Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)

2007-06-09 / 132. szám, szombat

2 Közélet ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 9. www.ujszo.com RÖVIDEN Meciart ma választják újra Pozsony. Ma tartja Nyitrán tisztújító közgyűlését a Demokrati­kus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS), az elnöki posztra Vladimír Meciar mellett pályázik Viliam Veteska, a párt jelenlegi alelnöke is. Szinte biztosra vehető, hogy a küldöttek Vladimírt Meciart erősítik meg posztján. Kérdés, hogy kik lesznek a párt új alelnökei, akikre a megválasztott elnök tesz majd javaslatot. Várható, hogy alelnök maradhat Milan Urbáni, és feltehetően búja Meciar bizalmát Ján Kovarcík, a párt Nyitra megyei szervezetének elnöke is. Az is biztos­nak látszik, hogy Viliam Veteska nem kerül be a HZDS csúcsvezeté­sébe, sőt egyes sajtóhírek szerint a kizárással is számolnia kell. Azt ő maga is valószínűsítette, hogy veresége esetén pártja a leváltását javasolja majd a parlament alelnöki posztjáról, (s, lpj) Először találkoznak az ország vezetői Cseszte (Castá). Aktuális bel- és külpolitikai témákról fog tárgyal­ni hétfőn az ország három legfőbb közjogi méltósága. Ivan Gas- parovic államfő, Robert Fico kormányfő és a parlament elnöke, Pavol Paska első alkalommal tart hivatalos megbeszélést, amióta Fico kor­mánya tavaly átvette a hatalmat. Eddig csupán egy újévi vacsorán ta­lálkozott a három politikus, ám ott valószínűleg nem beszéltek mun­káról, mert feleségeik is az asztalnál ültek. (TASR) Inkább ne utazzunk Törökországba Pozsony. A szlovák külügyminisztérium nem javasolja, hogy nyáron Törökország délkeleti részén vakációzzunk. A minisztéri­um azt javasolja, ha valakinek mégis dolga akad a Siirt, Sírnak és Hakkari településektől délre fekvő területeken, elutazása előtt lép­jen kapcsolatba az ankarai nagykövetséggel, ahol bővebb informá­ciókkal szolgálnak az út veszélyeiről. (TASR) Nyári menetrend az Adriai-tengeren Dubrovnik. Horvátország és Olaszország déli része közötti ten­geri közlekedésben már főszezon van, hetente hat alkalommal jár­nak a komphajók Dubrovnik és az olasz kikötőváros, Bari között. A Jutarnji List című zágrábi napüap híre szerint újdonság a menet­rendben, hogy Bariból Dubrovnikon át Korcsula szigetére és on­nan vissza hetente szintén hat hajójárat közlekedik június elsejé­től. A Dubrovnik-Bari komphajójárat a legrégibb tengeri összeköt­tetés Olaszország és Horvátország déli része között. (MTI) Harabin fegyelmit kezdeményez Pozsony. Stefan Harabin igazságügyi miniszter tegnap fegyelmi eljárást indítványozott egy bírósági végrehajtó, A. M. ellen, aki per­költség térítését követelte egy olyan személytől, aki nem volt a bíró­sági ügy résztvevője. A miniszter javaslata szerint jogtalan eljárás mi­att százezer korona összegű pénzbírsággal kellene súlytani az asz- szonyt. Ez a legmagasabb büntetés, amit bírósági végrehajtóra ki­szabhatnak. Harabin javaslatát a végrehajtók kamarájának fegyelmi bizottsága búálja majd el. (SITA) Szlovák vontatóhajó balesete Zwentendorf. A Duna mellett fekvő dél-ausztriai település kö­zelében egy szlovák vontatóhajó sportmotorcsónakkal ütközött össze. A motorcsónak vezetőjét súlyos állapotban szállították a tullni kórházba. A balesetről a közeli Donau-Chemie nevű társaság rakódóhelyének egyik dolgozója értesítette a hatóságokat. A hajók ütközésének körülményeit még vizsgálják. (TASR) A nyilvántartottak több mint fele kapott segítséget Támogatással könnyebb ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Tavaly a nyilvántar­tott munkanélküliek 53 százalé­ka, vagyis 333 545 személy része­sült a foglalkoztatás-növelő támo­gatások valamelyikében. A foglal­koztatási törvény értelmében a többféle típusú támogatások egy részét a munkaadók kérvényezhe­tik, például átképzésre, munka­helyteremtésre fordíthatják. Tá­mogatásokhoz juthatnak azok a munkanélküliek is, akik saját vál­lalkozás alapításába fognak. Köz­lekedési támogatásban (legfel­jebb kétezer korona) részesülhet az, aki lakhelyén kívül vállal mun­kát. A községek is pályázhatnak közcélú munkák szervezésére, a munkanélküliségi aránytól függő­en 9-12 hónapig jár a támogatás, személyenként havonta legfeljebb 1700 korona. Tavaly az egyéni vállalkozás megkezdéséhez járó támogatást igényelték a legtöbben, ennek se­gítségével 10 477 munkahely jött létre. A felmérések szerint az igénylők 94 százaléka a törvény­ben meghatározott idő (vagyis 2 év) letelte után is működteti vál­lalkozását. A hátrányos helyzetű, azaz több mint egy éve állástalan munkanélküli alkalmazásához nyújtott támogatást is viszonylag sokan, 4039-en vették igénybe. Népszerű támogatási formának számított tavaly az ösztönző tevé­kenység szervezéséhez nyújtott tá­mogatás, ismertebb nevén az akti­vációs támogatás. A községek 1 094 000 korona támogatást igé­nyeltek erre a célra, és a nyilván­tartott munkanélkülieknek 12 szá­zaléka dolgozott ilyen formában. Leginkább a legnagyobb munka- nélküliséggel küzdő járások - Ri­maszombat, Késmárk, Nagyrőce - igényelték ezt a támogatási for­mát. Közlekedési támogatásban 7822 személy részesült, 20 350 000 korona értékben. 4171 olyan személynek térítették meg úti­költségét összesen 1 319 000 ko­rona értékben, akik például át­képzésen vagy felvételi beszélge­tésen vettek részt. Az ún. „abszolvensi gyakorlat” programba, vagyis az iskolák vég­zőseinek alkalmazásába tavaly 14 503-an kapcsolódtak be, többsé­gük egyébként az államigazgatási vagy közigazgatási szférában ta­lált helyet, (sán) Komáromban rendezik a határon túli magyarok fórumának következő ülését Csáky szerint Gyurcsányék elhanyagolnak bennünket Bukarest/Pozsony. Komárom­ban lesz a kis Máért, a hatá­ron túli magyarok fórumá­nak következő ülése, melyet szeptember elsejére hívnak össze - tájékoztatta lapun­kat Csáky Pál, a Magyar Ko­alíció Pártjának (MKP) el­nöke Markó Bélával, a Ro­mániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSz) elnöké­vel folytatott megbeszélése után. LAJOS P. JÁNOS Csáky az EBESz konferenciájá­ra érkezett a román fővárosba, a téma az volt, mennyire tartják be az emberi és kisebbségi jogokat a posztkommunista országokban. A Markó Bélával folytatott kétolda­lú megbeszéléseken azonban a magyar kisebbség problémái volt a fő téma. „A kis Máért egyik té­mája a Magyarország által bizto­sított politikai és anyagi támoga­tási rendszer megvitatása lesz” - mondta lapunknak Csáky Pál. A Szülőföld Alap működéséről az MKP készít elemzést, melyet eljut­tat majd véleményezésre az RMDSz-nek is. Markó Béla, a ro­mániai magyar párt elnöke sze­rint napirendre tűzik azt is, hogy müyen hatással lesz a magyar kö­zösségek életére, hogy újabb or­szágok, köztük Románia is csatla­kozott az Európai Unióhoz. „Ki kell alakítani egy stratégiát, hogy hogyan tudjuk előnyünkre fordí­tani, hogy egyes országok tagjai az Európai Uniónak, hogyan tud­juk segíteni a kívül maradott or­szágokban élő magyar közös­ségeket” - mondta lapunknak Markó. Foglalkoznak majd a schengeni határok kiteijesztésé- nek következményeivel is, mely megnehezíti majd a kapcsolattar­tást Magyarországgal az ukrajnai és a vajdasági magyarok számára. „Közös álláspontunkat tolmácsol­juk majd Gyurcsány Ferenc ma­gyar miniszterelnöknek, akinek szeptemberben össze kell hívnia a Szülőföld Alap politikai koordiná­ló testületét” - tájékoztatott Csá­ky. Szerinte Magyarország az utóbbi időben elhanyagolja a ha­táron túli magyarokat. „A belpoli­tikai feszültség és a reformcso­mag megvalósítása akkora ener­giát von el a pártoktól, úgy érez­zük, csökkent a határon túli ma­gyarokra való odafigyelés” - mondta az MKP elnöke. Az EBESZ-konferencián részt vett Dusán Caplovic szlovák minisz­terelnök-helyettes is, aki példa­mutatónak nevezte Románia ki­sebbségi politikáját, szerinte ez még Magyarország számára is példamutató. „Megalapozatlan­nak tartom Caplovic úr kijelenté­sét - mondta lapunknak Csáky. - Ha valaki nem ért ahhoz, amivel foglalkoznia kellene, akkor leg­alább nyüvánosan ne nyüatkoz- zon butaságokat.” (lpj) Védeni kell a kisebbségi jogokat Bukarest. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szövetség (EBESZ) által szervezett konferencia résztvevői nyilatkozatot fogadtak el, melyben hangsúlyozták a kisebbségi és emberi jogok védelmének szükségességét. „Nagyobb jogköröket javasolunk az EBESZ kisebbségügyi főmegbízottjának is, erről azonban a július eleji kongresszus dönt majd” - mondta az MKP elnöke. Úgy véli, hogy az EBESZ-nek hatékonyabb eszközökkel kellene rendelkeznie határozatainak betartatása érdekében. Opj) Személyi sérülés nem történt, a rendőrség nyomoz Magyarellenes támadás érte a balonyi focicsapatot ÚJ SZÓ-HÍR Vinohrady nad Váhóm/ Ba- lony. „Megölünk benneteket, ma­gyarok, menjetek haza!” - kiáltá­sokkal fogadta a balonyi ifjúsági focicsapatot Vinohradyban múlt vasárnap az ellenfél. A rendező­ség, a játékosok és az 5. ligás meccsre kivonuló nézők együtt skandálták a magyarellenes jel­szavakat. A kemény mérkőzés után az egyik vinohrady-i játékos kezében egy vipera és egy pillan­gókés is feltűnt, de szerencsére senkit sem támadott meg, csak a vendégjátékosokat szállító autó­busz kerekeit lyukasztotta ki. A mérkőzés utolsó perceiben egy balonyi játékos a földre került, és az őt elgáncsoló személyt kiállí­tották. A földön fekvő fiú segítsé­gére igyekvő játékost lefejelte a vinohrady-i csapat egyik tagja. Végül a balonyiak rendőri kíséret­tel hagyták el a galántai járásbeli községet. A meccs egyébként 2:2- vel végződött, ezzel a balonyiak már megerősítették bajnoki első helyüket. Az ügyben vizsgálódik a rendőrség és a kerületi futballszö- vetség is. (jóm) Az al-Kaida-tag ügyében embargót rendeltek el Késik a kiadatási kérvény TASR-H1R Pozsony. Müan Menyhárt, az al­gériai Mustafa Labsi ügyvédje még mindig nem kapta kézhez az ügyész kérvényét, amelyik véden­ce kiadatási fogságba való helyezé­sét javasolná. Az ügyész viszont csak azután léphet, hogy a férfi szülőhazája kérvényezi kiadatását. Algériában Labsúa nemzetközi el­fogatási parancsot adtak ki, mely­nek értelmében Szlovákiában el­fogták az al-Kaida terrorszervezet észak-afrikai csoportjának tagját. „Nem kaptam kézhez a javaslatot, és arról sincs tudomáson, hogy az megérkezett volna a kerületi búóságra” - nyilatkozta Menyhárt. „Az ügyben embargót rendeltek el, ezért nem szolgálhatok informáci­ókkal ezzel kapcsolatban” - rea­gált Menyhárt szavaúa Svetlana Husárová, a legfőbb ügyészség szóvivője. Labsi egyébként szlovák állam­polgárságú feleségével érkezett az országba. Az algériai férfi több eu­rópai országban - köztük Francia- országban, Ausztriában, Nagy-Bri- tanniában és Szlovákiában - folya­modott menedékjogért. Az új tervezet meghatározza, ki profi és ki amatőr Sportos kezdeményezés UJ SZO-TU DOS 1TAS Pozsony. Állami támogatás a sportolóknak, az adófizetők hozzá­járulása a sport fejlődéséhez, illet­ve Szlovákia válogatott sportcsapa­tainak jobb finanszúozása - ezzel számol a Milan Hort és Martin Frone vezette képviselői csoport ál­tal kidolgozott új sporttörvény. „A sport Szlovákiában rendkí­vül elhanyagolt téma. Az állami támogatás közel sem éri el a szük­séges szintet. Ezzel a törvényter­vezettel akaijuk elérni, hogy a sportról először tárgyaljon a par­lament, széleskörű vitát akarunk kezdeményezni” - magyarázta Hort. Frone szerint a törvényter­vezet elsődleges célja a fiatal sportolók támogatása, ugyanak­kor a törvénnyel olyan feltételeket akarnak teremteni a profi sporto­lóknak, hogy azok kellőképpen képviseljék az országot nemzetkö­zi szinten. Az új törvénytervezet előnye, hogy hivatalos dokumentumban először határozzák meg, ki számít profi és ki amatőr sportolónak. A törvénytervezettel vélhetőleg már a nyári szünet előtti utolsó parla­menti ülésen, június 19-én fognak foglalkozni, (dem) Habsurg Ottó tegnap a Pozsonyi Városi Galériába látogatott, hogy megnézze ősei koronaékszereit Az Osztrák-Magyar Monarchia utol­só uralkodójának legidősebb fia 1917-ben, ötévesen részt vett a biro­dalom utolsó koronázó ünnepségén, ahol édesapját, IV. Károlyt ma­gyar királlyá koronázták. (TASR-felvétel) Szlovákia a 17. a szelíd államok világranglistáján Békés országban élünk HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony/London. A világ legbé­késebb húsz országa közé sorolja Szlovákiát, Magyarországot és Csehországot az Economist Intelli­gence Unit (EIU). A világ egyik leg­nagyobb gazdasági-politikai elem­ző központja által készített és Lon­donban közzétett felmérés Global Peace Index (globális békemutató) néven állította össze az első ilyen összehasonlító elemzést. A vizsgált országok békés vagy békéden jel­legét az EIU olyan kritériumok alapján értékelte, mint például a politikai instabilitás, a szomszédos országokkal fenntartott viszony, a katonai kiadások mértéke, a 100 ezer lakosra jutó emberölések szá­ma, a menekültek száma, a bebör- tönzöttek aránya stb. A vizsgált 121 ország közül Nor­végia bizonyult a legbékésebbnek 1,3 ponttal. A világranglista első húsz helyéből 14-et uniós tagál­lamok „szereztek meg”, az Európai Unió tehát békés térségnek számít. Szlovákia a 17. helyen szerepel, Magyarország a 18.-on. Nyugati szomszédaink még inkább béke­szeretők, Csehország ugyanis a 11. helyen van a listán, Szlovénia a 15- ik. Az uniós tagállamok közül a legrosszabb helyezést Bulgária kapta, amely az 54. helyre került. A nyugati demokráciák közül Né­metország a 12. helyen szerepel, Franciaország a 34-en, Nagy-Bri- tannia a 49-en. Irak érte el a legmagasabb - va­gyis a legrosszabb -, 3,4-es inde­xet. Az ország a folytatódó háború miatt került a listán az utolsó hely­re. Nagyon rosszul szerepeltek a nagyhatalmak is. Az Egyesült Álla­mok a 96., Oroszország a 118. he­lyen végzett, (sán, frí, ctk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom