Új Szó, 2007. május (60. évfolyam, 100-124. szám)

2007-05-16 / 111. szám, szerda

10 Kultúra

ÚJ SZÓ 2007. MÁJUS 16. www.ujszo.com

RÖVIDEN

Vasárnap elmarad A doktor úr

Komárom. Műszaki okok miatt elmarad A doktor úr című zenés vígjáték május 20-ai, vasárnap délutáni előadása a Jókai Színházban. A belépőjegyek a váltás helyén hétköznaponként a rendes nyitvatartási időben visszaválthatók, illetve június 16-án, a Tiszti pavilon szabadtéri színpadán tartandó színházi juniálisra érvényesek, (ú)

Könyvbemutató a Vámbéryben

Dunaszerdahely. Cséplő Ferenc Azok a nehéz idők című kötetének bemutatója lesz holnap 18 órától a Vámbéry Irodalmi Kávéházban. A H. világháború végének zűrzavarában járunk, szovjet katonák, magyar bakák, SS-legények, nyilasok között, meg ott, abban, ami ezt követte: magyarüldözések, határváltozások, kitelepítések zord légkörében. Cséplő Ferenc 1920-ban született, így voltaképpen már felnőtt férfiként látta és élte meg ezeket az eseményeket. A kötetet Kovács László történész-tanár méltatja, (ú)

Miről ír az Irodalmi Szemle májusi száma?

A korinthoszi szőlő

IAPAJÁNLÓ

A Pendragon legenda Szerb Antal nagy sikerű műveként került a figyelem középpontjába a múlt század harmincas éveiben. A kritika 1934-ben úgy emlegette, mint az „év könyvét”. Szemet Edit tanulmánya (A korinthoszi szőlő címmel) a mű értékeivel és erényeivel foglalkozik. Szerb Antal nemcsak azt bizonyította, hogy „lehet a bűnügyi regény műfajában is magyar és élvezetes, szórakoztató történetet írni”, hanem azt is, az olvasói elvárások is „felülírhatok”. Sokan ugyanis nem hittek a szemüknek, s a regény elolvasása után „a mű angol eredetijét” keresték. Ma már hisznek Szerb Antalnak, meg a különös regénynek, melyben „sajátosán keveredik a valóság és a lázálom, a lélegzetelállító kalandok és a romantikus szerelem, egy titokzatos gyilkosság és az angol történelem, valamint az akkori hétköznapok unalma és a rég feledett középkod’. Az oknyomozás a posztmodem felől közelíti meg a regényt, s ez teszi (a kritikai szembesítések mellett!) izgalmassá, érdekessé és tanulságossá Szemet Edit tanulmányát.

A folyóiratot Juhász Ferenc A jégverés fehér düh-diadalma című megrendítően szép verse indítja. Ízelítőt kaphat az olvasó Müan Rúfus A hűség című kötetéből is (Pereszlényi Sándor fordításában), aztán Ardamica Zorán, Feliinger Károly és mások versei mellett (a szabadkai) Sándor Zoltán Levelek, valamint Balázs F. Attila Fuldokló Hold című novelláját olvashatjuk. Pomogáts Béla esszéje (Magyar tájak - magyar irodalom címmel) a Kulturális nemzet fogalomkörébe vezet be bennünket, Grendel Lajos irodalomtörténeti sorozata pedig A nyugatos líra „ezüstkorával” foglalkozik.

Sajtóvetítésen mutatták be a legújabb cseh filmet, Irena Pavlásková A fenevad című alkotását, amely egy vad érzelmeket kavaró, különös háromszögben élő negyvenes férfi és egy fiatal lány kapcsolatáról szól. A főbb szerepekben Danica Jurčovát és Karel Rodent (képünkön) láthatjuk. A film szlovákiai bemutatójátjúnius 7-re tervezik. (Képarchívum)

SZÁM / 2fl®7. M.Á.HS

ÁRA 20.- SK

Juhász Ferenc; A jégverés fehér düh-díidalma

Milan Rúfus: t ersek A hűség című kötetből

Ardamica Zorán, Feilinger Károly, Százdi Sztakó Zsolt verset

ntr/yyor iroatiw-m ( J/

Mnö.vnr lira és epikn » 20. mii

Csehy Zolién, H. Nagy Péter, Szalay Zoltán, Tőzsér Árpád, Duba Gyula írása

IRODALMI SZEMLE 2007

5

IRODALOM n KRITIKA O TÄKSADALOhITliPOMÁNV

Szokatlanul gazdag a kritikai rovat. Csehy Zoltán Téltől télig címmel Vaskó Péter Árnyéklovasság című (kínai-japán? vonzatú) verseskötetéről ír. Az újdonság erejével hat H. Nagy Péter „rendhagyó” kritikája a Szlovákiai magyar szép versek című antológiáról. Vitorlabontás és nyüt tengeri kalandozások címmel Szalay Zoltán Haris Éva verseskötetét járja körül, a kötet erősségének a „kitárulkozó őszinteséged’ tekinti, hogy ez sok-e vagy kevés, arra a kritika adja meg a választ. Tőzsér Árpád egy „kísérő szöveggel” van jelen a lapban, melyet Borbély Szilárd versei elé írt, a Romboid múlt évi számában. A verseket Ján Buzássy fordította szlovákra, a válogatást Tőzsér Árpád végezte. Magyar groteszk címmel Duba Gyula Reszeli Ferenc két könyvéről írt. A két ízléses kötet a Méry Ratio kiadásában jelent meg, A providencia kupolája címmel, illetve Szkukálek Lajos festményei társaságában Génregény címmel.

A folyóiratot a dunaszerdahelyi ArtMa Galéria fennállása 10. évfordulója tiszteletére kiadott album képanyagával illusztrálták, (zsolt)

Hetvennégy év elteltével ismét önálló Tallós Prohászka lstván-kiállítás van Pozsonyban, a Brámer-kúriában 4

Árnyaltabb, nyitottabb kontúrok ,

Szántó, é.n., olaj/vászon, 66x44 cm, magántulajdon

Néhány hónap híján háromnegyed évszázad telt el a somoijai születésű Tallós Prohászka István (1896-1974) utolsó önálló pozsonyi, és ugyancsak tekintélyes 71 év telt el az utolsó kassai kiállítása óta. A Pozsonyi Képzőművészeti Egyesület Káptalan utcai kiállítótermét 1933 októ- berében-novemberében sűrűn látogatta mind a szlovenszkói magyar, mind a szlovák szakma és közönség, ugyanez ismétlődött meg Kassán 1936 júniusában, ekkor már a cseh kritikusokkal együtt.

HUSHEGY1 GÁBOR

Ám senki sem gondolhatta, hogy hosszú időre ez lesz Prohi (Prohászka beceneve) utolsó egyéni tárlata az országrész két meghatározó művészeti központjában, Szlovákia mai területén csak három évtized múlva, 1966-ban rendeztek jelentősebb életműtárlatot szülővárosában.

Joggal tehető fel a kérdés, miért kell visszatérni egy lezárt életműre, mi újat lehet mondani róla Szíj Rezső 1979-ben megjelent monográfiája után? Prohászka István esete valóban egyedi, mert egyszerre része a pozitív művészettörténeti értékelés, valamint a mellőzés és az elhallgatás. Ráadásul az elmúlt évtizedekben új ismeretek gyűltek össze életútjáról, eddig tudatosan ignorált írások, katalógusok kerültek elő, amelyek részben felülírják a korábbi állításokat és értékeléseket. Többek közt ezért van értelme a visszatekintésnek. Frázisnak tűnhet „a két ország művésze” Prohászka esetében, ám ha elgondolkodunk e kijelentés értelmén, és ha egybevetjük a valósággal, akkor meglepő eredménnyel szembesülünk - mert e kijelentéssel inkább szakmai elvárásunkat, óhajunkat fogalmaztuk meg. Míg a szlovákiai művészettörténet-írás elismeri és a modernista művészeti kánon részeként kezeli a művész két világháború közötti életművét, annak legfontosabb darabjait rendszeresen szerepelteti az értékelő és állandó tárlatokon (pl. 20. század, SZNG), addig a magyarországi műtörténet mostohán bánik ezzel a teljesítménnyel. Pedig Prohászka István egyszer már meghódította a fővárost, mégpedig a budapesti Nemzeti Szalon 1929. évi soros tárlatán, amikor Grünwald Béla és Móricz Zsigmond is elismerően nyilatkozott róla, sőt 1947-től haláláig Magyarországon élt, nevét is magyarosította, Tallós Istvánra változtatta. Ám ez sem segített, míg csehszlovákiai korszakában és a világégés alatt nemcsak Pozsonyban és Kassán, hanem Prágában, Bécs- ben és Budapesten is kiállított egyéni és csoportos tárlatokon, addig a második világháború utáni évtizedekben alkotásai nem hagyták el Mosonmagyaróvárt, hogy egy további magyarországi településen legyenek bemutatva. Erre a tényre eddig egyetlen magyar műtörténész hívta fel a figyelmet, mégpedig az 1960-as évek végén pályakezdő Beke László (A „szegény emberek festője”. Vasárnapi Új Szó, 1969. június 1.) kérte számon a magyar szakma részéről tanúsított érthetetlen mellőzést és elhallgatást. Ennek ellenére az ezt követő első szintéziskísérlet, a Szíjmonográfia is sajnálatos módon a redukciót és az elhallgatást választotta. Figyelmen kívül hagyta Beke

teijedelmes, mind ez ideig legszakavatottabb, erényeket és kételyeket megfogalmazó Prohászka-mter- pretációját, de nem fogadta el a szlovák szakma által felvázolt Pro- hászka-kontextust, mint ahogy ig- norálta a Beke László által megemlített Tornyai József és például az Egri Viktor által szorgalmazott Csontváry-összefüggéseket is. Sőt, Szíj Rezső a kötet képanyagát kizárólag a Pozsonyi Városi Galéria, a Csallóközi Múzeum, a Hansági Múzeum anyagára és két magángyűjteményre redukálta, amivel kiiktatta a prágai és a pozsonyi köz-, illetve a magángyűjteményekben található, egyébként legjelentősebb Prohi-műveket. Az üyen életmű-értékelés nem válthatott ki pozitív visszhangot a magyar szakmai körökben, sőt ellenkezőleg, a korábbi magatartást erősítette meg. A szlovákiai műtörténészek, Ján Abe- lovský kutatásai nyomán, a sze- cesszionista expresszionizmus kategóriában tartják számon ezt az életművet, főképpen a pozsonyi közgyűjteményekben őrzött művek ismerete alapján. Ezért volt értelme egy olyan kiállítás megrendezésének, amely részben más Prohászkát kínált a szlovákiai szakmának, egy sokkal lágyabbat, posztimpresszio- nistábbat, mint a Gyémánthegyen (1930-35) vagy a Könyvtár (1930) lineáris expresszivitása, stilizált

szimbolizmusa és protokubizmusa. A magángyűjteményekből előkerült képek egy árnyaltabb, a századforduló és a látványfestészet felé sokkal nyitottabb alkotó kontúrjait rajzolták meg a korábbi értékelésekhez képest. így vált megragadhatóvá Prohászkának az a bő tíz esztendeje, amelyben az 1920- as évek végétől a háború kitöréséig elért művészete csúcsára. E periódus pedig távolról sem egységes stiláris szempontból, részben alkalmazza a modernizmus jegyeit, ám nem azonosul a korabeli művészeti forradalom gondolatiságával és elméleti platformjával, helyette egy egyedi, tudatosan vállalt közösség- formáló művészetet teremtett meg. Ám Prohászka előadásmódja darabossága ellenére sem nevezhető naiv festőnek.,Akadémikus iskolázottsága, egész életművét végigkísérő vázlatkönyvei tanúskodnak erről. Egyrészt egy vállalt attitűd, a hosszúra nyúlt autodidakta indulás eredményeképpen kialakított »magányos kísérletező« szereptudat - másrészt pedig a látott objektumnak tudatos deformációja, a kifejező erő érdekében (...) tette festészetét azzá ami. (...) az expresszív torzítások primitív realizmusa különösen alkalmasnak bizonyult egy paraszti szemléletű és parasztproblematikájú festészet kialakítására.” (Beke László)

A 74 év után megvalósult pozsonyi tárlat azonban lehetőséget nyújt arra is, hogy felhívjuk a figyelmet az életrajzi adatok további cizellálására. Eddig tényként kezeltük, hogy budapesti művészeti tanulmányait befejezve távozott a korabeli művészeti élet egyik nyugtalan központjába, Berlinbe, majd onnan 1924-ben tért haza szülővárosába, a csallóközi Somoijára. Prohászka 1936-ban megrendezett kassai kiállításához egy szlovákmagyar kétnyelvű katalógus jelent meg, s ebben maga a művész tisztázza tanulmányai sorsát: „192024-ig a budapesti iparművészeti is- á

kola díszítő-festő szakosztályára je- "

lentkeztem, hogy gyakorlatibb hányban képezzem magam (...)

Nem volt türelmem elvégezni az 5 éves tanfolyamot, 4 év után hazajöttem Somoijára, ahol kétségek, anyagi hiányok és sorozatos családi tragédiák közt igyekeztem rátalálni saját művészeti hagyományaimra.” (Életrajzi adataim. In: Štefan Prohászka István. Katalóg, VSM, 1936, 5-6. p.) Tehát nem fejezte be budapesti tanulmányait, mint ahogy egy további magyarországi vonatkozás sem teljesen precíz az eddigi írásokban. Prohászka nem Mosonmagyaróváron kívánt letelepedni a hontalanság éveiben, célja Debrecen, majd Budapest volt. Er- | ről a Somoiján sorsát váró művész Jócsik Lajoshoz 1946. december 17-én írott leveléből értesülünk, amit Bukovszky László kutatott fel a Nyíregyházi Megyei Levéltárban, s tett közzé a hazai sajtóban (Tallós-Prohászka István vallomása. Vasárnap, 1996, 29, 8-9. p.). Prohászkának nem sikerült megvalósítania ezt a tervét, s jobb híján kellett elfogadnia a hansági új otthont.

Mára minden vitán felül állíthatjuk, hogy Prohászka két vüághábo- rú közötti korszaka országos színvonalat képvisel, az általa szlovenszkói magyar realizmusnak nevezett stílus a soknemzetiségű Csehszlovákia magyar vidékeinek hétköznapjait, egyszerű embereit örökítette meg, a művészet határait szétfeszítő kommunista társadalomformáló indíttatástól vezérelve.

Ez a korai periódusban még működő, a nép nyelvén szólás és a modernizmus lágyított változata között kötött kompromisszum 1947 után művészeti szempontból megfeneklett. Ezért Tallós Prohászka István pozsonyi visszatérése a műtörténeti szempontból értékes két világháború közötti korszakára fókuszál.

(Tallós Prohászka István magángyűjteményekben és a Csallóközi múzeumban. SZNM- SZMKM, Bámer-kúria, Pozsony, 2007. április 18 - június 10.)

Érsekújvári vásár. 1930, olaj/vászon, 50x73 cm, magántulajdon (Képarchívum)