Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)

2007-06-05 / 128. szám, kedd

8 Külföld ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 5. www.ujszo.com RÖVIDEN Provokatív látogatás Tokió. Japánt aggasztja, hogy Szergej Lavrov orosz kül­ügyminiszter a vitatott hova- tartozású Kuril-szigeteken tett vasárnap látogatást, és reméli, hogy az nem fog ártani a terü­leti vita megoldásának. Erről tegnap nyilatkozott a japán kormányszóvivő. Lavrov Ku- nasiri és a szomszédos Sikotan szigetet, majd a Habomaihoz tartozó Szuisodzsima szige­tecskét kereste fel. Ő az első orosz külügyminiszter, aki a Szovjetunió 1991-ben történt felbomlása óta a Kuril-szi- getekre utazott. A dolog azért vet fel kérdéseket Japánban, mert a szerdán kezdődő G8- csúcs keretében Vlagyimir Pu- tyin elnök és Abe Sindzo kor­mányfő külön is találkozik, s a Lavrov-látogatást ehhez időzí­tették. (m, ú) Miniszteri eskütétel Budapest. Letette miniszte­ri esküjét Takács Albert tegnap a magyar parlamentben. Az igazságügyi és rendészeti tár­ca új vezetője a múlt héten vet­te át kinevezését Sólyom Lász­ló államfőtől. Takácsot azután jelölte a posztra Gyurcsány Fe­renc miniszterelnök, hogy má­jus 31-i hatállyal elfogadta Petrétei József felmentési ké­relmét. Beiktatták hivatalába tegnap Bencze József vezérőr­nagyot, az új országos rendőr- főkapitányt is. (MTI) Takács Albert (Képarchívum) Egy diktátor pere Hágában Hága. Libéria volt elnöke bojkottálta a bíróságot, így a távollétében kezdődött meg a pere a hágai különleges bíró­ságon (TSSL). Charles Taylor- nak háborús bűncselekmé­nyek és emberiesség elleni bűntettek miatt kell felelnie a TSSL előtt. Hatalma idején vé­res konfliktust robbantott ki a hazájával szomszédos Sierra Leonéban, itt 1991 és 2001 kö­zött 120 ezer ember vesztette életét. Korábban Libériában szított a diktátor véres polgár- háborút, amelyet csak 2003- ban sikerült lezárni. Ez is szá­zezrek életét oltotta ki. (MTI) Iszlamisták vállalták Mogadishu/Brüsszel. Egy Szomáliái iszlamista csoport jelentkezett tegnap a moga- dishui miniszterelnöki rezi­denciánál elkövetett előző napi merénylet szervezője­ként, amelyben a merénylőn kívül 5 katona és 2 civil vesz­tette életét. Az EU tegnap tűzszünetre szólította fel a szemben álló feleket. (MTI) Tegnap is folytatódtak a zavargások, a német kormány védelmébe vette a biztonsági erőket G8: környezetvédelmi áttörés? Fura Putyin-nyilatkozat Pátyolgatná az utódait A repülő kövek a fotósokat sem kímélik. Tegnap délutánig csak kisebb sérüléseket jelentettek Rostockból. (SITA/AP-felvétel) Rostock/Berlin/London/ Washington. Nyugodtan telt a tegnapra virradó éjszaka a kelet-németországi Ros­tockban az elmúlt hét végi, hozzávetőleg ezer sérülttel és vagy kétszáz antigloba- lista tüntető őrizetbe vételé­vel - többségüket szabadon is engedték - járt utcai ösz- szecsapások után. A nyuga­lom nem tartott sokáig, a nap folyamán kiújult az erőszak. ÖSSZEFOGLALÓ A szerdán kezdődő G8-csúcs el­len tüntetők mintegy ezer fős cso­portja tegnap az idegenrendészeti hivatal elé vonult. Itt csapott össze egy mintegy négyszáz fős radikális csoport a kivezényelt rendőrökkel. Eközben Németországban heves vi­tákat váltottak ki a tüntetések és a biztonsági intézkedések. Angela Merkel a leghatározottabban elítél­te a rostocki erőszakos cselekmé­nyeket, s a kormány nevében védel­mébe vette a biztonsági erőket. Gumilövedéket akarnak Még Merkelnél is határozottab­ban állt ki a rendőrök mellett Wolfgang Schäuble belügyminisz­ter. Szerinte a biztonsági erők a leg­megfelelőbben léptek fel a randalí­rozókkal szemben. A szombati, ros­tocki demonstrációkban a rendőr­ség