Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)
2007-07-31 / 175. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 31. Közélet 3 A magánorvosok szerint nagyobb biztonságot ad a körzetesítés, a fogorvosok ellenben nem lelkesednek Januártól ismét lesznek körzeti orvosok Nem lehet a lelkiismeretre hivatkozni A minisztérium előterjesztése szerint kimarad a törvényből, hogy az orvos lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadhat bizonyos beavatkozásokat. Ezzel a lehetőséggel főleg egyes nőgyógyászok éltek, akik nem voltak hajlandók művi terhesség-megszakítást elvégezni. Az orvos csak akkor utasíthatja majd el a beteg kezelését, ha a diagnózis objektivitásának felállítását fenyegeti veszély, például közeli hozzátartozóját kellene kezelnie, (lpj) (TASR-felvétel) Pozsony. Az egészségügyi minisztérium újra bevezetné a körzeteket az általános és az általános gyerekorvosok, a nőgyógyászok és a fogorvosok esetében. A cél, hogy az adott körzetben lakót az orvos ne utasíthassa vissza, bár szakértők szerint erre eddig sem volt igazán példa. Emellett a szabad orvosválasztás lehetősége is megmarad, a körzethatárokat a megyei önkormányzat állapítja meg. LAJOS P. JÁNOS A minisztérium indoklása szerint a módosítás a betegek érdekében történik, állítása szerint így nem fordulhat majd elő, hogy valaki orvos nélkül marad. Ezt azonban már a jelenlegi törvények is biztosítják, a felelős megyei orvos elutasítás esetén kijelöli a kezelőorvost. Az orvosok véleménye megoszlik a javaslatról. Pásztor László, a Magánorvosok SzövetVOJTEK KATALIN 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradóra az auschwitzi haláltáborban 3 ezer romát gyilkoltak le. Az évforduló alkalmából augusztus 3-án koszorúzással egybekötött ünnepélyes megemlékezést tartanak Dunaszerdahe- lyen a roma holokauszt áldozatainak emlékművénél. Ennek apropóján beszélgettünk az emlékmű megálmodójával, Dr. Ravasz Józseffel, a dunaszerdahe- lyi Romológiai Kutatóintézet vezetőjével. A tavaly nyáron felavatott emlékművet nem sokkal felállítása után megrongálták. Sikerült megtudni, ki volt a tettes? Sajnos nem sikerült kiderítem. Az egyik kéz, az, amely a mécsest tartja, megkerült: az elkövetők bizonyára megijedtek, igyekeztek megszabadulni tőle, letették a Városi Művelődési Központ előtt álló szökőkút kávájára. A másik kéz azóta sem került elő. ségnek (ASL) elnöke szerint szükség van az intézkedésre, legalábbis az általános orvosok esetében. „Mi a Zajac-féle reform bevezetésekor is szerettük volna megtartani a körzeteket, mivel ennek több előnye is van” - mondta lapunknak Pásztor László. - Az általános orvosok nemcsak gyógyító és megelőző feladatokat látnak el, de például baleset, öngyilkosság, Miért nem egészítették ki a megcsonkított domborművet? Nem lett kiegészítve, egy mécsest helyezünk oda, amely ugyanazoknak a Dunajská Luzná-i vas- díszmű-kovácsoknak a munkája lesz, akik a a domborművet alkották. Ismét elkészítik a hiányzó kezet is, de azt a mécsessel együtt csak a koszorúzások alkalmával tesszük fel, nehogy megint eltűnjenek. Lehetett rasszista indíttatású az emlékmű megrongálása? Inkább vandalizmusról vagy nyereségvágyból elkövetett tol- vajlásról beszélnék. Egy ötvözetről van szó, amelyet értékesíteni lehet. A rendőrség a fémhulladék-gyűjtőkben is nyomozott, figyelmeztette az ott dolgozókat, jelentsék, ha a szoborról leszerelt kezeket náluk akarnák pénzzé tenni, de ilyen bejelentés nem érkezett. Hogyan