Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)
2007-06-30 / 150. szám, szombat
20 Szalon - hirdetés ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 30. www.ujszo.comSANZON SZALONspi« Az operafinálé Szarvashiba, avagy érik a világ a pusztulásra? SZÁVAI ATTILA Amikor Galkovicsot, a város népdalkor és folklór-karbantartási ügyosztályának vezetőjét már végképp nyomasztotta életének halálos egyhangúsága, arra gondolt, beáll a haditengerészetbe. Nem a gazdag helyi néphagyományokból lett elege, hanem abból, hogy szeretett városa nem értékeli kellőképpen a munkáját és elhivatottságát, ami a népi hagyományokat illeti. A város főterén évente lebonyolított folklórA népi dolgok helyi ügyvezetője már évekkel ezelőtt észrevette, hogy a folklórt egyre inkább csak ingyenkajával lehet eladni... napot is inkább azért rendezte a tanács és azért látogatta a nép, mert ingyen lehetett étkezni, és így kényelmesen el lehetett hallgatni a helyi csoportok fellépéseit. Galkovics, a népi dolgok helyi ügyvezetője már évekkel ezelőtt észrevette, hogy a folklórt egyre inkább csak ingyenkajával lehet eladni. Hogy sajnos csak így vevő a jónép a kultúrára. Ebből lett elege Galkovicsnak, és egy nap úgy döntött, beáll a haditengerészetbe. Nem a távolság miatt, inkább mert szerette a kihívásokat, és már gyerekkorától különösen fogékony volt a különös ötletekre, meg amúgy is, érezni akarta a tenger fanyar sós szagát. Ez a hajlam, mármint a különös ötletekre való, folyamatosan erősödött benne, sőt tökélyre fejlesztette. A helyi általános iskola ballagó diákjaival például betanította a Háború és béke első kétszáz oldalát, amelynek mozgalmasabb részeit dalként énekelve adták elő, saját hangszereléssel és hoszszan ismétlődő refrénekkel. Az előadás negyedik órájára teljesen kimerült a közönség, kiürült a város főtere is, csak a meghatódott és néha elbóbiskoló nagymamák maradtak. Ók is csak azért, mert Galkovics velük is be- tanultatott egy általa operafinálénak nevezett produkciót, sőt találmányt, melyben az idős asszonyoknak az általuk kiénekelhető lehető legmagasabb hangot a lehető legnagyobb hangerővel kellett kitartaniuk egy előre megbeszélt ideig. Erre úgy tudta őket rávenni, hogy egyfajta műfajterem- tőnek állította be az asszonykórus előadását, és külföldi turnékat ígért, meg nagy sajtóvisszhangot. S persze rengeteg gázsit élelmiszerben, kizárólag élelmiszerben, egész disznókondákat és több tucat szarvasmarhát emlegetett, ha a fizetségre terelődött a szó. Az asszonykórus belement; néhá- nyan kétkedve fogadták az ötletet, őket a többiek hamar lehurrogták. Miután a ballagó diákok végeztek műsorukkal, az asszonyok jöttek. Az operafinálé első másodperceiben a főtért környező fákról tömegesen röppentek fel a madarak, idegesen repkedve a légtérben, melyet vastagon megtöltött a torzra hangosított előadás. Galkovics a madarak stressz-repülé- sét a kultúrház technikai személyzetére fogta, mondván, hogy az illető jóember nem ért a hangosításhoz, és félrekeverte a hangokat. Majd gondolt egyet, s maga vette kezelésbe a kissé már elavult és erősen recsegő-remegő berendezést. Izzadt tenyerével végigsimította csapzott művészhaját, félrelökte a technikust, és szemében őrülettel tolni-tekerni kezdte a kopott keverőpult műszereit. Akaratán kívül olyan hangerőt adott az előadásra, hogy az asszonyok közül többen rosszul lettek, a környék házainak ablakai betörtek, végül a színpad kórusostul, Galkovicsostul, hangfalastul ösz- szeomlott. A hirtelen beálló süket csöndben határozta el magát Galkovics, hogy beáll a haditengerészetbe, mivel szerette a kihívásokat, és már régóta vágyott a tenger fanyar sós szagára. A helyi önkéntes tűzoltók eltakarították a színpad maradékait, a városi tanács létrehozott egy rögtönítélő bíróságot, majd esküdtszéket hívott össze, hogy döntsenek Galkovics további sorsáról. Az ítélkezés gyors volt és nyüvános. A néhai színpad mellett tartott, civil nézők részvételével rögtönzött rendhagyó látványosságot felvette a helyi videó- klub is, hogy a későbbiekben esetleg valamire felhasználja. Galkovics még aznap este ösz- szepakolt és elindult. A videoklub vezetője az érzelmileg megindító vizuális hatás és az intenzív látvány kedvéért még megkérte őt, hogy találjon ki valami alkalomhoz ülő szomorú testtartást, és sétáljon bele a domb mögött éppen lebukni készülő napba. BARAK LÁSZLÓ Értem én, hogy a nacionalizmus, a sovinizmus s általában a xeno- és homofóbia a legkevésbé sem racionális megnyüvánulásai az embernek. Egyértelmű az is, hogy a vüá- gon mindenütt, minden egyes társadalomban akad legalább 10-20 százaléknyi halandó, akik bizonyos mértékben korlátoltak - szellemileg is. Diliflepnijük ugyan nincsen, ám nézeteik s megnyilvánulásaik tekintetében egyértelműen ostobák ők. A bajok általában akkor kezdődnek, ha efféle emberek kerülnek döntéshelyzetbe, ne adj’ isten valamüyen hivatali pozícióba. Itt van például ez a Martin Sarvas nevű dalszövegíró (Tub- latanka rockzenekar), áld, ki tudja, mikor - egyébként tökmindegy is - a szlovák kulturális tárca művészeti főosztályvezetőjévé avanzsált. Hogy aztán most, lévén „kedvezőre” fordultak az éghajlati, akarom mondani, a közéleti viszonyok is, úgy tört föl a felszínre, amint a földigiliszták szoktak volt a nyári záporok nyomán... S aztán működésbe is lépett. Hogy akiknek kell, észrevegyék ót, s nehogy már figyel- medenül a földbe tapossák bizonyos vémacionalista terminátorok - akik most kormányszinten lagziz- hatnak -, elhatározta, hogy lyukat üt a vüágba. Legalábbis a szlovákiai magyarokéba. Nehogy már fránya, izgága kisebbségként elnyomják szlovák többségét e honnak... Ilyesmi lehetett a genezise annak az általa szignált írásosos figyelmeztetésnek, amelyet e sajtótermék gazdáinak címzett és küldetett meg. Hogy első lépésben felhívja figyelmüket egy komoly törvénysértésre. Nevezetesen arra, hogy a vonatkozó nyelvtörvény - micsoda provinciális sületlenség is az üyes- mi - betűjére állítólag fittyet hányva magyar nyelven használják a helységneveket - tömegtájékozta- tásilag. Nos, tegyünk itt egy röpke kitérőt. Jómagam publicistaként, sőt Sarvas „művészkollégájaként” a legkevésbé sem vagyok híve annak, hogy, mondjuk, a közép-szlovákiai Dubnicát Máriatölgyesként közvetítse olvasóinak az Uj Szó. Viszont a legkevésbé sem azért, mert úgy gondolom, hogy valamüyen komoly identitásbeli gabalyodást okozhatna ez efféle virtus szegény dubnicaiaknak. De azért sem ám, mert magyar felmenőink szerintem éppoly hülyén magyarosították Dubnicát Máriatölgyesre, mint ahogyan az echte magyar helységnevek szlovákosításának áüamüag kinevezett apostolai annak idején Bősből Gabcíkovót csináltak. Csak azért nem helyeslem Dubnica helyett a Máriatölgyes helységnév használatát, mert meggyőződésem, hogy a szlovákiai magyaroknak s általában a magyar olvasóknak halvány sejtelmük nincs arról, hogy Máriatölgyes Dubnicával lenne azonos... Vagyis ha efféle szamársággal szembesülnek az olvasók, tulajdonképpen rejtvényt kínálnak nekik az egyenes irányú tájékoztatás helyett. Márpedig, ugye, egy hírlap korántsem azonos a Füles rejtvénymagazinnal... Téljünk azonban vissza Sarvas úr problémájához. Mit nem beszél ez az ember? Lényegében azt, hogy a szlovákiai magyarok nem anyanyelvűk részeként tették magukévá s használják folyamatosan, ám törvénytelenül az általuk vagy az őseik által lakott települések magyar megnevezéseit. Holott éppúgy vannak a magyar helységnevekkel, mint ahogyan megtanulták azt a szót, hogy anya, avagy urambocsá! amint Sarvas megtanulta annak idején a saját vezetéknevét. Vajon mit szólna hozzá ez az ember, ha, mondjuk, urambocsá! arra kötelezné őt valami agyament újkori szlovák nemzetébresztő, hogy azt, mármint a Sarvast azonmód változtassa Jelenre. Mert a Sarvas magyarul egy erdei áüat megnevezése. A szlovákul Jelennek mondott megfelelője... Na hát ettől nagyobb szarvashibát, ugye, elképzelni sem lehet! Egyébként tényleg nem szabad azt gondolni, hogy Martin Sarvas kötöznivaló bolond lenne. Amint az eleganciára és a jó ízlésre való törekvés ezúttal arra sem enged itt következtetni, hogy holmi izgága provokatőrrel volna dolgunk. Pláne most, amikor néhány éve végre európaiakká lehettünk megint. Remélhetőleg egyszer s mindenkorra odahagyva a pártáüami bolsevik „Állatfarm” hátsó udvarának oly orrfacsaró és undorító bűzét, áüagát... Lassan levetkőzve végre a kommunizmus legalpáribb módon képmutató - vallását! (Mert egy kényszerű és szánalmas vallás volt az, nemde?!) Hogy soha, de soha többé senki, de senki ne kényszerít- hessen hús-vér embereket arra, hogy primitív téveszméknek áldozva, büntetések terhe mellett legyenek uniformizálhatóak és kénykedv szerint egymásnak ugrasztha- tóak. Hogy úgy lehessen egymás ellen hergelni és ereszteni bennünket itt a civüizáció bölcsőjében, mint a dzsungelból alighogy kiszabadult, félállati sorban rekedt és hatalmi úton ott tartott afrikai törzseket... Szóval, Martin Sarvas vélhetően egy kétségbeesettség generálta affektusban, azaz valami megfoghatatlan vagy épp nagyon is hétköznapi érzelmi feüobhanás által befolyásoltan írta vagy íratta meg levelét... Teszem azt, találkozott egy ostoba magyar emberrel, vagy elhagyta őt valami szemrevaló, ám rátarti nőszemély stb. Esetleg úgy fölturbózta magát egy rockkoncerten, hogy hatalmába kerítette valami primitív és kenőképpen gonosz ezoterikus erő, egy ördögi sarlatán. És úgy maradt... De mindegy is. Azt viszont el nem hiszem semmi pénzért, hogy a kulturális tárca vezetője, Marek Madaric miniszter úr tudott volna Sarvas problémájáról, vagyis a szóban forgó figyelmeztető levélről. Már hogy lehetne üyesmit még csak elképzelni is egy olyan értelmiségiről, aki annak idején, amikor kinevezték őt posztjára, azt nyüatkozta a magyarországi Népszabadság riporterének, hogy legkedvencebb írói, többek között, Örkény István és a mi Grendel Lajosunk. Ha viszont mégis az ő tudtával került sor erre a tragikomikus nemzeti attakra, akkor, ha nem érett is még meg a vüág végleg a pusztulásra, valami nagyon nagy baj van készülőben ezen a jobb sorsra érdemes provincián. Csak azért, mert esetleg végleg érvényesülhet a szel- lemüeg korlátolt emberek befolyása. .. Nem hívtak meg bennünket mert nem tudunk jól szlovákul. 100 000 koronás SMS játék Júniusi telefoneső a T-Mobile-lal! Játsszon az IliKWi val, nyerjen mobiltelefont! Figyelem! A játék folytatódik! A következő kérdést július 2-án, hétfőn közöljük. A csütörtöki nyertes Tóth Zoltán, Dióspatony Június 11 -tő! 4 héten át a hét első 4 napján egy-egy kérdést teszünk fel. Az Ön dolga csak az, hogy a helyes választ SMS formájában beküldje a 6668-as telefonszámra. Az SMS helyes formája: MOB (szóköz) a vagy b. Az SMS ára 24,- Sk áfával. Minden nap kisorsolunk egy nyertest, a nyeremény Nokia 6103, Nokia 6070! A 4 hét folyamán összesen 16 mobilt sorsolunk ki. A nyertesek nevét minden héten, naponta, szerdától szombatig ismertetjük az Új Szóban. A játék végén a fódijak sorsoláséba azok a játékosok kerülnek be, akik legalább 8-szor küldték be válaszukat. A fődíj Sony Ericsson K550i és W220i, Nokia 6300, Nokia 6288. A szerencsés nyertesek nevét és a-díjakat július 10-én közöljük az Új Szóban. A* Az 5 000 koronát meghaladó nyeremények a jövedelemadóról szóló törvény értelmében adókötelesek, adójuk 19%. A technikai szolgáltatást az A SMS, s. r. o. biztosítja. T ■ -Mobile + EASY KARTYA 300 koronás kezdőegyenléggel! SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Grafika: Toronyi Xénia Levélcím: Szalon, Új Szó, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-maü: szalon@ujszo.com Kiegészíthető párbeszédek (Forrás: Bordás Sándor-Huncík Péter: FÉR. Feszültség-előrejelző rendszer. NAP Kiadó-MSA, 1999)