Új Szó, 2007. május (60. évfolyam, 100-124. szám)
2007-05-09 / 105. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. MÁJUS 9. Vélemény és háttér 5 Segolen Royal szocialista elnökjelölt alulmaradt Nicolas Sarkozyvel szemben (TASR/AFP-felvétel) Magyar bevándorló és párizsi ügyvédnő gyermeke az új francia köztársasági elnök Veszélyes „kis Cézár” TALLÓZÓ HANDELSBLATT A Handelsblatt című német gazdasági lap Sarkozy megválasztásában a franciák radikális változtatási szándékát látja. „Az Ötödik Köztársaság leggyengébb elnöke, Jacques Chirac 12 éve után egy új erős ember jutott az Élysée- palotába” - írja a lap. THE DAILY TELEGRAPH A legnagyobb konzervatív brit lap szerint bizonyosra vehető, hogy „bömbölő felháborodás” fogja fogadni, ha Sarkozy nekilát választási programjának megvalósításához. Sok francia bármilyen - törvényes vagy akár törvénytelen - eszközzel kész szembeszállni az előző kormányokból kisajtolt szociális és foglalkoztatási kiváltságok lebontásával, és Franciaország az az ország, ahol a választóhelyiségekben kimondott ítéletet gyakran az utca akarata írja felül. Bizonyosra lehet venni azt is, hogy amint az új elnök belevág ígéretei valóra váltásába, sztrájkok, útlezárások sorozata következik. Ellenfele, Ségolene Royal „szégyenteljes utolsó dobásként” meg is jósolta, hogy ha Sarkozy győz, az erőszakot fog szítani; Royal ezzel a jóslattal „veszélyesen közel került a lázításhoz” - írta elemzésében a The Daily Telegraph. THE GUARDIAN A The Guardian, a legnagyobb baloldali brit napilap hétfői kommentárja szerint a franciák nem azért szavaztak Sarkozyre, mert különösebben kedvelnék, hanem azért, mert úgy érezték: ő az az elnök, akire most szükség van. Franciaország egyértelműen úgy döntött: a 12 évi sodródásra éles jobboldali fordulat hozhat gyógyírt, és „pontosan ezt is fogja kapni”. THE NEW YORK TIMES A The New York Times szerint Sarkozy lehetőséget kapott annak bizonyítására, hogy bírálói tévednek. A liberális New York-i lap publicistája, Craig S. Smith szerint az eddigi francia államfők közül ő az egyik leginkább megosztó személyiség, szellemiekben egy „táncoló dervis”, aki egyszerre kelt reményt és félelmet, leplezetlenül ambiciózus, pragmatikus, számitó, és szeret mindig a középpontban lenni. Még párttársai is visszafogott lélegzettel várják, hogy milyen elnök lesz belőle - állapítja meg a cikkíró. THE WASHINGTON POST A szintén liberális The Washington Post vezércikk- írója, Jim Hoagland figyelmeztet: a győztes kampánysikere nem garancia arra, hogy elnökként is sikeres lesz. „Nem szabad várni, hogy Sarkozy azonnal átformálja Jacques Chirac leköszönt elnök külpolitikáját, amelyben Európa az Egyesült Államok ellenpontjaként szerepelt. Sarkozyt nyilvánvalóan jobban befolyásolja az amerikai belpolitika” - állapítja meg Hoagland. Az 52 éves Nicolas Sarkozy vasárnap megvalósította élete ambícióját; Franciaország elnöke lett, amelyet alapjaiban akar megváltoztatni. Nicolas Sarkozy de Nagy-Bocsa - magyar bevándorló és párizsi ügyvédnő gyermeke - régóta várt célja megvalósítására, és sietős emberként vette az útjába kerülő akadályokat. PORTRÉ Francia lapértesülések szerint a megválasztott francia elnök annak a Sárközy Mihálynak a leszármazottja, akit „katonai hősiessége” miatt 1628. szeptember 10-én II. Ferdinánd Bécsben „hiteles nemesnek” ismert el. Édesapja, Sárközy Pál 1948-ban Franciaországba emigrált. AII. világháború után 17-18 évesen jelentkezett Marseil- le-ben az Idegenlégióba, ahonnan azért szerelt le, mert Indokínába, a