fogadták a dunaszer- dahelyi és a környékbeli romák az emlékmű felállítását? vízbefúlás esetén is kötelesek eljárni.” Nekik kell biztosítani például a karantént is, ha egy családban fertőző betegség fordul elő. A páciensek számára csak annyi változik, hogy az orvos nem utasíthatja el azt, aki a körzetén belül lakik, igaz, Pásztor szerint eddig sem fordult elő gyakran ilyesmi. A betegek azonban a változás után is kereshetnek maguknak a körzeEz az emlékmű nagyon fontos a romák számára. Sokan a felállításáig azt sem tudták, mit jelent a holokauszt szó, ahogy arról sem volt fogalmuk, mi történt a romákkal a második világháború idején. Ez újkori történelmük egy része, legtragikusabb fejezete. Ezt tudatosíttat- ja velük az emlékmű. A Dunaszer- dahelyi Romológiai Kutatóintézet igyekszik mindenütt propagálni, behozni a köztudatba, hogy országos viszonylatban először Duna- szerdahelyen jött létre egy ilyen mementó. Nem semmi napjainkban, amikor a xenofóbia és a rasszizmus egyre inkább teljed, felállítani a város kellős közepén egy roma emlékművet. Büszke vagyok, hogy dunaszerdahelyi vagyok. Az emlékmű felavatása után az újságok azt írták, nem Duna- szerdahelyé az elsőség, máshol is áhítottak már emléket a roma holokauszt áldozatainak Szlovákiában. Nem tudok róla, hogy ilyen méretű, ilyen központi elhelyezésű emlékmű létezne az országban. ten kívül rendelő orvost. Pásztor szerint a változásnak elsősorban a már praktizáló orvosok szempontjából van jelentősége, akiknek nagyobb biztonságot ad, mivel az adott körzetben új orvos nem telepedhet le. „így lehet majd tervezni, mivel az orvos tudja, hogy mennyi betegre számíthat” - mondta Pásztor. Ugyanakkor szerinte inkább orvoshiány van, vagyis nem a konkurencia csökkentése a rendelkezés célja. Fontosnak tartja azt is, hogy a körzetek segítségével jobb ellátást lehet majd biztosítani a kevésbé attraktív régiókban is. A fogorvosok szerint azonban semmi értelme az intézkedésnek. „A körzetesítésre nincs szükséRáadásul olyan, amelyet a tervezéstől a kivitelezésig roma emberek csináltak, s amelynek felavatásán a kormányfő is megjelent, hogy fejet hajtson a holokauszt roma áldozatainak emléke előtt. Lehet, hogy van valahol emléktábla a roma áldozatok nevével, de ilyen nagyszabású emlékmű nincs sehol. Indult viszont egy projekt, a neve Ma disteren - Emlékezz! Ennek keretében azokon a helyeken, ahol gyűjtő- vagy mungünk, elismerjük ugyanis a szabad orvosválasztást - mondta lapunknak Ján Vanco, a Szlovák Fogorvosi Kamara szóvivője. - A minisztérium azzal érvel, hogy minden beteg számára orvost kell biztosítani, de erre a mai törvények is gondolnak: a megyei felelős orvos meghatározhatja, hogy kihez fordulhat a beteg.” Vanco szerint idővel gondot okozhat a fogorvosoknak a túl sok beteg, mivel egyes régiókban hamarosan orvoshiánnyal kell számolni. Tomás Szalay, az Egészségpolitikai Intézet munkatársa is ellentmondásosnak tartja a tervezett intézkedést. „A túl sok beteg a kezelés minőségének rovására mehet” - mondta a szakember. katáborokban tartották a romákat, emléktáblát helyeznek el a közeli temetőben. Tavaly az emlékmű-avatáson sok külföldi vendég vett részt. Idén is így lesz? A koszorúzásra és az azt megelőző tanácskozásra is várunk külföldi vendégeket. A konferencián közös fellépés lehetőségét szeretnénk megbeszélni a nem szűnő romaellenességgel szemben. Várják a véradókat Kevés a vér, elhalasztják a műtéteket Pozsony. Tartós vérhiánnyal