Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)
2007-07-21 / 167. szám, szombat
14 Szalon ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 21. www.ujszo.com RAADAS Egy filmet képzelek el, mondod, melyben szép dolgok lennének csak, és amelyet vetítenél nekem körbe-körbe azon a rozoga, kapkodó szuper 8-asodon, emlékszel? A csillámporos vászonra, vagy ha az már nincs meg, akkor csak úgy spontán a falra, a helyszűke miatt kissé billentett géppel, a kép így kicsit trapéz, mondhatni, kajla, de ez minket nem zavar most, mért is zavarna; napfény, szél, tünde felhőjáték, ez mind-mind a szemünk előtt futna, csillagok, folyók, a sok virág: rózsák, jázminok, szelíd margaréták, s ahogy ölelkeznénk - kandi kine- matográf-, mint egy jól megírt Bach-fúga, előbb én teperlek le, majd hirtelen te kerekedsz fölém; ennyi szépség együtt, kérded, elfér a mozinkba? Jól van, szólnék, akkor legyen valami rossz is benne, valami nagy-nagy bánat, mondjuk, mindjárt az elején, bár veled, súgnám füledbe, még az is milyen szép, de kezdődjék csak így: lassú kocsizás, hosszan kitartva, akár egy Antonioni, vagy a Jancsó, figyeljünk, a háttér mintha életlen volna, de nem, inkább afféle tagoladan táj, egy hatalmas sziklavonulat tövében történne mindez, egyik szírt lassan ki, másik ugyanúgy be, hasadékok, törések követik egymást, kisebb- nagyobb kiszögellések, mintha karok, hatalmas lábak pihennének, most az előtérben egy apró alak érkezik a képbe, és ballag szomorúan e különös sziklasor előtt, nálunknál lassabban, egy pici gyerek? De mit keres egyedül ilyen zord vidéken, nem, nincs egyedül, kicsivel messzebb, a kőtömbökhöz közel, arcát tenyerébe rejtve, ott gubbaszt egy másik is, lehet, hogy sír? És mások, ahogy távolodunk, látjuk már, hogy a furcsa, apró lények többen is vannak, és mindahányuk: valami nagy-nagy szomorúság, de mi történhetett? Mi a baj? „Hogy mekkora volt!”, mondja egyikük halkan, „egy igazi óriás!”, így a másik, „és most meghalt... meghalt...” Ó, jaj! De mi lesz a vége, azt mondd el, ugye a vége már tényleg szép lesz? Igen, a vége az szép lesz, megígérem, ha lesz egyáltalán „vége”, bár tudható, minden filmnek van: eleje, közepe, vége, csak nem feltétlenül ebben a sorrendben; most én képzellek el, csupa báj vagy, mint mindig, csupa derű, de egészen kicsi, már-már apróka, mint a gyerkőcök itt a szomorú szikla előtt, és repülni is tudsz, bizony hogy tudsz, bár szárnyad az nincsen, tehát holmi angyalféleség sem lehetsz, talán egy tündér? Talán, egy afféle huncut jó tündér, aki takarodom után, tudtomon kívül persze, mindig meglátogat, halkan kotorász a vezetékben, vagy a szekrényeket pattogtatja, időnként eldug, elcsen valami fontos apróságot, kitöröl egy fájlt, de aztán később mindig visszahozza, szóval, élvezi a bosszantásom: ma is meglátogat, éjfél és egy között, a boszorkányos óra, résnyire nyűt balkonajtón át röppen, surran be, könnyen libeg a függöny, megzizzen a tévéműsor széle, aztán mosolyogva megáll fölöttem, hasamon nyitott regény, meg az asztallámpa fénye, de én ekkor már alszom, hogyne, közelebb hajol, néz, kicsit beletúr a hajamba, aztán elveszi a könyvet, egy-kettőt lapoz benne, majd az éjjeliszekrényre rakja, végül egy szalmaszálat húz elő, s mint gyerekek a szörpöt, felhörpinti hasamról a fényköröm, ezzel mintha vákuumot - és persze sötétet - teremtve, mert hallani nem lehet, hogy