Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)
2007-06-02 / 126. szám, szombat
30 Presszó ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 2. www.ujszo.com pályán van, mégis azt jelzik: sokkal többet kap az élettől, mint amire tizennyolc évesen számított. Ez valóban így van. Az utazások, hogy keresztül-kasul röpködhetek a világban, nagyon kellemes érzéssel töltenek el. Rengeteg országban jártam, sok helyen dolgozhattam. Egyhangúságról szerencsére nem beszélhetek. Vannak pillanatok, amikor úgy érzem, örökké ezt szeretném csinálni, látványos helyeken a szépet, az esztétikusát, az ízléseset, a külsőbelső harmóniát hirdetni, de van más is, ami érdekel a világban. Már meg is tettem az első lépéseket ezen a téren. Milyen irányban? A belsőépítészet, a lakberendezés felé. Az is nagyon érdekel. Annyira, hogy elkezdtem tanulni. Volt is nemrég egy lazább évem, amikor azt mondtam, most inkább kevesebb fotózást, bemutatót vállalok, csak hogy intenzívebben tanulhassak. Felvettek az építészeti főiskolára, már másodéves vagyok, és bújom a könyveket. Mi motiválta döntésében? Bármerre utaztam is a világban, elsőként mindig erre figyeltem. A lakáskultúrára. A berendezési ötletekre. Ahány ország, annyiféle stílus. Sok minden lenyűgözött, azokból a dolgokból pedig, amelyek megfogtak, igyekeztem a lehető legtöbbet magamba szívni. A modellkedésnek köszönhetően egy évig éltem New Yorkban. Bejártam szinte egész Európát. A szép szobabelsők, s főleg a konyhák mindenütt nagy hatással voltak rám. A formák, a színek, s ezek kombinációs lehetőségei sok helyen lenyűgöztek. És most ezt akarom továbbadni. Ezért tanulok, később ezen a téren szeretnék elhelyezkedni. Megtalálta tehát a hidat a megfogható és a megfoghatatlan szépség között. A modellkedésben is a szépség vonz, a megjeleníthető szépség, a belsőépítészet pedig ugyanerre ad lehetőséget. Egyik oldalon a belülről áradó harmónia, a másikon a tervezőasztalon megteremtett stílus, esztétikum. Plusz a fizika, a matematika. A kezdeti kínokon már túl vagyok. A folytatás könnyebb, azt már jobban élvezem. Gondolom, akad egy-két nő a tanárai között. Akad. De ne felejtsük el, egy műszaki főiskolán az éppen aktuális divat nem éppen érdekli a professzorokat. Éppen erre szeretnék rákérdezni. Mit tapasztal? Milyen hatással van az ilyen férfias, kemény nőkre, mennyire provokálja őket az ön nem éppen hétköznapi lénye? Én még ezen sosem gondolkoztam. Biztosan vannak pillanatok, amikor azon kapja valamelyiket, hogy a tekintete nem áll meg az arcán, s leplezetlenül siklik lefelé. A ruhatáram senkit sem érdekel közülük. Ők a tudásomra kíváncsiak. Elsősorban. De másodsorban? Biztosan vannak helyzetek, amikor a megjelenése, a stílusa besegít az embernek, a vizsgáimon azonban nem számolhatok azzal, hogy hátha rokonszenves leszek az illetőnek, és eltekint a tudásbeli hiányosságaimtól. Ilyen nincs. Minden kérdésre ugyanúgy fel kell készülnöm, mint bárki másnak. Az élet más területén természetesen kapóra jöhetnek a külső adottságok, azt én is észreve- szem, ha valakinél előnyös helyzetből indulhatok mondjuk egy nehezebb ügy elintézésben. Sokkal több azonban az ellenkező példa, amikor rögtön falakba ütközöm, mert az asztal túlsó felén ülő azt mondja magában: „Na, majd én megmutatom neked! A kis szépfiú... hát, most megtudja!“ Az alatt az egy év alatt, amikor egy prágai konyhastúdióban dolgozott, modellként nagy lehetőségeket hagyott ki? Ausztriában és Németországban akkor is dolgoztam, amikor pedig Japánba hívtak, kivettem két hónap fizetetlen szabadságot. S mivel várták, milyen munkával? Tokióban volt néhány fotózás, divatbemutató, s szerepet kaptam egy reklámfilmben. Autót vagy valamilyen új generációs műszaki cikket reklámozott? Lakást kerestünk a párommal, egy japán lánnyal. Japánon kívül másutt is dolgozik Kelet-Ázsiában? Kínában, Hongkongban, Tajvanon, Szingapúrban és Koreában. S hol érzi magát a legjobban? Japánban. Ők a kényelemre, a pontosságra, kellemes közérzetre is figyelnek. Egy fotózás során például, mielőtt sminkelni kezdenének, az arcmasszázs elmaradhatatlan. Tajvanon vagy Kínában szeretik a végsőkig kizsigerelni az embert. Ott úgy kezelik a modellt, mint egy ruhafogast. Aggatják rá az öltönyöket. Húszat-harmincat egy nap alatt. Ott embertelen hajtás van. Japánban sokkal nyugod- tabb tempóban dolgozunk. A figyelmességüket pedig azzal is jelezni tudom, hogy amikor elkísértem a barátnőmet Tokióból egy vidéki fotózásra, nekem is megfizették az utat és a szállodát csak azért, hogy ő jól érezze magát. Tajvanon egészen másként viszonyulnak a dolgokhoz. Meghívnak egy öltönybemutatóra, és a helyszínen derül ki, hogy alsóneműfo- tózásról lenne szó. Ami egészen más árreláció. Ott többet kell mutatnom magamból, s a felkészülés is macerásabb. Nekem nem okoz gondot, ha boxeralsóban fotóznak, csak beszéljük meg előre az anyagi vonzatát is. Tartsuk magunkat a szerződéshez. Ne ott tépjék a szőrt rólam, és vadul, mert sietni kell. Hadd csináljam meg én, előre. Volt már olyan kérés, amelyet visszautasított? Ázsiában? Akár. Egy tizenkét emeletes szállodában fotóztak Kínában. Arra kértek, üljek fel a tetőterasz korlátjára. Miközben jó erősen fújt a szél. Na, ebbe nem mentem bele. Ha vállalom, a következő kérés bizonyára az lett volna, hogy álljak fel a korlátra, és tegyek rajta néhány lépést biztosító kötél nélkül. Fára vagy sziklára felküldhetnek, mint ahogy már fel is küldtek, és királypiton is volt már a nyakamban, attól sem féltem. S az az egy év, amelyet New Yorkban töltött, nagyot lendített a pályáján? Élveztem, de mivel nem sokkal a két torony leomlása után hívtak ki, nem állíthatom, hogy a divat- bemutatók akkortájt olyan nagyon fontosak lettek volna az embereknek. Lát valamiféle különbséget mondjuk egy kanadai és egy egyesült államokbeli modell között? Kanada a klasszikus szépséget szereti, az Egyesült Államokban pedig a férfi modellek többségében alig van szikra, temperamentum. Azt a dél-amerikaiak és az európaiak viszik New Yorkba. Hosszabb időt töltöttem Milánóban és Párizsban is. A különbség ott is szembetűnő. Az olaszok kedvesebbek, nyitottabbak és egyszerűbbek a kapcsolatteremtésben, gyorsabban befogadnak, mert barátságosabbak. A franciák nagy hazafiak. Ha nem tudod a nyelvüket, nem is nagyon vesznek emberszámba. Miközben ők maguk a legtöbb esetben csak franciául tudnak. Angolul az sem akar beszélni, aki tud. Náluk minden nehezebb volt. New York a divatvüág első számú központja. Az ottani presztízsedet Nyugat- Európában kell kiépíteni. Párizs és Milánó nélkül ezen a pályán New Yorkban nehezen rúgsz labdába. Ha csak az elmúlt évek munkáit vesszük, mire a legbüszkébb abból, amit elért? Milánóra. Hogy a Guccinál, a Trussardinál és a Dolce &Gabbana cégnél dolgozhattam. Az tényleg a szakma krémje. Ott, ha kiválasztanak, valóban királyként kezelnek. Még a cipődet is bekötik, mielőtt a kifutóra lépsz. Le sem kell hajolnod emiatt. Magánemberként mennyire befolyásolja a hivatása? Már nem befolyásol. Ezen túl vagyok. Már megvan a stílusom, s kiforrott ízléssel válogatok, ha vásárolok. Nem állok órákon át a tükör előtt. Pár perc, és rendbe hozom magam. De megvan a kedvenc borotvahabom, krémem, samponom. Hajvágásra, gondolom, nem sokat költ. A hajamat mindig a fotózás előtt hozzák rendbe. De előfordult már olyan is, hogy magam vágattam négycentisre. Méghozzá télen. A sok szárítás, „vasalás” majdnem tönkretette. Krémeket gyógyszer- tárban veszek. A világcégek illatos termékei pedig nem érdekelnek. Fürdőhabokban sem? Reggel hideg vízben tusolok, a kád, a fürdőhab esti kényeztetés. Fél óránál rövidebb nem is lehet. Legközelebb hol fotózzák? Holnapután Dubaiban. Luxuscikkek reklámarca leszek. Ha most benéznék a szekrényébe, miből találnék a legtöbbet? Ingből, trikóból? Farmernadrágból. De a szép öveket és a tornacipőket is nagyon szeretem. A hivalkodás azonban mindig távol állt tőlem.
