európa-bajnoki címet szerzett. Blaho beválogatta Tarr huszonnyolc éves, és ő is fel tud mutatni néhány nagyon szép eredményt. Negyedik komáromiként ült a hajóba a pöstyéni Róbert Erban után. K4 500 méteren egyszer vb-második, Eb-n kétszer második volt. Az országos bajnokságon öt alkalommal nyerte meg a KI 1000 métert, és Andrej Wiebauer- ral háromszor a K2-t. A Sydney olimpián, a K4-es hajóban, Riszdorfer Richárddal, Vicék Erikkel és Róbert Erbannal egy hajóban alig csúsztak le a dobogóról. Tarr György az utóbbi két év válogatóin, a KI 500 és 1000 méteres távokon már többször győzött, és bizonyította, hogy ott lenne a helye a K4-es hajóban. Csak 2007-ben döntött úgy Pavol Blaho szövetségi kapitány, hogy valóban ott a helye. Immár két Európa-bajnoki aranyérem büszke tulajdonosa. Küzdelem a kórral Még 1996-ban történt, hogy ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Nyárasd. Augusztus 21-én 18.00 órakor igazi kézilabda-csemege vár a nyárasdi sportrajongókra. A helyi sportcsarnokban a magyar BL-résztvevő Győr és a hazai bajnokság élcsapata, a vág- sellyei Duslo jótékonysági meccset játszik. Mindkét klub ingyen vállalta a szereplést a találkozón, melynek bevételét a nyárasdi sportklub volt edzőjének és egykori labdarúgójának, a súlyos betegséggel küzdő Egri Ivánnak ajánlják fel. „A csapatok azonnal elvállalták a részvételt, örültek, hogy segíthetnek. Mi, szervezők is úgy érezzük, segítenünk kell egykori kézi- labdás játékostársunk, Kovács Mária férjén, aki csontrákban szenved. Szeretnénk egy kicsit viTarr György az Eb-n rosszul lett, elájult. Gyulladást állapítottak meg a vérében, sokáig szedte a gyógyszereket. A nyakán fokozatosan tapinthatóan tojásnagyságúra kezdett növekedni egy daganat, ezért aggódó édasanyja utasítására orvoshoz fordult. A szövettani, majd a CT-vizsgálatokból kiderült, hogy rossszindulatú daganatról van szó, és a pajzsmirigyen újabb két csomót találtak az orvosok. Tarr Györgyöt két éven keresztül Pozsonyban kisebb-na- gyobb megszakításokkal radioakt- ív-jódos kezeléssel gyógyították. Természetesen az orvosok szigorúan betiltották neki a sportolást. A tizennyolcéves sportember hete- kig-hónapokig feküdt a pozsonyi kórházban, és sokszor feltette magában a kérdést: „Miért pont én, aki sportszerűen élek, nem tettem semmi rosszat az egészségem ellen, rengeteget vagyok a friss levegőn?” A családja, a barátai, főleg a pozsonyi Andrej Wiebauer, aki az edzései után rendszeresen felkereste a kórházban, tartották benne a lelket, a reményt, és ez sokat segített Gyurinak. Két év alatt sikerült legyűrnie a kórt, kezelőorvosa kijelenthette: „Gyuri, addig sportolj, amíg bírod, de azért légy óvatos!“ szonozni, amit mind a ketten a falu sportéletéért tettek” - mondta lapunknak Németh Jolán, a gála főszervezője. Reményei szerint a nézőket a nemes cél mellett a vüágszínvona- lú kézüabda is a stadionba vonzza, hiszen mindkét csapat legjobbjaival áll fel a mérkőzésen, vagyis a vágsellyeiektől nem hiányozhat a dióspatonyi származású Némethné Koday Lívia és a helyi Rózsa Orsolya, míg a győri gárdában pályára lép Pálinger Katáim, Görbicz Anita, Vérten Orsolya és a frissen igazolt Katarina Mra- víková is. A belépődíj tetszés szerinti, aki nem tud személyesen ott lenni a találkozón, adományát átutalhatja a Csallóközi Olimpiai Klub számlaszámára (0190294950/ 0900) is. (bt) A jobb ment a hajóba 1999 telén kezdte el Tarr György újra az edzéseket, nehéz volt felvenni a tempót a többiekkel, de fogcsikorgatva ez is sikerült. Bekerült a Sydneybe készülő olimpiai keretbe. Az akarat diadala volt mindez. Időközönként még meg kell jelennie az orvosi vizsgálatokon, de minden jel arra mutat, hogy győzött a rákos fenevad felett. A sportbeli eredményei pedig egyre jobbak. Küzdött, hogy bekerülhessen a K4-es hajóba, és sikerült: ,A három komáromi társam van annyira profi, hogy nemcsak azért akartak engem negyediknek, hogy mind komáromiak legyünk, hanem a jobbikat akarták a hajóba, de a döntést csak ők nem hozhatták meg”. Gyuri bizonyított, hiszen egyéni eredményei jobbak, mint Róbert Erbané. A szövetségi kapitánynak nem volt könnyű dolga, de esélyt adott a negyedik komárominak a bizonyításra. Most Európa-bajnokként boldog, újabb lendületet kapott. Erőfeszítéseinek meg lett az eredménye. Olimpiai aranyálom A világbajnokság kapcsán Tarr MT1-HÍR London. Brit lapértesülés szerint Ron Dennis, a Forma-1-es McLaren-Mercedes-istálló csapatfőnöke kijelentette, hogy szabad az út Fernando.Alonso előtt, ha távozni akar. A megbízhatóságáról közismert The Times című napilap a wokingiaktól származó információkra hivatkozva azt írta, hogy Dennis közölte Alonsóval: menjen, ha akar. „Megértem, hogy ezt mondta, mert elege van belőle. Ron amúgy felettébb haragszik mindkét pilótára“ - nyilatkozta az informátor. A The Times szerint elképzelhető, hogy Alonso, akit 2009-ig köt szerződés a McLarenhez, visszatér a Renault- hoz Giancarlo Fisichella helyére, esetleg a Ferrarira vált, de az sem kizárható, hogy a BMW-nél vagy a György megjegyzi:: „A nagy konkurenciaharc ellenére bízom benne, hogy kiharcoljuk az olimpiai részvételt. Fontos, hogy mindenki egészséges legyen, és ne történjen semmilyen technikai galiba.” Miért, mi történhet? - kérdezem „Hát eltörhet például a lapát. Előfordult már. Csak a rajmái történhet meg. A nagy erőfeszítésnél.” Közben már távolabbra merészkedik gondolataival: „Nekem az olimpia a nagy álmom, a dobogó felső foka, az aranyérem, a himnusz. Nagyon fel kell készülnünk. A nagycsapatok, a magyarok, az oroszok, a németek, a lengyelek, a kanadaiak a négyéves ciklus alatt mindannyian az olimpiára élezik ki formájukat.” Aztán visszakalandozunk a gyerekkorába: .Amikor kicsi voltam arról ábrándoztam, hogy hokis leszek, csakhát nálunk, Komáromban ez nem egyszerű dolog. Hétévesen az apu vitt ki a csónakházba, az ő mintájára folytattam a családi hagyományt. Sosem voltam otthonülő gyerek, ott ragadtam, a mozgás szüksége mindig bennem volt. A szervezetem hihetetlenül hozzászokott a napi edzésekhez, hiányozna, ha nem tenném. A visszatérés után 2001-től 2004-ig el voltam keseredve, mert az eredméFernando Alonso (CTK-felvétel) Toyotánál köt ki. A spanyol világbajnok, akinek az éves fizetése 15 millió euró, a magyar GP-n csapattársával, a brit Lewis Hamü- tonnal történt afférja után kijelentette: „Vagy Hamilton, vagy én!“ nyeim azt mutatták, hogy többre vagyok képes. Szerencsére összekaptam magam, örülök, hogy sikerült bizonyítanom, és most, hogy biztos helyem lett a K4-ben, elmúlt a feszültségem, tudom, mit kell termem, mit miért csinálok. Sokkal jobb így edzeni.” Ideális, harmonikus K4-es Soós Tibor edző mondta Tarr György beválogatásáról a K4-be: „Küzdött érte, kiharcolta, kiérdemelte. Nem azért került be ebbe az erős csapatba, mert komáromi, hanem azért mert a tavaszi felmérő versenyeken elvüeg a legjobb eredményeket nyújtotta az összes szlovák kajakos közül. Azóta igazolta,' hogy jó döntés született. Gyuri nemcsak fizikailag, de mentálisan is beleillik a csapatba. Ez most egy ideális, harmonikus K4-es.” Talán jól is jött a frissítés? „Igen, hiszen Gyuri hét évvel fiatalabb Erbannál, így a technikája is jobban idomul a csapatéhoz. De a lényeg, hogy bizonyított, ott a helye. Komoly fiúról van szó, ráadásul az édesapjával valamikor régen párosban együtt kenuztam. Jobb a hangulat a csónakházban, ez is fontos” - tette hozzá Soós Tibor. Haile Gebrselassie terve Csúcsjavításra készül Berlin. Haile Gebrselassie, az etiópok hosszútávfutó sztátja a szeptemberi Berlin Marathonon szeretné megdönteni a táv világcsúcsát. A vasárnap New York-ban félmarato- non győztes 34 éves atléta erről a viadál sajtótájékoztatóján beszélt a német fővárosban. ,Azért választottam a berlini versenyt, mert a pálya nagyon gyors és a közönség remek, így kiváló hangulatban lehet futni” - mondta a pályán többek között két olimpiai bajnoki címet szerzett futó. Gebrselassie címvédőként áll rajthoz a szeptember 30-i versenyen, miután tavaly 2006 legjobb eredményével, 2:05:56 órával győzött, alig több mint egy perccel elmaradva a kenyai Paul Tergat által szintén Berlinben felállított 2:04:55-ös csúcstól, (mti) Nemes célt támogatnak a győriek és a vágsellyeiek Kézilabdagála Nyárasdon « « € « I « I « í i i Edzés előtt a komáromiak, balról: Vicék Erik, Riszdorfer Richárd, Tarr György és Riszdorfer Mihály (A szerző felvétele) Forma-1: Ron Dennis haragszik mindkét pilótára Szabad az út Alonso előtt