a lámpát lekattintaná... (György Norbert) Anna hét hónapos korában, „...reménység/ holdudvara, egy kulcslyukon át nézi most hajdani-dani-dani/ önmagát..." Tóth László: Naplótöredékek, avagy Fejezetek az elnémulás könyvéből A BŐSÉG ASZTALÁRÓL - 2. „Apád is jól van, csak egy kicsit szórakozott, és időnkint ott feledkezik mások ágya alatt, de a plébános úr beszélt vele. Azóta sokkal jobb kedvű, bár néha visszahúzódik. Még egy örömhírem van számodra. A mélyen tisztelt Őrnagy úr megígérte, hogyha jönnek a hidegek, nemcsak odavesz magához a zászlóaljirodára, hanem vele fogsz aludni a mostani szobatársa helyett. Adná Isten, hogy így legyen. Vigyázz a gyomrodra, ne egyél zsíros ételt hidegen. Sokszor csókol anyád, Mariska. ” Örkény István: Tóték DUBA GYULA ívnak a csukák Az asszony ötliteres vesszőfo- natú demizson- ban hozta az ásványvizet, és az asztalra kétdecis vizespoharakat állított, aztán meg melléjük helyezett három finom ezüstkanalat. Az üdítő porokat a poharakba szórták és ásványvizet öntöttek rá, aztán sokáig ka- vargatták a színesedő folyadékot az ezüstkanalakkal, de az ital nem habzott, a porok nem pezsgették meg az ásványvizet. Szürkésfehér, zavaros ital lett a krachedliből. Örvénylő idő Az élelmiszerbolt előtt kenyérért álltak sorban az asszonyok. Ömlött rájuk az égből a márciusi meleg ragyogás. Kilenc óra lehetett, és a városi pékség csukott autója még nem érkezett meg. Hét óta vátják a kenyeret az asszonyok. Húsra is várnak, bár a henteskocsi nem biztos, hogy kijön. > Aszály A polcokon megjelentek az UNRRA-segély csukaszürke kon- zervjei (gyorssegély éhenhalás vagy más végszükség esetén), néhány keksz, rózsaszín vagy sárga üdítőitalpor, rágógumi és egy szelet kakaósajt vagy nyers csokoládé pléhdobozban, a nagyobbakban plusz egy csomag kőkemény kétFényes Adolf: Babfejtők szersült s egy apró babkonzerv (mintegy konzerv a konzervben). Álmodtak tengert Túsinsky úr bableveses fazekában főzték meg a szafaládét. Gál szobáját illatos gőzök töltötték meg, és halk, biztató rotyogás. Amikor a szafaládét elfogyasztották, a maradék kenyeret sóval ették, „gyerekkorom kedvelt eledele volt a sós kenyér”, emlékezett merengve a Báró. Valaki kopogott az ablakon A szerkesztő elhatározta, hogy ügyet sem vet rá tovább. Mintha itt sem volna. Háziszalonnát és hagymát vett elő a szekrényből, meg egy darab száraz kenyeret, és enni kezdett. Bicskájával nagy szeleteket vágott a szalonnából, és harsogva harapta hozzá a hagymát. Közben nem nézett a lányra. A saját lakásomban úgy eszem, ahogy akarok, gondolta. Halódó parasztvilág Csetlünk-botlunk a nagyok között Gergővel, nápolyit majszolunk, aztán maród kalácsot eszünk, a felnőttek beszélgetéséből semmit nem értünk. Nem is merünk közbeszólni. Hol lehet Marót, milyen messze? Az élet lehajló ága Nézik a pizzát. Gyönyörű, kerek építmény, a széle felfodrozva, bar- napirosan, hasonlít az egykori tejfeles lepényekre, sütőlapáttal veszi ki öregmama a kemencéből, fehér a tésztája és párolog rajta a tejföl, nagyanyja nem sütötte pirosbarnára, csak „megkapatta”, nagyon finom volt, ám ez itt kész remekmű. Nyolc háromszögletű szeletre van vágva, tetején sárga kukoricaszemek, zöld olajbogyók, piros sárgarépakockák... SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Grafika: Toronyi Xénia Levélcím: Szalon, Új Szó, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
