Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)

2007-07-26 / 171. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 26. Közélet 3 Ivan Svejna, a nyugdíjrendszer egyik atyja szerint kevesen lépnek ki a második pillérből Magánvagyon a megtakarításunk Nem szűnik meg automatikusan a maradék 30 sem Negyvenkét kórház a listán ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Az egészségügyi mi­nisztérium által nyilvánosságra hozott kórházlista 42 intézmény nevét tartalmazza, ezek alkotják majd a minimális kórházi hálóza­tot. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a fennmaradó több mint 30 intézmény automatikusan megszűnik, az egészségbiztosítók­nak azonban csak a listán szereplő, súlyponti kórházakkal kötelező szerződést kötniük. Szinte biztosra vehető, hogy csökkenni fog a kórházi ágyak szá­ma, azt ugyanis minden szakem­ber elismeri, hogy a jelenlegi háló­zat túlságosan sűrű, a rendelke­zésre álló forrásokból nem fenn­tartható, vagy legalábbis nem fej­leszthető megfelelő ütemben. Már az első elképzelés, melyet tavaly decemberben hozott nyilvános­ságra a szaktárca, 6200 ágy meg­szüntetésével számolt. Akkor olyan módon akarták megvalósí­tani elképzelésüket, mely járha­tatlannak bizonyult: a megyékre akarták bízni a „piszkos munkát”, Ivan Valentovic azt akarta elérni, hogy ők hozzák meg a várhatóan komoly ellenállásba ütköző, nép­szerűtlen intézkedéseket. A most nyilvánosságra hozott rendelet még csak a kezdet, most megindul a lobbi, hiszen minden kórháznak elemi érdeke, hogy lis­tára kerüljön. Érdekes lesz látni, hogy változik-e a lista az augusz­tus végére várható elfogadásig, és ha igen, kik, mely kórházak kerül­nek fel rá. Az alábbiakban azok­nak az öt déli megyében lévő kór­házaknak a jegyzékét közöljük, melyeket az egészségügyi minisz­térium súlyponti intézményként nevezett meg. (Ipj) Kórházlista Település Egészségügyi intézmény neve Pozsonyi kerület I Pozsony Egyetemi Kórház ás Rendelőintézet­Pozsony (Ligetfalu, Kramáre és Ruzinov) 1 Malacka Kórház - Malacka Nagyszombati kerület Nagyszombat Egyetemi Kórház és Rendelőintézet - Nagyszombat 1 Szakolca Kórház és rendelőintézet - Szakolca Pöstyén Alexander Winter Kórház I Galánta ■ Dunaszedahely Szt. Lukács Kórház és Rendelőintézet Kórház és Rendelőintézet - Dunaszedahely Nyitrai kerület pyitra ■ Érsekújvár Egyetemi Kórház - Nyitra Egyetemi Kórház és Rendelőintézet - Érsekújvár Nagytapolcsány Kórház-Nagytapolcsány ff Léva Kórház és Rendelőintézet - Léva 1 Komárom FORLIFE - Komárom Besztercebányai kerület Besztercebánya F. D. Roosevelt Kórház és Rendelőintézet Zólyom Kórház és Rendelőintézet - Zólyom Garamszentkereszt Breznóbánya Nagykürtös Garamszentkereszti kórház és rendelőintézet Kórház és Rendelőintézet - Breznóbánya Általános Kórház és Rendelőintézet- Nagykürtös Losonc Rimaszombat Általános Kórház és Rendelőintézet - Losonc Kórház és Rendelőintézet - Rimaszombat Kassai kerület ■ Kassa^^^^ L. Pasteur Egyetemi Kórház 1 Igló Kórház és Rendelőintézet - Igló 1 Rozsnyó Szt. Borbála Kórház és Rendelőintézet I Tőketerebes Kórház és Rendelőintézet - Tőketerebes V Nagymihály $. Kukura Kórház és Rendelőintézet Viera Tomanová szociális ügyi miniszter elkészítette a szociális biztosításról szóló törvény módosítását, de máris visszatáncolt az ere­deti elképzeléshez képest. LAJOS P. JÁNOS A második pillérből kilépők mégsem kapják kézhez megtaka­rításukat, pénzük az állami rend­szert gazdagítja majd. Ennek el­lenére lehetővé válik a visszatérés az egypilléres rendszerbe. A ter­vezett módosítás várható hatásai­ról Ivan Svejnát, a Hayek Alapít­vány Igazgatótanácsának elnökét, a jelenlegi nyugdíjrendszer egyik megalkotóját kérdeztük. Hogyan értékeli azt, hogy le­hetővé teszik a kilépéseket a második pillérből? Ezzel alapvető kifogásunk nincs, úgy vélem ugyanis, hogy az emberek túlnyomó többsége nagyon jól tudta, hogy miért lép be a második pillérbe, tudatában vannak e lépés jelentőségének. Szerintem tehát csak minimális lesz azok száma, akik a visszaté­rést választják. Nem beszélve ar­ról, hogy ez csak korlátozott ér­vényű lesz, vagyis ezt csak 2008 júliusáig teszik lehetővé. Gya­korlatilag az intézkedés csak azt jelenti, hogy két évvel meg­hosszabbították azt az idősza­kot, ami alatt mindenki eldönt­heti, hogy melyik rendszert vá­lasztja. Más kérdés azonban, hogy kezdetben lehetővé akar­ták tenni, hogy mindenki meg­kaphassa a megtakarítását, ezt rendkívül hibás lépésnek tartot­tam. Ugyancsak hibásnak tartom azt a javaslatot, hogy 10-ről 15 évre emelik a kötelező spórolás időszakát. Ez alapvető kérdés, mivel például egy 50 éves ember abban a hitben választotta a má­sodik pillért, hogy a nyugdíjkor­határ eléréséig még teljesíti a megszabott feltételt, vagyis nyugdíjat kaphat belőle. Most azzal kell szembesülnie, hogy ez nem érvényes, azt mondják neki, hogy ebből nem számíthatsz nyugdíjra. Felmerül az a kérdés is, hogy mi lesz az ő megtakarí­tásával. Ez káoszt okozhat azok körében, akik érintettek lesznek. Nem fogják tudni, mit kell tenni­ük, vissza kell-e térniük az egy­pilléres rendszerbe vagy marad­hatnak, és ha igen, akkor mi lesz a pénzükkel. „A megtakarítás az ügyfél tulajdona, hiszen ha ez nem így lenne, akkor nem lenne örökölhető sem" (Képarchívum) A minisztérium most azt állít­ja, hogy a megtakarítás nem az ügyfél tulajdona. Egyetért ez­zel? Természetesen nem, mivel a megtakarítás az ügyfél magánva- gyonát képezi, hiszen emlékezhe­tünk arra, hogy milyen harcok árán sikerült ezt elérni, hiszen a Dzurinda-kormány sem támogat­ta teljes mértékben ezt a le­hetőséget. Most látszik, milyen szerencse, hogy ezt az ügyfél va­gyonának nyilvánítottuk, hiszen ha ez nem így lenne, a második pillért már régen megszüntette volna a kormány. Tehát a megta­karítás az ügyfél tulajdona, hi­szen ha ez nem így lenne, akkor nem lenne örökölhető sem. Ma­gánvagyon, de azzal a kitétellel, hogy csak bizonyos célra használ­ható fel: a nyugdíj biztosítására. Olyan például, mint a lakástaka­rékosság, mely ugyancsak bizo­nyos célra - lakásvásárlásra, ház­építésre használható. Az tehát jogilag megfelelő megoldás, hogy azok megtakarí­tásai, akik elhagyják a második pillért, velük együtt a tisztán ál­lami rendszerbe vándoroljanak? Ezzel nem lesz gond, ez a logi­kus megoldás, hiszen a második pillérben keletkezett vagyon a kö­telezően fizetett járulékokból ke­letkezett, melyet a Szociális Bizto­sító továbbított a magánszámlák­ra. Úgy vélem azonban, hogy a visszatérők száma elenyésző lesz, hiszen mindenki tudja, hogy mi a második pülér jelentősége. Más lenne a helyzet, ha a minisztérium eredeti elképzelése valósulna meg, vagyis a kilépők kézhez kap­nák a megtakarítást. Ez megrop- panthatná a rendszert, nagyon rossz lépés lenne, szerencsére a szaktárca is meggondolta magát. Indokoltnak tartja a módosí­tást? A rendszer nem tökéletes, mivel hosszú időre szól, időről-időre ja­vítani kell. Tartok azonban tőle, hogy a jelenlegi módosítás nem azt változtatja meg benne, ami va­lóban rosszul működik. A javasolt változások néhánya kifejezetten rossz, mások pedig nem elégsége­sek. A minisztérium maga is elis­meri, hogy a cél a Szociális Bizto­sító hiányának csökkentése, vagy­is a hiányzó összeget az embe­rektől akarják beszedni. Ennek egyik módja, hogy megszüntetik egyes járulékok esetében a kiveté­si alap felső határát. A módosítás végeredménye véleményem sze­rint hasonló a munkatörvény­könyv módosításának eredményé­hez, a kormány eldicsekedhet, hogy törődik az emberekkel, az ország sorsával, de a többi érintett fél is elégedett lesz. Csütörtök 23730° Többnyire derűs időre, kevés felhőre számíthatunk. A térképen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tüntettük fel. VÁROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony jobbára borús idő 15' 28' jobbára borús idő 16' 31' záporok 16“ 25' Nyitra jobbára borús idő 14' 28' jobbára borús idő 15' 31° felhős égbolt 16' 25' Ounaszerdahely jobbára borús idő 15“ 29' jobbára borús Idő 15' 32' felhős égbolt 17' 26“ Xomárom kevés felbő 16“ 30' jobbára borús Idő .16° 32' felhős égbolt 16' 26“ Ipolyság kevés felhő 15' 28' jobbára borús idő 14' 30' felhős égbolt 15" 26' Rimaszombat jobbára borús idő 14' 27' kevés felhő 14' 30' eső 15” 23' Kassa kevés felhő 14' 27' kevés lelhő 13' 3T felhős égbolt 16“ 23“ Kírályhelmec kevés felhő 15' 27' kevés felhő 14' 3T felhős égbolt 16' 24' Besztercebánya kevés felhő 13' 28' jobbára borús idő 12' 29' felhős égbolt 14' 22' Poprád kevés lelhő 9' 23' kevés felhő 9“ 25° eső 12' 16' IDŐJÁRÁS A HEGYEKBEN A víz és a levegő hőmérséklete egyes üdülőhelyeken Antalya 28741“ Málta 27733° Costa Brava 25732° Nizza 24727° 15° ! Hvar 26733° Rimini 27730° 22° ^ V V.'-'. xBsm*' 15Ű0B' Isztambul 25736° Várna 26738° ■mhHHHF '°u* Kanári-szigetek 22726° Velence 26731° 17711° 16726° Vasárnap 16726° A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva F" szél .Ä. melegfront n ciklon Pozsony 05.20 Pozsony 20.35 Pozsony 325 változatlan-a. hidegfront a okklúziós front v anticiklon Besztercebánya 05.11 Besztercebánya 20.28 Komárom 230 árad Készíti az SHMÚ Kassa 05.02 Kassa 20.20 Párkány 145 árad Jobbára felhős égbolt, helyenként i záporok, eső. Szél: NY, ! 10-25 km/h Es6, záporok. Szél: NY 10-25 km/h Eleinte derült égbolt, később nyugaton megnövekszik a felhőzet. Szombat Szál: DNY-I 15-30 km/h

Next

/
Oldalképek
Tartalom