Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)

2007-07-26 / 171. szám, csütörtök

10 Nagyszünet - hirdetés ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 26. www.ujszo.com Az ipolysági Alföldi Tibor a világ legszélsőségesebb földrészén kiszélesítette személyiségének határait, legyőzte a saját korlátáit Életveszélyes kalandtúra Afrikában Alföldi Tibor: Afrika nagyon különleges vidék, hiszen ha elindulsz, soha­sem tudhatod, merre jutsz, mi vár rád (A szerző felvétele) Megénekelték, leírták és megfogalmazták, de iga­zán senki sem ismeri, mi­lyen is lehet a fekete konti­nens. Afrika a világ legszél­sőségesebb földrésze. Az Old Spice Afrika Expedíció dél-észak irányban átszelte a kontinenst, számos ta­pasztalatot szerezve.A csa­pat szlovákiai tagjával, az ipolysági Alföldi Tiborral beszélgettünk. BORKA ROLAND Sikerült már visszaszokni az itthoni körülményekhez? Sokkal nehezebben megy, mint gondoltam. Bármennyire is hihe­tetlen, de Afrikában jobban sikerült az akklimatizálódás. Folytonos a terhelés, hiszen hazaérkezésem után szinte azonnal munkába áll­tam. Bár itthon forróságok vannak, én nem érzékelem túlságosan, csak azt veszem észre, hogy izzadok. Azért Afrikában is voltak iz­zasztó helyzetek, s most nem csak a hőségre gondolok. Afrika nagyon különleges vi­dék, hiszen ha elindulsz, sohasem tudhatod, merre jutsz, mi vár rád. Voltak helyek Etiópiában, ahol az egyik pillanatban kedvesen fogad­tak, néhány településnyire pedig kővel dobáltak meg minket. Ezzel nem tudok mit kezdeni, egyszerű­en hihetetlen volt a számomra. Ugyanígy nem számítottam arra, hogy a „főút” mellett legelésző elefántok egyike megrémül, és tá­madó pozíciót vesz fel. De ugyan­ilyen nehézségeket jelentett a sok légy. Én még ilyennel életemben nem találkoztam. Szudánban egy négyzetméteren kb. 80 légy körö­zött felettünk. Emellett itt volt a legnagyobb hőség is. Khartoumtól délre 51 °C volt árnyékban. Elké­pesztő volt. Mi volt a legszebb és legcsodá­latosabb hely, amelyet érintettél, ahová szívesen visszatérnél? Nekem nagyon tetszett Malawi. Csodálatos egy hely. Mindenhol eukaliptuszfák, banán-, cukornád-, ananász-, cocoyum-, cassavaültet- vények voltak. Varázslatos volt a Malawi-tó is. A tó közepe 800 mé­ter mély. Sokan óvtak minket, hogy ne merészkedjünk a vízbe, mert különféle betegségeket lehet össze­szedni. Lekopogom, ma is rendben vagyok. Szeretettel gondolok visz- sza a szudáni emberekre is. Na­gyon kedvesek, rokonszenvesek, őszinte a mosolyuk. A másik hihe­tetlen élményem a Kilimandzsáró megmászásához köthető. Felejthe­tetlen volt! Ahogy hóban, fagyban, jeges esőben felbandukoltunk a hegyre, és ott állhattam, az minde­nért kárpótolt. Nem számított, hogy jégpáncél volt rajtam és telje­sen elcsigázott voltam. Amint felér­tem a csúcsra, rögtön tudtam, mindez megérte. Ahhoz, hogy az ember átérezze, ott kell lenni, mert semmilyen szó vagy kifejezés nem érzékelteti pontosan azt, amikor a hegycsúcson vagy. Hogyan készültél fel a túrára? Egyáltalán lehetséges? A fizikai részére úgy-ahogy fel le­het készülni, de mentálisan nem le­het teljesen. Mindenesetre én az út előtt tájékozódtam, információkat kerestem, hogy mi várhat rám, mi­vel kerülök kapcsolatba. Úgy ér­zem, most így visszagondolva, ne­kem sikerült a felkészülés. Nem volt semmi gond. Nálam nem volt olyan intenzív hatása az ottlétnek, mint másoknak. Hányás, hasme­nés, légcsőgyulladás. Szokásos tró­pusi betegségek. Emellett termé­szetesen volt orvosi felügyelet is. Gondoskodtak rólunk. Malária el­leni gyógyszert szedtünk, fejen­ként 226 darabot. Ezen kívül 80 or­vosságot kaptunk egyéb kórokra. A négy hónap alatt 500 db gyógy­szert fogyasztottam. Az étellel járó kellemetlenségeket, a napégést azonban nem lehetett elkerülni. A világ legveszélyesebb helye­in jártál. Mégis mi volt a legnehe­zebb számodra? A legnehezebb talán egymás ri­golyáinak elviselése volt. De nyu­godt ember lévén nem kerestem a konfliktusokat. Nyolc különböző természetű férfit négy hónapra összezárni - nem kis lelki nyomást tesz az emberre. Nagyon jól kerék­pározom, így ezért számomra a Ki­limandzsáró megmászása bizo­nyult a legnehezebbnek. Mit tanultál meg önmagadról? A Zambezi folyó, a Kilimandzsá­ró és a Namíbiái sivatag után újra kellett értékelnem, hogy mi fontos az életemben és mi nem. A Zambezin meglepetésszerűen ért a borulásunk, amikor a kajakunk fel­borult és vízilovak valamint kroko­dilok jöttek felénk. Igyekeztem mi­nél gyorsabban visszajutni a kajak­ba, mert ott azért mégis csak biz­tonságosabb volt. De nem sokan mondhatják, hogy úsztak a Zam- beziben. A Namíbiái sivatagban úgy éreztem, egy lépést sem bírok tovább menni, a betegeskedésem pedig számos rossz napot okozott. Sosem kerestem és ezután sem fo­gom keresni a konfliktushelyzete­ket. Elég sok harcot láttam így is. Afrikában még a tehénpásztornál is kalasnyikov van. Mindenki védi a magáét. Állandóak a harcok a terü­letekért, a legelőkért. Belül vívódtál önmagaddal? Nem mondanám. Alapjában vé­ve nyugodt természetű ember va­gyok. Nem zaklatom fel magam fe­leslegesen. Hosszú biciklizések alatt sokat gondoltam arra, mi le­het itthon, hogy mi vár idehaza, mikor visszatérek. Kisebb összeüt­közések, vagy inkább mérgelődé- sek a kamion- és buszvezetőkkel voltak. „Szokatlanul” vezetnek, és akkor még finoman fogalmazok. Szinte súroltak minket, mert úgy gondolták, ők a vidék urai és úgy vezetnek, hogy „itt még elférek”. Hangos dudálással adták tudtunk­ra, hogy ki a legény a vidéken. A tervezettnél egy hónappal korábban értetek haza, bár telje­sítettétek a távot. Volt, ami kima­radt? Nem mentünk el a Teleki-vul­kánhoz, mert életveszélyes ott a helyzet. Kifejezetten gyűlölik a ma­gyarokat. Ezt legfőképpen Sámuel bácsinak köszönhetjük, mert oda- érkezésekor több száz bennszülöt­tet lemészárolt. Az áldozatok tisz­teletére minden évben a szam- buruk emléknapot tartanak. Hogyan bírtad ki az aszkéta életmódot, az élvezetek minden fajtájának hiányát? Mi hiányzott a leginkább? A folyamatos terhelés és fáradt­ság miatt nem volt mikor gondolni az olyan dolgokra, amikre egyéb­ként egy férfi gondolni szokott. Legalábbis én így voltam ezzel. Ami igazából hiányzott, azok a kedvenc ételeim voltak. Azokat sajnos nem állt módunkban elké­szíteni. Sosem fordult meg a fejedben, hogy abbahagyod? Nem, egyszer sem. Miért választottad a sport eny- nyire szélsőséges válfaját? Nálam ez a sportról szól. Nem azt nézem, hogy mennyit fizetnek, vagy milyen messzire mehetek el, hanem a saját képességeim, lehe­tőségeim határát feszegetem. Megfelelek a saját magammal szemben állított követelmények­nek. Több kalandtúrán is részt vettem. Korábban a magyarorszá­gi Adventure versenyeken is helyt álltam. Itt ismertem meg az expe­díció vezetőjét, Hídvégi-Üstös Pált. Szeretem a kihívásokat, nem futamodom meg, ha akadály gör­dül elém, hanem a magam eszkö­zeivel megpróbálom őket megol­dani. Az afrikai túrát is ezért vá­lasztottam. Nem úgy ébredtem, hogy én most megmászom a Kili­mandzsárót, vagy átkelek a Zambezi folyón. Egyszerűen élve­zem azt, amit csinálok, és hihetet­lenül jó érzés, amikor sikerül elér­nem a kitűzött célt. Mindig is ilyen ambiciózus vol­tál? Középiskolás koromtól kezdve szerettem kerekezni. A mai napig napi szinten ezzel foglalkozom. Sa­ját bringaboltom van. így az életem és a munkám szorosan összefonó­dik. Talán túlságosan is. Nem va­gyok nagyravágyó, csak szeretek a hobbimnak hódolni. Tervezel még egy hasonló megterhelő kalandot? Azt hiszem, erről még korai be­szélni. Természetesen visszavá­gyom, ahogy más jellegű terveim is vannak. De nincs már sok konti­nens, amit ne lehetne ilyen módon átkerekezni. Ám egy darabig még biztosan itthon maradok. Nem nagyravágyók, csak szeretnek a hobbijuknak hódolni (Képarchívum)

Next

/
Oldalképek
Tartalom