Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)

2007-06-09 / 132. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 9. Presszó 27 A tiszteletbeli címekkel ma már Dunát lehetne rekeszteni, de kevés hírességnek van olyan másodállása, amely valódi együttműködést takar Sztárok mellékállása Nem is gondolnánk, hány hírességnek van manapság mellékállása. A különböző tiszteletbeli címek adomá­nyozása persze leginkább az érintett szervezetek ér­deke, hiszen az ismert név révén róluk is beszélnek. Olykor viszont a kapcsolat valódi együttműködést ta­kar. ÖSSZEÁLLÍTÁS M. Kiss Csaba újra mentős lett - a műsorvezető húsz évvel ezelőtt már dolgozott mentőápolóként, ám mostam státusát annak köszön­heti, hogy a Kékfényben az elmúlt másfél évben kiemelten sokat fog­lalkoztak a mentősökkel. A riporter példája nem egyedi, hiszen a tiszte­letbeli címekkel ma már Dunát le­M. Kiss Csaba hetne rekeszteni. Igaz, ő legalább tett valamit az adott szervezetért, ám a titulusok többsége mögött csupán reklámcélú megfontolások állnak. Havas borlovag Nehéz lenne például úgy eldobni egy követ a magyarországi sztárvi­lágban, hogy az ne valamelyik bor­vidék borlovagját találja el. Havas Henriket a badacsonyi gazdák invi­tálták soraikba, Boros Lajos pedig egyenesen kikötötte, hogy csak ak­kor vállalja a címet, ha az semmi­lyen kötelezettséggel nem jár. A Tankcsapdát a tűzszerészek azért fogadták be, mert amikor ta­Havas Henrik valy októberben három kollégájuk meghalt egy Zámoly melletti ho­mokbányában, a zenekar elsők kö­zött nyilvánított részvétet. Ebben az egymásra találásban valószínű­leg több a jövőbeni lehetőség, mint a múltbeli érdemeket elismerő gesztus, de még előfordulhat, hogy az együttes „felnő” a feladathoz. Jáksó, a mentős Mint tette azt például Jáksó László, aki M. Kiss Csabához ha­sonlóan szintén a mentősök csapa­tát erősíti - igaz, kissé furcsa előz­mények után. Az történt ugyanis, hogy az általa vezetett Heti Hetes című műsor kapott néhány Mentők feliratú pólót. Ezeket elméletileg szét kellett volna osztani a szerep­lők között, ám Jáksónak annyira megtetszettek a ruhadarabok, hogy valamennyit megtartotta ma­gának.- Úgy voltam vele, hogy a csa­patból amúgy is csak én hordok pó­lót, jó helyen lesznek azok nálam -emlékezett vissza. - Aztán amikor elkezdtem ezeket hordani, egyre többen felfigyeltek rá. Egy kicsit örültem is ennek, hiszen sokféle Jáksó László feliratot hurcolunk magunkon, en­nek pedig legalább valami értelme is volt. Ráadásul az életemben volt egy szerencséden időszak, amikor többet jártam a mentőkkel, mint taxival, így hát valóban úgy érez­tem, hogy közel állnak hozzám. Majd egyszer Győrffy Pál, a mentő- szolgálat szóvivője megkérdezte, hogy szándékos-e a részemről ez a látványos gesztus, mert ha igen, akkor esedeg meghívnának né­hány rendezvényükre. Örömmel tettem eleget a kérésnek, s azóta, ha tudok, segítek nekik. Kevés a pénzük, sok a munkájuk, fontos, amit csinálnak, szerintem ez épp elég ok arra, hogy vigyázzunk rá­juk. Ha csak egy forint hasznot is hajt a jelenlétem, azt mondom, megérte. Ja, és hogy el ne felejt­sem: azóta kaptam tőlük még egy rakás pólót, csak azok már gallérosak.” Csala Zsuzsa rendőr lett Csala Zsuzsa - akivel a közel­múltban azért foglalkozott a sajtó, mert valamiféle teakúra segítségé­vel sikerül megszabadulnia felesle­Csala Zsuzsa ges kilóitól - zsaru pályafutása év­tizedekkel ezelőtt ugyancsak kissé komolytalanul kezdődött. A Víg­színház színpadán adott elő egy monológot egyenruhában, s ami­kor ugyanezzel a számmal fellépett egy rendőrségi rendezvényen is, az akkori országos rendőrfőkapitány szóvá tette, hogy miért van még mindig zászlós rendfokozatban.- A parancsnok nem beszélt a le­vegőbe, mire véget ért a számom, már elkészült a papír a hadnagyi előléptetésről - mondta a színész­nő. - Ezután már szinte menet­rendszerűen jött a századosi kine­vezés, majd az ezredesi rang. Köz­ben persze jártam szerepelni az ün­nepségeikre, s ahol csak lehetett, mindenhol hangoztattam, hogy Gálvölgyi János feleségével és unokájával (Fotók: Somogyi Tibor, bors, képarchívum) tiszteletbeli rendőr vagyok. Még egyenruhám is van otthon, meg igazolványom. Ha pedig megállíta­nak az úton, általában jókat beszél­getünk a „kollégákkal”. A címhalmozó Farkasházy Tivadar igazi cím­halmozó a hírességek között. Tiszteletbeli szóvivője ő a lóver­senynek ugyanúgy, mint a sakk- szövetségnek, tavaly pedig tiszte­letbeli rabnak választották Baracskán, mert egy ottani fellé­pésük után elérte, hogy a fogva tartottak az előírt 38 centisnél na­gyobb képátmérőjű tévét is bevi­hessenek. A humorista elmondta: azért szereti a „tiszteletbeli” cí­met, mert így sokkal több ügyet tud képviselni, mintha hivatalos megbízás lenne a zsebében. Rá­adásul így talán azt is elhiszik ne­ki, hogy önzetlenül segít. Persze vannak esetek, amikor az együtt­működés furcsán alakul.- Volt néhány fellépésünk He­gyeshalmon, s ezután megkaptuk a tiszteletbeli határőr titulust - mondta a humorista. - Sőt, kis idő múltán még a kiváló határőr kitün­tetést is megítélték nekünk. Sinkó Péter szerkesztőtársamat ez igen érzékenyen érintette, mivel ő an­nak idején valóban határőrként szolgált, s amikor élete kockáztatá­sával oltotta a tüzet Algyőn, sem­mit sem kapott. Szinte őrjöngött, amikor megtudta, hogy egy elő­adásért cserébe mégis hozzá kerül a plecsni. Gálvölgyi és az állatkert Természetesen léteznek olyan együttműködések is, amelyek mö­gött valódi, kölcsönös elkötelezett­ség húzódik. Ilyen például az, hogy Gálvölgyi Jánost a budapesti Fővá­rosi Állat- és Növénykert tisztelet­beli dolgozójának választották. A színész szerint annak idején, ami­kor az állatok örökbefogadási akci­ója elindult, még csak ismert em­berként volt szükség rá, ám ma már Farkasházy Tivadar úgy jár ki az állatkertbe, mintha ha­zamenne.- Vannak találkozók, amelyeken részt veszek, én is megkapom a kü­lönböző kimutatásokat, hogy ta­valy mennyit evett a fóka, és persze minden létező fórumon igyekszem népszerűsítem ezt a fantasztikus intézményt - jelentette ki a színész. - Mindezt természetesen örömmel vállalom, hiszen nem jár nagy el­foglaltsággal, és egy olyan ügyet képviselhetek, ami közel áll a szí­vemhez. Rékasit az alvilági nehézfiúk is befogadták Időnként nem csak hivatalos szervezetek fogadnak be híressé­get. Amikor a Rékasi Károly által megformált nehézfiú, Bartha Zsolt eltűnt a legnépszerűbb ma­gyar szappanoperából, a színészt felhívta néhány karcos hangú fér­fi, és azt mondták, csak egy szavá­ba kerül, s elintézik, hogy vissza­térhessen. - Teljesen világos volt, hogy úgy érzik, én őket képvisel­tem a sorozatban, ezért nagyon rossz néven vették, hogy kikerül­tem a forgatókönyvből - mondta Rékasi. - Arra kértek, csak mond­jam meg annak a nevét, aki ezt a döntést hozta. Természetesen nem éltem a felkínált lehetőség­gel. Azóta viszont kicsit furcsa ér­zés, hogy tiszteletbeli maffiózó­nak mondhatom magam, (nana) TARCA Képzelt riport egy szerda délutánról GRENDEL AGOTA Csak azért éppen szerda, mert - mint szláv eredetű neve is mu­tatja - a hét közepe. Ilyenkorra elfogynak a hét végén beszerzett tartalékok. Alig várjuk a pénte­ket, hogy elfeledkezhessünk a vekker, reggeli, kávé, siess már, elkésünk, megint elment az or­runk előtt a villamos, nem indul az autó, ja, elfelejtettünk tankol­ni, otthon maradt a gyerek tízó­raija, pedig a tornazsák mellett volt, ja, azt is az előszobában fe­lejtettük, édes gyerekem, ne von­szold magad, mindjárt csönget­nek, ha így folytatjuk, holnap ki­rúg a főnök kezdetű, istenem, ennyi ügyfél, fél óra múlva lejár a munkaidőm, és még mindig tí­zen várakoznak ügyintézésre folytatásé, mi legyen a vacsora, főzzek, hideget együnk, be kell kapcsolni a mosógépet, a férjem­nek nincs vasalt inge, menj már zuhanyozni, zsupsz, az ágyba, összeesek a fáradtságtól végű só­hajokról. Nevezhetjük mókuske­réknek - ez kedves, a mókuská- kat szeretjük, Misi Mókus végett is -, rosszabb esetben egyszerű­en azt mondjuk, taposómalom. Nem könnyű kikecmeregni belő­le, de ha az ember nem tesz sem­mit saját maga érdekében, senki se ráncigálja ki az egyforma hét­köznapokból. Vannak szerencsé­sek, akik élvezik a munkájukat, akik szívesen intézik mások ügyeit, akik örömmel szolgálnak ki másokat, vagy egy hűvös iro­dában belemerülnek a könyvelés gyönyörűségébe. Mások hajnal­tól késő estig üzletet kötnek, an­nak reményében, hogy legalább nyáron élvezhetik a robot gyü­mölcsét. Egyébként többnyire egyformán élünk. És, sajnos, er­re az egyformaságra szoktatjuk a gyerekeinket is. A hétköznapok a nyolc és több óra munka, néhány óra utazgatás a munkahelyre, onnan haza, közben bevásárlás, majd egy-két óra a háztartásban, gyönge félóra szórakozás a tévé előtt, a maradék alvás, de nem mély, egészséges, hiszen általá­ban úgy alszunk el, hogy már a másnapi teendőket osztjuk be. És nem, hogy nem vagyunk ké­pesek vágyakozni az után, ami már a miénk, arra is képtelenek leszünk lassan, hogy arra vágya­kozzunk, amit nem birtokolunk. Pedig milyen egyszerű. Képzel­jünk el: egy szép szerda délután fogjunk magunkat, és tótágast állunk. Legnagyobb meglepeté­sünkre nem dől össze a világ, sőt a család sem esik szét, mi több, a háztartásunk se borul föl. Nem teszünk világmegváltó dolgokat. Arra ugyan hiába vágyunk, hogy egy kellemes szerda délután föl­pattanunk magánhelikopterünk­re, elszállunk a vüág másik végé­re, és megmásszuk a Mont Eve­restet. Talán annyi is elég, hogy nem nyitogatjuk a hűtőt, becsuk­juk a konyhaajtót, nem nézünk a szennyeskosárba, nem húzzuk végig ujjúnkat a bútoron, ötper­ces zuhanyt veszünk, átöltö­zünk, és kiruccanunk. Sétálunk egy jót a közeli erdőben, ha csöndre, nyugalomra, jó levegő­re vágyunk, előkapjuk a biciklit, görkorcsolyát, ha szeretnénk megmozgatni egész nap széken sanyargatott izmainkat, megné­zünk egy jó filmet (szigorúan moziban) - bár ez manapság egyre reménytelenebb vállalko­zás, sajnos, többnyüe amerikai akciófilmekből válogathatunk, kiülünk a belváros egyik leg­szebb kávéházának teraszára, ha azt szeretnénk, most bennünket szolgáljanak ki, azzal az elége­dett érzéssel, hogy nem üzleti ta- ■ lálkozó, semmire sem kell figyel­ni, csak nézni az emberek színes forgatagát.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom