Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)
2007-07-13 / 160. szám, péntek
Sport 17 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 13. Megnehezítenék a hazaiak dolgát a holnapi gömöri-nógrádi focirangadón a szerény losonciak Esélyesebb rimaszombatiak Rimaszombat/Losonc. „A derbinek nincs favoritja” - szól az örök közhely. A holnapi gömöri-nógrádi fodrangadó előtt mindkét csapat edzője kimondta ezt a mondatot ÚJ SZÓ-ELŐZETES Amíg Mikulás Komanicky valóban vonakodott attól, hogy bárkit is esélyesnek tartson az I. liga nyitányára kisorsolt Rimavská Sobota-Lucenec összecsapás előtt, Vladimír Rusnák kibökte, szerinte a hazaiak a favoritok. „A losonciak elleni eddigi mérkőzéseink is mind nagyon nehezek voltak” - mondta Komanicky, s állításával nem nagyon lehet vitatkozni, mert még a 6:l-es, rimaszombati gólparádéba torkolló mérkőzés is szoros volt az első félidőben. „A rimaszombatiak az esélyesek - jelentette ki Rusnák.- Hiába ment el tőlük Hlousek és Hí- lek, erősíteni tudtak a nyáron. Legalábbis így hallottam.” S azért az óvatos Komanicky is elismerte: „Talán a futballtudás alapján mi vagyunk a jobbak, és bízom benne, hogy a szerencse is mellénk áll.” Az ellenfél kvalitásait dicsérve Rusnák nem tagadta, csapata sze„A losonciak elleni eddigi mérkőzéseink is mind nagyon nehezek voltak" - mondta Mikulás Komanicky. rényen utazik a szomszéd városba: „Ismerjük a gömöriek játékerejét. Nincsenek nagy elvárásaink, szeretnénk jól játszani, és megnehezíteni a dolgukat.(bt) Az eddigi gömöri-nógrádi derbik 2005/2006 Lucenec-R. Sobota 0:0 R. Sobota-Lucenec 6:1 2006/2007 Lucenec-R. Sobota 1:0 R. Sobota-Lucenec 2:1 Mráznak (balra) a losonciakat kell távol tartania a hazaiak kapujától (SITA-felvétel) FC Artmedia Petrzalka: mindent a szurkolóért Trónfosztásra készülnek ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Nagy volt a jövés-menés a bajnoki ezüstérmes ügeti Artmedia háza táján. Vladimír Weiss személyében Oroszországból visszatért az együttes korábbi sikerkovácsa. A vezérkar is kibővült a lige- tieknél, hiszen a szövetségből elcsábították Dusán Hunadyt (sport- igazgató), a rivális Slovantól pedig Rudolf Janceket (elnökhelyettes). Weiss edző nem titkolta, nagy tisztogatásra készül: a távozók listáján szerepel Stano, Debnár (B. Bystrica), Tchuf (Ostrava), Najman (FC Senec), Buryán, Saláta Kornél pedig továbbra is kölcsönjátékosként marad a besztercebányaiaknál. A csapathoz érkezett viszont a veterán Hyll kapus (Iránból), a cseh Dosoudil (Slavia Praha), ráadásul a németországi Kaiserslautemből hazatért a BL-menetelés egyik hőse, Borbély Balázs. „Legfontosabb feladatunk a szurkolók visszacsalogatása lesz. Élvezetes és eredményes játékot várok a fiúktól, mellyel nem is lehet más célunk, minthogy a tabella tetejéről figyeljük a liga történéseit*- nyilatkozta Vladimír Weiss. A szakember hozzátette: „Bízom benne, hogy Fodrek minél hamarabb felépül, Cisovskytól pedig nagyobb odaadást várnék.” A csapatkapitány Ján Kozák szerint a 78 millió koronás büdzséből gazdálkodó Artmedia és a zsolnaiak között dől majd el a bajnoki cím sorsa, (kb) TASR-JELENTÉS Kassa. Hasonló szereplést várnak a kassai vezetők az MFK-tól, mint az elmúlt bajnokságban, amikor a Ján Kozák által irányított gárda újoncként az 5. helyen végzett. Több változás történt a keretben, Ivan Kozák immár csapatvezetőként, Lesniak pedig az ifjúsági csapat menedzsereként tevékenykedik. A rutinos Miroslav Sovicra már nem számít a szakvezetés, Pulen Rimaszombatban, Bohácik Losoncon, Krakovsky pedig az osztrák Kapfenbergben folytatja pályafutását. Rajtuk kívül Jurco, Basista és Piatka távozni akar. Új szerzeménynek egyelőre csak a 18 éves szerb Mi- linkovics számít, ugyanis az eperjesi Viazankót klubja nem akarja elengedni, így az átigazolási összegről a békéltető bizottság dönt majd. Öt tehetséges ifi, Tóth, Juhar, Skutka, Dzogan és Lisivka is biztatóan játszott a felkészülés során. „Az edzőmeccseken kitettek magukért a fiúk, csupán a Honvédtől szenvedtünk vereséget. Türelmetlenül várom már a rajtot, remélem, nem lőttük el idő előtt a puskaporunkat, s a bajnoki találkozókon is sikeresek leszünk” - hangsúlyozta Ján Kozák, az MFK mestere. A klub 75 millió koronás költségvetéssel számol az idei pontvadászatra. MSK Zilina: stadion-rekonstrukció 150 miilóból Duplázás az elvárás ÖSSZEÁLLÍTÁS Zsolna. Nagy tervekkel vágnak neki a bajnok zsolnaiak a hétvégén rajtoló új idénynek. A felkészülés folyamán 150 miüió koronás beruházásból újították fel a stadiont, ezért a csapat előbb a Magas-Tátrában, majd pedig ausztriai edzőtáborban vett részt. „Az együttes egyértelmű célja a címvédés, emellett a Szlovák Kupát is szeretnénk elhódítani. A sikeres nemzetközi kupaszereplés pedig hab lenne a tortán” - summázta az elvárásokat Pavol Ho- lescák klubigazgató. „Az elvégzett munkával elégedett vagyok. A stadion-rekonstrukció miatt improvizáltunk a felkészülés során, de mindent megoldottunk. A keret minden tagja egészségesen váija a rajtot*’ - árulta el Pavel Vrba, a címvédő cseh edzője. A zsolnaiak több alapemberüktől is megváltak - Sesták (Bochum), Vrsic (Temesvár), Svestka (Slovan Bratislava) -,de a keretet sikerült jó képességű játékosokkal feltölteni: Breska (Pa- nioniosz), Ancic (Liberec). Az elvárások nagyok a 75 millió koronából gazdálkodó címvédőnél, de annak tudatában, hogy jövőre ünnepük a klub megalakulásának 100. évfordulóját, talán nem is annyira meglepő, (t, kb) Spartak Trnava: kamerás megfigyelőrendszer Michalik lesz a megváltó? ÖSSZEÁLLÍTÁS Nagyszombat. A nagyszombatiak is új edzővel vágnak neki a pontvadászatnak. A cseh Josef Mazura elégedetten nyugtázta, hogy minden az elképzelései szerint alakult a felkészülés során. A gárda a csehországi Nymburkban gyakorolt, és nyolc előkészületi mérkőzést játszott: 3 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség. A klub megköszönte Turtenwald (Bohemians Praha), Bartos, Cakajík és Seman- ko (a trió egyelőre szerződés nélkül) szolgálatait. Új arcnak Pon- cák (Jablonec) és Kopacka (Dub- nica) számít, a legjobban csengő erősítés viszont az egykori BL-vi- téz Sparta Praha alapemberének számító, ma már 33 éves Rastislav Michalik (FC Ried). „Rasfo személyében egy rutinos és jó képességű labdarúgóval erősödtünk. Ha képes megcsülogtatni valódi tudását, nagy hasznára lesz a kollektívának” - nyilatkozta Mazura, a cseh stratéga. A nagyszombati stadiont, hazai berkekben egyelőre egyedüliként, kamerás megfigyelőrendszerrel látták el, ezzel is szeretnék kiszűrni a rendbontókat. A 45 miüió koronás költségvetés mellé további támogatókat is szeretnének a csapat közelébe csalogatni, ezzel is elősegítve a kitűzött célt, az élmezőnyben való megkapaszkodást, (s, kb) MFK Ruzomberok: a 37 éves Novotnyval erősítettek Csehekkel az élmezőnybe S1TA-JELENTÉS WMiu.Miu.nt "I Rózsahegy. Teljesen átalakított vezérkar- 'JPSii ral és szakmai stáb- i baj vájja a Corgon Liga holnapi rajtját a rózsahegyi együttes. Cseh szakemberekben bízik a tulajdonos, ennek tudható be, hogy a prágai Bohemiansból érkezett Jirí Ste- inbroch lett a klubigazgató, a csapatot pedig a Premysl Bicovsky, Pavol Chaloupka duó irányítja. „Ilyen anyagi háttérrel (a klub költségvetése 58 miüió korona) csak magas céljaink lehetnek. Nem mondom, hogy a bajnoki címért küzdünk majd, de mindenképpen ott akarunk lenni az élmezőnyben. Szép és eredményes focival szeretnénk visszahódítani a szurkolóinkat” - szögezte le Jirí Steinbroch,. Meglepetésre leigazolták a prágai Sparta egykori sztáiját, a legutóbb a Mostban játszó Jirí No- votnyt, rajta kívül a szerb Szivcse- vics (Rim. Sobota) és Kúkol (Spisské Podhradie) érkezett. Viszont Rák (Dinamo Minszk), Pospísil, Majny és Sedlák távozott, s valószínűleg Babnic (Lengyelország?) és Dvorník (Brno?) is veszi a kalapját. Az ötödik forduló után még az utolsó előtti helyen állt a Bari-legénység Fülekiekből verbuvált bajnokcsapat ÚJ SZÓ-ÉRTÉKELÉS Fülek. Újoncként került bajnoki trónra a közép-szlovákiai IV. liga déli csoportjának füleki újonca, holott az ötödik fordulót követően még az utolsó előtti helyen szerénykedett. „A kudarc ízű rajt után rendeztük a sorokat, sorozatban hat mérkőzést megnyertünk. Megtaláltam védenceim számára a legmegfelelőbb posztokat, menet közben javult az össz- játék, a srácok taktikai fegyelmezettsége. Egyre előrébb araszoltunk a tabellán. Olykor már azt is fontolgattuk, hogy ebből a pozícióból megpályázhatnánk a bajnoki címet” - fogalmazott Bari Jenő, a fülekiek játékosként egykor az élvonalat is megjárt sikerkovácsa. A nevezett egyébként játékosedzőként főszerepet vállalt a bajnoki elsőség megszerzésében. Védencei látványos támadófocival győzték le riválisaikat. Letámadáson alapuló taktikájukkal rendre felőrölték az ellenfelek ellenállását. Javukra vált az is, hogy a koüektívát a rutinos egyéniségek mellett sikerorientált fiatalok alkották. „Büszkék vagyunk arra is, hogy mezünket egytől egyig fülekiek viselik, akik az FTC kék-sárga szerelésében a végkimerülésig küzdenek a győzelemért. Az értékelt időszakban a legjobb teljesítményt Mihályi Sándor, Tóth Csaba, Végh Zoltán, Sáfrány Péter és Telek Kornél produkálta - értékelt Bari. - Természetesen a fiatalok is teljesítették az elvárásokat. Azért is mi végeztünk az élen, mert a hatpontos meccseket, otthon és idegenben egyaránt, megnyertük. A legfontosabb győzelmet tavasszal az úgyszintén feljutásra pályázó nagykürtösiek otthonában arattuk. Még ma is érthetetlen számomra, hogyan kaphattunk ki 4:2-re a sereghajtó Dőlné Hámre otthonában. Alighanem lebecsültük eüenfelünket. Negatívumként értékelem, hogy egyéni hibákból sok gólt kaptunk” - elevenítette fel a legfontosabb történéseket a tréner, aki szerint szurkolótáboruk buzdítása, a városi önkormányzat anyagi támogatása nélkül aligha kerültek volna egy év leforgása alatt a III. ligába, (ái) A bajnokcsapat játékoskerete Erik Adamec, Ján Bahleda, Balázs Ádám, Bari Jenő, Müan Bella, Bobák László, Boda Miklós, Czene István, Juraj Lipták, Mihályi Sándor, Marián Miklós, Marek Molnár, Nagy Attila, Rapi Zsolt, Rácz László, Sáfrány Péter, Segec Péter, Telek Kornél, Varga Gergő, Végh Zoltán, Vrsansky Csaba. Játékosedző: Bari Jenő; legjobb góüövő: Mihályi Sándor (12 gól), (ái) Immár tizenhatodik bajnoki címét gyűjtötte be a hatvanhét éves Jozef Vlcej Szerencsés buzitai tizenhármas ÚJ SZÓ-ÉRTÉKELÉS Buzita. A tizenharmadik fordulótól veretlenül vette az akadályokat, végeredményben biztosan ért célba a kelet-szlovákiai V. liga délkeleti csoportjában elsőséget szerzett buzitaiak koüektívája, mely már a nyitányt megelőző napokban a bajnoki cím elhódítását tűzte ki célul. „Jobban kezdett a nagy rivális borsiak együttese, mely zsinórban szerzett hét győzelmével elhúzott előlünk. Szerencsére nem adtuk fel a harcot. A tavaszi visszavágón vérpezsdítő csatában a hosszabbítás második percében szerzett sorsfordító találattal küldtük padlóra (2:1). Ekkor már csupán egy pont előnnyel áü- tak az élen. Parádés szériát produkálva hagytuk magunk mögött az itt-ott elbotló borsiakat, megérdemelten jutottunk a IV. ügába” - elevenítette fel távirati stílusban az ádáz versenyfutás történetét Moh- nyánszky József buzitai polgár- mester, a helyi sportklub titkára. Tavasszal beindult a gépezet. Hazai meccseiken átlagban hat gólt rúgtak az eüenfeleknek. „Ez nem a véletlen műve volt, hiszen a pont- vadászat első felének befejezése után is edzésben maradtunk. Télen teremben folytattuk a felkészülést, heti három tréninggel. Elsősorban jobb erőnlétünknek köszönhetően vettük sikerrel az akadályokat. Ugyanakkor több, egykor magasabb osztályt is megjárt meghatározó egyéniségünk volt, mint az ellenfeleknek. Közéjük sorolnám kapusunkat, Kovács Mar- celt, Guzát, Smelkót, Herceget, Segédét, Palencsárt. Mezünket viselte a mezőny gólkirálya, Riapos is. A kollektívát korát (67 éves - a szerző megj.) meghazudtoló szellemi és fizikai frissességgel Jozef Vlcej irányította edzőként, akinek ez volt sorrendben immár 16. bajnoki diadala” - nyilatkozta lapunknak a sportvezető. Szerinte a legjobb teljesítményt ősszel Pop- rocon, tavasszal odahaza a borsiak, valamint a nátafalvaiak és a mecenzéfiek elleni idegenbeli meccsen produkálta a bajnokcsapat. A tisztségviselő kiemelte, hogy a feljutás anyagi bázisát a helyi ön- kormányzat és a buzitai vállalkozók teremtették meg. (ái) A bajnokcsapat játékoskerete Kovács Marcel, Konkoly Antal, Jozef Plichta, Marek Seged’a, Peter Smelko, Miroslav Guza, Herceg Viktor, Fazekas András, Snír Ferenc, Juhász Péter, Tomás Kolesár, Adrien Janocko, Mikulás Riapos, Koleszár István, Peter Vlcej, Matús Engel, Palencsár Péter, Hri- csák Lajos, Ján Fecík, Viszlay Alfonz, Képes István, Ivan Luka. Edző: JozefVlcej; legjobb góllövő: Mikulás Riapos (25 gól), (ái) MFK Kosice: megismételni a tavalyi szereplési Kulcsemberek távoztak