küszködnek a szlovákiai kórházak, ezért a Nemzeti Transzfúziós Szolgálat felhívással fordult a lakossághoz. Az ország szinte valamennyi régiójában sürgős szükség lenne véradókra, RH negatív vérből van a legkevesebb, de szükség lenne minden vércsoportra. Általános jelenség, hogy nyáron sokkal kevesebben adnak vért, főként a szabadságolások miatt, a vérhiány következtében már műtétek elhalasztására is sor került. „Kénytelenek voltunk későbbre tenni a betervezett műtéteket, kevés a vér a baleseti sebészeteken és a krónikus betegek ellátásával is gond van” - közölte Klára Sviteková, a transzfúziós szolgálat vezető orvosa. (SITA) OECD-figyelmeztetés A speciális iskolákban sok a roma gyerek Pozsony. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentése arra figyelmeztette Szlovákiát, hogy a speciális iskolákban túl sok a roma gyerek, és sokszor indokolatlanul sorolják őket oda, mert képességeik alapján a klasszikus alapiskolákban is tanulhatnának. Pusztán a speciális alapiskola elvégzése után viszont semmi esélyük, hogy érvényesüljenek az életben. A szervezet a speciális alapiskolák támogatásának módosítását javasolja, a roma gyerekek esetében ezt inkább a szociális alapokra kellene helyezni. Az OECD szerint módosítani kellene azokon a diagnosztikai teszteken, amelyek alapján a gyerek iskolaképességét meghatározzák, és esetleg a speciális oktatási intézménybe irányítják őket. A szervezet ugyanakkor üdvözölte a romatanító-asszisztensek foglalkoztatását az alsó tagozaton, akik segítenek leküzdeni a gyerekeknek a gyakori nyelvi akadályokat, és meglátása szerint még több ilyen kisegítő tanerőre lenne szükség. (SITA) Ravasz József: Nem kis dolog manapság felállítani a város kellős közepén egy roma emlékművet" „Ilyen emlékmű nincs sehol” A dunaszerdahelyi emlékművet egy éve avatták fel közjogi méltóságok jelenlétében (SITA-felvétel) Kedd 17724' r Szél: NY-ENY, 5-25 km/h Szerda 16724° VÁROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony jobbára derűs Idő 10" 23" napsütés 12" 23° napsütés 11° 24° Nyltra jobbára felhős ég 12" 21“ napsütés 10" 22° napsütés 8° 24° Dunaszerdahely jobbára derűs idő 12" 23" napsütés 11" 23° napsütés 9° 25° Komárom jobbára felhős ég 12“ 23" napsütés 10" 23° napsütés 10° 25° Ipolyság kevés felhő 12" 22” napsütés 9“ 23° jobbára derűs idű 9° 24° Rimaszombat napsütés 11’ 22" kevés felhő 11° 23° napsütés 9° 23° Kassa napsütés 11° 22° jobbára felhős ég 10" 21° jobbára derűs idő 8° 22° Királyhelmec napsütés 13” 22" jobbára felhős ég 11° 22° napsütés 10° 23° Besztercebánya kevés felhő 10" 22" jobbára felhős ég 9° 20" napsütés 6° 23° Poprád záporok 6" 17" záporok 6" 16° jobbára őerfis Idő 4° 17° ■ IDŐJÁRÁS A HEGYEKBEN A víz és a levegő hőmérséklete egyes üdülőhelyeken Almería 24733° Nizza 24727° .........-2~...V Isztambul 26735° Rimini 27725° 8° 1 Kairó 30744° Szalonikl 25738° ,500m Kanari-szigetek 23725° Varna 26730° 70Cfft Kréta 26731° Velence 27°/30° Az ország nagy részén továbbra is derűs, északon bo rongós idő várhati Szél: ÉNY, 5-15 km/h Napsütés. Szél: DK-D, 5-25 km/h Péntek Jobbára felhős égbolt. Elvétve záporok, viharok. Szél: DK, 5-25 km/h A hőmérsékletek Celslus-fokban vannak megadva f" szél jt. melegfront n ciklon jl. hidegfront - - okklúziós front v anticiklon Készíti az SHMÚ A levegő hőmérséklete Pozsony Besztercebánya Kassa 05.26 Pozsony 05.17 Besztercebánya 05.08 Kassa 20.28 Pozsony 305 árad 20.22 Komárom 175 apad 20.13 Párkány 100 apad