mai Vietnamba akarták küldeni. Csak rövid ideig élt együtt Párizsban fiának édesanyjával, a görög zsidó származású Bénédict Mallah ügyvéd lányával. A Sárközy család bölcsőjének számító 1865 lelket számláló, Kecskeméttől délre található Bócsán 1994. április 9-én járt először és utoljára az akkori francia miniszter édesapjával és feleségével. MT1-HÁTTÉR A franciaországi elnökválasztás eredményét külföldön talán egyetlen helyen sem várták olyan érdeklődéssel, mint Brüsszelben: ahhoz ugyanis, hogy az Európai Unió kimozdulhasson jelenlegi helyzetéből, az EU-alkotmány 2005-ös elutasítása nyomán kialakult bénultságból, elengedhetetlen, hogy Franciaország ismét húzószerepet játsszon a szervezet ügyeiben, de legalábbis ne akadályozza a szükséges változások elindítását. A jobboldal elnökjelöltjének, Nicolas Sarkozynek a győzelmét ebből a szempontból megkönnyebbüléssel fogadták a brüsszeli EU-hi- vatalnokok: a kulcskérdés ugyanis most az uniós alkotmány sorsa, s Sarkozy e tekintetben könnyebb tárgyalófélnek tűnik, mint riválisa, Hívei dicsérik energiáját és elszántságát, és meggyőződésük, hogy képes lesz kivinni Franciaországot a csávából. Ellenzői „brutálisnak” és „veszélyesnek” tartják, néha „kis Cézárhoz” is hasonlítják. A munka értékén alapuló új francia modell megteremtését szorgalmazó eszmefuttatásai senkit sem hagytak közömbösen. Tizenkilenc évesen kezdett el politikával foglalkozni, rövidesen a kor legfontosabb jobboldali pártja vezetőjének, Jacques Chiracnak a sodrásába kerül. Huszonnyolc évesen megválasztják az előkelő párizsi peremváros, Neully polgár- mesterének. 34 évesen parlamenti képviselő lesz, 38 évesen megkapja első miniszteri tárcáját. 2004-ben az ügyvéd végzettségű politikus a Chirac vezette Tömörülés a Köztársaságért (RPR) utódpártja, a Népi Mozgalom Uniója (UMP) élére került. - „Az emberek 25 éve ismernek. Van egy pillanat, amikor azt mondják: ez az ő ideje. Ez vezet engem, mindig erre gondolok. Már akkor is arra gondoltam, amikor senki nem gondolta volna rólam” - mondta akkor az új pártelnök köztársasági elnöki ambícióra utalva. Új lapot kíván nyitni a Chirac- korszak után Franciaország történelmében, a jelenlegi államfővel nehézkesek a kapcsolatai 1995-ös „árulása” után, amikor Édouard Balladur elnökjelöltségét támogatja egykori mentora helyett. a végül vereséget szenvedett szocialista Ségolene Royal. Sarkozy ugyanis egy „egyszerűsített” szerződést javasol, amit nem a nép, hanem a francia parlament ratifikálna. Ségolene Royal viszont újra csak a lakosságot szavaztatta volna meg a módosított dokumentumról (annak műiden kockázatával - mint ahogy azt az alkotmány 2005-ös franciaországi és hollandiai elutasítása mutatta.) Ráadásul a szocialista jelölt a kampányban a jelenleginél „szociálisabb” Európát sürgetett, amit Brüsszelben értetlenkedve, s kétkedéssel fogadtak, attól tartva, hogy ez csak tovább akadályozná az EU versenyképesebbé tételét szolgáló, már eleve nagy nehézségekkel haladó reformokat. A francia kampány egyébként elég nagy csalódást hozott az EU- párti brüsszeli körök számára. A „Vándorlása a pusztában” nem tart sokáig: kikerülhetetlen szereplője lesz annak a jobboldalnak, amelyet meg kíván szabadítani a komplexusaitól. „Elnökjelölti” imázsát főként 2002 és 2005 között csiszolgatja belügyminiszterként (és egy rövid ideig gazdasági miniszterként). Nagy médiavisszhang mellett hangsúlyozza a közbiztonság hiánya és az illegális bevándorlás elleni fellépést, valamint az „igazmondás” fontosságát, ami miatt sokan populizmussal vádolják. Néhány kifejezése - a peremvárosok „megtisztítása” a bűnözés elleni harc jegyében, a zavargó elővárosi fiatalok „csőcseléknek” titulá- lása - rendkívüli népszerűtlenné teszik az egykori bevándorlók gyermekei szemében. A 2005 őszi zavargások idején is szemére vetik ezeket a kifejezéseket. A kampány alatt tovább erősítette az „erőskezű ember” képét azzal, hogy többször magáévá tette a szélsőjobb által kedvelt témákat, így a bevándorlást, a Nemzet Front elnöke, Jean-Ma- rie Le Pen támogatóinak elhódí- tását célozva. Először egy tévéhíradóban mutatkozott kissé törékenynek, amikor a feleségével, Céciliával való házastársi problémáit fejtegette, aki egy másik férfiért elhagyta, majd újra visszatért hozzá. Cécili- lától egy fia van, Louis. Sarkozy első házasságában két fia született. (MTI) választási hadjárat során mind jobb-, mind baloldalon számos EU-ellenes vélemény, álláspont hangzott el, a legtöbb jelölt gyakran a protekcionizmus jelszavait hirdette. S ez igaz Sarkozyre is, hiába mondta magáról vasárnap este, hogy ő meggyőződéses európai. Ezért azután Brüsszelben a hivatalos méltatások mellett, a színfalak mögött aggódó hangokat is hallani. Sokan emlékeztetnek például, hogy a végül megválasztott francia elnök a kampány során bírálta az Európai Központi Bank politikáját, s az euró szerinte túl erős árfolyamát (ha ezt így folytatja, összeveszhet majd a németekkel, Joaquin Almunia, az EU-bizottság pénzügyi biztosa pedig már eleve óva intette a franciákat a közös pénzzel kapcsolatos „demagóg érveléstől”.). A francia kampány elég nagy csalódást hozott az EU-párti brüsszeli körök számára Nem felhőtlen Brüsszel öröme KOMMENTÁR Francia Reagan? MAL1NÁK ISTVÁN Ez a francia elnökválasztás elsősorban a programok csatája volt, csak másodsorban a személyiségeké. Nem is kellene több szót vesztegetni a témára, ha a kampányban Royal nem használta volna ki tudatosan nőiségét, sőt rá is játszott, amikor a hagyományos szabadság, testvériség, egyenlőség jelszava mellé felvette a nővériséget is. Nem jött be. Az első forduló utáni felmérések bizonyították: kevesebb nő szavazott rá, mint férfi. Ha ebből a szempontból nézzük, akkor egy dekoratív, szép nő és egy karizmatikus politikus, igazi vezéregyéniség mérkőzött meg. Sarkozy győzelme annak a harcnak a betetőzése is volt, amelyet évek óta folytatott pártján belül - Chirac ellen is - a francia jobboldal megújulásáért. Most a jobboldal meggyőző fölénnyel nyert, s ha az igen magas részvételi arányt tekintjük, az is elmondható: az új államfőnek erős legitimitása lesz. Még-a kommunista l’Humanité is elismerte: „megfellebbezhetetlen a jobboldal győzelme”. Az elején említett programok csatája csak félig igaz, mert reformprogramot csak Sarkozy mutatott fel, Royal konzerválta volna a francia társadalom és gazdaság másfél évtizede tartó helyben tipródását. ígért nyugdíjemelést, magasabb diáktámogatásokat, a minimálbért 1250-ről 1500 euróra emelte volna, szóval erősítette volna a franciák szent tehenét, a szociális államot. Azt a szociális hálót, amelyre egyébként Franciaország méltán büszke. Csakhogy a gondoskodó államot már nem bírja eltartani a francia gazdaság, amely évek óta alulteljesít, Párizs a G7 csoportban szinte minden mutatóban sereghajtóvá vált. Sarkozy csökkenteni akarja a szociális kiadásokat, az adóterheket, alapjaiban reformálná meg a munkaerőpiacot, ez utóbbi rugalmasabbá tételével érné el a „teljes foglalkoztatottságot”. Eltörölné a 35 órás munkahetet, a túlórára 125 százalékot adna úgy, hogy közben a munkáltatónak nem kellene utána adót, a munkavállalónak pedig járulékokat fizetnie. Az első ezért szívesebben ajánlana munkát, a másik pedig könnyebben elfogadná, hogy a több pénzért többet kell dolgoznia. Megfigyelhettük a kampányban is: Sarkozy egyik központi jelszava éppen a munka volt, szerinte ismét rá kell szoktatni a franciákat, különben menthetetlenül lemaradnak Európában, az USA-ról vagy Japánról már nem is beszélve. Ha a rövid munkahetet meg a szabadságokat összeadjuk, elmondható: valószínűleg a franciák dolgoznak a legkevesebbet Európában. Egyébként a 35 órás munkahetet még Jospinék vezették be, az volt az elgondolásuk, hogy a kiesés következtében több ember áll munkába, leszorítják a munkanélküliséget. Nos, ez teljes kudarcot vallott. Sokan már most a francia Reaganként emlegetik Sarkozyt, bár ettől még messze van. Azzal lehet választást nyerni, ha valaki nyugdíj- és béremelést ígért. De azzal, hogy szavazz rám, és dolgozz többet? Nos, ehhez kellett politikai bátorság, valami plusz, amit bátran nevezhetünk víziónak. Volt bátorsága kiénekelni Le Pen szájából a sajtot, szalonképessé téve a középosztály körében a nemzettudat gyakori emlegetését, ráadásul úgy, hogy ezt összekapcsolta a bevándorlás problematikájával. És ami fölöttébb jellemző rá: kimondta, hogy a demokráciában is szükség van az erős vezetésre. Sorozatos szentségtöréseket követett el, s az, hogy mégis megnyerte a választók többségét, mutatja, milyen nagy igény van a francia társadalomban a változások iránt. Nem lesz könnyű dolga. Amint elmúlik az eufória és hozzányúl a szociális háló első elemeihez, hatalmas tüntetések sztrájkok lesznek, hűen a francia hagyományokhoz. Ahhoz, hogy végigcsinálja, nemcsak bátorság kell, hanem erő is. Ez utóbbi pedig attól is függ - hiába rendkívül szélesek a francia elnök jogkörei melyik oldal győz egy hónap múlva a (kétfordulós június 10-én és 17-én esedékes) parlamenti választásokon. „Szellemiekben egy táncoló dervis, egyszerre kelt reményt és félelmet” - írta róla a The New York Times. Van benne valami. FIGYELŐ OROSZ SAJTÓ A keddi orosz lapok aggodalmuknak adtak hangot az orosz-francia kapcsolatok Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnökké választása után várható alakulása miatt, mivel az új államfőt Moszkvában az Egyesült Államokhoz közelállónak és Oroszországgal szemben rendkívül kritikusnak tartják. A Kreml-barát Izvesztyija és a Rossziszkaja Gazeta című hivatalos lap hangsúlyozza: Sarkozy nagyon rosszul ismeri Moszkvát, ellentétben elődével, Jacques Chirac-kal, aki nem rejtette véka alá Puskin hazája iránti szeretetét és aki a nagy 19. századi költő műveit még franciára is fordította fiatal korában. Nicolas Sarkozy atlantista álláspontja nehezen teszi elképzelhetővé egy olyan Berlin- Moszkva-Párizs szövetséget, mint amilyen az iraki háború ellen született Jacques Chirac ihletésére - vélekedett az Izvesztyija. A lap különösen nehezményezi, hogy az új francia elnök egyik tanácsadója Pierre Lellouche, akit „különösen rosszindulatúnak” tart Oroszországgal szemben és aki a cse- csenföldi helyzet szigorú bírálójának számít. Amennyiben őt neveznék ki külügyminiszternek, amelynek amúgy kevés a valószínűsége, az Izvesztyija szerint „az katasztrófa lenne Oroszország számára.” Ugyanakkor a moszkvai lap elismeri, ■hogy Sarkozy pragmatikus politikus és nem valószínű, hogy kockáztatni akarná az oroszországi francia gazdasági érdekeket egy, a Kremllel való nyűt konfliktussal. (MTI)
