Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)

2007-07-11 / 158. szám, szerda

32 Szülőföldünk ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 11. www.ujszo.com A napokban jelent meg először szlovákul Benyovszky Móric útleírásainak gyűjteménye; műveiből e nyelven csak eddig csak egy összefoglalót adtak ki 1808-ban Nagy utazó volt és csodás mesemondó A nagy utazóról több ábrázolást is őriznek ben kitagadta az első házasságából származó lányokat, és azok ebbe nem nyugodtak bele. Móric még a sógorai szarvasmarháit is elhajtot­ta, amiért bíróság elé akarták állí­tani. Akkor már több is volt a rová­sán - a több rendbeli rablás mellett például istentagadás -, ezért a fele­lősségre vonás elől 1767-ben a Len­gyelországnak elzálogosított Sze- pesváraljára menekült. Madagaszkár királya A verbói emlékkiállítás sokakat vonz nem sikerült. Macaóról 1772-ben Franciaországba hajózott az erősen megtizedelt társaság, és ott Benyovszky a király szolgálatába ajánlotta magát. 1774 februátjában kétszáz önkéntessel Madagaszkár­ra ment, ahol máig is utcanevek őr­zik a nevét, a történelemkönyvek pedig államalapítóként emlegetik. Benyovszky nem sajnálta a franci­ák pénzét - utakat és kikötőt épí­tett, várost alapított, amelyet XV. Lajos királyról Loiúsburgnak neve­zett el, megkezdte a mocsarak le- csapolását. Ő készíttette el Mada­gaszkár első térképét, geográfiai kutatásokat végeztetett, helyesírási szabályokat vezetett be, és betiltot­ta az olyan kegyetlen ősi szokáso­kat, mint például a lány újszülöttek vízbefojtása. A benszülött törzsek nagy részénél komoly tekintélyt ví­vott ki magának, de hogy 1776 ok­tóberében valóban megválasztot­ták-e királyuknak és legfőbb pa­rancsnokuknak, arról a történé­szek is vitatkoznak. Meseszerű valóság Bár a hazai történészek elő­szeretettel emlegetik nagy szlovák utazóként Benyov­szky Móricot, útleírásainak és emlékiratainak gyűjte­ménye Emlékek és utak címmel csak a napokban - kétszáztizenhét évvel az an­gol és magyar kiadás után - jelent meg szlovákul. VRABEC MÁRIA Az eredetileg francia nyelven írt élménybeszámolót a világ minden táján több mint harminc nyelven olvashatták, olvashatják az érdek­lődők, de szlovákul mindössze egy összefoglaló jelent meg belőle 1808-ban. Ezt a könyvből vett sze­melvények kiadása követte 1966- ban, amely a kilencszáz oldalas gi­gantikus Benyovszky-mű alig egy- harmadát tartalmazta, a komplett emlékiratok vaskos kötetére azon­ban csak most akadt kiadó. A köny­vet május harmadikán mutatták be Pozsonyban, mi az egyik szerkesz­tővel, Lubomír Bosákkal beszélget­tünk a szerző, Benyovszky Móric hányatott és kalandos életútjától. Bosák úr nem történész, hanem Benyovszky szülővárosában, Ver- bón az önkormányzat kulturális osztályvezetője. Kezdetben mun­kaköri kötelességként kezdett fog­lalkozni a neves szülött életrajzá­val. Máig is nagy lelkesedéssel vég­zi ezt a nyomozással felérő kutatói munkát, de - mint mondja - mos­tanra rájött, hogy a titok megfejté­séhez nem kerülhet közelebb, mert minél többet tud meg Benyovsz- kyról, annál kevésbé mer vele kap­csolatban bármit is kész tényként leszögezni. Jókai rájött a csalásra „Hogyan is lehetne bármit bizto­san állítani olyan emberről, aki már a születésekor négy nevet ka­pott, de még ezekkel sem érte be, mert további négyet vagy még töb­bet talált ki magának,, s később a születési dátumát is meghamisítot­ta” - mondja nevetve Lubomír Bo­sák - A mi Móricunk ugyanis bizo­nyíthatóan 1746. szeptember 20- án látta meg a napvilágot, a verbói katolikus plébánia anyakönyvébe is ezt a dátumot jegyezték be. Csak később kezdett mindenhová 1741- et írni, mert így akarta alátámasz­tani a katonai karrieijét. Még a ke­resztlevelét is meghamisította, ezért először a szülőházon elhelye­zett emléktáblán is 1741 szerepelt. Csak a nagy magyar író, Jókai Mór kutatásainak köszönhetően derült „Itt ismerkedett meg a helyi mé­száros lányával, Hönsch Zsuzsan­nával, akit 1768. április 20-án vett feleségül a Krakkó meletti Wielka- noc község templomában” - foly­tatja az élettörténet mesélését Lubomír Bosák. „Az ifjú házasok nem töltöttek sok időt együtt, mert Benyovszky 1769-ben az orosz ura­lom ellen harcoló lengyel felkelők­höz, a „bari köztársaság” hadsereg­éhez csatlakozott. Miután megse­besült, a kozákok foglyul ejtették, és Kazanyba internálták, de egy svéd fogolytársával együtt sikerült megszöknie. Szentpétervárott egy holland hajóra akartak felszállni, ám a kapitány elárulta őket a cári rendőrségnek, és ezúttal már kam- csatkai száműzetésre ítélték a két szökevényt. Ez idő tájt született meg Benyovszky első fia, Sámuel, de az apja nem láthatta őt, mert négyéves korában meghalt. Az út Szibérián át Kamcsatkára egy évig tartott, és közben sok minden tör­tént, ami megmozdította Be­nyovszky fantáziáját. A tobolszki kormányzó engedélyével papírt, tintát kapott, és a pihenők során el­kezdte írni első útinaplóját.” A foglyokat 1770 májusában a Szent Péter és Pál nevű hajóval szállították az ohotszki kikötőből Kamcsatkára, és Benyovszky né­hány társával már akkor megpró­bálta átvenni a kormányt - de ez a lázadás kudarcba fulladt. Az össze­esküvők azonban nem adták fel, és végül 1771-ben Bolsereckből sike­rült megszökniük egy rakomány zsákmányolt szőrmével. A mintegy száz fős csapat a Szent Péter és Pál hajón Benyovszky verziója szerint először a Bering-szoros felé, észak­nak vette az irányt, majd Alaszka partjainál, a Kodiak- és az Aleuta- szigetcsoport felé hajóztak. Bizo­nyítékul részletesen leírta, sőt le is rajzolta az útközben tett felfedezé­seit, de ezeket sokak szerint maga is egy, a bolserecki levéltárban ta­lált könyvből olvasta ki. Tény vi­szont, hogy 1771 szeptemberében Japán és Formosa (a mai Tajvan) érintésével a dél-kínai Macao szi­getén kötöttek ki a szökevények, ami előttük európai embernek még (Somogyi Tibor felvételei) „Amennyire kedvelték a benn­szülöttek, annyira rossz szemmel nézték sikereit és népszerűségét a szomszédos szigetek, Isle de Bour­bon és Isle de France (a mai Mauri­tius) kormányzói - mondja Bosák.- A francia udvarnak küldött jelen­téseikben részletesen leírták, ho­gyan költekezik, ezért a tengeré­szeiért valamint a gyarmatokért fe­lelős minisztérium 1776 szeptem­berében ellenőröket küldött Mada­gaszkárra. Azok meg is állapítot­ták, hogy a szigeten látható beru­házások nem állnak egyenes arány­ban az elköltött tetemes mennyisé­gű pénzzel. Benyovszky érezte, hogy ennek nem lesz jó vége, s mi­vel mindig ügyesen taktizált, kirú­gása előtt egészségi okokból kérte a szabadságoltatását. Párizsban pedig olyan ügyesen forgolódott a hivatalokban és a szalonokban, hogy nemcsak magas királyi kitün­tetést eszközölt ki magának, ha­nem jelentős életjáradékot is. 1777 végén tért vissza a Monarchia terü­letére, de nem Verbóra, hanem Beckóba, ahol megvette a Pongrácz grófok kastélyát. A helybeliek nagy ámulatára hat néger lányt is hozott magával, akiket 1779 januárjában kereszteltetett meg a helyi plébáni­án. Bár Mária Terézia megbocsá­totta neki, hogy idegen hatalom szolgálatába szegődött, sőt, grófi címmel is megajándékozta, Be­nyovszky mégsem érte be ennyivel- továbbra is azon ügyködött, hogy visszamehessen Madagaszkárra. Benyovszky egy korabeli festményen Gyarmatosítói tapasztalataira k azonban sem a francia, sem az k osztrák, sem az angol udvar nem a tartott igényt, ezért felkínálkozott b George Washingtonnak, hogy az á oldalán részt vesz az amerikai pol- c gárháborúban. El is utazott Ameri- S kába, de Washington elutasította L őt, ezért újra a franciákat próbálta n meggyőzni.” p Ezúttal sem járt sikerrel, így nem g maradt más hátra, mint hogy egye- b dűl próbál meg visszajutni álmai t; szigetére. Egy rabszolgákkal keres- b kedő amerikai társasággal szerző- k dött, és velük indult másodszor is E Madagaszkárra. Magával vitte a fe- li leségét, Zsuzsannát is, aki a hajón z szülte meg ötödik gyermeküket - a z csecsemő az úton meg is halt. Több r mint egy évig tartó viszontagságos k hajózás után 1785 júliusában kö- é töttek ki Madagaszkáron, ahol d Benyovszky rögtön belefogott tér- r vei megvalósításába. Mauretánia r néven új fővárost kezdett építeni, s és azt tervezte, hogy kereskedni fog v Franciaországgal, ám az ottani ha- h tóságok szemében már kegyvesz- i: tettnek számított. Isle de France r kormányzója fegyveres csapatot küldött ellene Madagaszkárra, és az összecsapásoknak 1786 májusá­ban az alig 45 éves Benyovszky is áldozatául esett. Holttestét a fran­cia csapatnak erősítést hozó de la Salle kapitány találta meg, aki a Mauretánia melletti erdőben te- mettette el, és a sítjára két kókusz­pálmát ültetett. Benyovszky özve­gye két lányával visszatért a beckói birtokra, és mindkettőt férjhez ad­ta. Rozália 27, Zsófia 38 évesen hunyt el - az anyjuk mindkettejü­ket túlélte. Fiú utód nem maradt Benyovszky Móric után, az egyet­len, ma is élő vér szerinti leszárma­zott, Zsófia ükükunokája, Ambró- zyné Szűcs Erzsébet kerüli a nyilvá­nosságot, sőt, a verbói Benyovszky- kúriára sem tart igényt. A felújított épületben ma emlékszoba műkö­dik, amelyet évente százak ke­resnek fel. A szélhámosságában is nagyot alkotó, kalandor gyarmato­sító titkokkal teli legendája sokakat vonz, és ez nyilván annak köszön­hető, hogy életében még a valóság is olyan volt, mint egy lenyűgöző mese. fény a csalásra, mert ő kikérte Verbóról az eredeti anyakönyvet, és azóta már 1746 szerepel az élet­rajzokban és a lexikonokban. Nem­rég derült ki az is, hogy 1759-ben Benyovszky Móric a Pozsony melleti Szentgyörgy piarista gim­náziumának diákja volt. Az itteni nyilvántartásban először magyar nemesként jegyezték be, de a kö­vetkező évben már szlovákként - hogy saját kérésére történt-e így, vagy valamelyik túlbuzgó tanár korrigálta az adatot, sosem fog kiderülni.” Az újszülött Benyovszky veze­tékneve mellé az anyakönyvbe négy keresztnevet jegyeztek be: Mathias, Maurícius, Michael, Fran- dscus-Serafínus. Édesanyja Révay Lubomír Bosák Anna Rozália bárónő volt, édesapja Benyovszky Sámuel százados, föld- birtokos. Mindkettejüknek ez volt a második házassága, Révay bárónőt tizenhat éves korában egy nála negyvenhét évvel idősebb ezredes­hez adták féijhez. A hatalmas kor­különbség ellenére ebből a frigyből még az ezredes életében öt gyer­mek született, a hatodik már a ha­lála után jött a világra. Benyovszky százados gyakori vendég volt a verbói kúrián, és már az ezredes életében gyengéd szálak fűzték az ifjú feleséghez, akit az agg félj 1743-ban bekövetkezett halála után azonnal feleségül vett. Az asz- szony a házasságba a hat gyermek közül életben maradt három lányt hozta, és második férjének további tíz gyermeket szült. Közülük Móri­con kívül szintén csak hárman él­ték meg a felnőttkort - Ferenc, Emánuel és Márta. Révay bárónő halála után a testvérek és féltestvé­rek között ádáz örökösödési vita vette kezdetét, mert végrendeleté­A mellékletet szerkeszti: Korpás Árpád és J. Mészáros Károly (sport) Levélcím: Szülőföldünk, Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1 Telefon: 02/59 233 436, fax: 02/59 233 469, e-maü: korpas.arpad@centrmn.sk

Next

/
Oldalképek
Tartalom