szerint 30 ezer, a szervezők sze­rint mintegy 80 ezer személy vett részt, köztük a Greenpeace nem­zetközi környezetvédő mozgalom, az Attac globalizációellenes szerve­zet, valamit baloldali és szélsőbalos csoportok. Ez utóbbiak soraiból mintegy 2000 erőszakos tüntető, az autonómok provokálták ki a sú­lyos összecsapásokat. A mintegy 1000 sebesült fele-fele arányban oszlott meg a rendőrök és a tünte­tők között. Az Attac tegnap nyüat- kozatban határolta el magát azok­tól az erőszakos tüntetőktől, akik durván provokálták a rendőröket. A rendőrség szakszervezete teg­nap sürgette, a biztonsági erők ha­tékonyabb védelme érdekében en­gedélyezzék a rendőröknek gumi­lövedékek használatát, hogy meg­védjék magukat a köveket, gyújtó­bombákat dobáló támadóktól. Kompromisszumkészség Környezetvédelmi áttörést remél a heiligendammi csúcson Tony Blah brit miniszterelnök. Ezt egy vasárnap esti berlini konferencián hangsúlyozta, közvetlenül azelőtt, hogy tárgyalásokat kezdett Angela Merkellel. Közös sajtóértekezle­tükön aztán mind Blair, mind Mer­kel már arra mutatott rá: számukra az is áttörést jelentene, ha a G8- csúcson a környezetvédelem terü­letén kompromisszumos megoldás születne, s meg tudnának állapod­ni a kiotói szerződés lejárta, azaz 2012 utáni folyamat fő irányelvei­ben. Mindketten utaltak az USA- val fennálló nézeteltérésekre, üd­vözölték ugyanakkor, hogy George Bush elnök a napokban javaslatot terjesztett elő az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásnak hosszú távú csökkentésére. A csúcs másik fő feladatának mindketten Afrika megsegítését nevezték és kiemel­ték: a nyolcaknak át kell tekinteni­ük, mit valósítottak meg a skóciai Gleneaglesben két évvel ezelőtt ki­tűzött teendők közül. Afrika hiába várt Ez utóbbihoz kötődik a Világ­bank legújabb, a csúcshoz időzített figyelmeztetése: a gazdag orszá­gok nem tartják be Afrikának tett ígéreteiket, nem növelték támoga­tásukat, és nem nyitották meg pia­caikat az afrikai termékek előtt. A nyolc ország az Afrika évének nyü- vánított 2005-ös esztendőben azt ígérte, hogy 2010-ig 50 milliárd dollárra emeli az Afrika fejleszté­sére szánt éves segélyek összegét, de szülte változatlan maradt az af­rikai országok fejlesztési program­jaihoz nyújtott támogatás mérté­ke. A Világbank becslése szerint a 2005- ös 35,8 milliárd dollárról 35,1 milliárd dollárra csökkent 2006- ban a beáramló segélyek összege. (MTI, TASR, ú) Moszkva/London. Az orosz el­nök támogatja azt a gondolatot, hogy utódai hosszabb elnöki idő­szakot tölthessenek a Kremlben, mint ő. Vlagyimir Putyin a G8 or­szágok lapjainak a heiligendammi csúcs küszöbén adott, s a Kreml honlapjára tegnap feltett inteijújá- ban megerősítette: mandátumának jövő májusi lejárta után is részt akar venni hazája politikai életében, de nem tárta fel, hogy miképpen. „Úgy vélem, a mai Oroszországban öt-, hat- vagy hétéves elnöki ciklus telje­sen elfogadható lenne, de a hivatali időszakok számát azért korlátozni kellene.” Putyin korábban követke­zetesen elutasított egy olyan alkot­mánymódosítást, amely lehetővé tehette volna újraválasztását a har­madik elnöki időszakra. Putyin kité­rő választ adott az olasz Corriere della Sera munkatársának is: „Biz­tos, hogy dolgozni fogok, de hogy milyen minőségben, azt még nem tudom megmondani... Majd meg­látjuk. Sok függ attól, miképpen alakul a politikai folyamat Oroszor­szágban ez évvégén és a jövő év ele­jén. Különféle alternatívák vannak.” Nagy-Britannia építő párbeszé­det akar Oroszországgal, de a vi­szony milyensége épp úgy múlik Moszkván, mint Londonon - hang­súlyozta tegnap a brit miniszterel­nöki hivatal. London szerint sajná­latos