Új Szó, 2007. május (60. évfolyam, 100-124. szám)

2007-05-12 / 108. szám, szombat

30 Presszó ÚJ SZÓ 2007. MÁJUS 12. www.ujszo.com Egy harcedzett, tapasztalt török látható rokonszenwel mutogatta, milyen errefelé a járás. Csak üljek és váltogassam a hideg vizet a meleggel A hamamban könnyen rájöhetünk, hogy élünk ,# Ha néha-néha egy atyámfia beszól, hogy „koszos, mint egy török”, mindig eszembe jut az isztambuli törökfür­dő, azaz a hamam. GYŐRY ATTILA Mert érdekes, ezek a ,koszos törökök” már akkor közfür­dőkbe jártak, ami­kor mi, itt, a művelt európaiak éppen félúton voltunk a fá­ról lejövet, amikor a magyarok fő­kolomposai, beleértve az európai nemzetek legfőbb lózungjait is - jó, ha félévente csobbantak egyet. És ezek a törökök, nemcsak úgy fölhúzták a falakat, „oszt jó napot”, hanem a középkori muszlim világ egyik legjelesebb képviselőjével, mecsetek, paloták és világ ámula­tára épült dzsámik megálmodójá­val, bizonyos Sinan mesterrel épít­tettek Isztambulban egy hamamot, külön a férfiak és persze külön a nők részére. Nos - hogy mire volt képes ez az ürge -, leborulok, s megcsókolom előtte a földet, mint néha a pápa, ha leszállt közénk. Csak egy villanás - hogy mi min­den az eszembe jutott ott az isz­tambuli Cemberlitas Hamamban, a fürdő nehéz faajtaja előtt, csaknem meztelenül. A merengésből csupán az öreg, egykedvűen csoszogó, el­szállt agyú, a tudálékos szent relax világába nyakig belesüppedt fürdő­mester taszított ki, akitől azt a tra­dicionális, török mintázatú lepedőt kaptam, amellyel körbetekerhet­tem a derekamat. A kupola alatt, a falak mentén, a kétszintes erkélyfolyosón, mint a kaptárban, aprócska szobákban pi­hentek a derék törökök, odalent egy szökőkút csobogott, körülötte kávét és teát szürcsölt a nép, elmé­lyült arccal a semmibe révedtek, valami olyasmiről tudva, rejtelme­sen olyasmibe beavatva, amit csak ők tudhattak, ők, a kiváltságosok. Odabent a hamam gyúrói és a fürdőmesterek már tömörültek az asztalok körül. Udvariasságuk és közvetlenségük magától értetődő­nek tűnt, még akkor is, ha odahaza suttyó fajankóként viselkedtek. Mert itt mindenki viselkedett, mint nálunk otthon a templomban, mert ez volt a természetes, ez volt a vé­rükben. Olyan vírus uralkodott itt, olyan tudatalatti, irtózatos szoftver vezérelte a fürdőzőket, aminek há­lásnak illett volna lennünk, mert egy ilyen vírus betörésekor köny- nyen rájöhettünk fürdőzés közben, hogy élünk - s ez a felismerés néha nem vezet semmi jóra. ' A belső kupola alatt, egy kör ala­kú, derékmagasságú pihenőn el­nyúlva vagy féltucatnyian feküd­tek, a kupola alatti térből további sajátos hangulatú, kápolnaszerű fürdőhelyiségek nyíltak, összesen ötöt számoltam, s azt is szájtátva, mint egy jobbágy, aki a király palo­tájába került. Odabent a csobogókból szünte­lenül ömlött, zubogott a víz, egye­nesen bele a kőedényekbe, a vízfo­gókba. A fürdőedények, ame­lyekkel a kőkádakból merték a vi­zet, nehéz, fémes tapintású élmén­nyel gazdagították a pillanatot, s rögtön elhittem magamnak, hogy amit fogok, az tulajdonképpen egy korabeli, színezüst darab, egyene­sen Damaszkuszból, gondos ipa­rosmesterek kezéből került elő. Egy harcedzett, tapasztalt török látható rokonszenwel mutogatta, milyen errefelé a járás. Csak üljek és váltogassam a hideg vizet a me­leggel. Aha, és tényleg - nem nagy vaszisztdas ez a törökfürdő. Csak hogy a janicsárunk előkapja a szer­számát, felhúzza lövésre készen, hátulról szétfeszítse a hófehér an­gol hátsó fertályát. Allahnak hála, finomabb törököt fogtam. Sajátos stílusban gyúrt, s inkább egy úthengert éreztem vé­gigvonulni rajtam, mintsem egy felbőszült törököt. Jót tett velem, visszarántott a valóságba, s az út, ahonnan visszatuszkolt, gyors volt, sajátosan keleties. Az igazi mufti csak ezután jött - a fürdőmester. Volt abban is bizo­nyos középkori íz, ahogy meztelen férfiak egymást fürdetik, ahol könnyen időszakadásra ébredhe­tett az ember, mert ilyenkor a férfi visszacsúszik a gyermekkorba - a török hamamban módszeresen für­dettek, tetőtől talpig. A hasam alatt meleg csermely­ben folydogált a víz, fakupola ap­rócska színes ablakain keresztül beosont föntről az ázsiai napfény, s egy török a hátsó fürdőkápolná­ban üdvözülten énekelni kezdett. Népdal lehetett, a törökök moso­lyogtak, a gyúró rám kacsintott, a mosoly mosolyokat fakasztott, s ez újabb veszélyt jelenthetett, hiszen egy újabb, misztikus vírus nyomult felénk feltartóztathatatlanul. A dallam bejárta az egész hamamot, szárnyalt, visszhangzott. Teljesen a mélybe, a vízi vüág fenekére jutot­tam, ideje volt visszarugaszkodni. Odakint, az előtér méhkasszerű odvából előlépve gőzölgő testtel le- battyogtam a lépcsőn, le a szökő­kúthoz, s egy líráért vettem a na­rancsárustól frissen facsart na­rancslét. Néztem, ahogy a jatagán­jával ügyesen kettészeli a naran­csot, a kézi sajtolójával kisajtolja belőle a levet, s az a nedű - az maga volt a Paradicsom, ott, az isztam­buli Cemberlkitas Hamamban... Insallah! fogja az ember az „ezüst” fürdő­edényt, belementi a víztartóba, és zutty neki a vizet. Embertelen, ha egy malacot le­forráznak. A forró vízzel, amellyel először leöntöttem magam, a cson­tomig forráztam magam. A törö­kök bólogattak, nem rossz, így el­sőre, a szusz a párolgó gőzzel együtt hasadt ki belőlem, s rögtön elillant a fürdőkupola tetejére. Ki­bírhatatlanul trancsírozott a forró víz, merítettem a másik, a hideg vi­zes kútból is, zutty neki... A törökök nem is sejtették hogy hirtelen, jégbe merevedve egy ki­rályfóka nézett velük szembe, s csak a szemem árulkodott, hogy mindennek vége, töredezik a jég­páncél, és különben is. A törökök jelentőségteljesen összenéztek, tudhat valamit ez a madzsarisztáni ürge, vigyorogtak elismerően. Lassan azonban leesett, hogy jobb, ha rögtön lemosom a ma­gammal hozott versenyszellemet, s hagyom a vizet úgy folyni, ahogy neki tetszik. Ami ezután következett, újabb határkőnek látszott. Láthatat­lan lelkek húztak-vontak oda- átról, s mire átléptem a nem létező vonalat, nyögések és sóhajok, hörgések, zihálá­sok közepette kienged­tem magamból az ös­szes démont. Mélyről törtek elő, s bölcsen hagytam, hogy feltartóztathatada- nul távozzanak belőlem. Soha jobb élvezet - elbágyadtam, s módszere­sen letaglóztam magam. Otthonosan mozogtam a hamamban, átnéztem egy másik fürdőkápolnába, többször megis­mételtem a kúrát, s mire elájulva ledőltem a főkupola alatti már­ványlapra, megéreztem, hogy meg kell ismernem egy újabb, ezúttal mélyebb, spirituálisabb erőt - ott feküdtem egy újabb oltár előtt. A márványlapokon a fürdőmesterek meleg vizű csermelyeket indítottak a semmibe. A márványon kinyúlva elnéztem egy szőrös hasú törököt, ez a mamut, ez a janicsár éppen előttem készített ki egy csenevész angolt. Ezek az angolok, itt Isztambul­ban már egyébként is a bögyöm- ben voltak, lépten-nyomon beszól­tak, s nem vették észre, hogy ezen a vidéken minden más, senkit sem érdekel, hogy ők az angolok, s csak kétségbeesetten sugározták fehér­bőrű magasabbrendűségüket. Az én angolom ráadásul a csenevé- szebb fajtából készült, láttam, hogy a janicsár szabad prédának tekinti, akit felöklelt, szétgyúrt ez az állat, s csak döngölte kérlelhe­tetlenül. Szétmorzsolta az angol mimóza testecskéjét, az meg csak nyögött, s már csak az hiányzott, sitiim» Vj.ÁSVkYv. pwac Muz# 4 tranlar Konagi [ kaya Mazarlari mmmmm a ’ . ////// > /*'///> f v ,.v ■ /s///.',* 's r* , . ľi­t m HETI ÉVFORDULÓK £0 május 7., hétfő 180 éve született VAJDA JÁNOS költő. A magyar irodalomban talán nem volt olyan al­kotó, aki hozzá hasonló érdektelenség mellett al­kotott. A megalázó ku­darcok elől a szerelembe menekült, de a nőkkel sem volt szerencséje. El­ső és legnagyobb szerel­me, Gina nemigen érde­melte meg rajongását. £0 május 9., szerda 115 éve született ZITA bourbon-pármai hercegnő, az utolsó magyar királyné. Várakozással fogadta a közvélemény a hírt Ká­roly főherceg eljegyzésé­ről, mivel megvolt az esélye, hogy a magyar trónra kerül. A hercegnő leckéket vett Magyaror­szágból, s magyarul is megtanult. május 11., péntek 70 éves REJTŐ ILDIKÓ vívónő. Luxemburgban aratta el­ső és utolsó sikerét; 1956-ban ott nyerte meg az ifjúsági vb-t, 1995-ben ott szerzett aranyérmet a veterán Eb-n. Csak világ- bajnoki aranyéremből ötöt szerzett, hét olimpiai és tizenöt világbajnoki érmet akasztottak a nya­kába. £0 Május 12., szombat 100 éve született KATHARINE HEPBURN amerikai színésznő. 1932-ben állt először a felvevőgép elé, s 1934- ben a velencei filmfesz­tiválon kiérdemelte a legjobb női főszereplő­nek járó díjat, a Stuart Mária című film címsze­repével a legnagyobb filmművészek közé emelkedett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom