Új Szó, 2007. május (60. évfolyam, 100-124. szám)
2007-05-30 / 123. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. MÁJUS 30. Sport - tippverseny 21 Tippelők Új Szó-fociligája: negyvenhét helyes találat a góltotón; erősödő hölgyuralom a tavaszi mezőny élén; összetettben régi ismerősök vezetnek Lelkes Lászlóé az első tavaszi telitalálatos szelvény Tökéletesen tippelt versenyünk legutóbbi, 26. fordulójában a hodosi Lelkes László: egyedül ő szerzett tizenkét pontot. Utoljára ilyen bravúr a pozsonyi Sinka Ferencnek sikerült októberben, a 11. fordulóban. A kilenc mérkőzés mellett a góltotós meccset is eltalálta (Demandice-Tvrdošovce 4:0), ami nem egy szokványos eredmény. A tardoskeddiek ilyen arányú veresége azonban nem lepte meg játékosainkat, hiszen a telitalálatosunkon kívül még negyvenhatan küldtek be üyen végeredményt szerkesztőségünkbe. Az összetettben ismét holtverseny alakult ki: Kis Péter (Bátorkeszi) és Nagy Attila (Alsószeli) állnak az élen, a tavaszi rangsorban viszont a szetei Sáfrány Magdolna megelőzte a pozbai Német Valériát. Remek teljesítményével (az utóbbi két fordulóban 21 pontot szerzett) a nyárasdi Vörös Claudia feljött a tavaszi harmadik helyre, összetettben pedig két hölgy (Sáfrány Magdolna - Szete, Bodzsár Krisztina - Ipolyság) indított támadást az élen váltakozó férfitrió befogására. AZ ÖSSZETETT VERSENY ÁLLÁSA 158 pontosak Kis Péter, Bátorkeszi; Nagy Attila, Alsószeli 156 pontos Alföldi Lajos, Sáró 155 pontos Sáfrány Magdolna, Szete 154 pontos Bodzsár Krisztina, Ipolyság 153 pontosak Bagócsi István, Sáró; Hajdú Zsuzsanna, Szímő; Tóth Kálmán, Nagyme- gyer; Zimerman Mária, Ipolyszakállos 152 pontosak Hegyi János, Jóka; Tóth Zsuzsanna, Nagymegyer 151 pontosak Beňo Marian, Palást; Harcsa Sándor, Guta; Kapa Zoltán, Tesmag 150 pontosak Izsák Mária, Vágfarkasd; Nagy István, Sajószentkirály; Roskó Róbert, Tardoskedd; Stambauer György, Ebed; hídja Géza, Véke 149 pontosak Csóka Mária, Egyházgelle; Gajdács Ildikó, Szentmihályfa; id. Ligán József, Rimaszécs; Kovács Tamás, Rété; Kozics Erzsébet, Hlésháza; Szabó Mihály, Perbete; Vörös Claudia, Nyárasd 148 pontosak Csóka Gizella, Egyházgelle; Dobai Tünde, kisújfalu; Fógel János, Ipolyság; Hriagyel Magdaléna, Ipolyság; Kerekes András, Búcs; Kosik Alajos, Szímő; Ledeczky Vince, Nemesócsa; 12 pontos Lelkes László, Hodos 11 pontosak Bagócsi István, Sáró; Bartha István, Léva; Fitos László, Szilas; Fógel János, Ipolyság; Zimerman Mária, Ipolyszakállos 10 pontosak Bakos József, Dernő; Füri Imre, Kisújfalu; Gajdács Antal, Kispaka; Gajdács István, Kispaka; ifj. Szabó Tibor, Nagymegyer; Izsmán Hajnalka, Bős; Izsmán László, Bős; Németh Géza, Alistál; Németh Lajos, Alistál; Németh Zsolt, Alistál; Paulínyi Péter, Ipolyság; Tóth Kálmán, Nagymegyer; Tóth Róbert, Fűs; Va- szily Ildikó, Komárom; Vörös Claudia, Nyárasd 9 pontosak Bodzsár Gyula, Ipolyság; Bölcskei László, Gellér; Csóka Gizella, Egyházgelle; Csóka Mária, Egyházgelle; Csóka Péter, Egyházgelle; Csóka Róbert, Egyházgelle; Czé- kus Irén, Marcelháza; Gömöri Anna, Perbete; Hajdú Zsuzsanna, Szímő; Hegyi János, Jóka; Hor- nyák János, Szolnocska; id. Ligáit József, Rimaszécs; Kis Berta Katalin, Nagykapos; Kosik Alajos, Szímő; Molnár Mónika, Komárom; Polák Dániel, Vezekény; Zimerman Géza, Ipolyszakállos 147 pontosak Farkas Ferenc, Gútor; Gajdács Antal, Kispaka; Gombos László, Jánok; Gyenge Veronika, Vágkirályfa; ifj. Püspöki Ferenc, Ipolyság; ifj. Sárkány László, Nádszeg; Lamos Bálint, Nagymagyar; Nagy Barnabás, Ekecs; Nagy István, Csilizradvány; Paulínyi Inge- borg, Ipolyság; Soós Róbert, Nagybo- dak; Tóth Vilmos, Nagymegyer 146 pontosak Árgyusi Katalin, Negyed; Bráz Andrea, Tornaija; Bubenko András, Buzi- ta; Csóka Róbert, Egyházgelle; Füle- mits Jenő, Vágsellye; Füri Imre, Kisújfalu; Kis Berta Tamás, Kisgéres; Lozsy László, Vághosszúfalu; Molnár István, Tejfalu; Tóth László, Gúta; Vími Tibor, Nagymegyer 145 pontosak Csibrányi Erzsébet, Nyékvárkony; Győri Zoltán, Nádszeg; Izsmán László, Bős; Kis Berta Katalin, Nagykapos; Pupkai Mihály, Dunaszerdahely; Tóth Béla, Barsbaracska 144 pontosak Csomós Elemér, Rimaszombat; Gömöri Anna, Perbete; Hegyi Sarolta, Jóka; ifj. Szabó Tibor, Nagymegyer; Izsmán Hajnalka, Bős; Kajtor Richárd, Ipolyvisk; Molnár Gyula, Nagyölved; Szalay Alena, Csallóközaranyos; Szalma László, Csúz; Tóth István, Lakszakállas; Zsiduliak Péter, Ipolyság 143 pontosak Bálint Magdolna, Nagykér; Bartha István, Léva; Borsányi Tibor, Nemesócsa; Czita Béla, Nagykeszi; Gajdács József, Szentmihályfa; Garai Valéria, Nemesócsa; Hanyus Ferenc, AjRoskó Róbert, Tardoskedd; Szűri Béla, Köbölkút; Urbán Lajos, Nagyölved; Virág Attila, Zselíz; Za- horcsek Sebastian, Perbete 8 pontosak Antalík Imre, Érsekújvár; Ásványi György, Fél; Bodo Tibor, Kisfalud; Csudái Csaba, Oroszka; Danczi József, Érsekújvár; Farkas Ferenc, Gútor; Fetyko Ferenc, Perbenyík; Gatyás Terézia, Perbete; Győri Péter, Nádszeg; Hajdúk György, Nagykapos; Horváth Mária, Felsőpatony; Izsák Mária, Vágfarkasd; Juhos Bálint, Nádszeg; Kajtor Pál, Ipolyság; Kajtor Richárd, Ipolyvisk; Kapa Zoltán, Tesmag; Kilácskó Ignác, Királyrév; Kováč Diana, Ipolynyék; Kozics Erzsébet, Illésháza; Kristóf Ilona, Alistál; Lakatos László, Ekel; Ledeczky Noémi, Nemesócsa; Lőrincz László, Érsekújvár; Majer Gábor, Komaróc; Mészáros Ilona, Csalló- köznádasd; Molnár István, Tejfalu; Nagy István, Sajószentkirály; Németh Krisztina, Alistál; Ondró Erzsébet, Kéménd; Pupkai Mihály, Dunaszerdahely; Sáfrány Magdolna, Szete; Soós Róbert, Nagybodak; Szalai Tibor, Kőhídgyarmat; Tapló László, Helemba; Uzsák Norbert, Perbete; Vanya József, Tardoskedd; Zimerman Géza, Ipolyszakállos; Zsiduliak Péter, Ipolyság nácskő; Hornyák János, Szolnocska; Kis Berta Éva, Nagykapos; Kysler Veronika, Kisújfalu; Nagy Péter, Ud- vard; Narancsík Erika, Nagyabony; Németh Géza, Alistál 142 pontosak Bartalos János, Lég; Bergendi Gel- lért, Nyékvárkony; Bőgi József, Vásárid; Fógel Andrea, Ipolyság; Horváth Lajos, Ifjúságfalva; ifj. Tomasovics József, Vásárút; Lelkes László, Hodos; Obertol Éva, Búcs; Roskó Péter, Tardoskedd; Struhár Tibor, Csata; Szalai Tibor, Kőhídgyarmat; Tomasovics Ilona, Vásárút; Tomasovics József, Vásárút; Tóth Mária, Nagymegyer; Varga Zoltán, Perbete 141 pontosak Bugár Tibor, Tallós; Czékus András, Marcelháza; Deák György, Felsőszeli; Ferst Gábor, Bátorkeszi; Fógel Dávid, Ipolyság; Kajtor Pál, Ipolyság; Kundra Éva, Bucsuháza; Mészáros Ilona, Csal- lóköznádasd; Német Valéria, Pózba; Posvanc Kálmán, Somorja; Soós Lajos, Baka; Valkó László, Érsekújvár 140 pontosak Bodo Tibor, Kisfalud; Bodzsár Gyu70 pontos Sáfrány Magdolna, Szete 69 pontos Német Valéria, Pózba 68 pontos Vörös Claudia, Nyárasd 67 pontos Tóth Kálmán, Nagymegyer 66 pontosak Izsák Mária, Vágfarkasd; Zimerman Mária, Ipolyszakállos 65 pontosak Alföldi Lajos, Sáró; Bartha István, Léva; Beňo Marian, Palást; Harcsa Sándor, Gúta; ifj. Szabó Tibor, Nagymegyer; Kissimonyi Tibor, Palást; Németh Géza, Alistál; Roskó Róbert, Tardoskedd; Stambauer György, Ebed 64 pontosak Bagócsi István, Sáró; Bodzsár Krisztina, Ipolyság; Borsányi Tibor, Nemesócsa; Deák György, Felsőszeli; Fógel János, Ipolyság; Hegyi János, Jóka; Hriagyel Magdaléna, Ipolyság; Kerekes András, Búcs; Kozics Erzsébet, Illésháza 63 pontosak Bartha Icu, Léva; Bodo Tibor, Kisfalud; Kosik Alajos, Szímő; Lakatos László, Ekel; Nagy István, Sajószentkirály; Tóth Béla, Barsbaracska; Virág Attila, Zselíz 62 pontosak Hajdú Zsuzsanna, Szímő; id. Ligán József, Rimaszécs; ifj. Sárkány László, Nádszeg; Kapa Zoltán, Tesmag; Molnár István, Tejfalu 61 pontosak Bráz László, Tornaija; Csóka Gizella, Egyházgelle; Csóka Róbert, la, Ipolyság; Czékus Irén, Marcelháza; Gáspár István, Ragyolc; Gömöri László, Perbete; Győri Péter, Nádszeg; István Darina, Málas; Lőrincz László, Érsekújvár; Majer Gábor, Komaróc; Me- gály Zoltán, Dunaszerdahely; Németh Benő, Alistál; Obertol Géza, Búcs; Struhár Péter, Csata; Uzsák Mária, Perbete; Vími Emília, Nagymegyer 139 pontosak Bartha Icu, Léva; Bölcskei László, Gellér; Bráz László, Tornaija; Csóka Péter, Egyházgelle; Kajtor Ilona, Ipolyság; Kis Berta Terézia, Nagykapos; Kissimonyi Tibor, Palást; Mogyorósi Heléna, Kőhídgyarmat; Petényi Ferenc, Ipolynyék; Soós József, Nagybodak 138 pontosak Bugár Edith, Tallós; Czetli István, Taksony; Farkas Renáta, Gútor; Kus- nyír Gyula, Matyóc; Ledeczky Noémi, Nemesócsa; Santúr Ottó, Komárom; Vadkerti Zsófia, Vágkirályfa 137 pontosak Ádám László, Újbást; Álló József, Béke; Árgyusi János, Negyed; Bukai Lambert, Pozsony; Dánó Lajos, Érsek- kéty; Farkas Tibor, Ekecs; Fitos Klára, Egyházgelle; Csomós Elemér, Rimaszombat; Czetli István, Taksony; Dobai Tünde, Kisújfalu; Garai Valéria, Nemesócsa; Gatyás Terézia, Perbete; Gömöri László, Perbete; Horváth Lajos, Ifjúságfalva; Izsmán Hajnalka, Bős; Izsmán László, Bős; Kis Berta Katalin, Nagykapos; Kis Péter, Bátorkeszi; Ledeczky Vince, Nemesócsa; Molnár Gyula, Nagyölved; Obertol Éva, Búcs; Obertol Noémi, Búcs; Sámson Imre, Párkány; Soós József, Nagybodak; Szalma László, Csúz; Hídja Géza, Véke; Vími Tibor, Nagymegyer 60 pontosak Bartalos János, Lég; Czékus Irén, Marcelháza; Czita Béla, Nagykeszi; Dánó Lajos, Érsekkéty; Farkas Ferenc, Gútor; Fógel Dávid, Ipolyság; Fülemits Jenő, Vágsellye; Gyenge Veronika, Vágkirályfa; Győri Péter, Nádszeg; Kajtor Pál, Ipolyság; Kis Berta Éva, Nagykapos; Kis Berta Tamás, Kisgéres; Nagy Attila, Alsószeli; Papp István, Perbete; Paulínyi Ingeborg, Ipolyság; Struhár Péter, Csata 59 pontosak Bergendi Gellért, Nyékvárkony; Bodzsár Gyula, Ipolyság; Bölcskei László, Gellér; Csibrányi Erzsébet, Nyékvárkony; Ferst Gábor, Bátorkeszi; Fitos László, Szilas; Fógel Andrea, Ipolyság; Gömöri Anna, Perbete; ifj. Püspöki Ferenc, Ipolyság; Kajtor Richárd, Ipolyvisk; Kása Zoltán, Dunaszerdahely; Kovács Tamás, Rété; Ledeczky Noémi, Nemesócsa; Lelkes László, Hodos; Mocsi Attila, Lakszakállas; Paulínyi Péter, Ipolyság; Petényi Ferenc, Ipolynyék; Sámson Kornélia, Párkány; Soós Róbert, Nagybodak; Szabó Mihály, Perbete; Szalai Tibor, Kőhídgyarmat; Vaszily Ildikó, Komárom; Zimerman Géza, Ipolyszakállos; Zsillé Anita, Nemeskajal Szilas; Kabók Zoltán, Kőhídgyarmat; Kiss Sándor, Dunamocs; Kováč Diana, Ipolynyék; Kristóf Ilona, Alistál; Kristóf József, Alistál; Nagy Rozália, Ekecs; Németh Zsolt, Alistál; Pozmán Árpád, Berzéte 136 pontosak Bálint István, Nagykér; Fitos László, Szilas; Hajdúk György, Nagykapos; ifj. Hon Ferenc, Ógyalla; Jancsó Miklós, Vágfarkasd; Kása Zoltán, Dunaszerdahely; Köböl Zoltán, Nagymá- cséd; Nagy Gabriella, Dunaszerdahely; Nagy Iván, Bős; Simon Tamás, Nemesócsa; Szűri Béla, Köbölkút; Tamás István, Ipolyság; Vanya József, Tardoskedd; Vass Zoltán, Balóny; Vaszily Ildikó, Komárom 135 pontosak Ásványi György, Fél; Bartek Krisztián, Pózba; Bartek Margit, Pózba; Bráz Róbert, Tornaija; Kosa József, Gömör- sid; Lakatos László, Ekel; Mocsi Attila, Lakszakállas; Obertol Noémi, Búcs; Szabó Lajos, Madar; Török József, Dunaszerdahely; Virág Attila, Zselíz 134 pontosak Danczi József, Érsekújvár; Farkas Imre, Csenke; Fógel Kitti, Ipolyság; Hegyi Barbara, Jóka; Horváth Mária, Felsőpatony; id. Püspöki Ferenc, Ipolyság; ifj. Bilás Zsuzsanna, Dunaszerdahely; ifj. Püspöki Ildikó, Ipolyság; Kilácskó Ignác, Királyrév; Matus- ka Dénes, Nána; Molnár Mónika, Komárom; Zahorcsek Sebastian, Perbete; Zsigó István, Martos 133 pontosak Bakos Józsefné, Dernő; Bednár Imre, Losonc; Bubenko Ilona, Buzita; Fógel Barbara, Ipolyság; Gatyás Terézia, Perbete; Ilon Ferenc, Ógyalla; Kováč József, Ipolynyék; Petheő Attila, Dunaszerdahely; Takács László, Farnad; Uzsák Norbert, Perbete 132 pontosak Bagócsi Zsuzsanna, Sáró; Bálint Gábor, Nagykér; Csicsay László, MedA GYŐZTES SZELVÉNY A hodosi Lelkes László 12 pontot érő telitalálatos szelvénye 1. Gabčíkovo-Štúrovo 1 2. Tomášov-Malinovo 1 3. Šahy-Sládkovičovo 1 4. Vlčany-Váhovce 1 5. Olováry-Radzovce 1 6. Plešivec-Krh. Podhradie 7. Vydrany-V. Blahovo 2 1 8. Jelka-Tomášikovo 2 9. Želiezovce-Tlmače 2 10. Demandice-Tvrdošovce 4:0 ve; Gatyás János, Perbete; Hegedűs Balázs, Vajasvata; id. Püspöki Ildikó, Ipolyság; Koczkás Péter, Csallóközaranyos; Méry Imre, Fél; Tenczel Csilla, Ipolybél; Urbán Lajos, Nagyölved 131 pontosak Antalík Imre, Érsekújvár; Bálint Tamás, Nagykér; Gajdács István, Kispaka; Hencz Árpád, Nyárasd; id. Bosák György, Taksonyfalva; Kajtor Eliska, Ipolyvisk; Paulínyi Péter, Ipolyság; Rácz Dávid, Nagyölved; Zsigó Mária, Martos; Zsillé Anita, Nemeskajal 130 pontosak Bogi Gergely, Vásárút; Brezovský László, Szap; Deák Zoltán, Jóka; Fetyko Ferenc, Perbenyík; id. Sárkány László, Nádszeg; ifj. Antalík Imre, Érsekújvár; Kiss Piroska, Dunamocs; Lelkes Boglárka, Hodos; Merica Tamás, Ipolyvarbó; Mészáros György, Csalló- köznádasd; Orlai Ottó, Ipolyság; Orlai Zsófia, Ipolyság; Straka Sándor, Felsőpatony; Süli Árpád, Jóka 129 pontosak Bugár Attila, Felsővámos; Eke Elemér, Hanva; Fodor Piroska, Pozsonye- petjes; Fógel Ábel, Ipolyság; Gyenge Attila, Vágkirályfa; Kiss László, Illés- háza; Németh Lajos, Alistál; Ondró Szabolcs, Kéménd; Veres István, Nagykér A helyes tippszelvény TIPPELŐK 26 IJ.I SZO-FOCILIGAJA Sorszám Mérkőzés Bajnokság Tipp 1-X-2 Paneltipp 1. Gabčíkovo-Štúrovo 3. L. Ny. © 1 2. Tomášov-Malinovo 4. L P. A. © 2 3. Šahy-Sládkovičovo 4.L.Ny.0k. © 1 4. Vlčany-Váhovce 5. L Ny D. © 2 5. Olováry-Radzovce 5. L KÖ. D. © 1 6. Plešivec-Krh. Podhradie 5. L. K. Dny. © X 7. Vydrany-V. Blahovo TB-DS © 1 8. Jelka-Tomášikovo TB-GA 2 9. Želiezovce-Tlmače TB-LV © 2 10. Demandice-Tvrdošovce Ô.L.Ny.K. @ 3:0 A 26. számú tippszelvényen szereplő mérkőzések eredményei: 1. Gaböíkovo-Stúrovo 3:0 (helyes tipp: 1) 2. Tomášov-Malinovo 2:1 (1) 3. Šahy-Sládkovičovo 2:0 (1) 4. Vlčany-Váhovce 4:1 (1) 5. Olováry-Radzovce 4:1 (1) 6. Plešivec-Krh. Podhradie 0:1 (2) 7. Vydrany-V. Blahovo 2:1 (1) 8. Jelka-Tomášikovo 1:4 (2) 9. Želiezovce-Tlmače 1:4 (2) 10. Demandice-Tvrdošovce végeredmény: 4:0 TIPPELŐINK FIGYELMÉBE! Tetjedelmi okokból az összetett verseny állását teljes egészében nem közölhetjük. Versenyzőink névsorát és az elért pontszámokat azonban központi adatbázisunkban vezetjük, és hetente frissítjük. Lapunkban csak a mezőny nagyjából első felét találják meg. Az összetett verseny állása - teljes névsorral - a tavaszi idény végén, vagyis a 30. forduló után kerül az Új Szóba. A 26. FORDULÓ ÉLMEZŐNYE E HETI NYERTESEINK Lelkes László, Hodos; Fitos László, Szilas; Fógel János, Ipolyság A 26. fordulóban egy tizenkét pontos és öt tizenegy pontos szelvény érkezett, így a győztes hodosi Lelkes László mellett a további két nyertesről sorsolás döntött. A szerencse ezúttal a szilasi Fitos Lászlónak és az ipolysági Fógel Jánosnak kedvezett. Nyereményük egy-egy Új Szó-ajándékcsomag. Gratulálunk. A díjakat postán küldjük el. A TAVASZI IDÉNY ÉLMEZŐNYE omsssssssmessmmsi a