az az orosz fenyegetés, hogy Moszkva célba venné rakétáival Európát. „Európa azonban nem fog késlekedni, hogy hangot adjon nemtetszésének” - közölte a brit kormányhivatal. (MTI, ú) Hágához fordultak a srebrenicai mészárlás túlélői és az áldozatok hozzátartozói Perük az ENSZ-t és Hollandiát ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel. Pert indítottak tegnap Hágában a második világháború utáni legvéresebb európai mészár­lás, az 1995-ös srebrenicai ostrom túlélői és áldozatainak hozzátarto­zói az ENSZ és Hollandia ellen Há­gában. Az indoklás: az alperesek feladatukkal ellentétben nem véd­ték meg őket a támadó boszniai szerb erőktől. A több ezer felperes célja, hogy eléljék: a nemzetközi ü- letékesek ismerjék el felelősségüket a történtekben. A volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzet­közi Törvényszék és az államközi perekkel foglalkozó, ugyancsak hágai székhelyű Nemzetközi Bíró­ság is népirtásnak mondta ki egy- egy ítéletében a Srebrenicában tör­ténteket. Szerb katonák 1995. júli­us 12-én, Ratko Mladics boszniai szerb hadseregparancsnok utasítá­sára rohanták le az ENSZ holland békefenntartóinak védelme alatt álló, főleg muzulmán lakosságú boszniai várost. Különválasztották a férfiakat a nőktől, majd közel 7 és fél ezer férfit és fiút kivégeztek. A holland békefenntartók létszá­ma - mindössze 450 ember - ugyan kevés volt ahhoz, hogy a több tízezres támadó erőket feltar­tóztassa, a kéksisakosok azonban nemzetközi védelmet képviseltek és élveztek. A beadvány szerint a holland ál­lam egyebek között azért felelős a történtekért, mert maga akadá­lyozta meg, hogy gyengén felsze­relt kéksisakosai légi támogatás­hoz jussanak a helyszínen - felte­hetően attól tartva, hogy a katonai segítség holland áldozatokkal is járhat. Hága ugyanakkor korábban úgy vélekedett, éppen az ENSZ ka­tonai támogatása hiányzott a srebrenciai békefenntartók mun­kájának hatékonyabbá tételéhez. Hollandiát kísérti a srebrenicai emlék: már többször súlyos belpo­litikai feszültséget, egyszer a kor­mány bukását is okozta: Wim Kok munkapárti vezetésű kormánya 2002 áprilisában azért kényszerült távozni, mert egy jelentés felelős­nek mondta ki a holland békefenn­tartókat és rajtuk keresztül a kabi­netet a mészárlás megakadályozá­sának elmulasztásáért. Jan Peter Balkenende jelenlegi miniszterel­nök csak azután kíván reagálni, ha már hivatalosan is megismerte a dokumentumot. (MTI, ú) Valószínűleg új miniszterelnöke lesz Belgiumnak a vasárnapi választások után Verhofstadton csak a csoda segít MTl-HIR Brüsszel. Valószínűleg távoz­nia kell posztjáról a jövő vasárna­pi parlamenti választások után Guy Verhofstadt belga miniszter- elnöknek. A Le Soir tegnapi fel­mérése ugyanis megerősíti az el­múlt hetek tendenciáját: Verhof­stadt pártja, a flamand liberális párt (VLD) visszaesett, s már csak a negyedik erő Flandriában. A lap szerint Verhofstadt - aki immár 8 éve irányítja a belga szövetségi kormányt - öt nappal a választá­sok előtt már csak a csodában bíz­hat. A VLD mindössze 17,3 száza­lékra számíthat az északi belga országrészben (az egyes pártok nem az egész országiján, hanem csak saját régiójukban működnek, miközben van egy testvérpártjuk a másik nyelvi közösségben, azaz adott esetben Vallóméban). A VLD még a vallon liberálisokkal (MR) is csak a harmadik legna­gyobb politikai irányzatot jelenti, jelentősen leszakadva a keresz­Guy Verhofstadt (SITA/AP) ténydemokratáktól, illetve a szo­cialistáktól. A szomszédos Franciaország­ban hónapok óta tartó választási kampány eddig teljesen háttérbe szorította az unalmas belgiumi eseményeket. Most viszont már a belga választási hadjárat is a cél­egyenesbe fordult, s egyre izgal­masabb. Miközben Verhofstadt tá­vozása valószínűnek tűnik, azt egyelőre nem lehet eldönteni, hogy a két trónörökös, a flamand regionális kormányt vezető keresz­ténydemokrata Yves Leterme és a vallon regionális kormány élén ál­ló, szocialista Elio Di Rupo közül ki lehet majd a szövetségi kormány­fő. A belga választási rendszer na­gyon bonyolult, néhány tizedpon- tos elmozdulás is komoly változá­sokat okozhat a parlamenti man­dátumok számában. Újabb csalások ügyében indult nyomozás Hamis számlák az EU-ban MTl-HÍR Brüsszel. Vizsgálatot indítottak az EU és Belgium hatóságai, mivel a gyanú szerint uniós bürokraták hamis szerződéseket kötöttek egy takarító vállalattal, hogy pénzhez jussanak. Az Európai Bizottság csalásellenes hivatala, az OLAF és a belgiumi államügyészség indí­totta el a nyomozást. A belga Le Soir című lap leplez­te le azt, hogy a bizottság alkal­mazottai az elmúlt években mint­egy 60 millió euró értékben hamis szerződéseket kötöttek egy belga takarító céggel. Az unió illetéke­Amerikai rakétapajzs Az év vicce Iránban Teherán. Az év viccének nevezte tegnap az iráni nemzetbiztonsági főtanács titkára az amerikai rakéta­pajzs Kelet-Európára való kiterjesz­tésének tervét, amit Washington azzal indokol, hogy Irántól védené meg az USA szövetségeseit. Ah La- ridzsáni szerint az iráni rakéták nem képesek elérni Európát. Nyi­latkozata az első nyilvános teheráni reagálás az amerikai elképzelések­re. Emlékeztetett arra, Európa Irán legnagyobb kereskedelmi partnere, már csak ezért is illogikus egy Euró­pát veszélyeztető lehetséges iráni rakétafenyegetésről beszélni. Irán bevallottan rendelkezik közepes, legalább 1300 kilométer hatótávol­ságú rakétával, amely alkalmas egy Izrael elleni csapásmérésre. Két éve teheráni tisztségviselők kö­zölték, a Sahab-3 rakéta hatótá­volságát 2000 kilométerre növel­ték. Nyugati szakértők feltételezik, az iszlám köztársaság jelenleg egy 2000 és 3000 kilométer közötti ha­tótávolságú rakéta, a Sahab-4 ki- fejlesztésén dolgozik. (MTI) sei szerint a szerződésekben 44 millió euró szerepelt, de ennek csak egy részét tulajdoníthatták el, mivel tényleges teljesítés is tör­tént. Az EU különben évi 30-40 millió eurót szán a bizottság épü­leteinek takarítására, amivel a meg nem nevezett belga cég volt megbízva. Az érintett cég könyve­lőjét elbocsátották az állásából, mivel feltárta, hogy a vállalat az uniótól el nem végzett munkákra vett fel pénzt. Legutóbb március­ban tartóztattak le egy olasz üz­letembert és két uniós alkalma­zottat hasonló, uniós szerződést érintő korrupciós ügyben. Bagdad biztonsága Siralmas az összkép Washington. Az amerikai kato­nák és az iraki biztonsági erők Bag­dad területének alig egyharmadát ellenőrzik, ami lényegesen elmarad a három hónapja kezdődött csapat­erősítési terv céljaitól. Ezt a The New York Times közölte iraki forrá­sokra hivatkozva. A liberális lap hozzájutott egy olyan katonai do­kumentumhoz, amely első ízben ad helyzetértékelést George Bush el­nök iraki biztonsági tervének eddi­gi alakulásáról. A szövetséges erők május végén a város 457 negyede közül csak 146-ban tudták biztosí­tani a rendet. Bagdad 311 negyedé­ben a csapatok még el sem kezdték a műveleteket vagy nem tudták megvetni lábukat az ellenállás mi­att - olvasható a rövid értékelés­ben, amely a bagdadi dandár- és zászlóaljparancsnokok jelentései­nek összegzése alapján készült. Az amerikai parancsnokok szerint az erőszak több városrészben mérsék­lődött, de a síita-szunnita vegyes népességű körzetekben nem lehet nyugvópontot elérni. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom