Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)

2007-07-02 / 151. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 2. Kultúra 7 A legtöbb egynyári slágert az emberek gyorsan elfelejtik, ám ha nagy ritkán felcsendülnek a rádióban, rögtön beugrik a dallam Macarena, mambó és karnevál, az elmúlt évek legnagyobb nyári slágerei Nincs olyan nyár, amikor ne tűnne fel legalább egy majdnem vagy teljesen is­meretlen előadó egy nagy sikerű dallal, amire egész nyáron táncolnak Korfutól Floridáig. Ugyanez az elő­adó ezt követően jó esetben még egyszer feltűnik a listá­kon, de már jóval szeré­nyebb eredménnyel, hogy aztán eltűnjön a süllyesztő­ben. Elmondhatja viszont magáról, hogy esetében az egy fecske tényleg nyarat csinált. ÖSSZEÁLLÍTÁS Az összeállítást az elmúlt évek igazi, egynyári slágereinek szentel­jük, minden évből egyet kiválaszt­va. Ez nem volt könnyű, hiszen többször is két-három jelentkező akadt, bár volt olyan soványka fel­hozatallá év is, amikor még azt az egyet is éppen csak be lehetett gyö­möszölni a fenti kategóriába. Lás­suk tehát, mely slágerek mentek az agyunkra a legutóbbi évek augusz­tusának végére. 1995 - Scatman John: Scatman Ski-Ba-Bop-Ba-Dop Valószínűleg nincs ember, aki ne emlékezne a .jura fazonra”, ha csak egyszer is összeakadt a vide- oklippel, amiben a bajuszos, kala­pos, középkorú figura hadováit nyelvtörőnek is beillő tempóban. Pedig John Larkin évtizedekig semmi jelét nem mutatta annak, hogy a legpopulárisabb műfajban szeretne hírnevet szerezni. Hosszú évekig sikertelen dzsesszénekes- ként és dzsesszzongoristaként ten­Scatman John (Képarchívum) gődött Los Angelesben, és nem se­gített a dadogása miatti önbiza­lomhiánya sem. Aztán gondolt egyet, és pont ebből kísérelt meg tőkét kovácsolni: az úgynevezett scat énekstílus (lásd: Ski-Ba-Bop- Ba-Dop-Bop) remekül passzolt a dadogásához, és mindez dance­floor alapokkal súlyosbítva igazi novelty-sláger lett, vagyis elsősor­ban a bizarr egyedisége miatt sike­ressé váló szerzemény. Scatman John 1999-ben, ötvenhét évesen rákban halt meg. 1996 - Los Del Rio: Macarena Antonio Romeo Monge és Rafael Ruiz flamenco duója is sokáig csak egy volt a sok közül, amikor aztán egy venezuelai táncos annyira megihlette őket, hogy elkészítették a Macarena című felvételt, még 1993-ban. Ez önmagában kevés volt a világsikerhez, de Spanyolor­szágot már táncra perdítették vele. Ezután egy évvel remixelte a dalt a Bayside Boys, de még mindig várni kellett a teljes diadalra. Ez 1996 Hanson nyarára következett be, addigra Amerikában és Európában is any- nyit játszották a számot a klubok­ban, hogy a Macarena kiszabadult, és elárasztotta az étert is. 1997 - Hanson: MMMBop A Hanson ugyan nem volt egy- slágeres csoda, és még a mai napig létezik, sőt, közepesen sikeres le­mezeket is kiad, mégsem tudja még csak megközelítem sem az MMMBop keltette őrületet. A tulsai testvértriót még csak nem is lehe­tett a véletlen eredményének tekin­tem, hiszen dörzsölt vén szakik áll­tak a siker mögött, így például Beck legjobb lemezén dolgozó Dust Brothers, vagy a Black Grape-pel si­keres Steve Lironi. 1998 - Dario G: Carnaval De Paris Ismét csalunk egy kicsit, mivel a Dario G névre keresztelt duó már Sunchyme című slágere révén is­mert volt, amikor 1998 nyarán, a franciaországi labdarúgó-világbaj­nokság tiszteletére megírta a Carnaval De Paris című felvételt, amely aztán gyakorlatilag a vb himnusza lett, és azóta is előszere­tettel használják labdarúgással kapcsolatos reklámok vagy tévé­műsorok zenéjeként, azon a nyá­ron pedig nem lehetett megszaba­dulni tőle. 1999 - Lou Bega: Mambo No 5 Az ugandai apától és szicíliai anyától Németországban született Lou Bega is Scatman John recept­jét vette kölcsön, hogy modem dance ritmusokat pakoljon egy ré­gi stílus alá. Ez jelen esetben a mambó volt, még konkrétabban Perez Prado egy 1948-as szerze­ménye, megbolondítva Lou kedves háryjánoskodásával a hódításai­ról, és máris az egész világ a mam­bóra ugrált. Aztán eljött a második kislemez, amely gyakorlatilag ugyanaz volt, mint az első, csak ki­csit átírva. Ezzel Lou ki is szállt az amerikai és a brit piacról, viszont a német nyelvterületen még mindig sztárnak számított, hogy aztán (Képarchívum) szép lassan ezekben is megkopjon a népszerűsége. 2000 - Spüler: Groovejet (If This Ain’t Love) Ez a dal is azok közé tartozik, amelyek címről talán nem ugranak be mindenkinek, de ha meghalljuk a rádióban, akkor pár másodperc után leesik. Annak idején minden­hol ez szólt. A név az olasz lemezlo­vast, Cristiano Spülert takarta, aki már korábban is felhívta magára a figyelmet néhány klubslágerrel, de az igazi siker a Sophie Ellis-Bextor hangját is felvonultató Groovejet lett, amely 2000 nyarán tarolt a diszkókban és a rádiók műsoraiban egyaránt. 2001 - Crazy Town: Butterfly Ebben az évben mintha hiány­cikk lett volna az igazi nyári sláger, a dance műfaj sem termelt ki újabb világhódító sikert, így ezt az évet egy rockzenekar, a Crazy Town si­kere képviseli. A Los Angeles-i együttes a Limp Bizkit receptjét kö­vetve hiphop-elemekkel dúsította a kemény rockzenét, de Fred Durst bandájánál jóval slágeresebb, könnyedebb hangzásra törekedve. Ennek a klasszikus példája volt a Butterfly, amely 2001 tavaszán előbb Amerikát kényszerítette térd­re, majd következett nyáron a világ többi része. A tagok végletekig teto­vált felsőtestével villantó klipnek is köszönhetően ez a rapet és rockot keresztező sláger lett a nyár talán O-Zone Lou Bega legnagyobb dobása, aztán a Crazy Town már nem is nagyon érdekelt senkit. 2004-ben a gitáros, Rust Epique szívrohamban meghalt. 2002 - Elvis VsJXL: A Little Less Conversation Négy évvel ezelőtt egy ismeret­len holland lemezlovas, Tom Holkenborg aka Junkie XL elsőként kapott engedélyt egy Elvis Presley- dal remixelésére. A Király kevésbé ismert slágerei közé tartozó A Little Crazy Town (Képarchívum) Less Conversation aztán vita nélkül a nyár aláfestő zenéje lett, többek között egy a 2002-es foci-vb-hez készült sportszergyártó-reklámnak köszönhetően. A magát JXL-re rö­vidítő hollandus a halódó big beat irányzat egyik utolsó dobásaként áramvonalasította Elvist, és megle­pő módon tavaly májusban az újra kiadott felvétel a brit lista harma­dik helyéig mászott - három éve természetesen első volt, mint (Képarchívum' (Képarchívum) ahogy szinte mindenütt Európá­ban. És ahogy ez már lenni szokott, Holkenborg azóta mindent elkö­vet, hogy ne csak Elvis remixelő- jeként ismeijék a nevét: tavalyelőtt például készített egy korrekt pople­mezt, olyan legendák közreműkö­désével, mint Dave Gahan, Gary Numan vagy Terry Hall. 2003 - Benny Benassi: Satisfaction Nyári sláger szempontjából megint csak egy jó év volt, és any- nyira nem tudtunk dönteni-Sean Paul és Beyoncé között, hogy végül egy 36 éves milánói lemezlovas, Marco Benassi lett a nevető har­madik. A Benny Benassi művész­néven alkotó fiatalember slágere volt a leginkább semmiből jövő egynyári csoda - és hozzá termé­szetesen a fúrógépeken vonagló, lengén öltöző lányok a klipben. Benassi klubszinten már ezelőtt is letette a névjegyét, de a szélesebb közönségnek csak ezzel a house- osított elektro slágerrel mutatko­zott be. A tüntetőén minimalista Satisfaction után Benassi Bros. né­ven unokatestvérével alakított du­ót, Hypnotica című szólólemeze (rajta ugye a Satisfaction) a leg­több, külföldön eladott olasz le­mez volt abban az évben. 2004 -O-Zone: Dragostea Din Tei A tavalyelőtti nyár újra kiter­melt egy igazi novelty-slágert, ta­lán valamennyi közül a legbizar- rabbat: egy moldáviai trió, amely Románián keresztül nagy sikert elérve futott be villámkarriert az egész kontinensen, méghozzá a legegyszerűbb eurotrash hangzás­ra építve. Dán Bálán, Radu Sarbu és Arsenie Toderas egy olasz kiadó közreműködésével került a külföl­di slágerlistákra, és rögtön az O- Zone lett a legismertebb moldávi­ai exportcikk Európában. Hogy aztán mi lett velük a jövőben (egyes hírek szerint az O-Zone már nem is működik együttes­ként), az jó kérdés, mindenesetre nagyot néznénk, ha a jövőben ta­lálkoznánk még a nevükkel a listá­kon... (origo alapján pj) SLÁGERLISTA Hírnév Akon segítségével Két hete az amerikai Billbo­ard magazin albumlistájának csúcsára iratkozott fel T-Pain második nagylemeze, az Epip­hany. A nálunk egyelőre isme- reden, a tengerentúlon viszont már az élmezőny kapuján dö­römbölő floridai r&b-énekes 1985. március 6-án Faheem Najm néven látta meg a napvi­lágot. Szülei Afrikából szár­mazó muszlinok. A Nappy Headz nevű formációban kezdte a pályafutását, majd mérsékelt sikerek után szóló­pályára lépett. Akon slágeré­nek átdolgozásával vált is­mertté, a Locked Up új válto­zata az eredeti előadó figyel­mét is felkeltette, olyannyira, hogy T-Paint szerződtette az akkor induló Konvicted Music nevű kiadójához. Első albuma 2005 decemberében került a boltokba, Rappa Ternt Sanga címmel. Csak az USA-ban több mint félmilliót értékesítettek belőle. A másodikat a Yung Joc közreműködésével készült Buy U A Drank (Shawty Snap- pirí) című szerzemény vezette fel - a kislemezek amerikai összesítésén egy hétig listave­zető is volt, jelenleg a negye­dik pozícióban tanyázik. Az al­bum is elindult lefelé, a listán tartózkodás harmadik heté­ben az ötödikről a tizedik hely­re esett vissza, (puha) T-Pain (Képarchívum) A HÉT ZENEI HÍRE Bryan Adams Budapesten Bár nem született néző­csúcs, így is mintegy 200 ezren élvezték szombat este a buda­pesti 56-osok terén (a volt Fel­vonulási téren) az egyik mobil­szolgáltató 11. Kapcsolat kon­certjét, amelynek sztárja Rú­zsa Magdi és Bryan Adams volt. A kanadai világsztár - aki máltai és ciprusi koncertjei után érkezett a magyar fővá­rosba - negyed kilenckor lé­pett színpadra, és a két ráadás­sal együtt csaknem kétórás volt a programja, (i) Bryan Adams(SITA/AP-felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom