Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)

2007-06-07 / 130. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 7. Kultúra - hirdetés 13 A leghaladóbb könnyűzenei irányzatok képviselői koncerteznek a hétvégén Wilsonic fesztivál: Nincs alvás! JUHÁSZ KATALIN Ha holnap és holnapután alvás helyett a pozsonyi Duna-parton éj­szakázunk, sok mindent bepótol­hatunk. A Wilsonic kínálata olyan, mintha az eddig kiskanállal ada­golt nektár helyett most belökné­nek bennünket egy dunányiba, hogy tessék, fogyasszunk! Házhoz jönnek azok a zeneka­rok, amelyeket az elmúlt években körülimádott egész Európa, persze Szlovákiát kivéve. Hogy rögtön az egyik nagy kedvenccel kezdjem: itt lesz a Nouvelle Vague, akik alapo­san megbuherálták a hetvenes évek punkindulóit és a nyolcvanas évek popslágereit. lefejtettek róluk minden felesleget, csak a csupasz dallam maradt, ezt feljavították egy kis bossa novával, puha női vo- kálokkal, feszes és fegyelmezett kí­sérettel. Nekem a PIL-féle This Is Not A Love Song és a Yazoo-féle Don t Go áll legközelebb a szívem­hez, de a New Order korszakos Blue Monday című dalának új kön­tösét is érdemes megtapogatni. Az együttes nevét nem cifrázták túl, „nouvelle vague” franciául ugyan­azt jelenti, mint „bossa nova” por­tugálul és „new wave” angolul. Új hullám. A nyelvi trükk pedig a ze­nében is működőképesnek bizo­nyul, igazi smooth-pop született, akár az itteni rádiók is játszhatnék. Persze nem játsszák, ahogyan a Koop nevű svéd zenekart sem, akik ugyan inkább tévébe valók, mert „nem semmi”, ahogy két frontem­berük kinéz. Általában női nagyes­télyiben feszítenek a színpadon, de szeretik a szexis fehérneműt is, a vizuális élmény tehát borítékolha­tó. A vicces fiúk koncerteken ko­moly hangszerbűvölőkkel veszik körül magukat, ők ketten pedig a samplereket és laptopokat kezelik, amelyekben egy egész szimfonikus zenekart utaztatnak. Tangó, swing, nu-jazz, a dalok olyan épkézlábak, hogy az elektronikus köret nélkül azt hihetnénk, egy sarkköri meleg­bárba csöppentünk, ahol dzsessz- sztenderdeket játszik egy betépett retrózenekar. Es ha a hihetetlen or- gánumú japán énekesnőjüket, Yu- kimi Naganót is elhozzák, garantált az akusztikus nemi erőszak. A szaksajtó egyébként swing-troni- kának nevezte el a Koop stílusát, mert valahogy mégiscsak el kellett nevezni. Muszáj még két zenekarról szól­nom, az egyikről azért, mert ma­gyarok és jók, a másikról pedig azért, mert elsősorban miattuk „abszolválom” holnap a négyszáz kilométeres utat Pozsonyba. Az Erik Sumo Band, az Amorf Ördö- gök-vezér, Tövisházi Ambrus újabb agymenése, amely miatt mostaná­ban régi zenekarát pihenteti. Cizel­lált, tartalmas, árnyalt, klisék nél­küli, elegáns popzene, amely nyo­mokban dzsesszt és reggae-t is tar­talmazhat. Tizenegy tagú a kon­certformáció, meglátjuk, hányán érkeznek Pozsonyba. A Birdy Nam Nam nevű francia négyes művészetét nehéz szavakba foglalni. Négy srác négy lemezját­szót bűvöl, magyarul: szkreccsel- nek. Olyan gyorsan mozog a kezük, hogy alig győzi az ember füllel és szemmel. A zene az utolsó basszus­futamig ezekből a bakelitlemezek­ről leszedett hangokból és samp- lerekből áll össze, igazi posztmo­dern recikládó, amit hallunk. Drum and bass, rock, jazz, hip-hop, nem is szaporítom a szót, tessék megtekinteni a performansznak is beillő dolgot itt: www.birdynam- nam.com/videos . Öt színpadon zajlanak az esemé­nyek pénteken és szombaton a Du­na ligetfalui oldalán; a térképen a Tyrsovo nábrezie-t kell keresni, ott­hon pedig kimenőt kell kérni reg­gelig. A hazai és cseh alternatív szcéna legjava (Teapot, Foolcut, Lazy Poets, Konoid, Eduardo Bor- suci in Optima Forma, WWW, Ma­chine Fűnek), a környező országok kultusz-zenekarai (pl. a Jazzanova Ausztriából, a Pink Freud Lengyel- országból) és néhány haladó brit (Digital Mystikz, Psapp, Jimmy Edgar) - rejtély, hol fér el ennyi fel­lépő. Pedig a szervezők a váloga­tásnál nem elsősorban a mennyi­ségre figyeltek, az újat és a minősé­git keresték, hagyományos kategó­riákban gondolkodók helyett a kí­sérletező szellemű előadókat. És vélhetően nem üzleti szempontok vezérelték őket, hiszen a két napra csupán hétszáz korona a beugró, elővételben pedig már ötszáz koro­náért hozzá lehetett jutni a jegyek­hez, ami tényleg felfoghatatlan. Igazi ínyencségeket tálalnak ne­künk. Aki ellátogat a Wüsonic fesz­tiválra, a jövő popzenéjével talál­kozhat. Már, ha hisz a szebb jövő­ben, és agyára mennek a kereske­delmi rádiók. A dicséretesen tartal­mas honlapon - www.wilsonic.sk - műiden további információ megta­lálható, még az is, hogy hol szállhat meg olcsón a vándor... A Birdy Nam Nam (Képarchívum) Hagyományos színrevitel és túlzott modernkedés a színjátszók mezőnyében www.mese.hú ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Dunaszerdahely. Lúdas Matyi, Kevély Kereki, A kis gömböc, a Hókirálynő, a Púpos, de Kele, Kótya és Vakarák történetét is lát­hatták a XXXII. Duna Menti Ta­vasz második versenynapján az érdeklődők, s ahogy már meg­szokhattuk a városi művelődési központ színháztermében, ismét volt játék, ahol a csokik és nyaló­kák mellett Bállá Igor Manóház című cédéjét is megnyerhették. Tegnap a dalszövegek szerzője, Kövesdi Károly mobiltelefonon élőben is bekapcsolódott a műsor­ba, és hallhatta, hogy a közönség milyen rajongással fogadta a har­kályról, a sirályról és manókról szóló dalocskákat. Tegnap dél­után a Mesevárosban az egész le­mezt bemutatta a szerző, de emellett japán harcművészeti be­mutató, a Levendulaszínház elő­adása és az Arcok Együttes kon­certje is tarkította a programot. A fülledt melegben a legnagyobb si­kernek azonban Micimackó lég­várcsúszdája örvendett. A gyere­kek nagyon élvezik a dunaszer- dahelyi kiruccanást, a szálláshe­lyen még este tizenegy órakor is és már reggel hat órakor tartják a frontot. Hét előadás szerepelt a tegna­pi verseny programján, de igazán kiemelkedő teljesítmény nem akadt közöttük. Voltak, akik hagyták a gyerekeket játszani, sőt alkotótársként kezelték a ját­szókat (ilyen volt a dunaszer- dahelyi Fókusz Gyermekszínpad, akik Jarábik Gabriella irányításá­val rengeteg ötletet vittek a já­A nagytárkányiak Kevély Kerekije (Kiss Gábor felvétele) tékba, ami nem mindig szolgálta a történet megértését), s voltak olyan előadások is, amelyek csak statisztáknak használták a gyere­keket, s ez nem csak a játszók, hanem a közönség érdeklődésé­vel sem találkozott. Sajnos a nagytárkányi Ispiláng Kevély. Kereki című előadása nem tudott se a történettel, se a gyerekekkel mit kezdeni. A kassai Bóbita a hét kecskegida és a farkas törté­netét játszotta modernizált vál­tozatban, de a túl sok belterjes ötlet a mese lényegével nem ta­lálkozott, s ugyan ki hinné el a számítógépek és a karate világá­ban élő kecskékről, hogy ki­metszve őket a farkas gyomrából tovább élhetik megszokott hét­köznapjaikat. A klasszikus narra­tív dramaturgia ellenére meg­érintette a közönséget a komáro­mi KISGIMISZ A hókirálynő című meséje, amely nagyon szépen tervezett képi világával és egy­két elmélyült alakítással a szín­játszó verseny egyik emlékezetes előadása lett. Ahogy nem hagy­hatjuk említés nélkül a két he- tényi mesét sem, A kis gömböc­ben nagyon letisztult eszközök­kel dolgoznak, míg A Púpos ka­landjaiban a klasszikus színját­szást bábszínházi eszköztárral vegyítve mesélnek el igen élveze­tesen egy parabolát közösségek és vallások együttéléséről, (kér) (Somogyi Tibor felvétele) Koncsol Lászlónak Lauer Edith gratulál az életműdíjhoz Posonium Irodalmi és Művészeti Díjak: tegnap kilencen vehették át az elismerést Kellemes bőségzavar Pozsony. Tegnap adták át ün­nepélyes keretek között a Lauer Edith és férje által alapított Posonium Irodal­mi és Művészeti Díjakat - immár hetedik alkalommal - a Csemadok székházának nagytermében. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Az életműdíjat idén Koncsol László vehette át több évtizedes, sokoldalú munkásságáért, melyet irodalomkritikusként, helytörté­nészként, költőként, nem utolsó­sorban kiváló pedagógusként és le­gendás szerkesztőként végzett. Al­kotó akarat és morális tartás, hívő és konok igazságkeresés - egyebek mellett e szavakkal jellemezte pá­lyáját Duba Gyula, áld nem csupán méltatóként volt jelen az ünnepsé­gen: a fődíjat ugyanis ő vehette át Az élet lehajtó ága című, a Madách- Posonium kiadásában megjelent regényéért. Tőzsér Árpád „az öreg­ség érzéseket elzsongító elé­giájának” nevezte Duba Gyula leg­frissebb alkotását. A Mátyásfalvi György által létre­hozott Posonium Művészeti Díj életműdíját ezúttal kivételesen nem képzőművész, hanem fotómű­vész kapta: Tóthpál Gyula sok évti­zedes munkásságáért, a riportfotó és a művészfotó területén alkotott, értékálló munkáiért vehette át az elismerést. „A 60-as, 80-as évek egyik legfontosabb fotóművésze” - mondta róla Koncsol László. A kuratórium döntése alapján a Szülőföld-díjat ebben az évben Ta­kács András vehette át több évtize­des néprajzi, szakírói és koreográ- fusi tevékenységéért. A tavalyi gazdag könyvtermést jelzi, hogy a kuratórium három kü- löndíjat is kiosztott. Juhász R. Jó­zsef, a hazai avantgárd költészet legismertebb személyisége Képben vagy? című, a Nap Kiadó műhelyé­ben készült sokszínű és sokhangú, vizuális költészetet, képverseket tartalmazó kötetéért vette át a díjat. Vida Gergely nyelvi játékokban tob­zódó és az irodalom legszélesebb rétegeivel kapcsolatot kialakító, Ro­kokó karaoke (KaUigram Kiadó) cí­mű verseskötetéért kapta az elisme­rést. Hogya György Istent látni cí­mű elbeszéléskötete is különdíjas lett. „Igényes, intellektuális próza - mondta Fonod Zoltán. - Magánya, útkeresése a titokzatosságból titok­zatosságba vezető utat járja.” Az el­sőkötetes szerzői díj egyik jutalma- zottja Popély Árpád lett, a Fórum Kiadóban megjelent A csehszlová­kiai magyarság történeti kronológi­ája (1944-1992) című munkájáért. Szarka László „fegyelmezett, tisz­tességes, részrehajlástól mentes történész”-nek nevezte a kötet szer­zőjét, olyan történésznek, „akire régóta vár a szakma ezen a tájon.” A másik elsőkötetes díjat Szalay Zol­tán vehette át Ártatlanság (Ma- dách-Posonium) című elbeszélés- kötetéért. „A nyelv örül, hogy novel­lát írhat Szalay által” - jellemezte a fiatal, tehetséges írót a tapasztalt pályatárs, Tóth László költő, (me) TURNÉ 1007 > elő KONCERT www.elokoinert.sk JUNIUS-i o_ vasamap este nyolt óra BODROGSZERDAHELYI SPORTPÁLYA “f — hétfő este nyok óra SZERSI - ARÉNA SPORTCENTRUM 1 Z2L . kedd este nyok óra GOMBASZÖGI SZABADTÉRI SZÍNPAD 2 2 — péntek este nyok óra ZSELÍZI SZABADTÉRI SZÍNPAD 2 3 — szombat este nyok óra KOLONI SZABADTÉRI SZÍNPAD 24'a vasárnap este nyolt óra SOMORJA - POMLÉ 25- hétfő este nyok óra GALÁNTAI SZABADTÉRI SZÍNPAD 26. kedd este nyok óra KOMÁROMI SZABADTÉRI SZÍNPAD- kedd este nyok óra BP-7-12206

Next

/
Oldalképek
Tartalom