Új Szó, 2007. április (60. évfolyam, 77-99. szám)
2007-04-18 / 89. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. ÁPRILIS 18. Sport-tippverseny 21 Tippelők Új Szó-fociligája: már három pont a sárói Alföldi Lajos előnye, aránylag kevesen bíztak a nagymagyariak és a nemesócsaiak győzelmében Idén tavasszal a hölgyek tippelnek jobban Tippversenyünk legutóbbi, 20. fordulójában Alföldi Lajosnak (Sáró) sikerült hárompontos előnyt szereznie üldözőivel szemben, de még nem lehet biztos a győzelmében, hiszen sok van hátra a befejezésig. Egy vetélytár- sa ugyan lemaradt, az alsószeli Nagy Attila ugyanis nem tippelt ebben a fordulóban, de van elég versenyző a nyomában. Tavasszal egyébként a hölgyek a jobbak: a pozbai Német Valéria jó ideje vezeti a mezőnyt, mögötte csak egy ponttal van lemaradva a szetei Sáfrány Magdolna. Hazai győzelmekre számítottunk, de 6. és 7. mérkőzésen a vendégek nyertek: Királyfia- karcsán a nagymagyariak, Paton a nemesócsaiak. Ez részben meglepte tippelőinket is, hiszen az előbbit 12, az utóbbit pedig 48 játékosnak sikerült csak eltalálnia. Egyre kevesebb jó tipp érkezik a góltotóra: a V. Me- der-Trstice (0:2) meccs pontos eredménye mindössze nyolc beküldött szelvényen szerepel. AZ ÖSSZETETT VERSENY ÁLLÁSA 123 pontos Alföldi Lajos, Sáró 120 pontosak Kis Péter, Bátorkeszi; Tudja Géza, Véke 119 pontos Hajdú Zsuzsanna, Szímő 118 pontos Tóth Zsuzsanna, Nagymegyer 117 pontosak Lamos Bálint, Nagymagyar; Sáfrány Magdolna, Szete 116 pontosak Bodzsár Krisztina, Ipolyság; Le- deczky Vince, Nemesócsa; Polák Dániel, Vezekény; Soós Lajos, Baka 115 pontosak Beňo Marian, Palást; Hegyi János, Jóka; id. Ligáit József, Rimaszécs; Kapa Zoltán, Tesmag; Kerekes András, Búcs; Nagy Attila, Alsószeli; Szabó Mihály, Perbete 114 pontosak Bagócsi István, Sáró; Csibrányi Erzsébet, Nyékvárkony; Dobai Tünde, Kisújfalu; Gombos László, Jánok; Gyenge Veronika, Vágkirályfa; Harcsa Sándor, Guta; Kozics Erzsébet, II- lésháza; Nagy Barnabás, Ekecs; Nagy István, Csilizradvány; Simon Tamás, Nemesócsa; Stambauer György, Ebed 113 pontosak Csóka Mária, Egyházgelle; Farkas Ferenc, Gútor; Gajdács Ildikó, Szent- mihályfa; Jancsó Miklós, Vágfarkasd; Nagy ístván, Sajószentkirály; Tóth Vilmos, Nagymegyer; Zimerman Géza, Ipolyszakállos 112 pontosak Bőgi József, Vásárét; Bráz Andrea, Tornaija; Bubenko András, Buzita; Garai Valéria, Nemesócsa; Hriagyel Magdaléna, Ipolyság; ifj. Sárkány László, Nádszeg; ifj. Tomasovics József, Vásárét; Lozsy László, Vág- hosszéfalu; Molnár Gyula, Nagyöl- ved; Szalay Alena, Csallóközaranyos; Tomasovics Ilona, Vásárét; Tomasovics József, Vásárét; Zimerman Mária, Ipolyszakállos 111 pontosak ifj. Püspöki Ferenc, Ipolyság; Kosik Alajos, Szímő; Kovács Tamás, Rété; Kundra Éva, Bucsuháza; Mészáros Ilona, Csallóköznádasd; Posvanc Kálmán, Somolja; Soós Róbert, Nagybo- dak; Tóth István, Lakszakállas; Tóth Kálmán, Nagymegyer; Varga Zoltán, Perbete; Vass Zoltán, Balóny; Zsiduli- ak Péter, Ipolyság 110 pontosak Bálint Magdolna, Nagykér; Bergendi Gellért, Nyékvárkony; Csóka Róbert, Egyházgelle; Ferst Gábor, Bátorkeszi; Fogéi Andrea, Ipolyság; Gömöri Anna, Perbete; Győri Zoltán, Nádszeg; Hegyi Sarolta, Jóka; Homyák János, Szolnocska; Kis Berta Tamás, Kisgéres; Lóska Imre, Párkány; Megály Zoltán, Dunaszerda- hely; Nagy Péter, Udvard; Narancsík Erika, Nagyabony; Obertol Géza, Bécs; Ros- kó Róbert, Tardoskedd; Tóth László, Géta 109 pontosak Árgyusi Katalin, Negyed; Bugár Edith, Tallós; Fülemits Jenő, Vág- sellye; Gajdács Antal, Kispaka; Kajtor Richárd, Ipolyvisk; Kusnyír Gyula, Matyóc; Kysler Veronika, Kiséjfalu; Lengyel Gábor, Komárom; Obertol Éva, Bécs; Soós József, Nagybodak; Szalma László, Cséz; Vími Emília, Nagymegyer 108 pontosak Ádám László, Újbást; Bukai Lambert, Pozsony; Fógel János, Ipolyság; Hanyus Ferenc, Ajnácskő; István Darina, Málas; Izsmán László, Bős; Kis Berta Éva, Nagykapos; Lelkes László, Hodos; Majer Gábor, Komaróc; Méry Tamás, Somorja; Paulínyi Ingeborg, Ipolyság; Roskó Mihály, Tardoskedd; Roskó Péter, Tardoskedd; Struhár Tibor, Csata; Vadkerti Zsófia, Vágkirályfa; Valkó László, Érsekéjvár; Vími Tibor, Nagymegyer; Vörös Claudia, Nyárasd 107 pontosak Álló József, Béke; Bartalos János, Lég; Bugár Tibor, Tallós; Csicsay László, Medve; Csomós Elemér, Rimaszombat; Farkas Tibor, Ekecs; Féri Imre, Kiséjfalu; Gajdács József, Szentmihályfa; Gáspár István, Ragyolc; Hon Ferenc, Ógyalla; Izsmán Hajnalka, Bős; Kajtor Ilona, Ipolyság; Kristóf József, Alistál; Molnár István, Tejfalu; Nagy Rozália, Ekecs; Németh Géza, Alistál; Pupkai Mihály, Dunaszerda- hely; Struhár Péter, Csata; Tóth Béla, Baracska 106 pontosak Bodo Tibor, Kisfalud; Bölcskei László, Geller; Csóka Gizella, Egyházgelle; Czékus András, Marcelhá- za; Farkas Renáta, Gétor; Fógel Dávid, Ipolyság; ifj. Szabó Tibor, Nagymegyer; Izsák Mária, Vágfarkasd; Kajtor Pál, Ipolyság; Kis Berta Katalin, Nagykapos; Kis Berta Terézia, Nagykapos; Köböl Zoltán, Nagymá- cséd; Kováč Diana, Ipolynyék; Lőrincz László, Érsekéjvár; Soós Aurél, Nagybodak; Szalai Tibor, Kőhíd- gyarmat; Takács László, Farnad; Tóth Mária, Nagymegyer; Uzsák Mária, Perbete; Vörös Iveta, Nyárasd 105 pontosak Bartha Icu, Léva; Bráz László, Tornaija; Czetli István, Taksony; Czita Béla, Nagykeszi; ifj. Püspöki Ildikó, Ipolyság; Kiss Sándor, Dunamocs; Kristóf Ilona, Alistál; Ledeczky Péter, Nemesócsa; Matuska Dénes, Nána; Mogyorósi Heléna, Kőhídgyarmat; Nagy Ivan, Bős; Németh Valéria, Pózba; Petényi Ferenc, Ipolynyék; Poz- mán Árpád, Berzéte 104 pontosak Árgyusi János, Negyed; Bakos Józseféé, Dernő; Bartek Krisztián, Pózba; Bodzsár Gyula, Ipolyság; Bugár Attila, Felsővámos; Csank István, Nagybalog; Csank Istvánná, Nagybalog; Czékus Irén, Marcelháza; Éógel Barbara, Ipolyság; Hencz Árpád, Nyárasd; Horváth Lajos, Ifjúságfalva; ifj. Bilás Zsuzsanna, Dunaszerda- hely; Kabók Zoltán, Kőhídgyarmat; Koczkás Péter, Csallóközaranyos; Kosa József, Gömörsid; Merica Tamás, Ipolyvarbó; Németh Zsolt, Alistál; Potočný József, Ajnácskő; Rácz Dávid, Nagyölved; Santúr Ottó, Komárom; Szabó Lajos, Madar; Zsigó István, Martos 103 pontosak Bálint István, Nagykér; Bartek Margit, Pózba; Borsányi Tibor, Nemesócsa; Csóka Péter, Egyházgelle; Deák György, Felsőszeli; Fitos Klára, I HITI NYERTESÜNK Koczkás Péter, Csallóközaranyos; Kucsora Anikó, Lakszakállas; Udvardi Ilona, Bátorkeszi A legutóbbi fordulóban három kilencpontos szelvény érkezett, így sorsolás nélkül a csallóközaranyosi Koczkás Péter, a lakszakállasi Kucsora Anikó és a bátorkeszi Udvardi Ilona lett a forduló győztese. Nyereményük egy-egy Új Szó-ajándékcsomag. Gratulálunk. A díjakat postán küldjük el. A 20. FORDULÓ ÉLMEZŐNYE 9 pontosak Koczkás Péter, Csallóközaranyos; Kucsora Anikó, Lakszakállas; Udvardi Ilona, Bátorkeszi 8 pontosak Bőgi Gergely, Vásárát; Csóka Róbert, Egyházgelle; Fónad Ferenc, Tornaija; id. Molnár Antal, Komárom; Németh Krisztina, Alistál 7 pontosak Antalík Imre, Érsekújvár; Bálint István, Nagykér; Fekete Ingrid, Nagyszarva; Ferst Gábor, Bátorkeszi; Fógel Dávid, Ipolyság; Kosik József, Szímő; Ledeczky Vince, Nemesócsa; Merica Péter, Ipolyvarbó; Mocsi Attila, Lakszakállas; Nagy Ivan, Bős; Németh Lajos, Alistál; Szabó Mihály, Perbete; Takács Gyula, Pozsony; Tóth László, Guta 6 pontosak Agócs Gyula, Gömöralmágy; Alföldi Lajos, Sáró; Árgyusi Katalin, Negyed; Bálint Tamás, Nagykér; Bukai Lambert, Pozsony; Csala Sándor, Dunaszerdahely; Csibrányi Erzsébet, Nyékvárkony; Csomós Elemér, Rimaszombat; Czékus Irén, Marcelháza; Deák György, Felsőszeli; Eke Elemér, Hanva; Fógel Barbara, Ipolyság; Forró Tamás, Vágfüzes; Fülemits Jenő, Vágsellye; Gál Krisztián, Nána; Gutrai Jolán, Barsbaracska; Gyalog Éva, Alsóhatár; Gyenge Veronika, Vágkirályfa; György Mihály, Martos; Győri Péter, Nádszeg; Hajdú Zsuzsanna, Szímő; Hajdúk György, Nagykapos; Hanczko András, Nemesbori; id. Li- gárt József, Rimaszécs; ifj. Fekete Tibor, Dunatőkés; Izsmán Hajnalka, Bős; Izsmán László, Bős; Kabók Zoltán, Kőhídgyarmat; Kajtor Pál, Ipolyság; Kakas Sándor, Nagysalló; Kása Zoltán, Dunaszerdahely; Kerekes András, Búcs; Kis Berta Ildikó, Kisgéres; Kis Berta Katalin, Nagykapos; Kis Berta Tamás, Kisgéres; Kis Berta Terézia, Nagykapos; Kis Erika, Bátorkeszi; Kosik Alajos, Szímő; Kováč József, Ipolynyék; Kundra Éva, Bucsuháza; Kürti József, Keszegfalva; Lakatos László, Ekel; Matuska Dénes, Nána; Méry Tamás, Somotja; Molnár Gyula, Nagyölved; Molnár Mónika, Komárom; Nagy Miklós, Alsószeli; Orlai Zsófia, Ipolyság; Papp István, Perbete; Petényi Ferenc, Ipolynyék; Polák Dániel, Vezekény; Pupkai Mihály, Dunaszerdahely; Rácz Dávid, Nagyölved; Rusnák Mária, Ipolyság; Sámson Kornélia, Párkány; Süli Árpád, Jóka; Szabó Henrietta, Pózba; Szűri Károly, Köbölkút; Tamás István, Ipolyság; Tapló László, Helemba; Tenczel Csilla, Ipolybél; Tóth István, Lakszakállas; Tóth Kálmán, Nagymegyer; Tóth Zsuzsanna, Nagymegyer; Vanya József, Tardoskedd; Veres István, Nagykér; Vörös Claudia, Nyárasd; Zsigó István, Martos A TAVASZI IDÉNY ÉLMEZŐNYE 33 pontos Németh Valéria, Pózba 32 pontosak Alföldi Lajos, Sáró; Sáfrány Magdolna, Szete 31 pontosak Kerekes András, Búcs; Soós József, Nagybodak; Tudja Géza, Véke 30 pontosak Garai Valéria, Nemesócsa; Soós Lajos, Baka 29 pontosak Bartha Icu, Léva; Benő Marian, Palást; Bodo Tibor, Kisfalud; Kissi- monyi Tibor, Palást; Kozics Erzsébet, Illésháza; Ledeczky Vince, Nemesócsa; Molnár Gyula, Nagyölved; Németh Géza, Alistál; Stambauer György, Ebed 28 pontosak Csibrányi Erzsébet, Nyékvárkony; Czetli István, Taksony; Ferst Gábor, Bátorkeszi; Gyalog Éva, Alsóhatár; Hajdú Zsuzsanna, Szímő; Harcsa Sándor, Gúta; Hriagyel Magdaléna, Ipolyság; id. Ligárt József, Rimaszécs; Lamos Bálint, Nagymagyar; Obertol Éva, Búcs; Simon Tamás, Nemesócsa; Udvardi Ilona, Bátorkeszi; Vadkerti Zsófia, Vágkirályfa 27 pontosak Bergendi Gellért, Nyékvárkony; Bőgi József, Vásárút; Bráz László, Tornaija; Csicsay László, Medve; Dobai Tünde, Kisújfalu; Ferenczi Petra, Érsekújvár; Fógel Andrea, Ipolyság; Gyenge Veronika, Vágkirályfa; Hegedűs Balázs, Vajasvata; Hegyi János, Jóka; ifj. Sárkány László, Nádszeg; ifj. Szabó Tibor, Nagymegyer; Koczkás Péter, Csallóközaranyos; Kucsora Anikó, Lakszakállas; Lakatos László, Ekel; Lóska Imre, Párkány; Nagy Gyöngyi, Nádszeg; Nagy Ivan, Bős; Nagy Krisztián, Bős; Nagy Miklós, Alsószeli; Struhár Péter, Csata; Veres István, Nagykér; Vörös Claudia, Nyárasd 26 pontosak Álló István, Szentmihályfa; Balogh Árpád, Gúta; Bodzsár Krisztina, Ipolyság; Bölcskei László, Gel- lér; Deák György, Felsőszeli; Farkas Ferenc, Gútor; Husvéth Zsuzsanna, Eperjes; id. Püspöki Ferenc, Ipolyság; István Darina, Málas; Kapa Zoltán, Tesmag; Kosik Alajos, Szímő; Méry Tamás, Somorja; Mészáros Ilona, Csallóköznádasd; Mocsi Attila, Lakszakállas; Molnár Zoltán, Megyercs; Nagy István, Sajószentkirály; Papp István, Perbete; Posvanc Kálmán, Somorja; Szalma László, Csúz; Takács László, Farnad; Tapló László, Helemba; Zsillé Anita, Nemeskajal Szilas; Gömöri László, Perbete; Győri Péter, Nádszeg; Hajdúk György, Nagykapos; ifj. Ilon Ferenc, Ógyalla; Kilácskó Ignác, Királyrév; Kiss László, Illésháza; Kissimonyi Tibor, Palást; Nagy Gabriella, Dunaszerdahely; Nagy Gyöngyi, Nádszeg; Süli Éva, Sárosfa; Szűri Béla, Köbölkút; Vanya József, Tardoskedd 102 pontosak Ásványi György, Fél; Bartha István, Léva; Eke Elemér, Hanva; Farkas Imre, Csenke; Fekete Ingrid, Nagyszarva; Fógel Kitti, Ipolyság; Gyenge Attila, Vágkirályfa; Hegyi Barbara, Jóka; id. Püspöki Ferenc, Ipolyság; id. Püspöki Ildikó, Ipolyság; Kováč József, Ipolynyék; Mag Péter, Jeszte; Mocsi Attila, Lakszakállas; Németh Benő, Alistál; Tamás István, Ipolyság; Tapló László, Helemba; Urbán Lajos, Nagyölved; Za- horcsek Sebastian, Perbete 101 pontosak Bagócsi Zsuzsanna, Sáró; Bednár Imre, Losonc; Bőgi Gergely, Vásárút; Brezovský László, Szap; Danczi József, Érsekújvár; Geleta Ferenc, He- tény; Hegedűs Balázs, Vajasvata; id. Bosák György, Taksonyfalva; Kmefo József, Málas; Lakatos Csaba, Király- helmec; Ledeczky Noémi, Nemesócsa; Sinka Ferenc, Pozsony; Török József, Dunaszerdahely 100 pontosak Bálint Gábor, Nagykér; Bubenko Ilona, Buzita; Dánó Lajos, Érsekkéty; Deák Zoltán, Jóka; Horváth Mária, Felsőpatony; Lelkes Boglárka, Hodos; Molnár Mónika, Komárom; NéA GYŐZTES SZELVÉNY A lakszakállasi Kucsora Anikó 9 pontot érő szelvénye 1. Neded-Gabčíkovo 1 2. Šahy-Komárno 1 3. Čierna n/T.-V. Kapušany 1 4. Pribeta-Hont. Vrbica 2 5. Tomášovce-Nenince 1 6. Kráľ. Kračany-FK Zl. Klasy 1 7. Patince-Zem. Olča 2 8. Vozokany-Mostová 1 9. Kráľ-Stránská 1 10. V Meder-Trstice 0:2 meth Lajos, Alistál; Ölvedi György, Párkány 99 pontosak Antalík Imre, Érsekújvár; Bráz Róbert, Tornaija; Csala Sándor, Dunaszerdahely; Gatyás János, Perbete; ifj. Antalík Imre, Érsekújvár; Kása Zoltán, Dunaszerdahely; Kis Erika, Bátorkeszi; Kosik Katalin, Szímő; Lakatos László, Ekel; Mészáros György, Csallóköznádasd; Petheő Attila, Dunaszerdahely, Süli Árpád, Jóka; Tenczel Csilla, Ipolybél; Udvardi István, Bátorkeszi; Vass Virág, Balóny; Veres István, Nagykér, Zsigó Mária, Martos 98 pontosak Fetyko Ferenc, Perbenyík; Fitos László, Szilas; Hanczko András, Nemesbori; Kakas Sándor, Nagysalló; Kiss Sándor, Nagysalló; Méry Imre, Fél; Obertol Noémi, Búcs; Szűri Károly, Köbölkút; Vaszily Ildikó, Komárom; Zsillé Anita, Nemeskajal TIPPELŐINK FIGYELMÉBE! Terjedelmi okokból az összetett verseny állását teljes egészében nem közölhetjük. Versenyzőink névsorát és az elért pontszámokat azonban központi adatbázisunkban vezetjük, és hetente frissítjük. Lapunkban csak a mezőny nagyjából első felét találják meg. Az összetett verseny állása - teljes névsorral - a tavasz idény végén, vagyis a 30. forduló után kerül az Új Szóba. A helyes tippszelvény TIPPELŐK zo UJ SZO-FOCILIGAJA Sorszám Mérkőzés Bajnokság Tipp 1-X-2 Panel- tipp 1. Neded-Gabčíkovo 3. L. Ny. © 1 Z. Šahy-Komárno 4.L.Ny.Dk. © T 3. Čierna n/T.-V. Kapušany 4. L. K. D. © X 4. Pribeta-Hont. Vrbica 5. L. Ny. K. © 2 5. Tomášovce-Nenince 5. L. KÖ. D. © 1 6. Kráľ. Kračany-FK Zl. Klasy TB-DS © 1 7. Patince-Zem. Olča TB-KN © 1 8. Vozokany-Mostová TB-GA © X 9. Kráľ-Stránska TB-RS © 1 10. V. Meder-Trstice 5. L. Ny. D. @ 1:1 A 20. számú tippszelvényen szereplő mérkőzések eredményei: 1. Neded-Gabčíkovo 4:0 (helyes tipp: 1) 2. Šahy-Komárno 2:0 (1) 3. Čierna n/T.-V. Kapušany 3:0 (1) 4. Pribeta-Hont. Vrbica 2:2 (X) 5. Tomášovce-Nenince 3:2 (1) 6. Kráľ. Kračany-FK Zl. Klasy 1:2 (2) 7. Patince-Zem. Olča 1:2 (2) 8. Vozokany-Mostová 0:0 (X) 9. Kráľ-Stránska 3:1 (1) 10. V. Meder-Trstice végeredmény: 0:2 jt * *