Új Szó, 2007. május (60. évfolyam, 100-124. szám)

2007-05-19 / 114. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. MÁJUS 19. Kultúra 9 Van Gogh, Vermeer, Frida Kahlo és a többiek után megjött Goya - Milos Forman filmje a mozikban Vér és arany - a hatalom mámora Régi vágyát váltotta valóra Milos Forman: új filmjével, a Goya kísérleteivel a spa­nyol festészet egyik legna­gyobb forradalmárának s megújítójának tartott Francisco Goyának állít emléket. SZABÓ G. LÁSZLÓ Az ő életében találta meg azo­kat a momentumokat, a Szent Ink­vizíció azon döntéseit, tetteit, amelyek pontosan rímelnek az öt­venes évek Kelet-Európájának po­litikai eseményeire. A koncepciós perekkel, a kézzelfogható bizonyí­tékok nélküli „bűnök” megtorlásá­val, a hatalom vég nélküli vissza­éléseivel, kegyetlen vallatási mód­szereivel. Sok éven át foglalkoztatta Formant a Goya-film elkészítése. Először akkor akart belevágni, amikor kiderült: Carlos Saurát, a neves spanyol rendezőt is izgatja a téma. Choderlos de Laclos drá­májával, a Veszedelmes viszo­nyokkal is hasonlóképpen járt. Valmont címmel akkor kezdte el forgatni, amikor Stephen Frears is ugyanezen az anyagon dolgo­zott. Az összevetést nem tudta el­terülni, Frears filmje pedig ki­ütéssel győzött. Erősebb volt. Ve- izedelmesebb. Saurával már nem ikart versenyre kelni az Oscar-dí- as cseh-amerikai rendező. In- ;ább félretette a témát. Megvár- a, míg lecseng Saura műve, ad­lig más vizekre evezett, s hétéves íallgatás után most a Goyával ött vissza a mozikba. Goyával, iki érti a nép akaratát, s átéli lel­tnek minden fájdalmát. Szék­en író ecsetével félelmetes hatá- ú képeket fogalmaz, aprólékos tegfigyeléseivel az inkvizíció iőszakának borzalmait mutatja ieg, kora társadalmának leplez- etetlen rettenetéit. Forman filmje nem egy hagyo- íányos értelemben vett életrajzi lm. Nem is akart az lenni. A Goya gy kelet-európai ember traumái- ak felidézése. Figyelmeztetés, slkiáltójel. Ines, a szépséges mó­di sikolya. Forman és Jean- laude Carrier (a forgatókönyv- ó-társ) történetében nem a festőt :t±k kegyetlen kínzások alá, fia­im annak fiatal múzsáját, egy te- ;tős madridi család tagját. Őt tö­lt meg lelkileg, s fizikaüag, ő az, út a boszorkányság vádja alatt a igsőkig megaláznak, a koncepci- perek menete szerint véresre rnek. Goya pedig épp általa embesül a hatalom félelmetes Natalie Portman felkavaró alakítást nyújt gépezetével. Amikor Lorenzónak, az egyház képviselőjének a segít­ségét kéri az ártatlanul tömlöcbe vetett lány kiszabadításához, a szent szörnyeteg is megteszi, amit ilyen helyzetben egy gátlástalan ember megtehet: női mivoltában teszi tönkre Inest. A film legdrá­maibb jelenete mégsem ez, hanem az az epizód, amikor Lorenzo elfo­gadja a lány szüleinek a meghívá­Forman festett egy nagy­szerű történelmi tablót, amelyen a pompa ugyan­úgy helyet kapott, mint a mocsok. sát, s Forman zsenialitásának kö­szönhetően a családi vacsora válik inkvizíciós pokollá. A sokat ta­pasztalt apa ugyanis bebizonyítja: ha egy embernek a lehető legfáj­dalmasabb kínzásokat kell megél­nie, egy idő után bármit hajlandó bevallani, még azt is, amit soha, de soha nem követett el. Goya végig csak szemtanúként van jelen a filmben. Az ő életéről szinte semmit nem tudunk meg, a film első fele mindennek ellenére mégis izgalmas, és nem ereszti el a nézőt. A hírneves udvari festőt hol a madridi sikátorok mocská- ban-nyomorában látjuk, majd műhelyében, ahol segédjeivel réz­karcait készíti, vagy pompás palo­tabelsőkben, ahol a királyi család tagjainak portréit festi. Szemünk előtt épp a királynőét, aki a kész mű láttán ugyancsak elcsodálko­zik addig szépnek hitt vonásain. Aztán ugrunk az időben. Másfél évtizeddel később, amikor az el­mebeteggé vált Ines Lorenzótól fogant lányát keresi, s a napóleoni sereg megszállja Spanyolorszá­got, Goyából már csak annyit ka­punk, amennyit egy giccses melo­dráma adhat: a festő és egykori modellje, a felismerhetetlenné nyomorított Ines találkoznak Madrid fortyogó történelmi kat­lanjában. Goya döbbenten nézi a nőt, aki már egy másik világból, a tébolyultak láthatatlan üvegfala mögül küldi rebbenékeny moso­lyát. A mű bevégeztetett. Goya és Ines összenéznek, majd elmennek egymás mellett. Napóleon azzal a céllal szállta meg Hispániát, hogy a haladást és a francia forradalom ideáljait viszi a spanyoloknak. De hogyan, mi módon és mit takar­nak ezek a szavak? - kérdezi (Képarchívum) Forman. És itt találja meg a pár­huzamot a szovjet hadsereg „sza­badságot hozó” ’68-as csehszlová­kiai bevonulásával. Goyát pedig párton kívüli megfigyelőként áb­rázolja. Szóval, megjegyzéssel nem nyilvánít véleményt. De megfesti, amit lát. Forman sem vállalkozik többre: festett egy nagyszerű történelmi tablót, amelyen a pompa ugyan­úgy helyet kapott, mint a mocsok. Vér és arany, kéj és gyilok került a vászonra, értéke vitathatatlan, de ha csak a korábbi Formán-fil­meket vesszük: az Amadeus vagy a Száll a kakukk fészkére, amelyek ugyancsak az alkotói szabadságról és a korlátlan hatalomról szólnak, jóval súlyosabbnak találtattak. Pe­dig nagyszerűek a színészek, Goya szerepében Stellán Skarsgard, Lorenzóként Javier Bardem, Ines és annak lánya alakjában Natalie Portman nyújt felkavaró alakítást, gyönyörűek a kosztümök, a hely­színek, a mesterien megkompo­nált képek, remek a zene, minden kifogástalanul működik, csak az egész valahogy mégis kevés. For­mántól már többet várunk, sokkal többet. Ez viszont már a mi hi­bánk. A túlzott elvárás mindig megbosszulja magát. PENGE isia»íi^»a Sopotnik Zoltán: Az őszinteség közepe József Attila Kör - L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2006 Sopotnik Zoltán második kö­tetének versei a „magas” iroda­lom és a kánon közepébe úgy szeretnék elhelyezni magukat, hogy szinte megállás nélkül ezt a témát variálják. A kötet első ver­se sokatmondóan Goethe nevé­vel kezdődik, s itt még talán meglepődünk a következő soro­kat olvasva: „azt mondaná, bra­vó Sopotnik, / és megajándékoz­na egy síppal, amivel / mindig hívhatom.” (Goethe-képek) A „bravó, Sopotnik”-ot a vers sze­rint Goethe mondja... A kötet második verse többek között a „mesterek előtti kötelező tisztel- gések”-et említi, a harmadik té­mája az idős irodalomkritikus, a negyedik az irodalmi újság első oldalán elhelyezett vers szerzőjé­vel foglalkozik - a kötet első cik­lusának versei szinte kivétel nél­kül az irodalmi életben elfoglalt pozíciókat és a szerző kanonikus helyének problémáit járják kö­rül. Bevallom, kevéssé szimpati­kus számomra ez az indítás. Mondhatnám: a szerző ne az iro­dalmi életben elfoglalt pozíció megszerzésére és annak doku­mentálására fordítsa energiáit, hanem koncentráljon a szövegre, annak megalkotottságára. Ne az irodalmi élet pozícióiról újon, hanem újon olyan verset, amely megkerülhetetlen pozícióvá vá­lik az irodalmi életben stb. A kö­tet verseiből egyébként az tűnik ki, hogy „nagy magyar író” (So­potnik kifejezése) abból lehet, aki kapcsolatokkal rendelkezik, versei elé ajánlásokat ír, sznob, divatos témákat variál, másokon átgázol, cinikus és gátlástalan. Nos, lehet, hogy a „nagy magyar írók” emberileg és jellem szem­pontjából valóban ehhez a kép­hez hasonlóak (én ebben az álta­lánosításban egyáltalán nem osz­tom a versek lírai alanyainak vé­leményét, ilyen véleménnyel ál­talában a kánonból szövegeik gyatrasága miatt kimaradó szer­zők bírnak, akik írásaik vissza­utasítását kompenzálják ezzel a véleménnyel), viszont az is igaz, hogy az úodalom nem jellem kér­Németh Zoltán kritikai rovata dése. És az sem biztos, hogy ezt a publicisztikai témát, az irodalmi élet visszásságainak megjeleníté­sét, még ha úonikus formában is, egy-egy vers energiáira kellene bízni. Egyszóval: a kötet első cik­lusát zsákutcaként értékelem, s hasonlóan belterjes futamok jel­lemzik a második ciklust is. Viszont a verseskötet utolsó ciklusában már összeállni látsza­nak a sopotniki mondatfűzés sa­játosságai és a tematikai lehető­ségek. Ennek legszebb darabja véleményem szerint a Sajátrím Sopotnik Zoltán Az őszinteség közepe című vers, amelyben a gyerekko­ri és jelenben birtokolt nyelv ösz- szefüggéseire derül fény: „Mint­ha emlékeket fűznék össze gye­rek- / korom spárgájával; mintha felhorzsolná / kezem, és a tenye­remen az a kis vércsík jelezné / az irányt.” Egy elveszített, de veszteségként mégis birtokolt nyelv paradoxonéból és az emlé­kezés nosztalgiájából bomlik ki a „vámpúarcú rokonok fény- / képalbuma”, amelyhez a szülte hatodik érzékszervként vagy tit­kos nyelvként működő fájdalom segítségével közelíthetünk. Értékelés: •••••OOOOO A szerző a kritika írása idején a Magyar Oktatási és Kulturális Mi­nisztérium Schöpflin Aladár kritikai ösztöndíjában részesül mai cigány muzsikusok már elvégzik a konzervatóriumot, sokan a Zeneakadémiát is, és önálló művészként koncerteznek szerte a világban síem csupán magyar, hanem egyetemes kultúrkincs - a Rajkó Zenekar VOJTEK KATALIN Idén ünnepli fennállásának 55. fordulóját a budapesti Rajkó nekar. A hétfőn a pozsonyi ropolisban fellépő világjáró yüttes múltjáról és jelenéről duly József menedzserrel be- ■lgettünk.- 1952-ben jött létre, a világon tedülállóként. A neve cigány :lven kisfiút jelent. A kis rajkóból / lesz világhírű cigányprímás, jy beül a zenekarba, és pár éves áittmuzsikálás után ott teljese­id. Közben nemcsak magyar ákat és operettmelódiákat ta- , hanem a klasszikus zene fiá­iban is el kell, hogy mozduljon, rt a mai muzsikusok már zene- >lai tanulmányokat folytatnak, ígzik a konzervatóriumot, so- i a Zeneakadémiát is, és utána önálló művészként koncerteznek szerte a vüágban. Vagy a Rajkó Zenekar tagjai­ként keresik a kenyerüket. Természetesen, de a zenekarba is csak felvételi árán lehet bejutni, mert megfelelő adottsággal kell rendelkezni. A cigánymuzsika apá­ról fiúra száll, a benne rejlő szép­ség, az az ellenállhatatlan parázs, virtuozitás mind olyan valami, amit örökölni kell. Hegedülni meg lehet tanulni a zeneiskolában és a zeneakadémián, de muzsikálni - és itt a muzsikálni szó minőséget je­lent - csak úgy lehet megtanulni, hogy az ifjú muzsikus ott ül a zene­karban, együtt játszik a többivel, és érzi az együttmuzsikálás örömét. A Rajkó Zenekarnak van egy utánpótlást nevelő iskolája. Amikor a Rajkó 1952-ben létre­jött, még szocializmust írtunk. 1957 után alakult meg a KISZ, azaz a Kommunista Ifjúsági Szövetség, és a zenekar a KISZ Központi Bi­zottságának Művészegyüttese né­ven szerepelt, és a KISZ KB költség- vetéséből gazdálkodott. A Rajkó azért is egyedülálló a világon, mert nemcsak összegyűjtötte és felkarol­ta a hátrányos helyzetű, de rendkí­vül tehetséges cigánygyerekeket, hanem le is érettségiztette őket. Te­hát a művészi munka mellett ezek a fiatalok mint cigány értelmiségi­ek hatottak, és tudjuk, hogy az ér­telmiségnek rendkívül jelentős sze­repe van a cigányság körében: élet­mintát tud adni, pozitív hatással van a tágabb környezetére, és segít a cigányságról alkotott negatív ké­pet némileg halványítani, megvál­toztatni. Több mint fél évszázad alatt hány tehetséges gyereket nevelt fel a Rajkó? Körülbelül háromezerre tehető a számuk, és mindnyájan körbeutaz­ták a világot. A legkiválóbb cigány muzsikusok zöme, a Száz Tagú Ci­gányzenekar mintegy 70-75 száza­léka is a Rajkóban nőtt fel. Ott a fia­talok megtanulják a művészetet, ráadásul nagyon magas szinten, és elsajátítják a színpadi jelenlétet is. A cigány muzsikára mindig az volt a jellemző, hogy a tömegszórakoz­tatást szolgálta, és napjainkban a tömegszórakoztatás az éttermek­ből, szállodákból átkerült a szín­padra. Tehát teljesen színházi kere­tek között, mintegy emancipálódva koncertezik a cigány zenekar. A repertoáijukon számos klasszikus mű szerepel. Az együttes a zeneirodalom min­den stílusát és vonulatát ismerő, rendkívül felkészült művészekből áll, akik klasszikus magyar és kül­földi mesterek műveit egyaránt játsszák. A magyarok közül Liszt, Bartók és Kodály elmaradhatatlan, de a két híres hegedűművész, Re­ményi Ede és Hubay Miklós szerze­ményei is állandóan műsoron sze­repelnek, a külföldiek közül Brahmsot, Sarasaiét, Straussot, Hacsaturjánt említeném. Hány tagja van a zenekarnak? 1989-ben megszűnt a KISZ, így megszűnt a Rajkó állami támogatá­sa is. Tülajdonképpen ebek har- mincadjára jutott az együttes. De megmaradtak a kitűnő, élethivatá­suknak élő művészek, tanárembe­rek. Ennek a gárdának utolsó, ma még aktív vezető személyisége Gerendási István, akinek kezdemé­nyezésére Talentum Kulturális Fó­rum néven létrejött egy olyan jogi forma, amelynek segítségével a Rajkót tovább lehet működtetni. Tehát ennek a Talentum Kulturális Fórumnak van egy Rajkó Zeneka­ra, de van tánckara, énekkara, sőt iskolája is, amely művészi képzést és diplomát ad a fiatal tehetségek­nek. Közismert, hogy Magyaror­szágon a muzsikusok mintegy 80 százaléka munkanélküli. Ezek éle­tük teljében lévő emberek, akiknek nagyon nehéz elviselni ezt a hely­zetet. Ezért nagy szerencse, hogy Gerendási István igazgató úrnak köszönhetően megtalálták azt a formációt, amely életben tudja tar­tani azt a hallatlan értéket, melyet a Rajkó képvisel. Ez egy egyetemes kincs, nemcsak a magyar kultúra kincse.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom