Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)
2007-07-21 / 167. szám, szombat
22 Presszó ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 21. www.ujszo.com A felöltözés előtti utolsó stádium a frigidarium, ahol egy hideg vízzel töltött medence állt. Ilyen felüdülés után a fürdőző szerencsés esetben újra megtalálta az öltözőben hagyott holmiját, bár a fürdőtolvajlás már akkor is külön bevételi forrásnak számított. Erről Catullus is tanúskodik, aki hevesen kikelt a fürdőtolvaj Viben- nius és parázna fia ellen, aki a fürdőben árulta magát (33. carmen). A római nők ugyanúgy járhattak fürdőbe, mint a férfiak, egyes fürdőkben volt külön férfi, külön női részleg, de fürödtek vegyesen is. A rabszolgák elkísérték uraikat- úmőiket, és a medence mellett vártak rájuk, ahogy ezt a „túl szemérmes Laecania” esete is tanúsítja, akit a meglehetősen szabadszájú Martialis azért gúnyol, mert szolgája nem meztelenül, hanem bőrnadrágban vár rá, mintha bizony túl sok rejtegetnivalója lenne... A fürdő egyúttal testépítő-szalonként, edzőteremként, masz- százs- és kozmetikai szalonként is szolgált. Mindez a sokféle szolgáltatás, a sok vendég és kiabáló árus jelenléte rendkívül zajos helyekké tette a fürdőket. A Római Birodalom egyik legelegánsabb fürdőjéből, a szabados erkölcseiről híres Baiaeból írt levelében Seneca így panaszkodik: „Lám, zaj, zsivaj, lárma kellős közepébe jutottam: pontosan a fürdő fölött lakom. S most idézz fel a képzeletedben mindenféle-fajta hangot, ami csak elkeserítheti füledet: mikor edzést tartanak az izomemberek, ólomsúlyzókkal hadonásznak, ha erőt fejtenek ki, vagy erőkifejtést mímelnek, hallom a nyögést; valahányszor kieresztik visszatartott lélegzetüket, sípoló, kínkeserves fújtatást hallok; ha akad afféle lomha, aki beéri az olcsó keneke- déssel, hallom a paskolást, mikor a vállára csapnak - aszerint változik az ütés hangszíne, hogy lapos vagy homorú részekre ér. Ha pedig ehhez jön egy labdázó, és elkezdi számolni a leütött labdákat, végem van.” (56. levél, Kurcz Ágnes fordítása). S ez még nem minden: a fürdő egyik szolgáltatása, a szőrtelemtés is rendkívül zajos volt. A „kozmetikus” ugyanis a medencék körül járkált és szüntelenül kiáltozott, hogy észrevegyék; a kiáltozást csak akkor hagyta abba, ha kuncsaftja akadt, ilyenkor viszont az sikoltozott, akinek a hónaljszőrzetét tépték (a szőrös hónaljat ugyanis már az ókorban is az ápolatlanság jelének tartották). Hasonlóképpen igyekeztek az árusok is, a kolbászos, a lepénysütők, a cukrász meg mindenféle csemegeárusok, hogy egymást túlkiabálva felhívják a figyelmet saját portékájukra. A sokféle szolgáltatás, a sok vendég és kiabáló árus jelenléte rendkívül zajos helyekké tette a fürdőket. Baiae fürdővárosa, ahol a gazdag rómaiak előkelő villái is álltak, „a bűnök szálláshelye”, a fényűzés gyülekezőhelye volt Seneca szerint. „Mint ahogy hóhérok közt nem akarnék lakni, úgy kocsmában sem. Látni a part mentén botorkáló részegeket, a ti- vornyázást a sétahajókon, a zenés karénektől felvert tavakat, s mindazt, amit a törvények alól szinte elszabadult fényűzés nemcsak elkövet, hanem még ki is kürtöl - mi szükségem rá?” - kérdezi a nyugalomra vágyó filozófus, aki megérkezése másnapján el is hagyja a rosszhírű környéket. Nem voltak ilyen erkölcsi fenntartásai Baiae híres fürdőjével szemben a szerelem művészetét ecsetelő Ovidiusnak, bár ő is elismeri, hogy a víz nem egészséges, hiszen ahelyett, hogy kigyógyulna a benne fürdő, inkább a szerelem betege lesz. A szerelem művészetével ismerkedők számára azonban ajánlott hely, csakúgy, mmt a cirkuszban folyó lóversenyek, a lakomák, a látványosságok vagy az amfiteátrumok. Színházaik ugyan a rómaiaknak is voltak, ám mivel a színháznak nem volt komoly vallási szerepe, mint a görögöknél, ezért az amfiteátrum! látványosságok, főleg a császárkorban, minden más játéknál kedveltebbek voltak. A darabok színpadra állítása Rómában is állami feladat volt, de az előadások nem voltak versenyjelle- gűek. A színházlátogatás ingyenes volt, és az előadásokat nemcsak a férfiak, hanem a nők és a gyerekek is megnézhették, csak a rabszolgák nem, ám a császárkorban már nem nagyon törődtek ezzel a tilalommal. Mivel azonban nem ülhetett mindenki szabadon oda, ahova akar, ingyenes belépőjegyeket osztottak, hogy az ülésrendet meghatározzák (a nőknek például Augustus császár törvénye alapján a nézőtér felső részén volt a helyük). A színháznál (theátrum) azonban sokkal kedveltebb hely volt az amfiteátrum, mely a gladiátorok küzdelmeinek, az állathajszáknak, vadászatoknak, esetenként pedig a naumakhiáknak (tengeri csatáknak) a színhelye volt. Az amfiteátrum elnevezése abból ered, hogy az arénát (ellipszis formában) körülvették az ülőhelyek, tehát a nézőtér minden pontjáról látható volt a küzdőtér. Az arénát a nézőtértől egy hatalmas fal (podium) választotta el, hogy a nézők védve legyenek a vadállatok esetleges támadásaitól. Aquincumban például a kisebbüt, polgárvárosi amfiteátrum esetében ez a fal három méter magas volt, s ebbe a falba voltak ajtók vágva a vadállatok ketreceihez (career). Az amfiteátrumokban (köztük természetesen a leghíresebbikben, a Colosseumban) bemutatott látványosságokról Martialis epigram- máskötetéből (Liber spectaculo- rum) tudunk meg a legtöbbet. Az antik mítoszokra bizarr formában utaltak az állatok, a rabszolgák, a halálraítéltek bevonásával megvalósuló, véres jelenetek. Eljátszották például Pasziphaé és a krétai bika egyesülését, s a kivégzéseket gyakran látványosságként valósították meg: például egy Laureolus nevű gyilkost meztelenül bitóra szögeztek, s egy kiéheztetett kaledón medve szaggatta szét, a nézők pedig (Martialis epigrammája szerint) a kaukázusi bérchez láncolt Prométheusz kínjait látták benne. Az efféle látványosságok természetesen a jóérzésű rómaiakban is visszatetszést keltettek: „Ölt, így rászolgált, hogy ezt elszenvedje: te mivel szolgáltál rá, szerencsétlen, hogy végignézd?” - úja például Seneca. A rómaiak idejük nagy részét a közterületeken (piacon, parkban) vagy a középületekben (fürdőkben, tornacsarnokokban) töltötték. Gyakoriak voltak a vásárok, az állami és vallási ünnepek is, melyeken a nép az elöljáróktól ingyenes édességet (crustulumot, vagyis mézeskalácsot) és mézes bort (mulsum) kapott. A valamikori Brigetio (a mai Szőny-Komárom) területén találtak egy vásári ajándékul szolgáló mézeskalácsmintát, melyet verses felirat díszít. A mézeskalács ajándékozója ezzel a latin disztichonnal biztosítja a kiszemelt hölgyet, A rómaiak idejük nagy részét a közterületeken (piacon, parkban) vagy a középületekben (fürdőkben) töltötték. hogyha teljesíti kívánságát, gazdagon megjutalmazza majd. Ebből is kitűnik, hogy a vers a római hétköznapok része volt, a költők külön köteteket szerkesztettek alkalmi versekből, melyeket a társas érintkezés különféle megnyüvánulásai- kor ki is használtak, s még egy valamirevaló felfirkát is versben volt szokás megfogalmazni, ahogy ezt a ránk maradt, nagyszámú antik graffiti bizonyítja.
